Amikor a szellem életre kel...
Martin Pistorius története igazán nem mindennapi – szerencsére. Tizenkét éves volt, amikor egy betegség folytán kómába esett. És tizenhárom évet élt le úgy, hogy magához tért, csak éppen ezt senki nem vette észre. Történetét előadásban és könyvben meséli el.
Ön élt már át igazi tehetetlenséget? – Na, akkor azt képzelje el, hogy mindent, de mindent érzékel maga körül, az agya tökéletesen működik, de a testének az összes többi része semmilyen parancsnak nem képes engedelmeskedni. Nem tudja mozgatni a végtagjait, nem tudja mozgatni a szemét, nem tud pislogni, se mosolyt vagy grimaszt csalni az arcára. Mivel természetesen beszélni sem képes, teljesen esélytelen reagálni az Önt érő ingerekre. Röviden: egyáltalán nem tud kommunikálni. Jól látja: ez egy kegyetlen csapda, amiből nem egykönnyen szabadul...
Általában kórházakban és gondozási központokban élnek huzamosabb ideig azok a betegek, akik valamikor kómába estek, és azóta nem adják jelét annak, hogy tudatuknál lennének. Sejthető azonban, hogy egy részük érzékeli a körülötte zajló eseményeket, viszont képtelen reagálni azokra, azaz nem tudja semmilyen jelét adni annak, hogy időközben felébredt a kómából. Angolul locked-in szindrómának hívják ezt az állapotot, amely élet és halál közé zárja a beteget. Az agykérgi működés persze vizsgálatokkal igazolható, de ettől még nincs megoldva semmi, a beteg ugyanúgy izolált marad, továbbra is totálisan ki van szolgáltatva a környezetének, a gondozóinak. Nem tud szólni, ha éhes vagy szomjas, vagy ha nem akar órákig a TV előtt ülni.
A szellemfiú története
Elképzelni is nehéz mindezt; van azonban hozzá némi fogódzó. Martin Pistorius előadásban és könyvében is elmeséli saját történetét, a szellemfiú történetét, aki 12 évig élt úgy, hogy tökéletesen észlelte a körülötte zajló eseményeket, de be volt zárva saját testébe egy olyan otthonban, ahol felvételi követelmény, hogy a gondozott személy IQ-ja 30 alatt legyen...
Martin 12 éves koráig egészséges volt, Dél-Afrikában élt családjával: édesanyjával, édesapjával, húgával és öccsével. Egy nap délután az iskolából hazaérkezve nem érezte túl jól magát, és ágynak dőlt. Többet nem tudott iskolába menni, hamarosan kórházba került. Ott folyamatosan vizsgálták, kizárták a súlyos fertőzéseket és genetikai betegségeket, de azt nem tudták megállapítani, hogy pontosan mi a baja; valamilyen agyi fertőzése volt. Az állapota folyamatosan romlott; fokozatosan veszítette el a képességeit, míg végül beszélni sem tudott. Emlékei szerint az utolsó szavai ezek voltak édesanyához: When home? azaz Mikor haza?
Csakhamar hazakerült a kórházból, de ez semmi jót nem jelentett: lemondtak róla, a szüleinek azt mondták a doktorok, hogy lássák el otthon, amíg bele nem hal. Martin ekkor eszméletlen, pontosabban kómás állapotban volt, körülbelül olyan agyi szinten, mint egy három hónapos csecsemő. Szülei ápolták is, amíg csak tudták, otthon, de a fiú állapota nem javult. Végül a család úgy döntött, hogy Martint egy hozzá hasonló állapotú gyerekek ellátására szakosodott gondozóházba adják, ahol napközben minden ellátást megkap. Estére azonban mindig hazavitték.
Néma évek
Amikor már szinte senki nem reménykedett abban, hogy Martin állapotában változás állhat be, a fiú agya lassan kezdett magához térni. Érzékelte maga körül az eseményeket, gondolatai, érzései, vágyai voltak, de erről senki sem szerzett tudomást, ugyanis Martin teste tovább is tehetetlen maradt. Pontosan tudta, hogy mi a helyzet vele, és azt is csapdába került, amiből egykönnyen nem fog tudni kikecmeregni. Hosszú éveken át – 12 éven át! – élt a saját agyába, a saját gondolatai közé zárva. Előadásában elmondja, hogy voltak olyan időszakok, amikor kizárólag a halált várta, hogy végre megszabaduljon ebből az áldatlan állapottól.
Kitartásának és egy odafigyelő, szerető masszőrnek köszönhetően azonban végre sikerült jelt adnia. Virnának, a masszőrlánynak, aki hetente egyszer járt hozzá, hogy átmasszírozza a testét, meggyőződésévé vált, hogy Martin érti, amit mond neki. Így aztán elkezdett odafigyelni Martin apró jelzéseire. Végül sikerült meggyőznie a gondozókat és a családot, hogy vigyék el különböző vizsgálatokra, illetve olyan szakértőkhöz, akik kifejezetten a kommunikálni nem tudó betegekkel foglalkoznak.
(Forrás: Libri)
Kiszabadulás
Virna „elmélete” beigazolódott: Martinról bebizonyosodott, hogy valóban észlel, és hogy képes kommunikálni. Ezután hosszú évek tanulási folyamata következett, amely alatt a közben férfivá érő fiú állapota egyre javult. A TED-en előadást tartott; ebben röviden elmondja történetét. Ghost Boy címmel pedig könyvet írt, ami magyarul is megjelent 2013-ban Néma üvöltés címmel. Nem könnyű olvasmány, de ajánljuk olvasóinknak.
@deakt: Ha abban az időszakában ér el az eljárás az eutanázia kivitelezéséhez amikor meg akar halni..?
Az egyik nehezen menthető dolog, ami történt vele, hogy naponta odaültették a tévé elé, hogy a Barney és barátait, ezt a borzalmas táncikáló dinoszauruszt kelljen néznie. Nem tudott tiltakozni, hogy nem kér belőle. Ettől még egy ép gyerek is agyhalottá válik.
@deakt: Pénzért minden más eset is elképzelhető. De egy gyilkosságnak nem sok köze van a halálbüntetés kérdéséhez, nemdebár?
Ternészetesen pénzért minden más eset ugyancsak elképzelhető.
en.wikipedia.org/wiki/Terri_Schiavo_case
@deakt: Ilyen esetekben fel sem szokott merülni az eutanázia. Az akkor képzelhető el, ha az agyműködés teljesen leáll, vagy ha beteg nem tudja elviselni a fájdalmakat. Az ügy tehát nem játszik szerepet az eutanáziáról szóló vitában.
Újabb érv az eutanázia ELLEN.