„Nem szeretjük, ha rosszul beszélik a nyelvünket”
Előfordul, hogy a veszélyeztetett nyelvek anyanyelvi beszélői kinevetik, kigúnyolják azokat, akik megtanulják, de hibásan használják a nyelvüket.
Sokszor előfordul, hogy az anyanyelvi beszélők intoleránsak egy nyelv új beszélőivel: kigúnyolják a hibáikat, és ellenségesen viselkednek velük szemben. Ha az angolról van szó (vagy valamelyik másik világnyelvről), akkor az anyanyelvi beszélők ilyetén fintorgása persze bántó és kellemetlen, de nem sokat számít az adott nyelv élete szempontjából. Ha azonban egy veszélyeztetett nyelvről van szó, csodálkozhatunk, hogy milyen könnyen kockáztatják nyelvük életét az intoleráns anyanyelvi beszélők. Márpedig ilyen esetek vannak – erről számolt be nemrégiben a The New Speakers Blog.
A jelenség nem egyedülálló: Gary Holton feljegyezte például, hogy az apacsoknál az atabaszkán nyelv idősebb anyanyelvi beszélői milyen könyörtelenül nevetik ki a nyelv új beszélőit, saját unokáikat és azok barátait. Ennek következtében a fiatalok nem szeretik használni az idősebbek körében az atabaszkánt, inkább csak egymás között, főleg online és írásban használják. Így a főleg orálisan létező nyelvet egy egészen más közegbe helyezik...
A blog szerzője, Jonathan Kasstan nagyon hasonló jelenségről számol be a frankoprovanszál nyelvvel kapcsolatosan. Ezt a kis latin nyelvet nagyon kevesen, körülbelül 150 000-en beszélik Franciaország, Svájc, illetve Olaszország bizonyos területein – a beszélők száma kevesebb mint 1 százaléka a lakosságénak. Azok a fiatalok, akik megtanulják a frankoprovanszált, nagyon hasonlóan viselkednek, mint az atabaszkán fiatal beszélői: az interneten igen aktívan használják a nyelvet, a hagyományos környezetben azonban nem szívesen.
Egy 2012 júliusa és szeptembere között a franciaországi Lyon környékén, illetve a svájci Valais kantonban folytatott terepmunka azt mutatta ki, hogy nagy a feszültség a frankoprovanszál új beszélői és az idősebb anyanyelvi beszélők között. De a két területen jelentős különbség volt az anyanyelvi beszélők hozzáállása között. Míg a franciaországi anyanyelvi beszélők részéről volt egyfajta elfogadás azzal kapcsolatosan, hogy a nyelvüket új beszélők tanulják meg, addig a vizsgált svájci beszélők nagyon ellenségesek és intoleránsak voltak az új beszélőkkel.
(Forrás: Wikimedia Commons / Jeffrey Pang / CC BY 2 0)
Így nyilatkoztak például:
On n’aime pas quelqu’un qui parle notre patois mal, on préfère, nous qui sommes de vrais patoisants, qu’on parle français ou alors notre vrai patois, mais pas massacrer le patois.
Nem szeretjük, ha valaki rosszul beszéli a nyelvjárásunkat. Jobban szeretünk olyanokkal beszélgetni, akik tényleg a mi nyelvjárásunkat tudják; vagy beszéljünk franciául, vagy a mi nyelvjárásunkban, de a mi nyelvjárásunk megerőszakolt változatán ne!
És ezt a véleményüket nemcsak a kutatók számára tették világossá a frankoprovanszál anyanyelvi beszélők, hanem a fiatalabb nyelvtanulók számára is, akik éppen az ő veszélyeztetett nyelvüket tanulták:
Souvent [les anciens] ils rigolent si on fait des fautes […] ils sont sévères avec nous les plus jeunes qui parlons moins bien.
Az idősebb anyanyelvi beszélők gyakran kinevetnek minket, ha hibázunk. Durvák velünk, fiatalokkal, hogy nem beszélünk olyan jól.
Ilyen megnyilvánulások a Lyon környéki frankoprovanszál beszélők részéről azonban nem tapasztalhatóak. Hogy az anyanyelvi beszélők hozzáállását milyen tényezők alakítják, nem világos egyelőre. Lehetséges, hogy az a beszélők túl későn tudatosítják, hogy az anyanyelvüket a kihalás fenyegeti?
Forrás
Portugáliában, pontosabban Lisszabon környékén háromféle típusú emberrel találkoztam (a típusok kialakulását vélhetően jelentősen befolyásolja a portugálok kritikátlan anglo- és frankomániája):
1. Aki partner - segít a nyelvtanulásban, ha portugálul szólok, akkor portugálul válaszol
2. A "This is not Spain. Don't speak Spanish here" - típus (nemes francia hagyomány)
3. Aki észreveszi, hogy jobb az angolom, és onnantól végem. Csak angolul lesz hajlandó kommunikálni.
Kb. 33%, egyenlő arányú a megoszlás.
@bloggerman77: Az én idős baszk ismerősöm az internetről (akinek a baszk az anyanyelve) is szokta mondani, hogy az újbeszélők nem tudják rendesen megkülönbözteti a három sziszegőhangjukat.
Ezzel kapcsolatban egyébként van egy érdekes tapasztalatom. A baszk anyanyelvűek azt állítják, hogy az ő s"-ük ugyanolyan, mint a spanyolé. Szerintem viszont nem, hanem olyan, mint a magyar "s" (a spanyol "s"-t én sokkal inkább sz-nek hallom). Sokáig nem tudtam, hogy mi a látszólagos paradoxon oka, míg rá nem jöttem, hogy az, hogy amikor a baszk anyanyelvűek spanyolul beszélnek, ők valóban magyar s-nek ejtik a spanyol "s"-t is -- a spanyol anyanyelvűek viszont igazából nem tudnak magyaros s-t ejteni.
Valahol igazuk van az időseknek, mert az "újbeszélők", ha könyvből tanulnak, a többségi nyelv hangzókészletével beszélik a kis nyelvet, ami annak megerőszakolása.
Szerintem nem lehet azért ezt általánosítani. Biztos még az angol és spanyol anyanyelvűek között is vannak, akik nem szeretik, ha hibásan beszélik a nyelvüket, a legtöbben viszont kifejezetten örömmel fogadják, ha egy külföldi beszél (vagy legalábbis megpróbálja) a nyelvükön.