Innováció és apokalipszis
2014. február 7-én zajlott le a Miskolci Egyetemen a VII. Taní-tani konferencia. A nyest képviseltette magát előadóként és hallgatóként is: beszámolunk élményeinkről.
Idén hetedik alkalommal rendezte meg a Miskolci Egyetem Tanárképző Intézete a Taní-tani konferenciát, ezúttal A pedagógia kultúrája címmel. A délelőtt folyamán a megnyitó után két plenáris előadást hallgathattunk meg, majd három szakmai műhelybeszélgetés közül választhattak az érdeklődők. Az ebédszünet után pedig kétszer hét szekció közül lehetett választani. A konferencián ott volt a nyest is; az általunk meghallgatott előadásokról igyekszünk beszámolni.
Furcsa érzés pedagógiai konferencián részt venni 2014-ben. A hangulat alapvetően barátságos: a vendégeket az épület aulájában a miskolci Nyitott Ajtó Baptista Általános Iskola diákjainak fantasztikus rajzaiból készült kiállítás fogadja. Ugyanitt a Csatárlánc önkénteseinek munkáját dokumentáló fényképeket is megtekinthetünk. Ezek fantasztikusan jó dolgok! A hangulat mégis kissé apokaliptikus is... Egy a létéért küzdő felsőoktatási intézmény szervezi és ad helyet a rendezvénynek, a vendégek egy része a saját intézménye, programja fennmaradásáért küzdő elkötelezett (de sokszor elkeseredett) pedagógus, intézményvezető. Mégis fantasztikus kezdeményezésekről, jó eredményekről számolnak be – az esetek egy részében sajnos múlt időben.
(Forrás: Murvai Ervin)
Kiruházás és tehetséggondozás?
Miután Illésné Kovács Mária, a Miskolci Egyetem (ME) Bölcsészettudományi Karának dékánja és Ugrai János, a ME Tanárképző Intézetének főigazgatója megnyitotta a VII. Taní-tani konferenciát, két plenáris előadást hallgathattunk meg. Elsőként Mátrai Zsuzsa, az ELTE egyetemi tanára tartott elgondolkodtató, és az apokaliptikus hangulatot nem oszlató előadást A pedagógia mai „kultúrája”: kiruházás az emberi tőkéből címmel. Az előadó a pedagógia funkciójának hagyományos értelmezéseiből indult ki, és ezt szembesítette a mai mindennapi tapasztalatainkkal. Ahogy sejthető, az összehasonlítás brutálisan tárta elénk, hogy mennyire nem egyeztethető össze az úgynevezett jóléti társadalmak pedagógiai kultúrája azzal, ami ma Magyarországon az oktatás területén megvalósul. Mátrai szóhasználatával élve: ma Magyarországon nem kapitalizmus, hanem újkapitalizmus van, amely nem jóléti, hanem rosszléti társadalmat hoz létre. A rosszléti állam pedig nem beruház az oktatásba, hanem kiruház belőle. „Ma nem befektetések, hanem kifektetések vannak.” Ez jellemzi tehát azt a környezetet, amely az oktatást, a pedagógiát kívülről meghatározza. Problémák azonban belülről is akadnak: a képzések szerkezete és tartalma sem igazodik a kor munkaerő-piaci elvárásaihoz. Mátrai Zsuzsa szerint a legfontosabb a reverzibilis gondolkodás megtanítása, a transzfertudás megvalósítása lenne – ez azonban nem valósul meg. A gondolatatmenetet az előadó számos példával, gazdasági és foglalkoztatási adatokkal támasztotta alá.
(Forrás: Murvai Ervin)
Mátrai Zsuzsa súlyos szavai még ott keringtek a fejünkben, amikor elkezdődött a második plenáris előadás, amelyben Balogh László, a Debreceni Egyetem professzora a szociális fejlesztés kiemelt szerepéről beszélt a tehetséggondozásban. Balogh László tézise szerint a tehetséggondozás eredménytelen szociális fejlesztés nélkül. Sokszor tapasztalható, hogy a tehetséges diákok alulteljesítenek. Ennek megelőzése érdekében külön kell foglalkoznia a pedagógusnak a tehetséges diákok társas kapcsolataival: beleértve a családi, a kortárs csoporti és a tanár-diák kapcsolatokat. A differenciált fejlesztés, az egyénre szabott munka azt is kell, hogy jelentse, hogy a tehetségesek egyedi szociális szükségleteire is odafigyelünk. A teljesítményben ugyanis a környezet hatása meghatározó. Balogh László arra mondott példákat, mire kell mindenképpen figyelni a tehetséges diákok fejlesztésekor.
