Nobel-díj és plágium, afrikaans és termeszek
Az alábbiakban David Van Reybrouck „A járvány” című könyve alapján azt láthatjuk, hogy a fiatal belga író elutazik Dél-Afrikába, hogy kiderítse, hogy a 20. század elején egy befutott, Nobel-díjas belga író miért plagizál egy dél-afrikai amatőr természetbúvártól. A kutatás kapcsán pedig nem csupán a plágiumügyre derül fény: betekintést nyerünk egy rendkívül sokszínű ország múltjába és jelenébe is.
Húsz évvel ezelőtt, 1994. április 27-én az Afrikai Nemzeti Kongresszus a szavazatok közel 63 százalékát szerezte meg a Dél-Afrikai Köztársaságban rendezett választásokon – Nelson Mandela (1918–2013) lett a köztársaság új elnöke, az apartheid kora pedig véget ért. David Van Reybrouck alig egy évtizeddel később látogat el az országba egy plágiumügy felgöngyölítése végett – s közben az is kiderül, mi változott Dél-Afrikában az apartheid óta eltelt alig tíz évben.
Az 1971-es születésű belga (flamand) író, David Van Reybrouck 2001-ben megjelent első regénye, A járvány (De Plaag) a posztapartheid Dél-Afrikájába kalauzolja el az olvasót. A könyvért az író számos elismerésben részesült. Az alábbiakban a regény lapjain keresztül mutatjuk meg Dél-Afrika színes világát.
A történet keretét egy véletlen esemény adja: az elbeszélő arról olvas, hogy az eleddig egyetlen Nobel-díjas belga író, Maurice Maeterlinck plágiumot követ el a kortárs dél-afrikai amatőr természetbúvárral, Eugène Marais-val szemben. Elhatározza tehát, hogy utánajár a plágiumvádnak, s ennek keretében elutazik Dél-Afrikába is. A tudománytörténeti műként is érdekfeszítő oknyomozás azonban számos más – nem kevésbé érdekes – eredménnyel zárul: az olvasó betekintést nyer az Dél-Afrika történetébe, az afrikaans nyelv rejtelmeire is pillantást vethet, s megismerkedhet az apartheid utáni Dél-Afrika problémáival. A szerző maga kötete utószavában így ír könyvéről:
A tényirodalom nehezen meghatározható műfaj, amelyről senki sem tudja, hol is a pontos helye. Én pedig végképp nem.
(279. oldal)
(Forrás: Wikimedia Commons / Nationaal Historisch Museum / CC BY-SA 2 0)
Ha a vuvuzelán túli Dél-Afrikára gondolunk, Reybrouck könyve remek betekintést enged egy távoli világba – bármi is legyen a tényirodalom meghatározása.
Marais, Maeterlinck és a termeszek
Maurice Maeterlinck (1862–1949) belga – flamand származású, de francia nyelven alkotó – drámaíró és költő, 1911-ben kapta meg az irodalmi Nobel-díjat. Művei közül számos magyarul is olvasható: Monna Vanna, A kék madár, Pelléas és Mélisande, A vakok stb. Tudományos köteteket is írt: A méhek élete, A termeszek élete, A hangyák élete. Az 1926-ban megjelent A termeszek élete című kötetével kapcsolatban azonban az a vád fogalmazódik meg, hogy annak egyik legfőbb gondolatát egy dél-afrikai amatőr természetbúvártól plagizált: Eugène Marais egy 1925-ös cikkét építette be művébe anélkül, hogy utalt volna rá a felhasznált szakirodalomban (melyben egyébként számos más szaktekintély szerepel). Maeterlinckkel kapcsolatban Reybrouck így ír:
Bár Maeterlincket franciául nevelték, holland tudása több mint elfogadható volt.
(84. oldal)
(Forrás: Wikimedia Commons)
Eugène Marais (1871–1936) dél-afrikai jogász, természettudós és író, költő A fehér hangya lelke című írása afrikaans nyelven először 1925-ben jelent meg (angolul 1937-ben): a címmel kapcsolatban maga a szerző annyit jegyez meg, hogy a fehér hangya kifejezést általánosan, bár helytelenül a termeszek megnevezéseként használják. Érdekesség, hogy a francia családnevű Marais-vel kapcsolatban Reybrouck ezt írja:
Az angol volt Marais anyanyelve, de fokozatosan az afrikaansot részesítette előnyben.
(66. oldal)
(Forrás: Wikimedia Commons)
Amikor pedig Maeterlinck könyve fordításban eljut Dél-Afrikába és Marais is elolvassa, fokról fokra nő a döbbenete: saját mondataira és szóhasználatára ismer rá. A dél-afrikai felháborodás óriási: a világhírű, Nobel-díjas belga író plágiumot követ el egy dél-afrikai szerzővel szemben.
(Forrás: Wikimedia Commons / Scott Bauer)
Bizonyíték, bizonyíték!
A Nobel-díjas, anyagi jólétben és irodalmi elismertségben élő Maeterlinck ártatlanságának vélelme azonban nem hagyja nyugodni Reybrouckot; bizonyítékot keres a plágiumvádra. Ennek kapcsán leírja regényében a belgiumi oknyomozást, majd az ügy felgöngyölítése érdekében elutazik Dél-Afrikába is.
