Törökméz: diplomácia kezdőknek és haladóknak
Ogier Ghiselin de Busbecq lovag I. Ferdinánd király követeként mint kezdő diplomata nem kisebb feladatot kap, mint hogy a fegyverszünetről és az elfoglalt területek visszaadásáról tárgyaljon a – számára amúgy ismeretlen kultúrát és tárgyalási stílust képviselő – törökökkel. Első tárgyalópartnere nem kisebb kaliber, mint a szakmában nem épp kezdőnek bizonyuló Tojgun budai pasa.
Sorozatunk korábbi cikkében láthattuk, hogy Busbecq 1554 novemberében I. Ferdinánd király utasítására a komáromi birtokán betegeskedő Johann Maria Malvezzihez utazik, diplomáciai felkészítésre. Leendő feladatának összetettségét és egyúttal lehetetlen mivoltát jelzi, hogy szegény Malvezzi kapcsán a Török levelekben Busbecq arról is ír, hogy amikor Fráter György 1551-ben sikertelenül megkísérelte Erdélyt átjátszani I. Ferdinánd kezére (s ezzel maga György barát is életével fizetett), az akkor követként Konstantinápolyban tevékenykedő Malvezzit a törökök börtönbe vetik (!), ahonnan két évig tartó rabságát követően nagyon súlyos betegen szabadul. Malvezzi ezért is képtelen 1554 őszén arra, hogy ismét Konstantinápolyba menjen I. Ferdinánd követeként: börtönben szerzett betegsége következtében nem sokkal később meg is hal. Ekkor és így kerül a képbe Busbecq: ígéretes jövőkép egy kezdő diplomatának.
(Forrás: Wikimedia Commons / Melchior Lorck (1526–1598))
A 32 éves flamand diplomata első (voltaképp „nulladik”) feladatául – ahogy azt korábban láthattuk – azt kapta, hogy 1554 nyarán Angliában vegyen részt I. Mária és Fülöp herceg esküvőjén: az ottani puszta reprezentációhoz képest mostani feladata jóval nehezebbnek ígérkezik...
Missio impossibilis
A Habsburg-uralom Magyarország újraegyesítését célzó 1551-es fiaskója után – ahogy az közismert – a törökök sorozatos hadjárataikban nem szűnnek meg egyre bővíteni újabb és újabb regionális hódításaikkal itteni területeiket. Az elvi fegyvernyugvás ellenére például 1554-ben maga Tojgun, a budai pasa foglalja el Fülek és Salgó várát. Busbecq legfőbb feladata tehát a pasával folytatandó tárgyalásai során éppen az lenne, hogy a Habsburg szempontból jogtalanul elfoglalt területeket visszaigényelje. Busbecqnek azért is kell Budára sietnie Tojgunhoz, mert I. Ferdinánd megígéri a pasának, hogy még december elején követet küld hozzá. Úgy tűnik azonban, cserébe viszont a pasa arra vállal kötelezettséget a maga részéről, hogy hajlandó tárgyalni az elfoglalt területekről.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Ahogy azt sorozatunk korábbi részében láthattuk, úgy becsülhető, hogy Busbecq december 2-án ér Budára, ahova december 5-én követi őt Palinai Pál is. A követ érkezésekor azonban az is kiderül, hogy Tojgun budai pasa bizony betegeskedik és emiatt akkor nem képes rögtön fogadni a követet. Arról is szóltunk már, hogy Palinainak azért jutott fontos szerep, mert – a törökök fosztogatásaink és dúlásainak szemtanújaként – az ő személye révén kívánt I. Ferdinánd és Busbecq követ nagyobb nyomást gyakorolni a budai pasára, hogy ennek a gyakorlatnak – legalábbis a fegyverszünet idején – vessen véget és szolgáltasson elégtételt: adja vissza az elfoglalt településeket és várakat.
