Nemcsak, hanem
A „nem csak a húszéveseké a világ”-ból hogyan lesz „a húszéveseké nem csak a világ” a Kistehénnél, és mik ennek a szórendi változtatásnak a következményei? – Heti dalelemzésünket Lehoczki Károly emlékének szenteljük.
A mai nap folyamán kaptuk a hírt, hogy hajnalban elhunyt Lehoczki Károly grafikus, karikaturista és zenész. Dobolt többek között a a Kontroll Csoportban, a Balkán fuTouristban, az Új Nemben, később pedig a Kistehén zenekarban. Mai dalelemzésünket az ő emlékének ajánljuk.
A 2008-ban megjelent Ember a fán című albumot Kollár-Klemencz Laci és a Kistehén Melankólikusok jegyzik; ebben a formációban is Lehoczki dobolt. Az album – még a szokásos Kistehénes furcsaságokhoz képest is – bizarr, valóban melankólikus hangulatot áraszt. A szokásos, jórészt az ismétlődésen alapuló, néha gyerekesnek, mondókaszerűnek tetsző dalszövegek ezen az albumon sokkal filozofikusabbak, mint a korábbi albumokon levők. Pontosabban: nehéz eldönteni, hogy tömören kifejezett, mély filozofikusságról vagy inkább viccelődésről van-e szó. A kettő vegyítése azt az üzenetet is hordozza, hogy e kettő nemhogy ellentétben nem áll egymással, de nincsenek is olyan távol egymástól, mint ahogy képzelnénk. Gondoljunk csak például az Időhöz türelem kell című dalra. (Ennek egy értelmezési kísérletét meghallgathatják ezen a héten a Petőfi Rádió Kultúrfitnesz című műsorának Szabad Egyetem című részében.)
Ma azonban a Nem csak a világ című dalt választottuk, ami – hasonlóan az előzőleg említett dalhoz – egy közhelyszámba menő kifejezést (nem csak a húszéveseké a világ) forgat ki, helyez a szokásostól teljesen eltérő kontextusba, és ezáltal gondolkodtat el. Hallgassuk meg a dalt! (A szöveget – szokás szerint – a cikk végén közöljük.)
Nem akármilyen hatású az, ha egy közismert slágert ilyen módon kiforgatva, továbbgondolva, átértelmezve kapunk. Hogyan lesz a Latabár Kálmán (később Aradszky László) által énekelt Nem csak a húszéveseké a világ című vidám, a generációk közti falakat lebontó, alapvetően életigenlő dalból egy groteszk haláltánc a Kistehénnél?
(Forrás: Wikimedia Commons / Hartmann Schedel (1440-1514))
Ennek az első lépése egy egyszerű szórendi változtatás: a nem csak a húszéveseké a világ kifejezésből a húszéveseké nem csak a világ lesz. És mivel az első szórendi variáció egy idiomatikus kifejezést tartalmaz (valakié a világ, azaz ’neki a legjobb, ő él a legjobban’), a szórendi változtatással az idióma is szétzilálódik, így – kiszakítva az idiómából – a világ szó szerintibb értelmet nyer. A szórendi átrendezés másik következménye, hogy míg az eredeti szórendi változat nem vár folytatást (jobban mondva a folytatása egyértelmű: nem csak a húsz éveseké, hanem a harmancasoké, negyveneseké stb.), addig az átrendezett szórend megköveteli a folytatást: hanem...
A dal pedig úgy épül fel, hogy ez a hanem, az összetett mondat második tagmondata egyre csak várat magára, egészen a felsorolásokat tartalmazó szakaszok végéig. Ezzel a dalban egyre nő a feszültség, egyre rosszabb előérzeteink vannak, hogy a világon kívül még mi jár nekünk. Ezt a várakoztatást dal háromszor játssza el velünk: mindhárom szakaszban reménykedhetünk, hogy talán ahogy egyre öregszik az ember, a világ mellé valami pozitív is jár. De sajnos mindhiába reménykedünk; a hanemek valóban fokozást fejeznek ki, de negatív irányban:
- hanem a szerelem, / hanem a gyötrelem
- hanem az elmúlás, / hanem a búcsúzás
- hanem a feladás, / hanem az önzőség, / hanem az öntelt magány, / féltékenység, hazugság gyűlölet
Elgondolkodtató azonban, hogy az átlagos emberélet hossza csak az első két szakaszig tart. Tehát a világon kívül kapunk szerelmet, gyötrelmet, elmúlást és búcsúzást. Az igazán súlyos hanemek azonban csak száz éves kor fölött jönnek, illetve jönnének. Hogyan értsük ezt? Gondolhatjuk úgy, hogy az emberélet – a dalban kifejezett filozófia szerint – pont jól van kitalálva. Az ember számára jó, hogy nem tart tovább, és ne is akarjuk tovább magunknak a világot, hiszen azzal együtt súlyos veszteségek, súlyos hanemek is járnak. Gondolhatjuk úgy, hogy érdemes beletörődnünk, hogy az emberi élet nem tart a végtelenségig, mert annak súlyosabb mellékhatásai is lennének: önzőség, féltékenység, magány és gyűlölet.
Csakhogy: ezeket a késői hanemeket is jól ismerjük már húszas, harmincas éveinkben (ha nem előbb). Úgy is érthetjük a dalszöveget, hogy ezek a hanemek válnak a leghangsúlyosabbakká ebben a korban. Ebben az esetben valóban örülhetünk, hogy nem élünk százhúsz évig.
Kollár-Klemencz Laci és a Kistehén Melankólikusok:
Nem csak a világA húszéveseké nem csak a világ
a harmincasoké nem csak a világ
a negyvenéveseké nem csak a világ
ötveneseké nem csak a világ
hanem a szerelem
hanem a gyötrelem
a hatvanasoké nem csak a világ
a hetveneseké nem csak a világ
a nyolcvanasoké nem csak a világ
a kilencveneseké nem csak a világ
hanem az elmúlás
hanem a búcsúzás
a százéveseké sem csak a világ
száztízéveseké sem csak a világ
százhuszonéveseké sem
százharmincasoké sem csak a világ
hanem a feladás
hanem az önzőség
hanem az öntelt magány
féltékenység, hazugság gyűlölet