0:05
Főoldal | Rénhírek
A nácik és a rúnamágia 2

Fajvédő szabadkőművesek?

Ismerte-e Hitler a rúnamágiát? Ezt a régi ábécét a germán törzsek írás mellett varázslásra is használták, huszadik századi követőik pedig a nácizmus legszürreálisabb pillanataival szolgáltak. Antiszemita szabadkőművesek, árjaságmérő készülék és pogány szentháromság. Tudja meg, honnan ered a horogkereszt!

Takács Boglárka | 2010. október 15.

A náci okkultizmusról számos legenda él a köztudatban és kering az interneten. Ezek nagy részének nem sok köze a valósághoz. A nácik rúnamágiával kapcsolatos érdeklődése viszont jól dokumentált. Miért foglalkoztatta őket ez az ősi ábécé és hogyan építették be jeleit hírhedtté vált szimbólumaik közé?

Az első részben összefoglaltuk, mit tudunk ma a népvándorláskori germán törzsek varázsmódszereiről, és hogyan próbálták ezeket a huszadik század elején feléleszteni nacionalista irányultságú német okkultisták – köztük elsősorban az osztrák Guido von List. Most kiderül, hogyan kapcsolódik mindez magukhoz a nemzetiszocialistákhoz.

A zsidó összeesküvést ellensúlyozó összeesküvés

Történetünket ott fejeztük be, hogy List 1919-ben bekövetkezett halálakor már az általa kidolgozott rúnasor volt legelterjedtebb a német okkultisták körében. Számos követője akadt, akik továbbfejlesztették mágikus rendszerét és a hozzá tartozó misztikus világnézetet. Több társaságot is alakítottak. Ezek egy része távol tartotta magát a politikától, míg más része kimondottan fajvédő irányultságú volt. List maga kevéssé vett részt efféle szervezkedésekben.

Az 1912-ben, tehát még a mester életében alakult Germanenorden (Germán rend) az utóbbi csoportba tartozott. Ezt a szervezetet szabadkőműves mintára hozták létre müncheni okkultisták, azzal a céllal, hogy mint titkos társaság ellensúlyozza a „világméretű zsidó összeesküvés” befolyását - tulajdonképpen az általuk elképzelt sikeres összeesküvés módszereit akarták felhasználni annak ellenében. Alapítói közül többen maguk is szabadkőművesek voltak, és nem tetszett nekik, hogy egyre több zsidó csatlakozik társaságukhoz, és „megrontja” azt. Az új szerveződésben ez a probléma nem állt fenn: a tagfelvételhez igazolni kellett a tiszta német származást, a szigorú követelmények afféle kitételeket is tartalmaztak, miszerint „kellemetlen külsejű” egyének nem csatlakozhatnak. Ha nem tudnánk, hogy hova vezetett mindez, akár még nevetségesnek is találhatnánk, hogy a felvétel alkalmából egy speciális készülékkel lemérték a koponya méreteit és kiszámolták a jelentkező „relatív árja tisztaságát”.

Horogkereszt és vérvörös sas

A Germanenorden előszeretettel alkalmazta List rúnáit: a különböző kiadványok és hírlevelek mellett rúnajelekkel díszített ékszereket is gyártottak. Általánosságban is kedvelték a látványos külsőségeket és misztikus jelképeket. (A hindu szvasztikát mint újraértelmezett „árja szimbólumot” is tőlük vették át a nemzetiszocialisták.) A következő idézetből képet kaphatunk a stílusukról:

A mi rendünk germán rend, germán a hűségünk is. A mi istenünk Walvater, a rúnája az aar-rúna. A hármasság: Wodan, Wili és We a hármasság egysége. Az aar-rúna jelöli az árjákat, az ősi tüzet, a napot, a sast. A sas az árják szimbóluma. Vörös színe mutatja, hogy képes önmagát a tűzben elemészteni. Mától kezdve a vörös sas a mi szimbólumunk, arra figyelmeztet minket, hogy át kell esnünk a halálon, hogy élhessünk.

