A közerkölcs ellen vétett az író?
Bár perbe keveredett miatta, a Bovaryné meghozta szerzőjének a világhírt. Gustave Flaubert 130 éve halt meg.
Tegnap, május 6-án volt 130 éve, hogy 1880-ban elhunyt Gustave Flaubert francia regényíró, Bovaryné „atyja”. Jómódú roueni polgárcsalád sarjaként született 1821. december 12-én. Első műve már 16 éves korában megjelent a Le Colibri című kis folyóiratban, ekkor kötött barátságot a fiatal filozófus Alfred le Poittevinnel, akinek pesszimista szemlélete erősen befolyásolta. Beiratkozott a párizsi jogi karra, bár egyre inkább az irodalom bűvkörébe került. Tanulmányait elhanyagolta, író- és művésztársaságokba járt, de 1843-ban egy epilepsziás roham véget vetett az egyetemi tanulmányoknak és a bohéméletnek is. Apja beleegyezett, hogy fia otthon maradjon, diploma és jogi pálya helyett legfeljebb csak irodalommal foglalkozzon.
1846-ban, apja halála után Rouen elővárosába, Croisset-ba költözött, s hátralévő életét szinte megszakítás nélkül itt töltötte. Egy párizsi látogatása alkalmával ismerkedett meg a szép és ledér Louise Colet-val, egy közepes tehetségű költőnővel, Alfred Musset és más irodalmárok barátnőjével, aki nemcsak érzéki örömöket nyújtott az ifjú Flaubert-nek, hanem lényeges lélektani tapasztalásokat is.
1847-ben egy barátjával gyalogszerrel bejárta a Loire völgyét és a bretagne-i partvidéket, s a kirándulásról közösen útinaplót is írtak. 1848-ban ő is részt vett politikai banketteken, Párizsban pedig bejárta a forradalom különböző helyszíneit. Rövid lelkesedésének és hosszú csalódásának emlékeit Az érzelmek iskolája egyes fejezetei őrzik.
Ebben az időszakban, 1846-49 között az őt régóta foglalkoztató témán, Szent Antal megkísértésének első változatán dolgozott. Saját bevallása szerint talán ez volt életének legélvezetesebb korszaka, a fogadtatás azonban lehangolta: barátai, akiknek felolvasta a művet, azt tanácsolták neki, hogy dobja a tűzre, s szóba se hozza többé. Hogy kudarcát feledje, hosszú útra indult: 1849 novembere és 1851 áprilisa között beutazta Egyiptomot, Palesztinát, Szíriát, Törökországot, Görögországot és Itáliát.
Hazatérve új témát talált: egy normandiai orvos esetét, aki belehalt fájdalmába, mert felesége megcsalta, s tönkretette életét. Ez a történet és James Pradier feleségének naplója ihlette őt a Bovaryné megírására. A regény a maga kérlelhetetlen objektivitásával, szenvtelenségével új korszak kezdetét jelölte ki az irodalom történetében. 1857 januárjában azonban a francia kormányzat közerkölcs elleni vétségért beperelte, de a bíróság felmentette.
A Bovaryné unalmas polgári világa után megírta a Karthágóban játszódó Szalambót, amelyet zajos tetszéssel fogadott a közönség. Az 1870-es porosz-francia háború kitörése előtt néhány hónappal jelent meg Az érzelmek iskolája, amely viszont nem talált kedvező fogadtatásra, s ez erősen megviselte az írót. Két színműve, A gyengébb nem és A jelölt ugyancsak visszhangtalan maradt, s ráadásul anyagi gondok is megkeserítették utolsó éveit. Bouvard és Pécuchet című regényén dolgozott, amikor 1880. május 8-án íróasztala mellett érte a halál.