Micsoda véletlen!
Megvizsgáljuk, mi köze az orosznak a poroszhoz. Zavarbaejtő ugyanis, hogy például az angolban is pont az a két szó közt a különbség, mint a magyarban, a szó eleji p betű: Russian–Prussian. Látni fogjuk, a magánhangzóik csúszási irányában is hasonlít a két nyelv. Végül kiderül, az orosz—porosz párhuzam véletlenek sorozatának az eredménye.
A porosz név használata érdekesen alakult az elmúlt századokban. Egy balti csoport neveként indult (rájuk ma már óporoszként utalunk),és a Németország északi felén élők neveként fejezte be pályafutását. Mára a történelmi szövegeken kívül csak a poroszos fegyelem, szorgalom, precizitás, iskolarendszer őrzi.
(Forrás: Wikimedia Commons / Ra Boe / CC BY-SA 3.0)
Orosz-porosz
Gyanúsan hasonlít a név az oroszra, ahogy az már másnak is feltűnt. Hasonló párokat becézésekben találunk: Anna–Panna, Isti–Pisti. Aligha arról van szó azonban, hogy a porosz az orosz becézett alakja lenne. Vannak más nyelvek is, amelyekben ugyanilyen viszonyt találunk a két népnév között:
angol: Prussian [prasön] – Russian [rasön]
cseh: pruský [pruszkí] – ruský [pruszkí]
görög: πρωσικός [proszikósz] – ρωσικός [roszikósz]
orosz: прусский [pruszkij] – русский [ruszkij]
Ha nem a nép, hanem az ország nevét nézzük, a lista tovább bővül:
albán: Prusia – Rusia
izlandi: Prússland–Rússland
De nem minden európai nyelvben van így:
francia: prussien [prüszjeⁿ] – russe [rüsz]
holland: Pruisisch [pröüszisz] – Russisch [rüszisz]
német: preußisch [projszis] – russisch [ruszis]
olasz: prussiano [prussziáno] – russo [russzo]
örmény: պրուսական [peruszakan] – ռուսերեն [rruszeren]
Orosz
’Róma’ [urum] volt törökül. Ma az urum egy török nyelv neve, aminek beszélőit görög származásúnak gondolják, és a törökök minden nem törököt „rómainak” hívtak. A város viszont Roma törökül is.
Nézzük meg akkor a TESz-t (A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárát). Az oroszról azt mondja, hogy török eredetű. A szláv [rusz] elejére a törökben került a magánhangzó. A török nyelvekben ugyanis régebben nem kezdődhetett [r]-rel szó.
A hátulképzett (veláris vagy mély) magánhangzók a zárttól a nyíltig: u–o–a, az elölképzettek (palatálisok vagy magasak): i—ë—e, ill. ü–ö (a két utóbbi ajakkerekítéses).
A magyarba tehát [urusz] alakban kerülhetett nem sokkal a honfoglalás előtt. A magyarban a rövid magánhangzókra ugyanúgy jellemző a nyíltabbá válás, mint sok más nyelvben, melyek közül részletesebben az angolról volt korábban szó. Hogy csak a Halotti beszéd ismerős szavait említsük: [pukul] > pokol, [igy] > egy, [vola] > vala, ozuk > azok. A folyamat a mai napig nem állt le: ennek része az ú.n. zárt ë nyílttá válása – és egybeesése a nyílt e-vel – a standard nyelvjárásban, valamint ugyanez a folyamat a hátulképzett magánhangzóknál: bogár (< [bugár]) > bagár, mezőségi nyelvjárásokban.
(Forrás: Wikimedia Commons / Lukas Jonaitis / CC BY 2.0)
Arról tehát, hogy az orosz nem [r]-rel kezdődik, mint legtöbb európai megfelelője, hanem magánhangzóval, nem a magyar „tehet”.
Porosz
A porosz-ról az írja a TESz, hogy vándorszó. Azaz nem lehet pontosan tudni, hogy a magyarba épp melyik nyelvből jött. Végső forrásnak az óporosz prūsis ’porosz’-t adja, ami természetesen nem a germán, hanem a balti poroszokra, az óporoszokra vonatkozott.
Arra gondolhatnánk, hogy a porosz első magánhangzója a szó eleji mássalhangzó-kapcsolat felbontására került a szóba, mint a szláv brat > barát vagy [gliszta] > giliszta esetében. De ez nem valószínű. A szó pruzok ’poroszok’ alakban 1527-ben tűnik fel először írásban. Ekkorra már nem jellemző a szó eleji mássalhangzó-kapcsolatok felbontása: a legalább a 15. századtól használt tréfában, prédában, a 16. század elejéről datált trécselben, de már a 14. században előforduló prédikálban sem kerül magánhangzó a két mássalhangzó közé.
