Nem teokrácia, sem nem cezaropapizmus
A felületesség, a függőség és a töredékesség magatartásformái gátolják az emberek közötti párbeszédet.
Adamik Tamás klasszika-filológia professzor és Gianfranco Ravasi bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsa elnöke részesült idén Stephanus-díjban. A Szent István Társulat és a Stephanus Alapítvány elismerését Erdő Péter bíboros, a társulat fővédője és Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, az alapítvány elnöke nyújtotta át hétfőn Adamik Tamásnak. A jelenleg Mexikóban tartózkodó Gianfranco Ravasi levélben köszönte meg a kitüntetést. Erdő Péter reményét fejezte ki, hogy Ravasi még az idén Magyarországra tud jönni, és akkor személyesen veheti át a díjat.
Az elismeréseket először 1993-ban adták át, azóta minden évben kiosztják teológiai és irodalmi kategóriában. Az alapító okirat szerint a díjazottak olyan szerzők, akik magyar nyelven megjelent műveikben, publikációikban az egyetemes keresztény-európai kultúra értékrendjét közvetítik, mind a teológiai tudományok, mind pedig az irodalmi műfajok területén.
Kuminetz Géza, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának dékánja, a Központi Papnevelő Intézet rektora az ünnepségen kiemelte: a kultúra terjesztéséhez mindenekelőtt kultúremberekre van szükség, akik képesek és készek a következetes gondolkodásra, meg tudják különböztetni a látszatot a valóságtól és ismereteiket fáradhatatlanul továbbadni. Emlékeztetett arra, hogy a keresztény kultúra ráébreszti az embert „nagy, objektív kötelmeire” embertársaival szemben, a keresztény kultúra terjesztése pedig az új evangelizáció szerves része. Laudációjában Kuminetz Géza kitért arra, hogy Gianfranco Ravasi korábban egyik írásában így fogalmazott: az igazi keresztény kultúra nem torzulhat sem teokráciává, sem cezaropapizmussá. Mint elhangzott, a kitüntetett bíboros írásait a katolikus szellem jellemzi, akinek meggyőződése, hogy a felületesség, a függőség és a töredékesség magatartásformái gátolják az emberek közötti párbeszédet.
Ritoók Zsigmond akadémikus, klasszika-filológus Adamik Tamásról szóló méltatásában elmondta: latin-orosz szakon szerzett tanári diplomát 1966-ban, egyetemi doktori értekezését pedig 1967-ben védte meg. A kandidátusi fokozatot Martialis és költészete című munkájával szerezte meg 1976-ban. Az akadémiai doktorátust Antik stíluselméletek Gorgiastól Augustinusig című disszertációjával érdemelte ki 1989-ben. Adamik Tamás szerkesztőként dolgozott 1966 és 1973 között a Tankönyvkiadó idegen nyelvi szerkesztőségében, de már ekkor rendszeresen publikált az Antik tanulmányok című folyóiratban. Nevéhez fűződik Catullus összes verseinek első magyarázatos kiadása.
Ritoók Zsigmond szólt arról, hogy Adamik Tamás munkásságának fő területe a római irodalomtörténetet és a retorika, ennek jegyében Vergiliusszal és Horatiusszal is mélyrehatóan foglalkozott. Megírta négy kötetben – amelyet később egyetlen nagy kötetben adtak ki – a római irodalom történetét, emellett a pannóniai verses feliratokat is kutatta, valamint nemzetközi vulgáris latin kongresszusok állandó résztvevője fiával együtt. Retorikai kutatásai közé tartozik Arisztotelész és Cicero műveinek elemzése, továbbá retorikai kézikönyvet és lexikont is alkotott.