Lehet más az óra?
Hogyan kapcsolódik a pragmatikához a Jóbarátok című sorozat? Miként tehető érdekessé és könnyebben érthetővé a hangtan? Milyen digitális megoldásokkal fejleszthető az akusztikus észlelés és az emlékezet? Milyenek a nyelvtanhoz kapcsolódó hazai digitális tananyagok, és egyáltalán kellenek-e nekünk a digitális kütyük? A Digitális pedagógus konferenciáról szóló cikkünkből kiderül.
2015. október 17-én immáron negyedik alkalommal került megrendezésre a Digitális Pedagógus Konferencia, amelynek az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának épülete adott otthont. A rendezvény nagyon nagy érdeklődésre tartott számot, rengetegen voltak kíváncsiak a különböző előadásokra és workshopokra. Ezt a szervezők kiváló szervezéssel és lebonyolítással, az előadók pedig magas színvonalú előadásokkal hálálták meg az érdeklődőknek. A nyest is képviseltette magát, épp ezért beszámolunk a plenáris előadásokon kívül a saját, Lehet más a nyelvtanóra? – Kihívások a digitális nemzedék anyanyelvi nevelésében című szekciónkról is.
(Forrás: freestockphotos.biz)
A konferencia három kimondottan elgondolkodtató plenáris előadással kezdődött. Az első ezek közül Sallai Éva Változik-e, aminek változnia kellene? című előadása volt. Az egyik legfontosabb kérdés, amely felvetődött, hogy az oktatásunk képes-e egyáltalán követni azt a nagy léptékű, gyökeres változást, amely a társadalomban és a technológiában jelenleg zajlik. A válasszal bizonyára sokan tisztában vannak. Nyilvánvaló, hogy a nagy létszámú osztályok, a zsúfolt termek, a tanárok módszertani kultúrájának hiánya (és még sok egyéb körülmény) mindezt gátolja. Ezáltal általában a személyre szabott, differenciált oktatás nem valósul meg, ahogy a digitális eszközök megfelelő használata sem.
Ehhez kapcsolódva Rab Árpád arra hívta fel a figyelmet A diák dolga – kulturális forgatókönyvek című, rendkívül szórakoztató előadásában, hogy óriási kihívások állnak az oktatás előtt. Ennek legfőbb oka, hogy a technológiai változás minden generáció számára egyszerre, egyik napról a másikra vált valóssággá. Ez többek között azt is maga után vonja, hogy szakadék van a tanított és a tanító generáció tudása, gondolkodása között. A szakadék feletti hídépítés pedig nem lesz egyszerű, és rövid sem.
A konferencia egyik központi eleme volt a Tempus Közalapítvány Tudástárának Digitális Módszertára. Ez nem más, mint a tanítási gyakorlatot újszerű, interaktív módszerekkel, a tananyag feldolgozását IKT-eszközökkel (azaz információs és kommunikációs technológiákkal kapcsolatos) támogató ötletek gyűjteménye. Az oldal olyan pedagógiai tervezés és tanulásszervezés tárgykörébe tartozó dokumentumoknak, módszertani ötleteknek ad helyet, melyek a digitális nemzedék interaktív tanulását-tanítását segítik elő.
Hogyan lehet a differenciált oktatást megvalósítani akkor is, ha az órán mindenki ugyanazt „kapja”? – talán ez volt Király Sándor előadásának legfontosabb kérdése, Az előadó elsősorban arról beszélt, hogy a diákok digitális kompetenciáinak kihasználása jelentheti a megoldást, illetve a digitális világ nyújtotta nagyszámú lehetőség (pl. egy tanulásszervező rendszer, Learning Management System használata). Ám nemcsak a tananyag közvetítésben: az értékelésben és mérésben éppúgy, mint az egyénre szabott oktatásban, nevelésben.
Az OFI munkatársai is részt vettek a konferencián, akik a szekció befejezése után egy szakmai vitában a következő információkat közölték a téma kapcsán:
- A tananyagok írói, készítői igen alacsony fizetéssel rendelkeznek. Éppen ezért a digitálistananyag-fejlesztéssel foglalkozó szakemberek nem vállalták ezt a projektet.
- A kísérleti taneszközök fejlesztése uniós pályázati pénzből történt, a projektre szánt idő pedig nagyon kevés volt.
- A „digitális” tananyagok között azért van olyan sok PDF formátumú, egyáltalán nem digitális tananyag, mert a kísérleti fázisban a kísérletben részt vevő tanárok igényelték őket. Az említett anyagok csupán átmenetiek.
