Az ember egy ideig mit sem sejt…
A rákbetegség pszichológiájáról és benne kommunikációs kérdésekről is szól Tari Annamária „Sejtem...” című könyve, ami 2008-ban jelent meg, de ma is érdemes elővenni.
Vannak egyszerű mondatok, amelyek egyszeriben képesek szinte mindenben megváltoztatni az embernek és a környezetének az életét. Ilyen például, amikor az orvos azt mondja: „Önnek rákja van”. Ez a kijelentés sokak szemében egyenlő a halálos ítélettel, pedig ma már a rákbetegségek bizonyos fajtái igen jól kezelhetők, gyógyíthatók. És persze olyan is van, hogy a kijelentés valóban azzal egyenértékű, hogy „Ön gyógyíthatatlan beteg; a hátra lévő életét ezzel a betegséggel fogja leélni”. Akárhogy is legyen, a mondat egy új kezdetet jelöl: vagy egy hosszú és embert próbáló gyógyítási-gyógyulási folyamat kezdetét, vagy az élet befejező szakaszának kezdetét. A diagnózis utáni sokk elkerülhetetlen; és az ebből való kilábalás akár kulcsa is lehet a kezelés sikerességének. Erről az állapotról, ennek a sokkos helyzetnek a tipikus helyszíneiről, szereplőiről, érzéseiről, pszichikai folyamatairól és kommunikációs csapdáiról szól Tari Annamária Sejtem… című könyve, amely A daganatos betegségek pszichológiája alcímet viseli.
Onkopszichológia
A sokkoló diagnózist egy személy kapja, de a sokk hatása a beteg közvetlen környezetét, a családot, a barátokat, sőt sokszor a munkahelyi környezetet is eléri. A betegség elfogadásához és a vele való megküzdéshez a legtöbb embernek támogatásra van szüksége, éppen ezért az onkológián (a kórházak daganatos betegeket kezelő részlegén) – ideális esetben – nem pusztán a fizikai tüneteket kezelik, hanem a betegség által beálló krízishelyzetben is próbálnak segíteni. Az onkopszichológus szakember kifejezetten a daganatos betegekkel és az őket körülvevőkkel foglalkozik. Munkája azért is lehet kulcsfontosságú, mert a betegség lefolyását, a kezelések hatékonyságát is befolyásolhatja a beteg és a környezet elvárása, hozzáállása az egész folyamathoz. A kötet szerzője, Tari Annamária onkopszichológusként szerzett tapasztalatait foglalja össze a könyvében. A kötet fejezeteiben érintett problémákat egy-egy esetleírással világítja meg, így az olvasó valós emberek, valós történetein keresztül ismerheti meg a tipikusnak mondható konfliktusokat, játszmákat stb. Föltűnő, hogy a bemutatott esetek legtöbbjében fiatal betegről van szó; ez arra hívja föl a figyelmünket, hogy a rákbetegség nem pusztán az idősebb generáció problémája.
(Forrás: Bookline)
A kötet négy nagyobb fejezetben csoportosítja a rákdiagnózist követő helyzeteket. Az első fejezetben a beteg, a második fejezetben a családtagok és a hozzátartozók szemszögéből követhetjük végig a betegséget a diagnózistól a kezelésen át a (reménybeli) gyógyulásig. A kötet harmadik fejezete a hosszas kórházi tartózkodás érzelmi és szociális hatásaival foglalkozik. Az utolsó, negyedik fejezet pedig a betegség utáni élet minőségről, pszichés és szociális problémáiról szól. Ugyan a kötetben szerepelnek – sejthetően – negatív kimenetelű, halállal végződő esetek, a könyv kifejezetten az aktív onkológiai kezelés pszichés vonatkozásairól szól. Nincs tehát benne szó az aktívan már nem kezelhető, úgynevezett palliatív (a tüneteket enyhítő) ellátásban részesülők és családtagjaik speciális helyzetéről.
Krízisben
A rákdiagnózist kapó beteg és a környezete krízishelyzetben van. Ebből adódóan nagyon sok olyan helyzet állhat elő, amely „normál esetben” nem. Nem reagálunk egyformán a sokkra; az egyén személyiségének fejlettségétől és a környezet reakcióitól is függ, hogy mit vált ki belőlünk a helyzet. Nehezen tudjuk elképzelni például, hogy ha valamit mondanak nekünk, azt ne halljuk meg. Pedig egy ilyen sokk hatására éppen ez történik: a betegek jó része a diagnózis után kapott információk nagy részére nem emlékszik, sőt arra sem, hogy ezeket közölték velük. Tari Annamária könyvéből megtudhatjuk, hogy olyan krízishelyzetben, amilyen a rákbetegség is, a személyiség regrediál, azaz egy korábbi fejlettségi szintre kerül vissza. Nagyon sok személyes és kommunikációs probléma ebből adódik.