Előítéletek helyett: személyes kapcsolatok
A másik két szakmai műhely munkája is igen izgalmas lehetett:
A DeMo szakmai műhely keretei között a segítés kultúrájáról volt szó. A bevezető előadást Galambos Rita, a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány igazgatója tartotta, a beszélgetést Karlowits-Juhász Orchidea, a Csatárlánc koordinátora moderálta.
A HISZEM (Hátrány és Iskola) szakmai műhely a pedagógiai kultúraváltás témáját járta körül. A bevezető előadást K. Nagy Emese, a hejőkeresztúri általános iskola igazgatója tartotta, a beszélgetést Einhorn Ágnes, az ME Tanárképző Intézetének docense moderálta.
A délelőtt második felében három szakmai műhely munkájába tekinthettünk bele. Mivel bizonyos természeti törvényszerűségek értelmében egy nyest egyszerre csak egy helyen tud lenni, csak a Roma Oktatási Alap (Roma Education Fund; ROA) szakmai műhelyéről tudunk részletesen beszámolni. A ROA azzal a céllal jött létre, hogy a különböző társadalmi csoportok között meglévő oktatási szakadékot csökkentse. Projektjeiket európai uniós támogatásokból finanszírozzák, jelenleg 13 országban. A projektek keretei között nemcsak a romák integrációjával foglalkoznak, hanem a mélyszegénységben élő nem-romákat is igyekeznek elérni kezdeményezéseikkel. A szakmai műhely bevezető előadását Pallaghy Szilvia és Oláh Nikoletta, a ROA projektvezetői tartották.
(Forrás: Murvai Ervin)
A szakmai műhely fókuszában álló projekt a koragyermekkori fejlesztést célozta meg; ebbe kapcsolta bele a főiskolai és egyetemi tanár szakos, illetve tanítóképzős hallgatókat. A projektben több felsőoktatási intézmény tanárképzéssel foglalkozó intézetei is részt vesznek: a Nyíregyházi Főiskola, a Szegedi Tudományegyetem, az ELTE és a Miskolci Egyetem. Talán elsőre furcsa lehet, hogy a koragyermekkori fejlesztésben vesznek részt leendő tanítók és tanárok. Pallaghy Szilvia bevezetőjéből kiderült, hogy azért erre a területre összpontosítottak, mert a fejlődésnek ebben a korai szakaszában érhető el a legtöbb olyan eredmény, amely a későbbi óvodai és iskolai továbbhaladást segíti; ezen a területen térül meg tehát legnagyobb mértékben a befektetés. A projektben a szülők készségeit fejlesztették – például az édesanyák olvasástudását meseolvasó foglalkozásokkal, illetve játékokat tanítottak a szülőknek, ehhez játéktárakat, játékkölcsönzőket hoztak létre. A hallgatók szempontjából pedig az ebbe a munkába való bekapcsolódás azért fontos, mert így a roma családokkal együttműködve kellett emberi kapcsolatokat kialakítaniuk. Ezek a tapasztalatok pedig előfeltételei annak, hogy később az oktatásban képesek legyenek emberi viszonyokat kialakítani a hasonló környezetből érkező diákokkal és szüleikkel. A hallgatók munkáját az együttműködő egyetemek előkészítették és a képzésükben megalapozták, és a gyakorlatban mentorok és facilitátorok segítették.
A Nyíregyházi Főiskola a projektben részt vevő oktatói elmondták, hogy a programba való bekapcsolódásukat az motiválta, hogy egy a 2000-es évek elején készült felmérés szerint intézményük hallgatói voltak a legnagyobb arányban előítéletesek a cigányokkal szemben. Valamit tehát tenniük kellett, így indult el először csak elméletben például a romológiai képzés. Később, 2010-ben tudtak bekapcsolódni a ROA projektjébe, amelynek keretei között a rengeteg félelemmel és ebből kifolyólag előítélettel küzdő tanárszakos hallgatók bekapcsolódtak a mentorok segítségével a roma családok, édesanyák képzésébe – az úgynevezett külső iskolai gyakorlatuk keretében. Az oktatók, akik végigkövették és támogatták a hallgatóik terepmunkáját, sikerekről számoltak be: a hallgatók attitűdje valóban megváltozott a találkozások folyamán a cigányokkal kapcsolatban, előítéleteik csökkentek.
A beszélgetésen részt vettek szintén a projektben dolgozó mentorok, illetve facilitátorok is. Ők is egybehangzóan a ROA programjának sikeréről számoltak be. Úgy tűnik tehát, hogy sikerült egy olyan projektet megvalósítaniuk, amelyben mind az érintett családok, mind az egyetemi hallgatók, mind pedig a mentorok pozitív tapasztalatokkal gazdagodtak. Kívánjuk, hogy a jövőben folyassák és folytathassák munkájukat.
