Meghalt? Elment? Örökre elszenderült...?
A halál tabu: a halálhír közlése nagyon nem könnyű feladat. Viszont egyáltalán nem mindegy, hogyan, milyen nyelvi formában mondják meg nekünk azt, hogy a szerettünk meghalt. Egy kutatás azt mutatja, hogy a komplikált gyászfolyamat összefügg azzal, hogy hogyan közlik a gyászolókkal a rossz hírt.
– Asszonyom, sajnálattal kell közölnöm: a férje elszenderült.
– Rendben, doktor úr, de mikor fog fölébredni?
Hogyan közlik velünk a halálhíreket az egészségügyi dolgozók, az orvosok, a mentősök vagy akár a rendőrök? Biztosan sokaknak van maradandó kellemetlen emlékük ezzel kapcsolatosan. Egy szerettünk haláláról értesülni borzalmasan nehéz helyzet, ami első körben sokkolja az embert, és általában – védekezési mechanizmusként – tagadást vált ki belőlünk: „Hát, ezt nem hiszem el.” „Ez nem a valóság, biztosan csak egy rossz álom.” „Nem, ez nem lehet igaz.” Ez természetes reakció, a gyászfolyamat első lépése. Arra azonban már kevesebben gondolnak, hogy a halálhír közlésének módja befolyással lehet a gyász további szakaszaira is. Dr. Zelena András traumakutató és kommunikációs szakember olyan személyeket vizsgált, akik gyászfeldolgozási zavaruk miatt pszichiátriai kezelésre szorultak. Tapasztalatai szerint a gyászfeldolgozás zavara összefüggésbe hozható azzal, hogy milyen módon közölték az illetővel a halálhírt. A vizsgálatról szóló beszámolóját a Kharón Thanatológiai Szemle aktuális számában olvashatjuk.
Ez is kommunikáció!
A halálhír közlése is kommunikáció, bár a helyzet egyáltalán nem mondható tipikusnak. A hírt közlőnek sokszor „hivatalból” (és nem valamilyen belső késztetés miatt) kell informálnia a hozzátartozót. Az üzenet fogadója pedig – az esetek egy részében – már tudja, sejti hogy mit fognak neki mondani: hosszú betegség, kórházi ápolás után, a hozzátartozó üres ágyának láttán, vagy amikor az orvos hajnalban telefonál. Az üzenet átadása és befogadása is érzelmi terhet jelent a résztvevőknek. Éppen ezért van különösen nagy jelentősége annak, hogy az üzenet nyelvi megformálása milyen.
Zelena cikkében több interjúalanyának történetét is elolvashatjuk azzal kapcsolatosan, hogy milyen módon, hogyan, milyen helyzetben közölték velük, hogy közeli hozzátartozójuk meghalt. Az is kiderül, hogy ugyan vannak olyan esetek, amikor a hozzátartozó – időlegesen – nem emlékszik ezekre a helyzetekre, de a jellemző mégis az, hogy rendkívüli részletességgel tudják ezeket a nehéz pillanatokat felidézni a gyászolók. Így már nem annyira meglepő, hogy a gyászfeldolgozás további szakaszait igenis befolyásolja az, hogy hogyan közölték az emberrel a halálhírt.
Zelena András szerint ezekben a helyzetekben is Grice együttműködési alapelve kellene, hogy meghatározza a kommunikációt, így azokat a társalgási maximákat kell érvényesíteni, amelyek az ideális hétköznapi társalgásokat is vezérlik. A mennyiségi maxima érvényesülése annyiban fontos, hogy a hírt közlő ne legyen se túl szűkszavú, se túl bőbeszédű a halálesettel kapcsolatban. A minőségi maximák szerepét Zelena kissé zárójelbe teszi. Érdemes azonban megjegyezni, hogy azon túl, hogy természetesen nem lehet egy ilyen helyzetben hazudni arról, hogy beteg halott-e, még más dolgokkal kapcsolatban is felmerülhet a minőség maximájának az érvényesítése. Elég ha az ilyenkor szokásos vigasztaló szándékú szavakra gondolunk: „Mindenkinek jobb így: már nagyon sokat szenvedett, most végre megnyugodott”. A relevancia maximája is fontos: a halálhírt közlő maradjon a tárgynál, de kezdjen el másról (például magáról) beszélni. Zelena leginkább a mód maximáinak jelentőségét hangsúlyozza: kerülni kell a homályos vagy kétértelmű kifejezéseket. Ezért nem jók például a meghalt szó helyett használt eufemisztikus kifejezések, amilyen az elaludt, elszenderült, elment, eltávozott, megtértstb. Bár nem sok dolog szabályozza a halálhírek közlését, és ennek a területek a kutatása is gyerekcipőben jár, arra nézve több egészségügyi intézményben van iránymutatás, hogy az ilyen metaforikus, eufemisztikus kifejezéseket kerülni kell.