Tojgun pasa azonban nem könnyű tárgyalópartner, és vélhetőleg nem kezdő a politika és diplomácia területén. Busbecq az alábbiakban meséli el tárgyalásukat:
Végre-valahára december 7-én bebocsáttattunk a betegségéből felépült pasához. Ajándékokkal kedveskedtünk neki, panaszkodtunk a török katonák túlkapásaira és gaztetteire, visszakértük azokat a helyeket, melyeket a fegyverszünet ellenére elvettek tőlünk, s melyeket – amennyiben hozzá követet küld – visszaadni ígért királyomnak írt levelében. Ő semmivel sem enyhébb panaszokkal vágott vissza, azt állítva határozottan, hogy a mi részünkről károk és sérelmek érték. Azon helyek kapcsán pedig, melyeket visszaadni tartozott, az alábbi dilemmával szembesített: „Vagy nem ígértem, hogy bármit is visszaadok, ennek okán nem is kell visszaadnom, ha pedig megígértem, úgy elég bölcs vagy ahhoz, hogy felfogd, hogy amit ígértem, megtartani sem képes, sem köteles nem vagyok. Elvégre az én uram rám azt a feladatot mérte, hogy birodalmát növeljem, ne pedig csökkentsem: és számomra nem megengedett az ő helyzetét rontanom: ez az ő ügye, nem az enyém. Ha szükséges, tőle kérheted majd, amint eljutsz hozzá.” Ehhez útravalóul még azt tette hozzá, hogy nem kellene őt, ki betegsége után még most is erőtlen, hosszú és parttalan vitával zavarnom. Mintegy ítéletet hozva így az ügyben, hagyott elmennem. Semmit sem sikerült elérni, hacsak nem azt, hogy a fegyverszünet Szulejmán válaszáig életben marad.
(18. oldal)
(Forrás: Wikimedia Commons)
Ennyit tudunk meg Busbecq első komolyabb, diplomataként végzett tárgyalásáról Tojgun pasával. Itt jeleznénk előre, hogy a „fegyverszünet”, ahogy eddig, ezután sem jelent majd akadályt Tojgunnak, hogy további területfoglalásokat eszközölve „növelje ura birodalmát”. 1555-ben – ahogy arról korábban is írtunk – történetesen Somogyban hódítja meg Babócsát, Kaposvárt és Koroknát.
Jobb a bal
Míg Busbecqről elmondható, hogy más érdemei mellett Nyugat-Európában nagy szerepe volt többek közt a tulipán meghonosításában, Tojgun pasát – Busbecq fenti leírása alapján – a politikusi csűrés-csavarás és mellébeszélés azon par excellence hazai úttörőjeként köszönthetjük, aki ráadásul mindezt igazán nagystílűen, egy keleti despota hanyag eleganciájával teszi. Csupán sajnálhatjuk, hogy a követ leírásának a folytatásában nincs nyoma annak, hogy vajon mit is gondolt Busbecq arról, hogy a törökökkel folytatott tárgyalásoknak egyáltalán van-e bármi értelme. Igazán érdekes lenne tudni, milyen benyomása lehetett az újsütetű diplomatának arról a Tojgun pasáról, akinek ugyan hatalmában áll várakat és területeket elfoglalni, de arra, hogy visszaadja azokat, vagy legalább megígérjen ilyesmit, már messzemenően nincs ráhatása: nem mintha az ígéret bármit is jelentene, ugyebár...
Az biztos, hogy a Tojgun pasával folytatott meddő tárgyalásai után Busbecqnek nem marad más választása, mint eljutni utazása végcéljához: Szulejmánhoz Konstantinápolyba. Mielőtt azonban elindulna, a követ még tesz egy érdekes megjegyzést a törökök térhez való viszonyáról:
Megfigyeltük, hogy míg a pasához vezettek bennünket, mindenkit, aki arra haladt, római szokás szerint „Áldást és szerencsét” felkiáltással üdvözöltek, továbbá, hogy náluk méltóbbnak bizonyul elfoglalni a bal oldalt, hacsak valami más ezt nem akadályozza, melynek okaként azt hozzák fel magyarázatul, hogy a kard ezt az oldalt díszíti, s ki jobb oldalt van, az kardját valamiképp annak keze közelében tartja, aki bal oldalán áll; míg emez kardját szabadon és akadálytalanul viseli.
(19. oldal)
A folytatásban pedig – miután a Tojgunnal folytatott tárgyalásai szinte semmi eredményt nem hoztak – Busbecq követet tovább kísérjük útján a hódoltság területén, Konstantinápoly felé...
Felhasznált források
Augerii Gislenii Busbequii Legationis Turcicae Epistolae quatuor. Frankfurt, 1595.
The Turkish letters of Ogier Ghiselin de Busbecq. Transleted by Edward Seymour Forster with a foreword by Karl A. Roider. LSU Press, 2005.