Az anyanyelvi nevelés kihívásait és problémáit tárgyaló szekciót e sorok szerzője nyitotta meg. Az előadás fő témája a nyesten már egyszer bemutatott, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) által létrehozott „digitális” tananyag volt, ami számos problémát vet fel. A végső konklúziót a következőképpen fogalmazhatjuk meg: teljesen új digitális tananyagokra van szükség, amelyek elkészítéséhez remek minták (pl. a Mozaik Kiadó anyagai) állnak rendelkezésünkre, valamint melyek fejlesztésbe kell bevonnunk a tanulókat.
Persze nem csak a kifejezetten oktatási célokra létrehozott digitális tananyagok közül válogathatunk. Némi kreativitással és pedagógiai érzékkel felhasználhatunk olyan anyagokat is a tanítás során, melyek eredetileg nem oktatási célokat szolgálnak. Ezt mutatta be kiváló prezentációjában másik állandó szerzőnk, Schirm Anita, aki a pragmatika tanításának olyan alternatív lehetőségeiről beszélt, mint például a filmsorozatokból származó párbeszédek elemzése. Ez azért lehet nagyon hatékony, mert a diákok rendszerint követik a különféle sorozatokat, így a bennük elhangzó dialógusok nyelvi jelenségeit könnyebben meg tudják érteni, valamint az érdeklődésük is magasabb fokú, mint mondjuk egy egyszerű, táblára írt példamondat esetében.
(Forrás: Wikimedia Commons / Nelson Santos / CC BY 2.0)
Schirm Anita gondolataihoz remekül kapcsolódott Szabó Veronika és Szanyi-Nagy Judit előadása. A két előadó szintén olyan eredetileg nem oktatási célokat szolgáló lehetőségekről beszélt, amelyek jól hasznosíthatóak a nyelvtanóra keretein belül. Konkrétabban arról volt szó, hogy hogyan tehető érdekesebbé, könnyebben tanulhatóvá a hangtan különböző szoftverek, honlapok (pl. a Sound of Speech, a Phoible vagy A magyar beszéd) segítségével. Továbbá a hangtanhoz szorosan kapcsolódó beszédfejlesztés témakörhöz tartozó digitális technológiát felhasználó lehetőségekkel is megismerkedhettünk az előadók jóvoltából.
Ugyancsak a hangtanhoz kötődött Hudáky Rita prezentációja: arról beszélt, hogy a vizuális emlékezet és figyelem sokkal nagyobb szerepet kap az iskolában, mint az akusztikus. Annak ellenére van ez így, hogy a hangzás éppannyira fontos, mint a látvány, így a digitális tananyagok alkalmazásánál erről sem szabad megfeledkeznünk. Pláne az anyanyelvi nevelés során, amiben segítséget nyújthat az előadó által bemutatott segédletet, amely az Örkény színház Csoda és Kósza előadáshoz készült.
A szekció záróelőadásán legalább annyira elgondolkodtató és megfontolandó felvetések hangzottak el, mint a konferencia egészén. Schiller Mariann azt a rendkívül fontos problémakört járta körbe, hogy hol találkozik a kütyük és a digitális dolgokat csak tanuló tanárok világa, illetve hogy mikor indokolt egyáltalán a digitális eszközöknek az alkalmazása. Ugyanis nagyon sok esetben nem az, mert – felidézve az előadó szavait – ahhoz elég drágák az IKT-táblák, hogy arra használjuk őket, hogy ne legyen krétaporos a kezünk. Mikor érdemes tehát ezeket alkalmaznunk? Amikor van hozadékuk is, amikor hagyományos módszerekkel nem pótolhatóak ugyanolyan hatásfokkal. Természetesen Schiller Mariann prezentációjából sem hiányoztak a digitális világ adta gyakorlati lehetőségek, úgymint a fordítóprogramok félrefordításainak használata a nyelvek közötti különbségek szemléltetésére vagy a stilisztikában alkalmazható Google Fight program.
(Forrás: Wikimedia Commons / RudolfSimon / CC BY-SA 3.0)
Hogy mit tekinthetünk végső konklúziónak, legfontosabb tanulságnak a konferencia kapcsán? Legfőképpen azt, hogy lehet más a anyanyelvi nevelés, oktatás, ahogy az egész oktatásunk is. Csupán az a kérdés, hogy szembe merünk-e nézni a kihívásokkal, és hajlandóak vagyunk-e változtatni a módszereinken, szemléletünkön a gyerekeink, illetve a társadalmi, gazdasági fejlődésünk érdekében, vagy maradunk egy helyben. Hogy irányítjuk, követjük vagy csupán értetlenül szemléljük a változásokat?