Segíteni és a segítséget elfogadni is nehéz, de nem lehetetlen!
Mivel rengeteg előadás volt, ezeket itt most egyenként nem soroljuk fel. Az érdeklődők a konferencia részletes programjában tájékozódhatnak arról, hogy mi mindenről maradtunk le.
Az ebédszünet után a konferencia kétszer hét tematikus szekcióba rendezett előadásokkal folytatódott. Az első szekcióban a nyest A segítségnyújtás kultúrája I. című szekciót választotta, amelynek levezetője Karlowits-Juhász Orchidea volt. (Ez a szekció a délután folyamán folytatódott egy második résszel, de ezen már sajnos nem tudtunk részt venni.) Első előadóként Horváthné Valkó Szilvia A segítés formái iskolánkban (Egy létező gyakorlat bemutatása) című előadását hallgathattuk meg. Az előadó a Nyitott Ajtó Baptista Általános Iskola tanára, aki beszámolt az intézményben zajló Lépésről-lépésre elnevezésű program folyamatáról és eredményeiről. Az iskolában 1996 óta folyik ilyen jellegű innováció. A program keretei között az iskolába roma családi koordinátorok érkeztek. Az előadó nem titkolta annak a nehézségeit, amit egy új ember megjelenése okoz az iskola falai között. Elmondta azonban, hogy a koordinátorok munkája rengeteget tudott segíteni a pedagógusoknak – például az iskola és a gyerekek nyelvi kódja közötti szakadékot tudja áthidalni. Meggyőződése szerint az iskolát nyitottá kell tenni: a szülőket be kell vonni az iskolában folyó nevelési feladatokba. Iskolájukban például a szülők olyan pedagógiai projektek vezetőivé váltak, amelyek esetében kompetensebbek voltak az adott területen, mint a pedagógus (közös befőzés, barkácsolás stb.). Előadásában hangsúlyozta, hogy a megfelelő segítség nyújtása ugyanúgy nem könnyű, mint a segítség elfogadása, befogadása, példái nyomán azonban arról győződhettünk meg, hogy nem lehetetlen.
A szekció második előadója, Kecskés Judit az általunk is már többször ismertetett Együtthaladó programot mutatta be. Ez a program a nyelvi hátránnyal küzdő migráns gyerekek magyar nyelvi kompetenciáinak a fejlesztését tűzte ki maga elé célul. Egyre több ugyanis a magyar közoktatásban az olyan diák, aki alig vagy a korosztályánál kevésbé tud magyarul, mivel a család nem régen érkezett Magyarországra. Az Együtthaladó ahhoz nyújt segítséget, hogy őket a saját korosztályuk szerint lehessen együtt nevelni. A Nathoz illeszkedő segédkönyvek készültek 3-8. osztályig magyarból, matematikából és környezetismeretből, de készült segédkönyv történelemből és honismeretből, kiadtak egy szótanuló kártyacsomagot is. Kecskés Judit végül a programban készült pályaorientációs segédletről beszélt.
A következő előadásban Kelemen Valéria a Mentortársas című oktató-társasjátékról beszélt. A Mentortársas a Szegeden és Hódmezővásárhelyen az SZTE keretei között megvalósuló hallgatói mentorprogram tanulságai alapján készült. A társas a hátrányos helyzetű tanulók iskolai életútját modellezi – persze játékos formában. A társast 16 éven fölülieknek ajánlják; két-három mentor-mentorált pár tudja játszani. A játék a szereplők életútját követi az óvodától a felsőoktatásig – már persze ha sikerül odáig eljutni. A játék készítői elsősorban a felsőoktatásban, a pedagógus-továbbképzésben és az önkéntesek érzékenyítésében látják a játék helyét.
(Forrás: Murvai Ervin)
A szekció negyedik előadója Lencse Máté volt, aki az Igazgyöngy Alapítvány önkénteseként többekkel együtt egy zsáktelepülésen, Toldon tevékenykedik. Az ottani gyerekek tanulását, iskolai előrehaladását támogatják – nyári táborok és iskolán kívüli játékos és kevésbé játékos foglalkozások keretében. Az előadó beszélt az önkéntesek motivációiról, élményeikről és természetesen a munkájuk során felmerülő nehézségekről is. Munkájukról bővebben a ped2.hu blogon olvashatnak az érdeklődők.
