Nyelv és propaganda a náci Németországban
Victor Klemperer A Harmadik Birodalom nyelve című könyve arról szól, naplószerűen, némi (ön)iróniával fűszerezve, miként lehet egy társadalmat, annak tudatát totálisan megszállni lépésről lépésre a nyelven, a szóhasználaton keresztül. Mivel nem egyszeri eseményről van szó, érdemes ismernünk ennek módszereit, hogy könnyebben védekezhessük ellene.
Talán a nyelv, azon belül is a szókészlet, a szóhasználat az, amelyen keresztül a hitleri Németországot a leginkább megérthetjük. Ez természetesen minden társadalomról, illetve társadalmi változásról elmondható, ugyanakkor mivel először a náci totális rendszer fejlesztette tökélyre a tömegek manipulálására szolgáló propagandagépezetet, a legszemléletesebben ezen mutatható be a működése.
(Forrás: Wikimedia Commons / Josef Jindřich Šechtl / GNU-FDL 1.2)
Annak, hogy a nyelv, azaz a legfőbb kommunikációs-manipulációs eszköz központi szerepre tett szert a nácizmusban, minden bizonnyal a legfőbb oka, hogy Hitler demokratikus úton került hatalomra, méghozzá a tömegdemokrácia korai szakaszában. Tehát a hatalom megszerzésének, majd megtartásának legfőbb eszköze a tömegekkel való kommunikáció volt.
Ha ennek az alaposan kidolgozott rendszerét elkezdjük vizsgálni, meglepve tapasztalhatjuk, hogy a Harmadik Birodalom nyelve szegényes: eszközeiben és rétegzettségében (regisztereiben, stiláris változataiban) egyaránt. Miben lelhetjük ennek okát? Egyrészt abban, hogy a legszélesebb rétegeket is meg akarták szólítani, így azt a közös minimumot kellett megcélozni, amely a társadalom különféle csoportjai számára egyaránt befogadható. Másrészt viszont a szegényesség, egyhangúság a hatalmi struktúra, a gondolatvilág egyszemélyi központú, monolitikus voltából fakad: mindenki a Führer nyelvi produkcióját volt hivatva követni. Harmadrészt szintén az egységesség felé tolta a nyelvhasználatot az a tény, hogy egy szorosan összetartó szűk csoport terjesztette ki a hatalmát egy egész országra, így a korábbi belső zsargon elemei, a klikkszavaik terjedtek el az egész nyelvközösségben.
Ez a szegényesség persze egyben sivárságot is jelentett: ebből fakad, hogy igazán speciális szóalkotási vagy nyelvformálási módokkal nem élt a Harmadik Birodalom, a meglevő egyszerű eszköztárat fordították hatalmi céljaik szolgálatába. Minthogy a goebbelsi propaganda valójában elsősorban fogalmi és képi síkon működött, a nyelv csupán eszköze volt a szükséges fogalmi és képi üzenetek továbbításának, az egyszerű, sivár nyelvezet is elégséges volt hordozónak: sőt ez a hordozó juttatta el igazán széles rétegekhez az üzenetet.
A dőlt betűkkel szedett szavak a Harmadik Birodalom szókészletének részét képezték.
A manipulációs technika lényege az egységes központi stratégia szigorú végrehajtása volt – szükség volt tehát a nem uralható kommunikációs csatornák megszüntetésére. Ezt szolgálta többek közt a világvevő (Weltempfänger) rádiók helyett a csupán egyetlen csatornát fogni képes néprádió (Volksempfänger) bevezetetése. A központi gépezetet egészítette ki a személyes kapcsolatokon keresztül terjesztett, tehát a hitelesség látszatát nyújtó suttogópropaganda (Flüsterpropaganda). Ez a mai kor gerillamarketingjére emlékeztet: tehát a rendszerrel valóban vagy látszólag nem konform üzeneteknek szájról szájra történő terjedése a társadalomban. Totális rendszerekben ez egyrészt lehet egyfajta repedés a monolitikus államon, másrészt viszont az állam is használhatja a saját kommunikációs stratégiája részeként, például a közvélemény szondázására is.
