Mit utálok?
Olvasóink egy fogalmazásnáci gondolataiba nyerhetnek ezúttal bepillantást. Felelős szerkesztőnk tabuk nélkül vall arról, miket gyűlöl a szövegekben.
Én a lelkem mélyén fogalmazásnáci vagyok. Jól bírom például a helyesírási hibákat, a legjobb szándékaim ellenére rendre produkálom is őket. (De igyekszem, és szerintem egyre jobban megy!) Különösebben bizonyos szerkezetek, szavak sem idegesítenek (leszámítva az alábbiakat). Gyerekkoromban még nákoltam is, és az ikes ragozást is főleg az iskolában tanultam meg. Szóval van egy múltam, na, így könnyebb elnézőnek lenni. Amivel kapcsolatban azonban nincs bocsánat, az a szövegalkotás, a fogalmazás.
Főleg a különböző modorosságokat utálom. Nem bírom például a nos-sal kezdődő mondatokat. Mit jelent a mondatkezdő nos? Azt, hogy szögezzük le, hogy én most, kedves olvasó, megmondom a tutit, és erre külön föl is hívom a figyelmedet; bedörzsölöm, ha megbocsátasz. A nos-ban van valami elképesztően kioktató és lekezelő. Ha én kerülnék a Nyelvstratégiai Intézet élére, azonnali hatállyal betiltanám.
A nos-hoz hasonló elemeket is gyűlölöm, ilyen például a voltaképpen vagy az ugyebár – az önbizalom nélküli tudálékoskodás csimborasszója. Nem szeretem azt sem, ha valaki úgy vezet föl valamit, hogy kétségtelen, hogy... Ha tényleg kétségtelen volna, akkor pont azt nem kéne hangsúlyozni. Szerintem ezeknek a használatát is korlátoznám, ha a hatalom közelébe kerülnék.
Elég komoly gondom van a zárójelekkel is. Nem állítom, hogy nincs szükség rájuk (a matekban például hasznosak), de azért azt igencsak túlkapásnak érzem, amikor minden második mondat zárójelbe kerül, vagy esetleg egy egész hosszabb szakasz. Mit fejez ki a zárójel? Valami olyasmit, hogy kicsit eltérek a tárgytól, hogy ami zárójelbe kerül, az nem olyan fontos, mint az, ami nem kerül a zárójelbe. Nos, az kétségtelen, hogy olykor nehéz eldönteni, mi fontos, és mi nem az a mondanivaló szempontjából. De ha ez így van, jobb, ha inkább előbb végiggondoljuk, mit is akarunk mondani: ha fontos, mondjuk, ha nem fontos, nem mondjuk. A világ jobb hely lenne, ha kevesebb lenne benne a zárójeles megjegyzés. (Én ebben hiszek!)
(Forrás: Wikimedia Commons / Lies Thru a Lens / CC BY 2.0)
Mit szeretek?
1. A szóismétlést olyankor, amikor az elkerülése megtévesztő és félreértést okoz.
2. A felkiáltójelet!
3. A pontosvesszőt; virtuózan tudom használni!
4. Hogy mit is szeretek, nehéz megmondani. Talán a beágyazott kérdéseket eléggé bírom.
5. A cicákat.
+1. A Laci szóvicceit.
A zárójelekhez hasonlóan heroikus küzdelmet folytatok az idézőjelek ellen is. Voltaképpen hasznosnak tartom őket, hiszen, ha idézünk valakitől, akkor megkerülhetetlenek. Ugyanakkor az „irónia” vagy „más” (értik: „más”) „átvitt értelem” „kifejezésére”, a legtöbb esetben teljesen fölöslegesnek érzem őket. Ha ironizálni akarok, akkor írjam meg úgy a szövegemet, hogy érezhető legyen az irónia. Ha valamit nem szó szerint értek, bízzak az olvasómban annyira, hogy érteni fogja idézőjelek nélkül is. Ha nem bízom benne, ha állandóan idézőjelbe kell tennem magam, akkor a bizonytalanságomat és a bénaságomat árulom el. (Amit én a végsőkig „titkolni” szeretnék!)
Utálom a hosszú, tekergőző, soha véget nem érő mondatokat, amelyeknek a végén már azt sem lehet tudni, mi volt az elején, és az olvasó teljesen elbizonytalanodik, hogy mi is volt itt voltaképpen az állítás – ezeknek jellemzően csak a legvégén van ige, hogy még véletlenül se lehessen tudni, mit akar mondani, rengeteg vesszős és gondolatjeles közbevetést tartalmaznak. Az ilyeneknél ugyebár gyakoriak a fogalmazási, egyeztetési hibák is, hiszen az író maga is elfelejti, hogy mi volt a mondat elején.
