Könyvek és képzőművészet találkozása: az ex libris
Könyvkultúra, könyvművészet. Nem véletlenül tekintenek sokan a könyvekre nem csak mint használati tárgyra, hanem mint iparművészeti remekre. Minél régebbieket nézünk meg, annál egyértelműbb lesz könyv és képzőművészet közelsége is. Ezen a különleges határon – színes iniciálék, díszkötések mellett – alakult ki az ex libris.
Amióta lehetséges, hogy valakinek nagy könyvtára legyen, azóta lehetséges az is, hogy ebből a könyvtárból elvesszenek könyvek. Így az, hogy azonosítani lehessen, melyik példányok tartoznak az illető tulajdonába, elengedhetetlen nagyobb gyűjtemények összetartásához. Az ex libris egy lap, amit a könyv borítójának belső oldalára ragasztanak, rajta egy egyedi kép és a tulajdonos neve jelöli a példány hovatartozását. Az ex libris-kultúra együtt fejlődött a nyomtatás és a grafika történetével.
Az ex libris kialakulása
Az írott tartalmakat védő legrégibbi tulajdonosjegyeket az ókori Egyiptomban készítették: a papirusztekercsekbe apró, világoskék fajansztáblácskát helyeztek, amin szöveg jelezte, hogy az írás III. Amenophis könyvtárába való. Az i.e. 10. századi Japánban és a ninivei könyvtár agyagtábláin is találunk hasonló kezdetleges példákat, de az ex libris közvetlen elődjeit jóval később kell keresnünk.
A tulajdonoshoz kötés egy kevésbé művészi módja alakult ki a korai középkorban: ez a libri catenati, azaz a könyvek lánccal rögzítése volt. Mivel megnövekedett a könyvszeretet, és a szerzetesek által készített kódexek már valódi műalkotások voltak, szükség volt arra, hogy jobban védjék a könyveket, ám ez a tulajdonos kilétéről még nem szolgált túl sok információval.
(Forrás: Wikimedia commons)
A könyvnyomtatás előtt, a kódexek korában a tulajdonosok kétféle módon jelölték meg könyveiket. Az egyik, hogy egyszerűen kézzel beírták saját nevüket, leggyakrabban az „ex libris mei...”(könyveim közül való) szerkezet keretében. Ennél komolyabb módja a megjelölésnek, amikor a könyv kötéstáblájába préselték a tulajdonos címerét vagy arcképét: ezt hívják supralibrosnak vagy super ex librisnek. Mátyás király corvinái, Anton Fugger könyvei is ezzel módszerrel voltak megjelölve, de később még Napóleon is ezt alkalmazta. A supralibrossal jelölt könyvek ajándékozásra is kiválóak voltak, mivel a könyv borítója így tartósan őrizte az adományozó személy nevét.
Később már egy külön lapra festett tulajdonosjegyet ragasztottak a könyvbe: ezt a szokást fejlesztette tovább és szilárdította meg a könyvnyomtatás megjelenése.
(Forrás: Wikimedia commons)
Gutenberg után már nem csak a leggazdagabbaknak volt lehetőségük komolyabb könyvtárat kialakítani, és mivel ugyanabból a könyvből számos példány is készülhetett, megnőtt az igény, hogy a könyveket tulajdonosaikhoz kössék. A szakirodalom véleménye megoszlik azon, hogy melyik az első mai értelemben vett ex libris, de mindenképp a 15. század második felére keltezhetőek a legkorábbi példányok. Egyesek szerint egy Hildebrand Brandenburg nevű szerzetes Aquinói Szent Tamás-kötetében található kézzel festett címer volt az első.
(Forrás: Wikimedia commons)
A másik lehetséges legrégibb példány egy humoros megoldással jelzi tulajdonosát. Johannes Knabensberg beceneve Igler, ami a német igelre, azaz sünre hasonlít, így könyveiben játékosan ezzel az állattal jelölte nevét. Igler komolynak nem nevezhető hozzáállását jól mutatja a képecske fölé írt felirat, ami magyar fordításban így hangzik: „Hogy a sün csókolna meg”.
(Forrás: Wikimedia commons)
A magyarok sem sokkal később csatlakoztak az ex libris divathoz: Werbőczy István számára készült az első magyar könyvjegy.
Érdekes hagyományt szorított ki az ex libris megjelenése Amerikában. Ott a lopások vagy az illetlenül hosszú kölcsönzések ellen úgy védekeztek, hogy a könyvek elejébe kis versikéket nyomtattak, amik az illető erkölcsi érzékét próbálták megcélozni. Ilyeneket lehetett olvasni:
"This book belongs to _____________________
Neither blemish this book nor the leaves double down,
Nor lend it to each idle friend in the town;
Return it when read; or, if lost, please supply
Another as good to the mind and the eye.
Nyersfordításban:
Ez a könyv _____________________ tulajdona
Meg se rongáld ezt a könyvet sem borítóját,
Kölcsön se add az összes naplopó barátodnak a városban;
Hozd vissza, ha olvastad, vagy ha elveszted, keríts
egy ugyanilyen jót az elmének és a szemnek.
Változatok
Az ex librisen található feliratnak is több variációja alakult ki az évszázadok során. Maga az elnevezés csak a 19. század végén főnevesült az ex libris meiből, de több elterjedt formája is volt ennek mondatnak, íme néhány példa: Ex libris bibliothecae...(...könyvtárának könyve), Ex bibliotheca...(...könyvtárából), Ex mea bibliotheca...(Az én könyvtáramból), Ad libros...(...könyvei közül), In usum...(...hasznára), Ex Museo...(...gyűjteményéből), Me possidet...(...birtokomban), Patronus libri...(...könyvek tulajdonosa). A birtoklást jelző mondat után a tulajdonos neve jön (ez régebben latinizált formában volt, tehát nem Jiří Třanovský, hanem Georgius Tranoscius), és állhat utána esetleg származásra, címre vonatkozó adat, néha jelmondat, idézet.
Cikksorozatunk következő részében megnézzük, milyen nyomdai technikákkal készítettek könyvjegyeket, és foglalkozunk az ex libris számos típusával is.
Források
Az ex libris magyar elnevezése, Kisgrafika, 1937/4, 17.
Kiss Farkas Gábor - Hegyi Ádám (szerk.): A magyar irodalom filológiája
Deé Nagy Anikó: A marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtár ex librisei