0:05
Főoldal | Rénhírek

Szuper Leventétől Kepes Andrásig: gyerekekkel olvasnak a sztárok

Ma indul az Olvassunk együtt program: a rászoruló gyerekek könyvekhez juthatnak és hírességekkel lapozgathatnak együtt.

MTI | 2010. április 20.

Könyveket és az olvasás örömét juttatja el a rászoruló gyerekeknek, családoknak, iskoláknak az Olvassunk együtt elnevezésű program, ami kedden indul Budapesten. A kampány és a programsorozat összesen 15 vidéki településre látogat el azzal a céllal, hogy ösztönözze és elősegítse az elszegényedett családok, gyerekek és szülők rendszeres olvasását. A program nyitó előadása a budapesti Deák Diák iskolában lesz kedden, a gyerekekkel Dobó Kata és Kepes András olvas együtt, majd a Barboncás társulat interaktív foglalkozása várja a résztvevőket – közölte Juhász Péter

sajtóreferens az MTI-vel.

A helyszínekre elsősorban gyerekkönyveket visznek, hogy pár száz kiadvánnyal megalapozhassák egy könyvtár létrejöttét. Elmondta: a fővárosban több gyűjtőhely van, de könyvkiadók és mások is bekapcsolódtak már a kezdeményezésbe. A programot számos helyszínre, így az első állomásra is elkísérik a Chachipe című kiállítás képei. A chachipe lovári nyelven igazságot, jogot, valóságot jelent. A fotópályázatot az Open Society Institute és az OSA Archívum hirdette meg diákoknak 2008-ban, hogy mutassák be, hogyan látják a romák életét.

Az Olvasunk együtt programsorozat április 29-én a Tiszabői Általános Iskolába látogat el, ahol Puskás Péter olvas együtt a tanulókkal, majd a Karaván Társulat színházi produkciója következik. A harmadik állomás a Bulgárföldi Általános és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola lesz május 13-án, itt Farkasházi Réka és Juga Veronika színésznők, illetve Szuper Levente hokikapus emeli le kedvenc könyveit a polcról. Az eseményt az Apró színház előadása zárja. Az alsózsolcai Benedek Elek Általános Iskolában május 26-án Brózik Klára színésznő, Farkas Róbert hegedűművész és Tóth Olivér musical-színész mutatja be kedvenc könyveit, a közönséget a Barboncás együttes színházi előadása szórakoztatja.

Az olvasási program szervezői az olvasás segítségével élénkíteni szeretnék a társadalmi párbeszédet, fel akarnak lépni a megosztottság ellen és a megbékélés mellett. Közismert és véleményformáló személyiségek aktív részvételével olyan programot hoznak létre, amely hozzájárul az adott közösségek, települések, kerületek olvasási szokásainak megváltoztatásához, s egyúttal felhívja a figyelmet a társadalmi és személyes felelősségvállalás szükségességére.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!