0:05
Főoldal | Rénhírek

Mennyi alvásra van szükségünk?

Kutatások azt mutatják, hogy az az ideális, ha napi 7-8 órát töltünk minőségi alvással. Ha kevesebbet vagy többet alszunk, abból baj lehet.

nyest.hu | 2014. július 31.

Az életünkből átlagosan 24 évet alvással töltünk. Micsoda pazarlás! – gondolhatnánk. Mennyi mindent megtehetnénk, ha nem aludnánk ilyen sokat! Úgy tűnik azonban, hogy az alvásra tényleg szükségünk van. Na de pontosan mennyire? – A tudósok ma még vitatkoznak azon, hogy milyen hatásai vannak az alvásnak, az azonban biztos, hogy nagyon fontos a szervezetünk számára. Az általunk korábban már ajánlott AsapScience készített is egy összefoglalót, amelyből megtudhatjuk, mennyi időt érdemes alvással töltenünk.

„Mielőtt este nekihamarodnának az emberbabvadászatnak, mindig hunynak vagy ötven pislantásnyit – mondta a HABÓ, majd megállt, hogy Szofi jobban körül tudjon nézni. – Az óriások csak korba-hébe alszanak – folytatta –, nem úgy, mint az emberbabok. Az emberbabok egyszerűen megörülnek az alvásért. Gombolkoztál már azon, hogy egy ötvenéves emberbab húsz évet tölt az életéből alvással?
– Megmondom őszintén, még nem jutott eszembe ezen gondolkodni – mondta Szofi.
– Hát akkor juttasd az eszedbe! – mondta a HABÓ. – Képzeld csak el! Együnk prédának egy emberbabot, aki azt mondja magáról, hogy ötvenéves. Ez az emberbab húsz éven keresztül csak aludt, azt se tudta, hogy hol van. És közben semmit se csinált. Még csak nem is gombolkozott!
– Fura egy dolog, az biztos – mondta Szofi.
– Terszetesen! – mondta a HABÓ. – Szóval az a leglényeg, hogy az az emberbab, aki ötvenévesnek mondja magát, valójában csak harmincéves!”

(Roald Dahl: Szofi és a HABÓ)

A videóból megtudhatjuk például, hogy egy kísérletben három csoportra osztották a résztvevőket. Az egyik csoport tagjai napi 4 órát, a másik csoport tagjai napi 6 órát, a harmadik csoport tagjai pedig napi 8 órát aludtak huzamosabb időn át. Két hét után megvizsgálták a kognitív funkcióikat. Azt találták, hogy akik 8 órát aludhattak éjszakánként, azok jól szerepeltek, azok azonban, akik 6 vagy kevesebb órát aludtak, rosszabbul teljesítettek. A 6 órát alvók teljesítménye olyan volt, mintha ittak volna – gyakorlatilag a részegekével volt egyenértékű a teljesítményük. Akik 4 órát aludtak, még rosszabbul teljesítettek: ők volt, hogy elaludtak a teszt közben. A nem eleget alvók teljesítménye az idő előrehaladtával egyre csökkent, ami az alváshiány számlájára írható.

Mennyi időbe telik, amíg az ember kipiheni magát? – Kísérletekből az derült ki, hogy ha néhány éjszaka eleget és jól tudunk aludni, általában az már elegendő ahhoz, hogy teljesen regenerálódjunk, és újra teljesen jó teljesítményt tudjunk nyújtani. Ha azonban hosszabb időintervallumban szenvedtünk az alváshiánytól, akkor a regenerálódás ideje is jóval hosszabb. A hosszú időn, éveken át tartó alvásmegvonás akár az agy károsodását is okozhatja. Az alváshiányhoz „hozzá is szokunk”, azaz egyre kevésbé érezzük, hogy objektíve mennyi alvásra van szükségünk. Ilyenkor mondjuk: „Áh, nekem az 5 óra is elég!”