A propagandagépezet működésbe lép
Az ellenőrzött csatornákon immáron lehetett unásig ismételgetni, sulykolni a tömör, reklámszerű frázisokká fogalmazott üzenetet. Az új, tudatosan kialakított kommunikációs stílus alapjául a képalkotás szolgált. A használt metaforák alapvető jellemzője az volt, hogy a dolgok puszta megnevezése helyett vagy mellett a közvélemény számára erősen értéktelített vagy értékhiányos másik dolgot említettek (pl. a zsidók féregnek (Gewürm) nevezése a nyelven keresztül előkészítheti a fizikai megsemmisítésüket, hiszen a [valódi] férgeket eltaposni nem bűn, ellenkezőleg).
(Forrás: Wikimedia Commons / Deutsches Bundesarchiv)
Ráadásul egy-egy ilyen metafora előhív egy egész fogalmi hálózatot, ezáltal kevés említéssel is egész más keretbe emelhető a felszínen megjelenő közlés. Ha például egy szóbeli vitával kapcsolatban egyetlen háborús metaforát használ a kommunikátor, azzal a befogadókban többnyire nem tudatosan előhívódik a háború számos kelléke, illetve ezeknek a megfelelései a vita kellékeivel. Az ilyen, erősen képszerű kommunikáció nagyon élénk hatást gyakorol a hallgatóságra, és a kiváltani szándékolt élmény mélyen bevésődik a hallgatóba (illetőleg nézőbe, olvasóba). A nyelv tehát kiváló eszköz arra, hogy érzékeltesse, megerősítse a társadalmi hierarchiát, illetve félelmeket keltsen.
A félelem nagyon fontos egy totális rendszer számára, több okból is. Egyrészt kiszolgáltatottá teszi az alattvalókat, tehát semlegesíti a rendszerre gyakorolt veszélyességüket. Másrészt ugyanakkor az irányított, a csoporton kívülre (zsidókra, cigányokra, románokra, pirézekre, ufókra stb.) mutató irracionális félelem az egyik legerősebb indulat, ezáltal intenzíven motiválja a különféle harci(as) cselekmények végrehajtására a tömegeket. Pusztán e két erőnek a megfelelő adagolása tökéletes hadi gépezetté alakíthat egy társadalmat.
Fanatikus monumentalizmus
A vázolt nyelvi szegényesség szoros kapcsolatban állt a birodalmi
pátosszal, monumentalizmussal, szentimentalizmussal, giccsel. A
tömegek számára ez utóbbiak minden bizonnyal el is fedték a nyelvi
eszköztár szegényes voltát. Az egyik első ilyen jellegzetesen patetikus-giccses szó a vérlobogó (Blutfahne) lehetett, de tipikus volt – magyar fordításban – fiúk (Knaben) és lányok (Mädchen) helyett szentimentálisan-emelkedetten ifjakról (Jungen) és leányokról (Mädel) beszélni. A monumentalizmus és egyben a gőg tipikus megnyilvánulása a történelmi (historisch) jelző unos-untalan használata: történelmi jelentőségűnek titulálták egy-egy útszakasz felavatását vagy egy egyszerű aratóünnepet is. Ez a jellegzetesség szintén arra vezethető vissza, hogy a széles rétegeket akarták és tudták megszólítani – a pátosz és a giccs az érzetek szintjén kiválóan tudta pótolni a valódi értékeket.
