Az oszmán-törökök és a nemesség kérdése
Ogier Ghiselin de Busbecq, I. Ferdinánd király követe, miközben diplomáciai misszióját teljesítve jár a 16. századi Bulgária területén, értékes megfigyeléseket tesz a néprajz, gasztronómia és szociológia területén is. Az alábbiakban arról olvashatunk, miként elmélkedik a flamand Busbecq a 16. századi Oszmán Birodalom nem európai értelemben vett „nemességéről”.
1554-1555 telén Busbecq lovag első követi útján Bécsből Isztambul felé igyekszik; látogatásáról első török levelében emlékezik meg. Busbecq küldetését nyomon követő sorozatunk legutóbbi részében a lovagot Bulgáriában láttuk viszont, amikor is a bolgár folklórról elmélkedett: itt megállapította, hogy a bolgár nők ókori görög hősnőkhöz foghatóan rendkívül fenséges tartásúak. Ennek kapcsán az alábbiakban Busbecq a születési elven alapuló hagyományos európai nemességet veti össze az oszmán-török meritokráciával.
Bizánci gyökerek
Szófiát elhagyva a lovag tehát így elmélkedik:
Itt az jutott eszembe, mennyire is gyenge és bizonytalan dolog is az, amit általában csak úgy neveznek: nemesség. Amikor ugyanis néhány lányról, akik alakjukat tekintve igen figyelemre méltóak voltak, azt próbáltam megtudni, hogy milyen származásúak, azt hallottam, hogy azt népük legfőbb vezetőire, sőt, királyaikra vezetik vissza, ennek ellenére mégis marhahajcsárokkal és kecskepásztorokkal keltek egybe. Ilyen a nemesség helyzete a törökök államában. Ezt követően másutt láttam a Kantakuzénoszok és a Palailogoszok császári családjainak leszármazottait; a nemtelen törökök között jobban lenézetve éltek ők, mint ahogy élt Dionüsziosz Korinthoszban.
(31. oldal)
(Forrás: Wikimedia Commons)
Miután Bizánc 1204-ben a negyedik keresztes hadjárat során elesik, és létrejön a Latin Császárság, 1261-ben VIII. Michaél Palailogosz volt az, aki a várost visszafoglalta és ezzel helyreállította a Bizánci Császárságot. Az ő utódai uralkodnak egészen a város 1453-as törökök általi elfoglalásáig. A sort csupán VI. Jóannész Kantakuzénosz uralkodása szakítja meg 1347 és 1354 között, akinek uralkodása idején vetik meg Gallipoliban tartósan lábukat a törökök. VI. Jóannész anyai ágon rokonságban állt a Palailogoszokkal; apja, Michaél Kantakuzénosz Morea kormányzójaként szilárdította meg a Palailogoszok uralmát a Peloponnészoszon. Miután a császárt 1354 végén lemondatják, és szerzetesként kolostorba zárják, még majd’ harminc évet él: ilyen minőségében még egy négykötetes történeti munkát is ír.
II. Dionüsziosz, Szürakuszai türannosza volt i. e. 367–357 és i. e. 346–344 között. Platón Hetedik levelében is szerepel, hiszen a filozófus az ő meghívására érkezik Szicíliába. II. Dionüsziosz bukását követően egyre növekvő szegénységben és megvetettségben élt száműzetésben Korinthoszban i. e. 343-ban bekövetkezett haláláig.
(Forrás: Wikimedia Commons)
II. Dionüsziosz nevéhez köthető Damoklész kardjának története is. Cicero elbeszélése szerint Damoklész II. Dionüsziosz kegyenceként megirigyelte ura helyzetét, aki úgy leckéztette meg, hogy saját trónjára ültetve annak feje fölé egy kardot köttetett, ezzel jelképezve az uralkodót állandóan fenyegető veszélyt.
(Forrás: Wikimedia Commons)
A nyugati szemmel az Oszmán Birodalom társadalmára tekintő Busbecq az alábbiakat állapítja meg a nemesség európai értelemben vett hiányával kapcsolatban:
A törökök ugyanis senkit sem ítélnek meg másként, saját magukat sem, mint saját [érdemeik] alapján. Az egyetlen kivételt az Oszmán-ház jelenti, ahol számít a származás.
(31. oldal)
A kor kutatói szerint valóban tény, hogy a 16. századi Oszmán Birodalom társadalmában a szultán abszolút uralkodóként nem volt rászorulva arra, hogy hatalmát a születési arisztokrácia családjaival való harcban érvényesítse: ilyen ugyanis nem létezett. A társadalmi ranglétrán való felemelkedés (és bukás) a nyugatitól gyökeresen eltérő rendben zajlott: a szultán az érdemek alapján osztogatta és vonta meg kegyét.
Oszmán meritokrácia
A 16. századi Oszmán Birodalom történetét kutató történészek számára Busbecq leírása a kor társadalmáról elsőrangú forrás. Matuz József Az Oszmán Birodalom története című kötetében maga is idézi Busbecq lovagot (akinek neve Matuznál Busbeck alakban szerepel).
(Forrás: heritage-history.com)
Ogier Ghiselin de Busbeck, aki hosszú éveken át volt a Habsburgok követe a Portán a XVI. század 50-es éveiben, csodálkozva s egyben találóan állapította meg: „A születés itt senkit sem különböztet meg a másiktól. Mindenki olyan tiszteletben részesül, mint ami állásának és hivatalának kijár. Nincs itt rangviszály; mindenkinek az az állás adja meg a rangját, amit betölt. A pozíciókat és az állásokat azonban a szultán maga adományozza. S mit sem törődik gazdagsággal avagy a ködös nemesi származással, tekintéllyel avagy a tömeg ítéletével. Csakis az érdemeket, az erkölcsöt, a tehetséget és az alkalmasságot veszi figyelembe. Mindenki az erényeinek megfelelően részesül kitüntetésben.”
(72. oldal)
A fenti idézet – melyet itt a Matuz Józsefnél közölt fordításban tettünk közzé – Busbecq első török levelének 1595-ös frankfurti kiadásában a 76. oldalon található; a későbbiekben majd újra eljutunk eddig az oldalig. Sorozatunk folytatásában Busbecq lovagot még mindig Bulgáriában látjuk viszont: ezúttal Philippopolis (Plovdiv) környékén.
Felhasznált források
Augerii Gislenii Busbequii Legationis Turcicae Epistolae quatuor. Frankfurt, 1595.
The Turkish letters of Ogier Ghiselin de Busbecq. Transleted by Edward Seymour Forster with a foreword by Karl A. Roider. LSU Press, 2005.
Lettres de Baron du Busbecq. Paris, 1748.
Augerius Gislenius Busbequius: Legationis Turcicae Epistolae quattuor – Oghier Giselin van Boesbeeck: Vier brieven over het gezantschap naar Turkije
Georg Ostrogorsky: A bizánci állam története. Osiris, Budapest, 2003.
Matuz József: Az Oszmán Birodalom története. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990.