A kommunikáció fontos a gyászfeldolgozásban!
Zelena András kutatásában pszichiátriai osztályon ápolt, gyászfeldolgozási zavarral küzdő betegekkel készített interjúkat. Arra volt kíváncsi, hogy a gyászfeldolgozás zavara összefüggésben állhat-e azzal, ahogyan az illetővel az egészségügyi személyzet közölte a halálhírt. A kutató 10 személlyel vett föl interjúkat: mindnyájan egy kisvárosi kórház pszichiátriai osztályán feküdtek gyászfeldolgozási zavaruk következtében, de mindegyiküknek volt már korábbi pszichiátriai kezelése is. Az interjúalanyok között öt 50 és 72 éves kor közötti nő és öt 46 és 54 év közötti férfi volt.
Az interjúk tapasztalatai alapján elmondható, hogy az egyik legnagyobb probléma az, hogy a halálhírt sokszor nem is közlik. Ha a hozzátartozó jelen van például a sikertelen újraélesztésnél, vagy ha az orvos szokatlan, hajnali időpontban telefonál, akkor sokszor egyértelmű a helyzet. És ebben a helyzetben sokszor magára a sokkos állapotú hozzátartozóra hárul a feladat, hogy kimondja a végső szót: „meghalt”. Zelena több alanya nyilatkozott úgy, hogy az, hogy még csak nem is közölték velük a halál tényét, nagyban rontotta a gyász folyamatát.
Felhasznált irodalom
Dr. Zelena András: A halálhír közlése mint kommunikációs gesztus. Kharón Thanatológiai Szemle, 2015/3.
Nagyon jo tema, es legalabb olyan nehez is. Egyreszt a halal az egyik legtermeszetesebb, biztosan bekovetkezo esemeny, masreszt nehez megszokni, en hosszu ido utan sem birtam.
Az, hogy meg csak nem is kozlik a hozzatartozoval a halarhirt, valoban karos, es sulyos etika hiba, de emberileg ertheto, atelni, jelen lenni masok halalanal mar onmagaban is nehez, hat meg kozolni a hozzatartozoiva!. Gondoljunk csak A szavak olnek! cikk videojara, ez is hasonlo, bar aki kozli nem tehet rola, megis nagyon nehez megtenni.
"Ezért nem jók például a meghalt szó helyett használt eufemisztikus kifejezések, amilyen az elaludt, elszenderült, elment, eltávozott, megtértstb"
Az "elaludt" es az "elszenderult" szerintem is esetlen, de az "elment" mar nem az, es ahogy Antalbaba is irta, ha a csalad nyilvanvaloan vallasos, a "megtert" sem.
Ez viszont egyertelmuen tapintatlan es karos (hacsak nem tudjuk biztosan, hogy a hozzatartozo is igy gondolkodik):
„Mindenkinek jobb így: már nagyon sokat szenvedett, most végre megnyugodott”.
A hirt kozlo ne dontse mar el, hogy jobb-e igy, raadasul "mindenki" neveben! A halalt, vagy a halalos betegseget mindenki maskent kezeli, eli meg, dolgozza fel. Valaki pl. "eutanaziat" ker, mert, bar teljesen egeszseges, unja az eletet, ezert Svajcba utazik, ahol akar unatkozok ongyilkossagahoz is asszisztalnak. Masok viszont a legsulyosabb betegen, a legnagyobb szenvedesek kozott is elni akarnak, ha csak ket nappal tovabb is, es nem tudhatjuk, hogy akinek kozoljuk a hirt, melyik csoportba tartozik. Ezert szerintem azt mondani, hogy mindenkinek jobb igy, rendkivuli tapintalansag.
@Fejes László (nyest.hu): Kassák példája nem cáfolja, hanem épp megerősíti, hogy a halál emberi tulajdonság. Emlékszem, hogy ötödikes koromban erről nagy vita volt irodalom órán, mivel a tanárnő kijelentette, hogy márpedig a halál emberi tulajdonság, az állatok megdöglenek, elpusztulnak. Majd kifejtette, hogy természetesen mondhatjuk emberre, hogy megdöglött, és állatra is, hogy meghalt, ha ezzel többletet fejezünk ki. Például meg akarjuk alázni az embert, vagy fel akarjuk magasztalni az állatot. Kassák nem azért írta a lóról, hogy meghal, mert az általános egy állat esetében, hanem épp ellenkezőleg, ezzel a lovat felmagasztalja.