Munkácsy Mihály: Ásító inas
Munkácsy Mihály: Ásító inas
(Forrás: Wikimedia Commons)

De mennyit kéne aludnunk? – A tudósok szerint napi 7-8 óra alvás ideális az emberek többsége számára. Azoknál, akik rendszeresen kevesebbet alszanak napi 7 óránál, agykárosodás alakul ki, ezen kívül nagyobb az esélye a szívproblémák, a cukorbetegség és az elhízás kialakulásának. Arról nem beszélve, hogy így a 12 százalékkal nő meg az esélyük arra, hogy idő előtt meghalnak. De ne higgyük, hogy sokkal jobb az, ha átesünk a ló túlsó oldalára! Azoknál, akik rendszeresen többet alszanak napi 8 óránál, ugyan nem alakul ki agykárosodás, de ugyanúgy megnő a szívbetegségek, a cukorbetegség és az elhízás kockázata. Sőt, az idő előtti halál bekövetkeztének esélye 30 százalékkal nő meg.

Az alvásigényünk persze egyénileg is változhat. Ismert például egy olyan génmutáció, amely lehetővé teszi a hordozójának, hogy akár napi 1,2 órával kevesebb alvás is elegendő legyen számára. Azt, hogy mennyi az alvásigényünk, legjobb, ha magunk tapasztaljuk ki. Azt biztosan észrevesszük az agyunk működésén ha túl keveset alszunk. A túl sok pedig nem ennyire fenyegető lehetőség...

Forrás

How Much Sleep Do You Really Need?

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (6):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
9 éve 2014. augusztus 5. 15:27
6 Szalakóta

&Pesta: A váltott műszak mondjon le. Be kellene tiltani, és állandó műszakokat bevezetni.

9 éve 2014. július 31. 18:55
5 Pesta

A váltott műszakos munka teszi tönkre az embert, nem a korán kelés vagy a későn fekvés, hanem a rendszertelen életmód. Ha egyhuzamban tudok aludni vagy öt-hat órát, kipihentebb vagyok, mintha döglenék kilenc órát úgy, hogy óránként-kétóránként fölébredek. Nem tudom, ki találta ki a műszakolást, de biztos, hogy azóta már a pokolban ő a sátán jobbkeze.

Az angolokat nem kell félteni, ők fáradtság ellen csak vedelik az energiaitalt, aztán el van intézve.

9 éve 2014. július 31. 18:48
4 Krizsa

Az öregedés és a sressz (az bármely életkorban) megoszthatja a folyamatos alvást két vagy több részre. A hőség jellemzően úgy, hogy az alvásidő másik fele a déli órákra kerül át. Feltéve, hogy ezt az illető megteheti.

A legjobb állapotot valóban a napi 7-8 órás alvás biztosítja, de az nem sokat számít, hogy egyvégben alussza-e végig, vagy sem. A kevesebb alvás már pár nap mulva rontja a szellemi teljesítményt, s a regenerálódás időszakában akár a nap nagy részét is átaludhatjuk Ismét: ha megtehetjük. Ugyanez történik betegségek átvészeláse után is.

A többlet alvásnak én soha nem tapasztaltam kárát. Ez szerintem ostobaság - vagyis ilyenkor arról lehet szó, hogy az illető megoldhatatlan problémák elől menekül az alvásba. De akkor nem az alvástól butul el, hanem a tehetetlenségtől - tétlenségtől - probléma kerüléstől.

9 éve 2014. július 31. 18:32
3 El Vaquero

7-8 óra az öreganyjuk térde kalácsa. Nekem kéne 10-12 még így a harmadik x-ben is. Mondjuk mostanában csak 7 órákat alszok a három műszak miatt, meg is van az eredménye, táskás szemmel nézek ki a fejemből mint egy zombi, és ilyen delíriumban elvagyok egész nap. Majd angol tudóskáimat szépen felkeltem, amikor nekem csörög az okostelefon vekkere, aztán majd megtanulják, hogy ne írjanak baromságot. Vagy lehet csak túl sok teát szlapálnak elálló kisujjal, és nem tudnak 7-8 óránál többet dögleni.

9 éve 2014. július 31. 15:04
2 Sultanus Constantinus

Közben megnéztem a forrást, hogy mi lett elírva: nem "24 órát", hanem "24 évet".

9 éve 2014. július 31. 14:56
1 Sultanus Constantinus

"Az életünkből átlagosan 24 órát alvással töltünk."

Ennek a mondatnak nincs értelme így, szerintem kimaradt belőle valami.

Egyébként akinek rendszeresen, évtizedeken keresztül korán kell kelnie, az sajnos akaratlanul is hozzászokik a túl kevés alváshoz, mert egy idő után egyszerűen felébred akkor is, amikor még aludhatna.