Az idézet forrása Adam Alfred Rudolf Glauer, aki az állítólagos nemesi származására utaló Rudolf von Sebottendorff néven híresült el. Ő szervezte újjá 1918-ban a több rivális csoportra bomlott Germanenordent, majd a Thule Társaság fedőnevet adta neki. Segédkezett a náci párt megalakításában és üzemeltetésében: újságot üzemeltetett, fegyvereket csempészett, kémkedett, konspirált.

Rudolf von Sebottendorf
Rudolf von Sebottendorf
(Forrás: Wikimedia commons)

Lelkesedése azonban nem tartott sokáig: egy félresikerült művelet után már 1919-ben kilépett a Thule Társaságból (társai gyakorlatilag kiközösítették), külföldre menekült, és a List-féle rúnamágia helyett az asztrológiát kezdte tanulmányozni. Az általa kiadott Münchener Beobachtert Hitler 1921-ben vásárolta meg tőle, és Völkischer Beobachter néven a nemzetiszocialisták hivatalos újságává tette. Sebottendorff bejárta Európát, tanulmányozott számos okkult rendszert az alkímiától a török szabadkőművességig, írt könyvet Hitlerről (ezt a nácik betiltották), a második világháborúban pedig a náci hírszerzés ügynöke volt Törökországban (tartótisztje szerint semmilyen értékelhető információt nem szolgáltatott). A rúnamágiához nem tért vissza.

Hogyan viszonyult hozzájuk Hitler?

A Thule Társaság messzemenően támogatta Adolf Hitler politikai törekvéseit. Sebottendorff később okkal állította, hogy ők voltak „Hitler első szövetségesei”. De vajon a vonzalom kölcsönös volt-e, érdekelték-e Hitlert a Thule-tagok okkult elképzelései, volt-e rá hatással a List-féle rúnamágia gyakorlata?

Jörg Lanz von Lieberfels
Jörg Lanz von Lieberfels
(Forrás: Wikimedia commons)

Több adat is arra mutat, hogy a fiatal Hitler még Bécsben olvasta az Ostara nevű okkult folyóiratot, amelyet Jörg Lanz von Lieberfels, egy kiugrott cisztercita szerzetes szerkesztett. De az Ostara főleg Lanz személyes nézeteit terjesztette: Lanz List követője volt, de inkább a fajvédelem foglalkoztatta, mintsem a germán rúnák. Saját világnézetének a teozoológia nevet adta, és hosszú eszmefuttatásokat alkotott olyan témákban, mint például hogy hogyan lehet megakadályozni azt, hogy a szőke nők sötétbőrű férfiakkal közösüljenek, hiszen hozzájuk jobban vonzódnak (!).

Nincsenek igazán erős bizonyítékok arra, hogy Hitler közvetlenül is találkozott volna List nézeteivel, habár valószínűleg felszínesen ismerte azokat. Lanz elképzelései közül pedig sokat elvetett: Lanz például erősen Habsburg-párti volt. A Lanz által alapított „templomos lovagrendet” később a Gestapo feloszlatta.

Hitler Münchenben a Thule Társaság ülésein valószínűleg nem vett részt, a Mein Kampfban pedig egyenesen elhatárolódott a múltba néző és ritualisztikus hozzáállástól; egyes kitételei mintha Sebottendorffra vonatkoznának. Hitler jobban kedvelte az utcai aktivizmust és az intenzív közéleti tevékenységet, mint a mágikus rejtélyeket.

A nemzetiszocialista vezér tehát nem lelkesedett különösebben a germán okkultizmus iránt. Akkor hogyan kerültek mégis a rúnák a náci szimbolikában előkelő helyre? A válasz, hogy nem minden magas rangú náci osztotta Hitler negatív véleményét. Az SS birodalmi vezetője és Hitler jobbkeze, Heinrich Himmler például lelkesen támogatott egy rúnamágust. Himmler személyes varázslójáról a következő részben lesz szó!

Felhasznált irodalom

Goodrick-Clarke, N. (2004): The Occult Roots of Nazism. London: Tauris Parke. (A vörös sassal kapcsolatos idézet a 145. oldalon található.)

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!