0:05
Főoldal | Rénhírek

Minden ötödik német lehet antiszemita

Németországban a lakosság 20 százalékában tetten érhetők lappangó antiszemita tendenciák – állapította meg hétfőn Berlinben bemutatott vizsgálatában egy független szakértői testület, amelyet a Bundestag, a német törvényhozás alsóháza kért fel a munkára.

MTI | 2012. január 24.

Az első úgynevezett antiszemitizmus-jelentés szerint a zsidóellenesség szélsőjobboldali körökben jelentkezik a leginkább látható módon, e szubkultúráknak az antiszemitizmus az egyik fő összetartó eleme. Ezt mutatja egyebek között az, hogy a zsidóellenességgel összefüggő bűncselekmények 90 százalékát szélsőjobboldali kötődésű elkövetők hajtják végre.

Ugyanakkor az antiszemitizmus korántsem elszigetelt, csak a társadalom szélsőséges elemeire jellemző jelenség, hanem a középrétegekben is megmutatkozó nézet. Labdarúgó mérkőzéseken például megszokott, hogy szurkolók rasszista, zsidóellenes rigmusokat skandálnak, számos iskolában pedig a zsidó bevett szitokszó – hangzott el a jelentés bemutatóján.

A német társadalomban az antiszemitizmus „széles rétegekben elterjedt előítéleteken, mélyen gyökerező közhelyeken és a zsidókkal, valamint a zsidósággal kapcsolatos tudatlanságon alapul” – mondta Peter Longerich, a kutatócsoport egyik koordinátora, hozzátéve, hogy az antiszemita nézetek terjedését – különösen az interneten – nemigen lehet feltartóztatni.

A kutatók hiányolták az antiszemitizmus visszaszorítását előirányzó állami, kormányzati stratégiát, és kifogásolták, hogy nem biztosított az ilyen jellegű projektek hosszú távú finanszírozása.

Nemzetközi összehasonlításban Németország a maga 20 százalékos látens antiszemita arányával a középmezőnyben foglal helyet. E besorolás oka „nem utolsósorban az, hogy Lengyelország, Magyarország és Portugália részben szélsőségesen magas értékeket ér el” az antiszemitizmust vizsgáló felmérésekben – áll a szövetségi belügyminisztérium honlapján publikált jelentésben.

A Bundestag 2008-ban – a kristályéjszaka néven elhíresült 1938. novemberi zsidóellenes erőszakhullám 70. évfordulóján – szólította fel a kormányzatot a független szakértői testület felállítására, az erről szóló határozatot valamennyi frakció támogatta. A 2009-ben létrehozott, tíz tekintélyes kutatóból álló testület feladata, hogy rendszeres időközönként megvizsgálja az antiszemitizmus elterjedtségét, és tegyen javaslatokat a jelenség visszaszorítását célzó erőfeszítésekre.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (4):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
12 éve 2012. január 24. 21:51
4 Pesta

Megint csak a következményeket elemzik, az okokra ott se kíváncsi senki. A zsidósággal kapcsolatos tudatlanság mindkét részről áll, anti- és filoszemita részről is.

12 éve 2012. január 24. 15:15
3 istentudja

@Sigmoid: Ahogy "általában mindig..."

12 éve 2012. január 24. 14:38
2 Sigmoid

Hogy lehet "részben szélsőségesen magas" értékeket elérni?

12 éve 2012. január 24. 13:46
1 hajnalpír

A németországi és a magyarországi antiszemitizmus között hatalmas a különbség, mert a német antiszemiták a köztudatban elterjedt megvetés miatt titkolják, ha antiszemiták, a magyarok pedig eléggé el nem ítélhető módon még hivalkodnak is vele.

A magyar antiszemiták viselkedése a történelmi ismeretek és kulturális hiányosság mintapéldája.