Nyelvbe zárt világűr
Mi visz rá egy tudományos-fantasztikus szerzőt arra, hogy a tudományok közül éppen a nyelvészetet válassza? Mi ennek persze csak örülni tudunk, de a hatvanas-hetvenes évek óta azonban sok minden változott: a népszerű elméletek látványosan megbuktak, majd újra előkerültek.
Ha már a tudományos-fantasztikus művek fontos része a tudomány, természetesen a nyelvészet sem maradhat ki a körből. Valóban vannak nyelvészeti elgondolásokra épülő sci-fi regények, néhányat közülük pedig a műfaj remekművei között is számon tartanak. Meglehetősen különös azonban, hogy a klasszikus példák többsége olyan nyelvi elméletekre, elgondolásokra alapul, amelyek vagy elavultak mára, vagy sohasem váltak igazán bevetté. Mostani cikkünkben arról lesz szó, hogyan jelenik meg a Sapir-Whorf hipotézis a sci-fiben!
Sok szó a hóra
Évtizedeken keresztül népszerű kiindulási alap volt a fantasztikus regényekben a Sapir-Whorf hipotézis, amely szerint a nyelv közvetlenül hat a gondolkodásra. A hipotézis erősebb formája szerint nyelvünk olyannyira meghatározza a gondolkodásunkat, hogy ha nincsen benne valamire szó, akkor azt a fogalmat nem is tudjuk elgondolni. A gyengébb változat „csak” annyit állít, hogy a nyelvünk hatással van a nem nyelvi viselkedésünkre is.
Ez a hipotézis igazából Benjamin Lee Whorf nevéhez fűződik, aki témavezetője, Edward Sapir elképzeléseire épített, de Sapirnek ezen túl nem sok köze volt a konkrét problémafelvetéshez (sőt, az erős változatot egyenesen tagadta). Whorf maga „nyelvi relativitási elvnek” nevezte elgondolását, az ő nyomán pedig gyakran nevezik „nyelvi relativizmusnak” is. Whorftól ered egyébként az a népszerű tévhit is, miszerint az eszkimóknak másoknál jóval több szavuk van a hóra.
(Forrás: Wikimedia commons / Túrelio)
Mára a kutatók közül már szinte senki sem vallja a Sapir-Whorf hipotézis erős formáját, habár azt sem igazán tagadja senki, hogy a nyelv tényleg befolyásolhatja a gondolkodást. Persze lehet, hogy ez a középutas megoldás a valóságot jól fedi, de nem túl izgalmas kiindulópont, ha fantasztikus könyvet akarunk írni!
Költőnő, kódfejtő... és nyelvész?
Az egyik leghíresebb klasszikus sci-fi regény, ami a nyelvi relativizmuson alapul, a Samuel Delany nevéhez fűződő Babel-17. Az írás 1966-ban elnyerte a Nebula-díjat regény kategóriában; a Nebula a két legfontosabb angol nyelvű tudományos-fantasztikus díj egyike (a másik a Hugo), nem osztogatják akármiért. Sajnos a könyvnek magyar fordítása egyelőre nincsen, de hátha valamelyik kiadó ráharap – mint azt hamarosan látni fogjuk, témánkban létezik olyan klasszikus is, ami csak hosszú várakozás után jelent meg magyarul. Azért Delany más munkáihoz hozzáférhetünk: a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatban jelent meg tőle 1994-ben a Menekülés a holt városból, tavaly pedig a Galaktika magazin közölte folytatásokban Az idő, mint féldrágakövek spirálja című kisregényét.
A mai napig alkotó Samuel Delanyről nehezen lehetett volna valószínűsíteni, hogy híres író lesz. Fekete és vállaltan meleg férfiként csinált karriert a hatvanas években szinte kizárólag fehérek által művelt sci-fi irodalomban, ráadásul rendkívül fiatalon: 20 évesen már regénye jelent meg. Ha mindez még nem elég hihetetlen, azt is eláruljuk, hogy Delanynek a diszlexiával is meg kellett küzdenie! Gyerekként iskolai kudarcai miatt több ízben elszökött otthonról, és csak felnőttkorban ismerték fel olvasási zavarát.
Az 1966-ban megjelent Babel-17 Delany más műveihez hasonlóan gazdag képiségű, művészi nyelvezetű regény; ez akkoriban a science fictionben egészen ritka jelenségnek számított. A főszereplő, Rydra Wong fiatalabb korában a hadseregnél dolgozott rendkívül sikeres kódfejtőként, majd nyugállományba vonult, írni kezdett, és „öt galaxis világain híres” költőnővé vált. Egy napon azonban rejtélyes szabotázsakciók bénítják meg a hadiüzemeket, amelyek során különös rádiójeleket rögzítenek. A felvételeken ismeretlen nyelv hallható: a Babel-17 nevet kapja, és senki sem tudja megfejteni. Így a hadsereg újból Wong segítségét kéri.