A szekció utolsó előadója, Szűcs Norbert Tanoda Platform: a tanodamozgalom lehetőségei és kihívásai címmel tartott előadást. A szegedi Motiváció Oktatási Egyesület és az Open Society Foundations szervezésében létrejövő Tanoda Platform elnevezésű kezdeményezés a tanodák működését kívánja szakmailag támogatni – az elméleti megalapozástól a lobbitevékenységig.
Magyar nyelv és irodalom: mit és hogyan?
A konferencia késődélután kezdődő utolsó szekciói közül a nyest nem választhatott mást, mint a Nyelvi, irodalmi nevelés címűt, amelynek szekcióvezetője Kecskés Judit volt. Első előadóként Balogh Andrea, a Partiumi Keresztény Egyetem munkatársa Tanterv, tankönyv és irodalmi kánon az információs társadalomban címmel beszélt arról, hogy milyen új értelmezési és elméleti problémák vetődnek föl az információs társadalomban az irdalmi kánonnal, kitűntetetten az iskolai irodalmi kánonnal kapcsolatosan. Előadásában a román nemzeti alaptanterv irodalmi nevelésre vonatkozó részéből hozott példákon mutatta be azt, hogy a román alaptanterv képességközpontú és igen kevés ismeretet, illetve konkrét olvasmányt ír elő.
Következőként Hrabovszky Edit, a Miskolci Egyetem nemrégiben magyartanárként végzett hallgatója mondta el tanítási gyakorlatának tapasztalatait – és ezzel hosszú időre komolyan eloszlatta az apokaliptikus hangulatot! Tanítási gyakorlata előtt azzal a nehézséggel vetett számot, hogy az iskolában ma leginkább irodalomtudományt, irodalomtörténetet szokás tanítani, és ezzel együtt elvész az irodalom élvezete, az olvasás élménye. Úgy döntött, hogy abban a szakközépiskolai osztályban, ahol tanítási gyakorlatát kellett végeznie, megpróbálja, hogy lehetséges-e 10. osztályos középiskolásokkal megéreztetni az irodalmi élményt. És sikerült: CSI-Arany-balladától, Madách Luciferének a Facebook-profiljáig sok izgalmas ötletet hallhattunk arra, hogyan hozható közelebb a mai diákokhoz a 19. század magyar irodalma.
(Forrás: Murvai Ervin)
A szekció következő előadója e cikk szerzője volt. Egy nyelvváltozat mind fölött? című előadásomban arról beszéltem, milyen attitűdöket, előítéleteket és tévhiteket tapasztalhatunk a nyelvhasználattal kapcsolatosan, és ezek az attitűdök hogyan függhetnek össze az iskolai nyelvi neveléssel. Néhány tankönyvi szövegrészlet bemutatása után az iskolai nyelvtan nyelvszemléletéről és a nyelvtanról alkotott képéről fogalmaztam meg általánosításokat, és ezeket szembesítettem a nyelvről való hétköznapi tapasztalatainkkal. Az előadás azt a kérdést igyekezett körüljárni, hogy ma az iskolában szinte egyszólamúként tanított, meglehetősen idealizált köznyelvi nyelvváltozatnak a többi változat fölé emelése milyen problémákat vet föl.
A szekció zárásaként Nagy Zoltán Az anyanyelvi nevelés értelmezései és problémái címmel nagyjából hasonló problémákat vetett föl, mint az előző előadás, ő azonban elsősorban a tudomány szemszögéből, sokkal elméletibb megközelítésben tárgyalta a kérdést. Megmutatta, hogy milyen nyelvelméleti megalapozása van a hagyományos iskolai nyelvtannak, és hogy milyen újabb elméletek volnának alkalmasabbak egy hatékonyabb és tudományosan is megalapozottabb nyelvtani tananyag elkészítésére.
(Forrás: Murvai Ervin)
Összefoglalás, zárszó
A konferencia végén Trencsényi László, a társszervező Magyar Pedagógiai Társaság részéről humoros formában ugyan, de meglehetősen kiábrándultan fogalmazta meg a konferencia zárszavát. Arról beszélt, hogy nagyjából mostanra teljesen egyértelműen kijelenthető, hogy a rendszerváltáskor megfogalmazott nagy oktatásügyi eszmék közül egyik sem valósult meg abban az eredeti formában, ahogyan azt elképzelték. Hogy hogyan tovább? Ennek a kérdésnek a megválaszolását Trencsényi a fiatalabb generációkra bízta, amit a fiatalabb generáció nyilván köszönettel fogadott. És mi úgy érezzük, hogy a válaszok ott rejlettek a konferencia előadásaiban.
A konferencián elhangzott néhány előadás cikk formájában a Taní-tani Online-on lesz olvasható. Knausz Imre előadását már el lehet olvasni!