Metaforák a Higgs-bozonra
A metaforák segítenek megérteni a bonyolult tudományos elméleteket. Amikor az atomokat golyókként írjuk le, metaforát használunk. A modern fizika megértéséhez óhatatlanul szükség van a tudományos metaforákra. Az utóbbi néhány hétben például a Higgs-bozon megértetéséhez kellett új metaforákat keresni a tudósoknak: van, aki szerint politikusokkal teli szoba, van, aki szerint liszt, mások szerint hó...
Az agy számítógép, az emberi nyelv növény, a szív pumpa és minden hálózat. – Hogy csak néhányat említsünk egészen közkeletű, hétköznapi tudományos metaforák közül. Annyira megszoktuk őket, hogy szinte már nem is tűnnek fel, pedig általuk talán jobban megértjük a bonyolultabb jelenségeket. Persze csalókák, félrevezetőek is lehetnek. Vagy ha túl sok van belőlük, akkor elviheti a tudományt a művészet vagy inkább a misztikum irányába, ahogyan az megtörtént például a transzformációs-generatív nyelvészettel is...
Amikor az általános iskolai kémiaórán úgy képzeljük, hogy az atomok különböző méretű, nagyon pici golyók, és ezekkel a golyókkal modellezzük a molekulákat: metaforát használunk. Nem különben a gimnáziumi kémiaórán, amikor az atomok belső felépítését tanuljuk: az atommagot alkotó protonok és neutronok nagyobb golyók, míg az elektronok kisebb golyók, amelyek különböző pályákon – elekronhéjakon (ez egy újabb metafora) – keringenek az atommag körül. De még akkor is metaforák segítenek minket, amikor a gimnáziumi fizikaórán kétrés-kísérletet próbájuk megérteni: mit jelent az, hogy a foton hullám is és részecske is. Ezek a metaforák szemléletessé tesznek absztrakt, nehezen elképzelhető dolgokat. A céljuk is ennyire didaktikus: bonyolult, nehezen elképzelhető dolgok leegyszerűsítése, közérthetővé tétele.
Látható tehát, hogy a metaforák sokszor segítenek megérteni a valóságot, megkönnyítik a leírást, de lehet belőlük baj is: lehetnek félrevezetőek, vagy épp kevéssé szemléletesek, rosszabb esetben becsapósak. A modern fizika területén igencsak nagy igény mutatkozik a metaforákra, a közérthető magyarázatokra. Az utóbbi időben különösen izgalmasak a Higgs-bozon körüli magyarázatok:
Azt még csak fel tudja fogni a halandó, hogy a Higgs-bozon egy részecske. Méghozzá egy olyan részecske, amelynek – amennyiben a világegyetemről ma létező képünket tartani kívánjuk – léteznie kell ugyanis, nélküle nem lenne tömegük a részecskéknek, minden fénysebességgel száguldozna fel-alá, ami súlyos következményekkel járna: például nem lenne univerzum, nem lennének napok, bolygók stb. Ez azonban az utóbbi hónapokig csak egy elméleti feltételezés volt.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Az utóbbi időben azonban a Nagy Hadronütköztetőben (Large Hadroncollider, LHC) folyó kísérletek újra ráirányították a figyelmet a rejtélyes részecskére. Így megnőtt arra is az igény, hogy megértsük, megértessük, valójában mi a Higgs-részecske, amit most megtaláltak. Magyar nyelven előfordult „a részecskefizika Szent Grálja”, „az isteni részecske” (angolul God particle – Leon Lederman fizikus könyvcíme után), illetve – a nehéz azonosíthatósága miatt „az istenverte részecske” (angolul Goddamn particle). Ezek azonban csak elnevezések, önmagukban nem szemléltetik a Higgs-bozon lényegét, maximum a jelentőségére utalnak. Egy cikkben egy szemléletes hasonlat magyar megfelelőjét is elolvashatjuk: ebben egy szobányi politikus játssza a Higgs-mező szerepét.
Az angol nyelvben azonban van olyan bevett metaforikus elnevezés, amelyik segít elképzelni a Higgs-részecskét. Míg a részecskéket továbbra is golyókként képzelhetjük el, addig a Higgs-részecskét a melaszhoz (molasses) hasonlítják. De látható, hogy az angol nyelvű magyarázatokban felbukkan a liszt, illetve a végtelen hómező képe is. Ezek már sokkal közelebb állnak ahhoz a fajta metaforikus magyarázathoz, ami segít megértenünk a bonyolult fizikai magyarázatokat. Szinte látjuk, ahogy a kis részekből álló sűrű anyag lelassítja a részecskéket a fénysebességről, és ezzel tömeget ad nekik. Innentől a többi már megy magától.
További olvasnivalók
Tegyük hozzá, a modern tudományos ismeretterjesztés bűne, hogy sosem hangsúlyozta eléggé ezt a metafora-jelleget. Vagyis azt, hogy mindez csak elmélet, ami a valóságot magyarázni próbálja, nem valóság.