(Forrás: Wikimedia Commons / Charles Russell Collection, NARA)
A tömegek erőteljes manipulációjára épülő rendszerek kommunikációjában alapvető fontosságú elv, hogy az explicit közlemények elsődleges célja a valóság elfedése, módosítása, gyakran épp ellentétébe forgatása. (A Talleyrand-nak, a francia diplomatának tulajdonított szállóige szerint: „A beszéd arra való, hogy elrejtsük vele gondolatainkat.”) Ezt a jellegzetességet használta fel a szövetségesek hírszerzése is: a náci propagandasajtó tartalomelemzése során a látványos hiányokat, torzításokat keresték – ez árulta el a legtöbbet Hitler és köre szándékairól. De a „sorok között olvasás” is a központi akaratnak alávetett szövegnek épp erre a jellegzetességére épít. Ha például egy értékes magánkönyvtárat biztonságba helyeztek (sichergestellt), valójában azt jelentette, a könyveket az állampárt megbízottjai ellopták. Klemperer szerint hasonló, manipulációs megfontolás állt amögött is, hogy a gondolkodásra, bölcselkedésre utaló filozófia (Philosophie) szó helyett az irracionalitással inkább megférő világnézetet (Weltanschauung) részesítették előnyben. (Ennek persze oka volt az idegen szavak kerülésére hajlamosító nacionalizmus is, de számos idegen szót kedveltek: pl. diszkriminál (diskrimieren a normatív német diskriminieren helyett, vö. magyar cucilizmus a szocializmus helyett), diffamál ’rágalmaz’ (diffamieren); tehát ez nem lehetett szigorú elv.) A nácizmus erősen vonzódott a misztikumhoz, saját rituáléjukat a megtagadott kereszténység liturgiája alapján építették fel, igen gyakran éltek a gondviselés (Vorsehung) és a Mindenható (Allmächtige) szavakkal is.
A gyakori elfedések-kifordítások miatt talán meglepő, de a fanatikus (fanatisch), fanatizmus (Fanatismus) szavakat kiemelten gyakran használta a hivatalos propaganda (illetve ennek hatására a manipulált tömegek), ráadásul egyértelműen pozitív kontextusban, az egyén ideális gondolkodás és viselkedésmódjának megnevezésére. Persze ha figyelembe vesszük, hogy a náci párt a kezdetektől harci-háborús retorikát, majd később már nem csak retorikát használt, mindjárt világos, miként válhat az egyén és a szabad akarat felszámolása értékké. A harcolást a mindennapi szórakozásba beemelő tevékenységformát, a sportot is ugyanezért népszerűsítették, tették kedveltté, de a sport játékosságát intenzíven áthatotta a háború véres komolysága.
Kigúnyolva, megalázva
A Harmadik Birodalom nyelvének írásjelhasználatával kapcsolatban elsőre meglepő lehet, hogy az írásbeliségben kifejezetten ritkán éltek a felkiáltójellel: az expresszivitást inkább a kifejezés szintjén érték el. Gyakran használt eszköz volt viszont az ironikus (vagy talán pontosabb így neveznünk: gúnyos) funkciójú idézőjel. Ezt az eszközt más, kirekesztésre törekvő politikai rendszerek, illetve kommunikációs aktorok is kedvelik: szellemileg semmisíti meg a vélt vagy valós ellenséget.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Hasonlóan megalázó – és egyben bevéső – eszköz volt, hogy a zsidó származású személyek említésekor mindig használták a zsidó (Jud’) jelzőt (pl. a zsidó Klemperer (Jud’ Klemperer), a félzsidó Laguardia (Halbjude Laguardia)), miközben más etnikai vagy egyéb csoportok esetében ez egyáltalán nem volt jellemző. Szintén általánosan elterjedt volt a megváltoztatott nevet viselők korábbi családnevén is való emlegetése (pl. Trockij-Braunstein (Trotzki-Braunstein), Litvinov-Finkelstein (Litwinow-Finkelstein)), ezzel minden egyes alkalommal kétségbe vonva az egyén jogát saját identitása kialakítására.
Könyvek a Harmadik Birodalom nyelvéről
Ez után a röpke áttekintés után talán nem csodálkozunk, hogy a legkülönbözőbb műfajok művelői is úgy érezték: a nyelven keresztül ragadhatják meg a totális náci terror lényegét.
