0:05
Főoldal | Rénhírek

Moszkva teret a Városligetbe!

Tarlós István keresi az új Moszkva tér helyét. Állampolgári engedelmességi mozgalmat indítunk, és segítünk.

Fejes László | 2015. január 13.

2011-ben, amikor a Moszkva teret Széll Kálmán térré nevezték át, a külügyminisztérium azt ajánlotta a fővárosnak, hogy „minél hamarabb intézkedjék annak érdekében, hogy méltó hely, tér vagy utca viselje Moszkva nevét”, sőt azt is javasolták, hogy „nevezzenek el Budapesten közterületet Lev Nyikolajevics Tolsztojról”. Azóta lassan fél évtized eltelt, de nincs Budapesten se Moszkva tér, se Tolsztoj körút.

Decemberben azonban Tarlós István Moszkvában megígérte, hogy a Moszkva tér visszatér, „a nem is a régi helyén, de méltó környezetben”. Ezt az ígéretet azonban kétségtelenül nem könnyű teljesítenie, hiszen Budapest jelentős köztereinek már mind van nevük. Önmagában ez persze nem akadály, de minden átnevezéshez mindenféle magyarázatot lehetne fűzni – képzeljük el, miket össze nem írna a sajtó és a blogszféra, ha mondjuk a Szabadság teret neveznék Moszkva térnek. Az sem lenne mindennapi fordulat, ha a mai Nyugati (egykor: Berlin) tér viselné ezt a nevet. De az sem lenne szerencsés, ha a Vérmező sarkára tennék. Új közterületek azonban inkább csak a város peremén keletkeznek, ott pedig nehéz annyira méltó helyet találni, mint a régi volt.

Moszkva teret a Városligetbe!
Forrás: Fortepan

Éppen ezért javaslatunk az, hogy az új Moszkva tér számára a Városligetben, a leendő Múzeumi Negyedben alakítsanak ki egy aszfaltozott területet. Ott ki lehetne állítani a valaha a régi Moszkva téren állt, de azóta lebontott, illetve lebontandó épületeket, vagy akár a gyalogos felüljárót. A múzeumi tárlatvezetésekre pedig az óra alatt lehetne találkozni – vagy alkalmi munkásokat lehetne bérelni, és ők kalauzolnának minket végig a kiállításokon, természetesen alkalmi munkásnak megfelelő díjazásért.

Moszkva teret a Városligetbe!
Forrás: Fortepan / Konok Tamás id.

Sőt a Múzeumi Negyed épületei között elférhetne a Budapesti Közterületek Neveinek Múzeuma is: a Moszkva tér mellett lehetne Köztársaság és Roosevelt tér is. A bejárathoz természetesen a Somogyi Béla utca vezethetne. A Városliget megmaradó fáit pedig elnevezhetnék Ságvári-ligetnek.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!