A magyar nyelvben többször volt rá példa, hogy elkezdünk felfele kúszni az illemlétrán, és lesz nagyságos úr a házmester, nagybetű a személyes névmás, és halott a légy. Ebben a felfelé kúszásban kb. az állati kedvenceknél van jelenleg a vonal, ameddig halálról beszélünk.
Az elhunyt/megboldogult már nem is "játszik"? Ha meg tudják, hogy vallásos a família, akkor megtért teremtőjéhez...
Az, hogy az újságírók jó része és az internetes bértollnok, aki egy tucat honlapra firkál naponta "mindegy mit", nem méricskél. Nem azért fizetik. Kassáknak meg mércéje volt.
@Galván Tivadar: De Kassáknak szabad, egy újságírónak nem? Mi ez a kettős mérce?
@Fejes László (nyest.hu): B@sszusb@sszusb@sszusb@sszus!!! Esküszöm, hogy mikor elkezdtem a háeszt írni, még az eszemben volt "a ló meghal, a madarak kirepülnek", valahogy bele is akartam komponálni, csak aztán a sok kopipészt között valahogy megfeledkeztem róla, tehát a megrovási kaland jogos :((
Másfelől: abban megegyezhetünk, hogy Kassák nem járt újságíró-iskolába, viszont neki volt poetica licentiája ;)
@kisbuddha: Mi meg akartuk műttetni a kis kutyánkat, ivartalanítás céljából. Az állatorvos azonban félreértette a helyzetet, és a műtéthez való altatás helyett örökre elaltatta.
@Galván Tivadar: A ló meghal, a madarak kirepülnek... nyilván Kassák sem tanult stilisztikát az újságíró-iskolában... :)
De meg is fordíthatjuk a dolgot! Egy mai hírben olvasom, hogy "Kis híján meghaltak a mikrobuszba zárt kutyák Zuglóban" ( www.hir24.hu/sotet-oldal/2015/08/11/kis-...art-kutyak-zugloban/ ). Tanítanak egyáltalán még stilisztikát az újságíró-iskolában? Mert az állat az nem meghal, hanem megdöglik, kimúlik, ebben az esetben én azt írtam volna: elpusztul.
@kisbuddha: "ha valaki egy gyilokkal a kezében odamegy a malachoz, beledöfi, és a malac ettől meghal, akkor ő nem gyilkolta meg, hanem csak gyilokkal elaltatta?" Az Egyház tanításáfól függetlenül ezt általában mindközönségesen csak disznóölésnek nevezik.
Én inkább ott érzem a különbséget, hogy ők a kifejezést, ha jól tudom, csak a halottra értik, míg mi az eltávozottat akár élőre is, tehát így egyrészt bizonytalan a dolog, másrészt a halott olyan hideg, érzelemmentes, távolságtartó.
@blist: Miért elegánsabb? Magyarul semmit nem jelent. Ha pedig lefordítjuk, akkor "eltávozottat" jelent, ami persze elegáns, de a cikk pont arról szólt, hogy túlfinomkodva, túlelegánsoskodva torzítjuk a dolog megértését és feldolgozását.
Sokszor gondolkodtam már azon, hogy az angol "goner" szó mennyire elegánsabb, mint a mi "halott" szavunk.
Attól, hogy hogy hívjuk, attól a dolog még ugyanaz. Egy katolikus hitű ismerősöm szerint egy állatot nem lehet meggyilkolni. Hogy miért? Mert az egyház tanítása szerint meggyilkolni csak embert lehet. Szóval, ha valaki egy gyilokkal a kezében oda megy a malachoz, beledöfi, és a malac ettől meghal, akkor ő nem gyilkolta meg, hanem csak gyilokkal elaltatta?
- Hol a kutyusom? Meggyógyult?
- El kellett altatni.
- Meg kellett műteni?
- Nem, el kellett altatni.
- Jó, de mikor ébred föl, látni szeretném!
- Nem ébred föl, meghalt, értsd meg!
- De az előbb azt mondtad, Apa, hogy alszik... Akkor ti... Megöltétek?! A legjobb barátomat??!!