A román Oliver Lustig, azaz „az egykori 112398-as számú Häftling” Lágerszótár című művében (az 1982-es kötet magyarul Szűcs Olga fordításában 1984-ben jelent meg a Dacia Könyvkiadónál Kolozsváron) 121 címszó alá csoportosítva írta meg lágeremlékeit. Vagy Kertész Imre Nobel-díjas regénye, az 1975-ös Sorstalanság egyik legjellemzőbb erényének azt tartják, hogy egy új, lecsupaszított beszédmódot teremtett meg, szemben a Harmadik Birodalom dagályos nyelvével, így ábrázolva a holokauszt valóságát.
Totális diktatúra és nyelviség szoros kapcsolata persze nem csupán a náci Németországra jellemző, George Orwell híres 1984-ének a sztálini Szovjetunió szolgált elsődleges mintájául.
(Forrás: Wikimedai Commons / Deutsches Bundesarchiv)
A leginkább tárgyszerűen, a személyesen túl filológiai indíttatásból azonban a zsidó származású klasszika-filológus, Victor Klemperer foglalkozott a kérdéssel; A Harmadik Birodalom nyelve (Lingua Tertii Imperii) című könyvét németül először 1947-ben adták ki. Magyarul eddig egyetlen alkalommal, 1984-ben jelent meg (Lukáts János fordításában a Tömegkommunikációs Kutatóközpont kiadásában, a Membrán Könyvek című sorozat 12. köteteként; a nyelvi példák rendszerint sajnos csak magyarul olvashatók), s ez a könyv szolgált vezérfonálul a fenti áttekintéshez is. A könyv részletes bemutatása nem volt célunk, alaposan feldolgozta és tárgyalta Papp Kornélia a Múlt és Jövőben.
Miért is lett az eredetileg német nyelvű műnek latin címe? Sejthető, hogy a szerző klasszika-filológus énje is átsugárzik rajta, de rögtön a könyv elején bővebb magyarázat is olvasható:
Először parodisztikus játékként, majd az emlékezet afféle illanó támogatójaként, mint amilyen a csomó a zsebkendőn, és nagyon hamar és a nyomorúság évein keresztül önvédelemből, egy saját magam számára készített SOS-hívásként áll a naplómban az LTI rövidítés. Egy szép tudományos jelzés, mert hiszen a Harmadik Birodalom időnként kedvelte a hangzatos idegen kifejezéseket: a garant[áló] (Garant) érthetőbben hangzik, mint a jótálló (Bürge), a diffamál [diffamieren] pedig hatásosabb, mint a rágalmaz (schlechtmachen). (Talán nem is érti mindenki, és ezekre hat csak igazán!) LTI: Lingua Tertii Imperii, a Harmadik Birodalom Nyelve.
@Nyenyi: "Másik érdekesség, hogy tényleg Goebbelsnek hívták, vagy inkább Göbbelsnek?"
Bár a kiejtés mindkét esetben ugyanaz, a németek oe-vel írják a nevét.
@bibi: minden időszaknak megvannak a maga nyelvi manipulációs eszközei, de ezek igazán csak totalitárius rendszerekben "érik el" el a maguk teljességét. ráadásul egy tévé-rádió nélküli világban, magas analfabetizmus mellett sokkal nehezebb ezt a fajta manipulációt megcsinálni.
a damnatio memoriae érdekes kérdés, de ez sokkal inkább büntetés volt, mint "nyelvi eszköz".
@bibi: Korunk liberális nyelvi nyomulásáról pl. Bogár László szokott elítélőleg nyilatkozni, sajnos elmélyült elemzést nem kapunk tőle.
Így aztán marad a nyest.hu.
Olvasgatva a cikket és a hozzászólásokat felmerült bennem a kérdés, hogy volt e a történelemben olyan jelentős (karakterisztikus) korszak, amelyiknek ne lett volna meg a nyelvi manipulációs rendszere. Pl. a francia forradalom "polgártárs" nyelvezetét kutatta é valaki? Avagy a Brit Birodalom fénykorának nem voltak meg a megfelelő nyelvi eszközei? Szerintem megvoltak. És szinte 100%, hogy ez már az ókorban is valahogyan így volt, mert mintha olvastam volna utólag "kiradírozott" kőbevésett feliratokról. Jók ezek a náci-nyelvi cikkek, köszönjük is őket, de egy komparatív történelmi áttekintés a nyelv és a hatalom viszonyáról szerintem (=számomra) píszíbb volna.