A hosszas betegség, a kezelések és azok mellékhatásai, a hosszú kórházi tartózkodás, a bizonytalanság és a kiszolgáltatottság nem csak fizikai, de különös pszichés terhet is jelentenek a betegek számára. A jövőtől való félelem, a szorongás megjelenése egyáltalán nem váratlan. Emellett nagyon gyakori jelenség ilyenkor az úgynevezett hospitalizáció, ami azt jelenti, hogy az egyén kiszakad a szokásos szociális környezetéből, és beleszokik, beletagozódik a kórház világába, annak a speciális viszonyaiba.
A könyvből az is kiderül, hogy a gyógyulás egy ilyen betegség esetében nem olyan egyszerű és egyértelmű, mint például egy fertőzéses megbetegedés után. Az, hogy a daganatsejtek nagy része elpusztult, nem jelenti azt, hogy a páciens egészséges, a daganat ugyanis kiújulhat, máshol is megjelenhet. A gyógyultnak nyilvánítás itt nem hetek, hónapok, hanem évek kérdése.
Ha ez megtörténik, a beteg számára mind nehezebb lesz a kórházon kívüli világban megtalálnia a saját helyét, szerepét. Érvényes ez a gyógyulás utáni időszakra is.
A betegnek és a környezetnek a reakciójától is függ, hogy a beteg mennyire válik magányossá, izolálttá ebben a kritikus helyzetben. A „halálos betegség” tabu; senki nem beszél róla szívesen. Egyrészt, mert „amiről nem beszélünk, az nincs is”; másrészt pedig kíméletből (a beteg kímélni akarja a családtagjait, a családtagok pedig a beteget). Egyáltalán nincsenek tehát könnyű helyzetben a családtagok és a közeli barátok, akik napi kapcsolatban vannak a beteggel. Tari Annamária könyvéből számos viselkedéses és kommunikációs csapdát ismerhetünk meg. Arra is kapunk példákat, hogy hogyan érdemes, és hogyan nem érdemes kommunikálni ebben a helyzetben: mit fejez ki valójában a „mi csak segíteni akarunk” tipikus mondat, vagy ilyenkor szokásos „jó tanácsok”.
Az alapvető pszichés mechanizmusok mellett a könyvből sok praktikus információt tudhat meg az olvasó arról, hogy milyen procedúrákon, vizsgálatokon, kezeléseken mehet keresztül egy rákbeteg. Persze a kötetben arra nincs hely, hogy az összes lehetőséget tárgyalja (nincs szó például az ambulánsan végezhető kemoterápiás kezelésekről), mégis bepillantást nyerhetünk az onkológiai osztályok világába. Nagyon hasznos, hogy megtudhatjuk azt is, hogy a betegség melyik pontján milyen szakemberekkel találkozhat a beteg, és milyen terhekkel kell szembenéznie. És természetesen a tudományos orvosláson túlmenő lehetőségekről, a csodavárás természetes lelki igényéről is szó esik.
Könyvekről olvasna?
Szokták mondani, hogy jobb félni, mint megijedni. Félni biztosan nem jó! A félelem egyik legjobb ellenszere pedig az informálódás. Tari Annamária könyvéből sok elméleti és praktikus információt tudhatunk meg a daganatos betegségekkel kapcsolatos történésekről, a kezelésekről, a kezeléseket követő állapotokról, a betegség lefolyásának pszichés és kommunikációs folyamatairól. A közérthető, egyszerű megfogalmazások bárki számára érthetővé teszik az alapvető jelenségeket, és nem utolsó sorban arról is tájékoztatást adnak, hogy mire számíthat az, akinek a környezetében daganatos beteg van. Nemcsak azoknak ajánljuk tehát a könyvet, akik maguk betegek vagy a családjukban, közvetlen környezetükben daganatos beteg van, hanem mindazoknak, akik többet meg szeretnének tudni a daganatos betegségekről.
Tari Annamária: Sejtem... A daganatos betegségek pszichológiája. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2008.