Néprajzi megfigyelések 1554-1555-ből
I. Ferdinánd követének, Ogier Ghiselin de Busbecq lovagnak 1554-1555-ben, első konstantinápolyi követjárása során írt emlékiratait olvasva sorozatunkban a kor Magyarországával, a török hódoltsággal és sok más érdekességgel ismerkedhetünk meg. A folytatásban szerb néprajz következik.
Sorozatunk előző kilenc részében Busbecq lovagot, I. Ferdinánd király követét Bécstől egészen az Al-Dunáig kísértük el 1554 végén. A folytatásban Szerbiába követjük a követet...
Busbecq leírásából az egészen bizonyos, hogy 1554. december 7-én Budán volt: ekkor fogadta őt Tojgun pasa. Az is kiderül, hogy Konstantinápolyba 1555. január 20-án érkezik meg. A Budától Konstantinápolyig tartó útjának pontos datálása azonban egyelőre homályos.
Busbecq, midőn elhagyja Budát, arról is szól, hogy egyebek mellett azért megy oda hajón a Dunán, mert a decemberi időjárásban (és a hajdúktól veszélyeztetve) a gyalogút Belgrádig 12 nap lenne. Ennek ellenére nem tudjuk pontosan, mikor ér Belgrádba, ahogy azt sem, mikor megy tovább onnan. Miután Szendrőt elhagyja, és búcsút int a távolban felsejlő erdélyi havasoknak – valamikor tehát 1554-1555 fordulóján –, útját Nis felé veszi.
Szerb temetés
Busbecq a Dunától délre fordulva a Morava folyó mentén halad. Első állomása, melyről részletesebben ír, a Belgrádtól mintegy 135 kilométerre található település, Jagodina. A település ugyan az eperről (jagoda) kapta a nevét; Busbecq azonban 1554-1555 telén egészen más aspektusból látja a várost.
Miután átkeltünk a helyiek által Moravának [Moraua] nevezett folyón, betértünk a szerb Jagodina [Iagodna] faluba, ahol annak a népnek számunkra meglehetősen szokatlan temetési szokását láthattuk.
(22. oldal)
A templomban felravatalozott holttest arca fel volt fedve, mellette ennivaló, kenyér, hús és boroskancsó. Ott álltak mellette a felesége és a lánya legjobb ruhájukba öltözve; a lány pávatollas fejéket viselt. A végső ajándék, melyet már megsiratott férjének a feleség adott, egy bíborszínű kis süveg volt, melyet a fiatal, eladósorban levő lányok ezen a helyen viselni szoktak. Innen halottsiratást, siratóénekeket és fájdalmas hangokat hallottunk, melyek a halottól azt kérdezgették, hogyan érdemelték ezt meg, mily odaadást és engedelmességet hiányolt tőlük, miért hagyta őket egyedül és nyomorultul, s más efféléket. A temetést végző papok görög rítusúak voltak. A temetőben számos karón vagy hosszabb lécen szarvasok és szarvasborjak valamint más hasonló vadak fából faragott képe volt felrakva. Mikor ennek okát kérdeztük, azt mondták, hogy a férjek és apák ezekkel az emlékeztetőkkel feleségük vagy lányuk házimunkában tanúsított gyorsaságát és szorgalmát kívánták tanúsítani. Továbbá számos síron hajfürtök voltak kifüggesztve, melyeket a feleségek vagy lányok az elhunyt rokonaikért érzett gyász jeleként tettek oda.
(22–23. oldal)
A széles érdeklődési körű nyugat-európai humanista, a Habsburg-követ Busbecq azonban nem csak a szerb temetési szokásokról ír, szól néhány szót a szerbek házassági szokásairól is.
Szerb házasság
Valószínű, hogy Busbecq jagodinai tartózkodása idején tényleg szemtanúnként látott egy szerb temetést, a szerb házasságkötés leírásában azonban inkább – úgy tűnik – jobbára mások elbeszélésére hagyatkozik.
Hallottuk továbbá azt is, hogy ezen a vidéken szokás, hogy minekutána a szülők az ifjú és a leányzó közti házasságról szóló megegyezést megkötik, a vőlegény elrabolja a leányt, ugyanis nem látják illendőnek, hogy egy szűzlány az első éjszakába önszántából beleegyezzék.
(23. oldal)
Jagodinában Busbecq így ír a szerb temetkezési és házassági szokásokról, majd a régi római Via Militaris (Via Diagonalis) útvonala mentén továbbmegy Nis felé. A folytatásban ismét ókori utakon járunk...
Felhasznált források
Augerii Gislenii Busbequii Legationis Turcicae Epistolae quatuor. Frankfurt, 1595.
Lettres de Baron du Busbecq. Paris, 1748.
The Turkish letters of Ogier Ghiselin de Busbecq. Transleted by Edward Seymour Forster with a foreword by Karl A. Roider. LSU Press, 2005.