0:05
Főoldal | Rénhírek

Moszkva tér helyett Tolsztoj tér is?

Keskeny Ernő, a külügyminisztérium FÁK-országokkal foglalkozó miniszteri biztosa a Moszkva tér átnevezésével kapcsolatban nyilatkozott a finugor.ru-nak.

nyest.hu | 2011. június 5.

Mint Keskeny Ernő elmondta, a budapesti közterületek el- és átnevezése önkormányzati hatáskörbe tartozik, a külügyminisztérium legfeljebb konzultációs joggal bír, amennyiben az elnevezésnek külpolitikai vonatkozása is van. A miniszteri biztos kifejtette, hogy Budapesten, akárcsak Moszkvában és Szentpéterváron, folyamatosan visszatérnek a közterületek régi elnevezéseire. A Moszkva teret 1929 és 1951 között Széll Kálmán térnek hívták, ezt az elnevezését kapta vissza most. (Nem világos, hogy ha a hagyományos elnevezések őrzése a cél, akkor az önkormányzat miért változtatta meg a Roosevelt tér vagy a Köztársaság tér nevét, illetve a kormány miért igyekszik mindenáron feledésre ítélni a Ferihegy nevet. – A szerk.)

A külügyminisztérium határozottan kifejtette álláspontját, és azt ajánlotta a budapesti önkrmányzatnak, hogy minél hamarabb intézkedjék annak érdekében, hogy méltó hely, tér vagy utca viselje Moszkva nevét. Ezen kívül azt is javasolták Tarlós Istvánnak, hogy nevezzenek el Budapesten közterületet Lev Nyikolajevics Tolsztojról. Az orosz irodalom nagyjai közül azért éppen Tolsztoj került a figyelem középpontjába, mert rőla nevezték el a nemrégen megalakult Tolsztoj Társaság a Magyar–Orosz Együttműködésért Egyesületet. A finugor.ru információi szerint  az egyesület létrehozásának egyik kezdeményezője Keskeny Ernő, a társaság tiszteletbeli elnöke pedig Lezsák Sándor.

Forrás

МИД Венгрии: Будапештская топонимика не должна лишиться названия «Москва»

В Будапеште учреждена ассоциация «За венгерско-российское сотрудничество»

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!