Az feltűnt már magában a címben és a szövegben is mennyire tendemciózus a "náci" megnevezés? Ugyanis mindannyiszor a gúnynevükön vannak nevezve, egyszer sem kiírva, hogy nemzetiszocialista.
Másik érdekesség, hogy tényleg Goebbelsnek hívták, vagy inkább Göbbelsnek?
@Lalika + @Pesta: Valóban, bár átolvastam a cikket, a kommentem írásának idejére, nyilván mérgeskedésem okán, kiment a fejemből, hogy Orwell is szerepel a cikkben.
Jó.
Viszont szinte egész életemet az irányított nyelvhasználatú Kádár rendszerben éltem le, azonnal ráérzek amikor a liberális oldal manipulálja a "nyelvi mezőt", azaz az én nyelvi mezőmet.
Jelen kor liberális értelmiségének nincs mit a III. Birodalom szemére vetni. Jó tanítványok.
Remek cikk.
Bibi, te meg végig se olvastad, ugyanis „szerző" is említi Orwellt a cikkében. (Egyébként a „liberálfasiszta", vagy pl. a „neonyilas" [sic] jellegű szófacsarmányok is mind az újbeszél fattyú gyermekei, ahogy Lalika is írja.)
A magyar propagandnyelv is gyakorta használt és használ idegen szavakat, mivel azok kevésbé hangzanak üresen vagy egyenesen röhejesen.
@bibi: hmm... "liberálfasiszta"? ez csak annyit jelent, higy cvagy egyáltalán nem vagy képben a PC (mint political correctness in language) időnként meglehetősen röhejes, időnként kimondottan heroikus, de politikai oldalhoz alapvetően nem illendően köthető történetével, vagy igazán nagy indulatba jöttél itt, és valami olyasmi borult ki, amit nem ide szántál...
egyébként a nyest szerintem éppen egy olyan fórum, ami kimerítően és időnként meglehetősen kritikusan foglalkozott a témával. én is így találtam ide, és az sem véletlen szerintem, hogy te is itt vagy, meg én is, pedig valószínűleg a politikai paletta különböző oldalain állunk (már ha én állok valahol). ez (ti. hogy ilyet össze lehet manapság honzni) szvsz értékelendő és ritka dolog.
Szerző láthatólag nem hallott még Orwell "new speak"-jéről, valószínűleg Orwellről magáról sem semmit, és azt sem tudja, hogy a bolsevikok előbb kerültek hatalomra mint Hitler.
(Esetleg Bulgakov. Ha szerző hajlandó lenne.)
Valamint, a liberálfasiszta nyelvi terror (PC) is megérdemelne egy kis elemzést a nyest.hu-n.
Amúgy a cikk jó. Csak éppen bizonyos korlátok mentén kelti a hangulatot.
Azt meg kell hagyni Hitler igencsak jó szónok volt, értett a hangsúlyozáshoz, hogy miként emelje a hangerő emelésével és még erőteljesebb hangsúlyozással a színvonalat, közben előtte jól megvárakoztatta az embereket, így egy alapizzást már adott. És ez a felizzított tömeg csak úgy nyelvte ezeket a cifraságokat, amelynek így utólag nézve igazán se fülük, se farkuk nem volt.
A nyelv manipulálása, a nyelvvel történő manipulálás, a nyelv (egyes szavainak) kisajátítása valóban jó ismerősünk manapság is. A szovjet birodalmi nyelvről Tóth Szergej írt többször magyar nyelven, a magyarországi eseteket pedig napjainkig követhetjük. Ezért (lenne) nagyon fontos szereplő a nyelvész a közéletben, amikor a politikáról kell lerántani a leplet. A témáról legutóbb:
www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=102386:a