Ahogy a flamand Reybrouck, úgy a szintén flamand származású, bár franciául író Maeterlinck is beszél más germán nyelveket. Vélhetőleg a hollandból kialakult afrikaans írott változatának megértése sem okozhatott neki nehézséget. Dél-Afrikába érve a flamand Reybrouck is ismerkedik az afrikaansszal. Egy közfürdőben, ahol két – nem fehér – beszélőt hall először e nyelven társalogni, meglepődik azon, hogy a hollandhoz képest azért vannak jelentős különbségek is. Így ír első benyomásairól:
(Forrás: Wikimedia Commons / Dingy / GNU-FDL 1 2)
Ugyanis mindig azt hittem, hogy az afrikaans egy jó állapotban megőrzött, önállóan fejlődött óholland nyelvjárás, melyet csak fehérek beszélnek, és kihalófélben van. Úgy képzeltem el, mint egy tizenhetedik századi amszterdami dialektust, amelyet egy hétéves kisfiú beszél, aki ráadásul halálos beteg. Kiderült, hogy egészen másképp van. A fő alkotórész ugyan valóban a tizenhetedik századi holland, de abban az etnikai olvasztótégelyben, amelyet a Jóreménység-fok körüli terület jelentett, ez összekeveredett a malájjal és az ázsiai rabszolgák által hozott, csökött portugállal, illetve a helyi lakosság beszélte khoi nyelvvel. Napjainkban a legtöbb nyelvész egyetért abban, hogy az afrikaans keletkezésében a kreolizáció sokkal fontosabb tényező volt, mint a hollandból megindult spontán fejlődés. Így aztán a legkorábbi afrikaansot először a többnyire mohamedán hitű rabszolgák beszélték. Sőt mi több, az afrikaans első írásos formája arab írásjelekkel, iszlám oktatásra szánt szövegekben jelent meg! A fehér telepesek nyelvére ezután a gyermekekre vigyázó asszonyok, az istállószolgák és a sötét bőrű házi cselédség más tagjai gyakoroltak hatást. A francia hugenották nemigen hatottak az afrikaansra, de a tizenkilencedik századtól kezdődően az angol alaposan rányomta bélyegét.
(141–142. oldal)
(Forrás: Wikimedia Commons / Genootskap van Regte Afrikaners)
A hollandok 1652-ben létesítenek állandó telepet a mai Dél-Afrikában – az afrikaans eredete eddig vezethető vissza. Az első telepet követő kétszáz évben alakul át annyira a dél-afrikai holland, hogy a helyiek számára az anyaország nyelve már valami mesterséges dolognak tűnik – elindul a nyelv önállóságáért küzdő mozgalom.
Csak a huszadik század elején kanonizálták a nyelvet. Az Első Nyelvmozgalom (Eerste Taalbeweging) felemás eredményei és az angol-búr háború elvesztése után vált igazán szükségessé, hogy az afrikaansot teljes jogú nyelvvé fejlesszék, ha másért nem, hogy védekezzenek az angol dominanciája ellen. A Második Nyelvmozgalom (Tweede Taalbeweging) 1900 körül született. Ez volt az, amelyben Marais és a Die Huisgenoot jelentős szerepet játszottak. Az afrikaansnak csak akkor volt túlélési esélye az angol mellett, ha mennél egyszerűbb nyelvtant és mondattant használt.
(142. oldal)
(Forrás: uplibrarydigitisationproject.files.wordpress.com)
A nyelv a huszadik század elején tehát önállóvá válik hivatalosan is:
1915-ben rögzítették a helyesírást, és akkoriban vezették be a nyelvet az oktatásban és a vallásban. 1925-ben az afrikaans hivatalosan elismert nyelv lett.
(143. oldal)
1925 pedig Marais és Maeterlinck ügyében is fontos évszám: Marais a Die Huisgenoot című lapban foglalja össze termeszekkel kapcsolatos kutatásait 1925-ben, a lap pedig „a tengeren túlon” is megjelenik – ez Belgiumot és Hollandiát jelenti. Elvben tehát Maeterlinck is olvashatta Marais írását – talán meg is érthette az afrikaans szöveget. De az azonos téma kapcsán két kortárs gondolkodó szövegének hasonlósága jelenti-e önmagában a plágium tényét?
Marais-ban nemigen lehetett kétely, hisz volt egy kőkemény bizonyítéka, Maeterlinck használt egy olyan terminust, amely tőle származott. Ez pedig a „nasicornis” volt. Marais ezt egy Dél-Afrikában honos termeszfaj katonáira használta. Saját bevallása szerint ez az afrikaans horing-mier, szarvashangya fordítása volt, amellyel a tűformájú fejű termeszkatonákra utalt. Mivel nem rendelkezett kellő rovartani ismerettel, Maeterlinck ezt általánosan elfogadott koncepciónak vélte, és átvette.
(98–99. oldal)
Az is tény azonban, hogy a nasicornis kifejezést már Marais előtt is használták – ha nem is az entomológia (rovartan), de a herpetológia (kétéltűek és hüllők tana) területén. A Bitis nasicornis (orrszarvú puffogóvipera) Dél-Afrikában is elterjedt kígyó, Marais pedig – aki rendkívül sokoldalú érdeklődéssel volt megáldva – nem kizárólag a rovarokkal, de a kígyókkal is foglalkozott (meg például a páviánokkal is stb.). S míg Marais számára a nasicornis kifejezés a herpetológiából ismerős volt, a herpetológiában járatlan Maeterlinck által a termeszekkel kapcsolatban használt és hivatokozott forrásokban semmilyen más szerző nem használja a szót.
(Forrás: Wikimedia Commons / Dawson / CC BY-SA 2 5)
Reybrouck itt véli megtalálni az összekötő kapcsot a Nobel-díjas író és a dél-afrikai természetbúvár közt, az afrikaans és a termeszek így függnek össze egymással. A szerző számára azonban a plágiumügy csak keret a sokkal tágabb és érdekesebb képhez: Dél-Afrikához. Utazása és kutatása során egyre mélyebbre hatol a dél-afrikai múltba és jelenbe – sorozatunk folytatásában erre is fény derül.
Felhasznált irodalom
David Van Reybrouck: A járvány. Gondolat, Budapest, 2010.