Én egy egyszerű lány vagyok, az egyszerűséget szeretem.
A valamire kerültől kerülget engem is a gutaütés. Használtassék helyette a jó öreg passzívum, bár azt a lelkes nyelvművelők (majdnem) kiirtották. A valamivel rendelkezik pedig újabban a have és a haben megfelelője, bár ezzel sem békéltem meg.
@helci: "Ha ironizálni akarok, akkor írjam meg úgy a szövegemet, hogy érezhető legyen az irónia."
nem mindenki tud írásban, a hangsúlyozás segítsége nélkül iróniát átadni, az olvasó sem feltétlen veszi észre.
a szmájlik sajnos szükséges segédeszközök amivel a "rossz" humor felesleges félreértését kerülhetjük el.
@Loddi: pedig a megrendeztetik pont tömörebben kifejezi ugyanazt. nekem a feledésbe merült igeidők fájnak nagyon. nem azért mert feltétlenül használnánk (hiszen nyilván ezért merültek feledésbe), de megkönnyíthetné az idegen nyelvek tanárainak dolgát (meg a diákokét is).
"Ha ironizálni akarok, akkor írjam meg úgy a szövegemet, hogy érezhető legyen az irónia."
Tökéletesen egyetértek. Hasonló okokból taszítanak a smiley-k (szmájlik). Olyan, mintha egy poén után magyarázkodna valaki, hogy "Érted? Ez vicc volt, hahaha." Ha egy nevető arcot ábrázoló piktogram nélkül ez nem egyértelmű, akkor nem volt vicc.
Kedves Molnár Cecília Sarolta, felelős szerkesztő!
Nem volt rossz! A "Mit szeretek?" különösen tetszett, abban is a pontosvesszők virtuóz használatára vonatkozó kitétel.
@Nensis: A "kerül megrendezésre" valóban nem éppen költői megnyilvánulásokba való szerkezet. de muszáj megvédenem: a hivatalos vagy félhivatalos fórumokon ezzel lehet a legjobban kifejezni azt, amire sok más nyelvnek ott van a passzív igealak. És bár a magyar is elő tud állítani ilyet: "megrendeztetik", de ezek a passzívumok mára jórészt feledésbe merültek.
Erről a cikkről ez jut eszembe:
2.media.collegehumor.cvcdn.com/18/18/f7c1c032962f922321f3b72704855b9
A cikk írójának érzelmeit teljes mértékben átérzem, mivel magam is hasonló cipőben járok. Ezek a kifejezések - mondatok, szófordulatok - nem azonnal vágják ki a biztosítékot, hanem amikor egy szövegen belül lépten-nyomon előfordulnak, és állandóan ezeket kell kigyomlálni. Magam részéről a modorosságtól és a nyakatekert mondatoktól, na meg a "került megrendezésre" és társaitól tudok kifutni a világból, de ez azon is múlik - mondom -, hogy az ember alapvetően milyen szövegekkel találkozik.
@Grant kapitány: Köszönöm! :-)
@Molnár Cecília: Persze, áprilisi tréfának jó az írás.
@Grant kapitány: Kapitány, maga nagyon okos, de nem egy stiliszta. Mondja inkább: pocsék a humorérzékem. Ide lőjön!
@Molnár Cecília Sarolta, felelős szerkesztő: "A nos-hoz hasonló elemeket is gyűlölöm, ilyen például a voltaképpen"
Pár sorral lejjebb:
@"heroikus küzdelmet folytatok az idézőjelek ellen is. Voltaképpen hasznosnak tartom őket,"
Odi et amo, :DDDDDDDDD
Aztán:
@"az „irónia” vagy „más” (értik: „más”) „átvitt értelem” „kifejezésére”, a legtöbb esetben teljesen fölöslegesnek érzem őket."
@Én egy egyszerű lány vagyok, az egyszerűséget szeretem.
Ez is jó nagy ellentmondás, mert az irónia vagy "más értelem" kifejezésének gyakran a legegyszerűbb eszköze az idézőjel. Pl. egy újságcikkben miért ne ironizálhatna a szerző egy mondaton belül még akkor is, ha a cikk egésze egyáltalán nem ironikus hangvételű.