Viszont a középkori latinban használt számtalan alakja (Prusus, Prussus, Brussus) között ott találjuk a Borussus-t is. Vagyis, ahogy az orosz, úgy a porosz első magánhangzója sem magyar „újítás”. Azonban mégis jellemző, hogy épp a magyarban honosodott meg a porosz (és nem a prosz vagy prusz) alak, míg – ahogy fentebb láttuk – a többi európai nyelvben a szó eleji mássalhangzó-kapcsolatot tartalmazó alakok egyike terjedt el.
Erre utal a TESz is, amikor így fogalmaz: „tudatos alakításnak látszik a porosz”. Ehhez hasonló magánhangzót az örményben találunk [peruszakan], de ott is csak a kiejtésben, az írott alak átbetűzve prowsakan.
A Borussia alak ma jobbára sportklubok nevében fordul csak elő.
(Forrás: Wikimedia Commons / Marcel Meier / CC BY 2.0)
A véletlen
Az Etymonline nevű on-line etimológiai szótár szerint a porosz és az orosz nem véletlenül hasonlítanak: az előbbi eredete po-rusz, azaz a ’ruszokhoz közeli’ lehet. Ez azonban, mint láttuk, nagyon valószínűtlen, mondhatni naív feltételezés.
Az orosz–porosz párhuzama a cseh ruský–pruský-val vagy az angol Russian–Prussian-nel tehát csak a véletlen műve: a magyar épp olyan nyelvből vette át az orosz-t, amely abban az időben nem tűrte a szó eleji [r]-t, ezért egy magánhangzóval bővítette egy [u]-val. Ráadásul később ez az [u] a magyarban nyíltabbá vált, így éppen [o] lett belőle. Továbbá a porosz meghonosításakor a korábbi hangbetoldásos esetek mintájára a számtalan alak (Prussus, Borussus stb.) közül a magyarnak jobban megfelelő, a mássalhangzó-torlódást elkerülő alakot (porosz) választott.
Micsoda véletlen!
@Janika: A TESz szerint nem.
@cikk: "Mára a történelmi szövegeken kívül csak a poroszos fegyelem, szorgalom, precizitás, iskolarendszer őrzi."
A poroszkál és a poroszló szavaink nem a porosz névből származnak?
@Krizsa: "Evil-devil: A d' (arám elöljáró) jelentése = aki, ami, stb.
D'-evil: ami-ördög."
Egy picit sántít az érvelésed ugyanis a logikád alapján a D'-evil = ami-gonosz lenne, ugyanis evil=gonosz és evil = ördög.
Mindig jót nevetek az ilyen oknélküli, tehát tudománytalan megállapításokon - a cikkből: "A török nyelvekben ugyanis régebben nem kezdődhetett [r]-rel szó."
Aha. A finnben pedig, D-vel nem kezdődhet szó. A héberben a P/F változó hang F-jével és a B/V-ből a V-vel nem kezdődhet.
A hivatalos nyelvészetben a párhuzamos esetek átvizsgálásával és az okok felderítésével nem szoktak foglalkozni.
Ami egy nyelvben nincs (pl. a finnben pl. a 6 újabb, hangváltó mássalhangzó, azért nincs, mert nem került bele. S ami késve érkezett a nyelvekbe, még sokáig az sem alkotott önálló gyökvázakat.
Mivel a pergő R, az "utolsó" igeképző kiejtése nehéz, a törökbe sokáig nem került bele. Amikor mégis belekerült, a török GYÖKVÁZAK már mind kialakultak. Ezért nem lehet szókezdő msshgzó az R. Nem lehet a finnben a D. Nem lehet a héberben az F és a V.
A por-osz az eredeti szó. A PR gyökváz értelme: por, szétváló, elterjedő.
Az orosz népnév parallelje a nyelvekben nem a magyar szó, hanem a rusz. Az RSz gyökváz értelme: részekre bomlik. A héber harusz = lerombolt, tönkretett, de a ha- csak igei előrag! S a lágy H nagyon sok nyelvben leestett a szó elejéről (ez a magyarban is előfordul).
Az orosz-urusz már az XR-Sz bővített váz szava. A héber oresz = földet bérel... vagy egyszerűen rátelepszik a földre.
A poroszok - németek? Igen. A gótok is, még régebben a kelták... hova, merre terjedtek el?
Evil-devil: A d' (arám elöljáró) jelentése = aki, ami, stb.
D'-evil: ami-ördög.
A sémi előragok gyakran felragadtak a környezetükben levő nyelvek szavaira. S az arám igen nagy területen közlekedőnyelv is volt.
Hasonlóan érdekes: angolban az evil és a devil szavak etimologiailag nem rokonok. A god és good szavak sem (?).
Porosz viszonylatban érdekes, hogy hogyan vált a balti népcsoport neve a teljes németség "gyűjtőnevévé" a Porosz Birodalom idején.
Javítom magam: prusiano (a nyelvre utalva), nem prusio (viszont a nép nevére mindkét alak áll: prusiano vagy prusio).
A listát még kiegészítve a spanyollal, ugyanaz, mint olaszul, csak egy s-szel kevesebb (Prusia 'Poroszország' – prusio antiguo 'óporosz' vs. Rusia – ruso).