Hősnőnk nem csak nyelvészeti ismereteit veti be, de legénységet is szervez, és űrhajóskapitányként ered a rejtély nyomába. Érdekes, hogy a nyelvészeti részekben a szerző a magyart is említi, mint olyan nyelvet, amelyben nincsen a személyes névmásoknak neme. Anélkül, hogy lelőnénk a poént, annyit elmondhatunk, hogy nem biztos, hogy jól jár, aki megtanul Babel-17-ül...
(Forrás: Wikimedia commons)
Kommunizmus, a zászlónk e szó
A nyelvi relativizmus számos más regényben is megjelent, de hasonló sikert talán csak a Kisemmizettek tudhat magának. Ursula K. Le Guin 1974-es regénye szintén elnyerte a Nebula-díjat, sőt a Hugót is. A magyar fordításra viszont húsz évig várni kellett, nem véletlenül: a rendszerváltás előtt nehezen jelenhetett volna meg a könyv, hiszen a kommunisztikus társadalomszervezéssel és más hasonló témákkal foglalkozik. Azonban nem feltétlenül úgy, mint ahogy várnánk...
Az Urras bolygó Anarres nevű holdján nagyszabású társadalmi kísérlet zajlott, sőt zajlik: Odo filozófusnő követői anarchista társadalmat építettek. Nincsen magántulajdon, nincsenek erőszakszervezetek, börtönök, sőt a házasság sem létezik. Az anarresi nyelv is tükrözi, sőt alakítja ezt a fajta kultúrát: például kerüli a birtokos névmásokat (ha már úgysem lehet semmit sem birtokolni). A káromkodásra használt tabuszavak sem a szex-vallás-biológiai végtermékek körében találhatóak, hanem a kapitalizmussal kapcsolatosak. Az egyenlőséget hangsúlyozza az is, hogy az újszülöttek véletlenszerűen, egy számítógéptől kapnak nevet.
Anarres stabilnak tűnik, viszont meglehetősen provinciális. A főhős, Shevek fizikus ezért is utazik Urrasra, ahol a két legnagyobb rivális ország meglehetősen az Egyesült Államokra és a Szovjetunióra emlékeztet: az egyik kapitalista és korrupt, a másik névleg kommunista, de tettekben korántsem. Shevekkel sok minden történik, még a földi emberekkel is találkozik, de igazából sehol sem találja helyét.
Le Guin főhőséhez hasonlóan szintén kívülállóként futott be, még a hatvanas években: akkoriban nagyon kevés nő volt jelen a science fiction irodalomban, a nemiség, feminizmus, társadalmi nem témákhoz pedig szinte senki sem nyúlt. Le Guin emellett még az elsők között írt olyan sikeres fantasy sorozatot, amely nem a középkori Európán alapult; ez volt a Szigetvilág, amelynek kötetei magyarul több kiadásban is megjelentek. A Szigetvilágból több filmfeldolgozás is készült, több-kevesebb sikerrel: a legutóbbi amerikai minisorozat ellen a szerző is kikelt, mondván, meghamisította a mű mondanivalóját, hogy a főszerepre fehér színészt választottak.
(Forrás: Wikimedia commons)
A fehér elefánt
A Sapir-Whorf hipotézis tudományos igazolása a kezdeti lelkesedés ellenére elmaradt. Nem is csoda, hiszen ha a különböző nyelveken beszélők gondolkodása ennyire különbözne, akkor a fenti szerzők műveit sem lehetne lefordítani például magyarra. A sci-fi márpedig mégiscsak tudományos-fantasztikus, így furcsa lenne, ha téves tudományos nézeteket propagálna.
Az írók lassan leszoktak a nyelvi relativizmus középpontba állításáról, sőt az egész koncepció eltűnt nemcsak az amerikai sci-fi irodalomból, hanem az általános értelemben vett közbeszédből is, és csak mostanában kezd némileg átfogalmazott formában visszatérni. A sci-fibe azonban egyelőre még nem tért vissza hasonlóképpen a Sapir-Whorf hipotézis. A közelmúltban legfeljebb fordított formájában találkozhattunk vele: ha valakinek más a gondolkodása, másmilyen lesz a nyelve is. Szintén ebbe a trendbe illeszkedik Ted Chiang többszörös díjnyertes kisregénye, a földönkívüli kommunikációról szóló Story of Your Life, amit akár a Babel-17 újraírásának is vehetünk, és a kör bezáródott...
További érdekességek
A kedvenc fotónk Delanyről: az író a dolgozószobájában