Címeres és szimbolikus ex librisek
Az ex libriseket eleinte csak praktikus okokból használták, ezért kevéssé voltak változatosak, de ahogy motívumkincsük kibővült, egyre változatosabbak lettek. Cikkünkben a legkorábbi és legelterjedtebb fajtájával a heraldikus, azaz címeres ex librisszel, és legsokszínűbbel, a szimbolikus ex librisszel foglalkozunk.
Az ex librisek történeti és technikai áttekintése után cikksorozatunk mostani részében a könyvjegyek két fő fajtáját vesszük szemügyre.
Heraldika
A címereknek az évszázadok alatt nagyon kifinomult ábrázolásrendszere alakult ki, ahol a legapróbb eltérés is jelentést hordozhat, és sokat elárulhat a tulajdonosáról. Az alábbiakban a címer főbb részeit és azok jelentéseit tekintjük át.
A címer legfontosabb része a pajzs. Ez közvetlen a harctéren csatázó lovagoktól ered, akik pajzsukra ábrákat rajzoltak, hogy társaik be tudják őket azonosítani. A pajzs formája korszakonként és országonként változó.
(Forrás: Wikimedia Commons / GFDL 1.2)
Ezen található a címerábra, ami a címer legegyénibb része, amin szimbólum, geometriai forma, szín jelölheti a tulajdonost.
(Forrás: Wikimedia Commons / GFDL 1.2)
Fölötte található a sisak, ami (szintén országonként változó módon) rangjelölő szereppel bírt. Eleinte csak a lovagok címereiben szerepelt, de idővel az összes címer része lett. A királyok és egyéb fejedelmek aranypántú vagy teljesen arany tornasisakot (pántos sisakot) viseltek, a nemesek ezüstből készültet, míg a nem nemesi származásúak, például a polgárok, úgynevezett csőrsisakot. Egyes heraldikai rendszerekben az is jelentéssel bír, hogy merre néz a sisak: a királyé például mindig szembe néz, Franciaországban a nem egyenrangúak házasságából született utód sisakja mindig balra fordul. A rostélyok száma a nemesi rangfokozatot mutatta, akinek pedig több hűbérbirtoka is volt, akkor ezt annak megfelelő számú sisakkal jelölte.
A sisakok számát tekintve a rekordtartó valószínűleg Brandenburg-Ansbach és Kulmbach utolsó őrgrófja, akinek címerén 15 sisak látható.
A sisak tetején sisakdísz található, ami az első címereknél még a pajzson lévő alakot ismételte meg, de később már attól eltérő volt. Általában állatot (leggyakrabban oroszlánt) vagy embert ábrázol a sisakdísz, de olyan is van, ahol madártollak vagy egy kard látható a sisak fölött.
(Forrás: Wikimedia Commons)
A középkortól kezdve a címereket használták tulajdon megjelölésére, gyűrűre, fegyverre, de akár épületeken is látható volt, és ez a szokás hagyományozódott tovább az ex librisekre is. Néhol csak a címerpajzs, máshol a teljes címer sisakkal együtt jelölte a tulajdonost. Sok könyvtulajdonos csalásra használta a könyvjegyén található címert, a rajz sokszor magasabb rangot fejezett ki, mint ami a valóságban volt. A heraldikus jelölési mód azért volt népszerű, mert így nem csak egy ember, hanem egy egész család könyvtára jelölhető volt közös címerükkel (gyakran név sem volt rajta), összetartva a generációk gyűjteményét. A heraldikus képek a legtöbb országban idővel átadták helyüket az egyénibb, a tulajdonos személyiségéből többet kifejező típusoknak.
(Forrás: Ex Libris Chronicle)
Szimbolikus ábrázolások
Az ex librisek igazán színes világa a témás és szimbolikus ábrázolásoknak köszönhető. Bár a régebbi, címeres ex libriseken is szimbólumok vannak, a szakirodalom ezeket mégis külön kezeli. A szimbolikus ex libriseken a könyv birtokosának tetszőleges tulajdonságát lehetett kiemelni, és megtenni könyvtárának védjegyévé. Nézzünk meg néhány visszatérő témát, motívumot!
Gyakori volt a foglalkozásra utaló tárgyak ábrázolása. Mindenki megtalálta magának azt a tárgyat, ami a legjobban jelképezte hivatását: orvosok, geográfusok mérőműszereikkel díszítették könyveiket, míg a bankárok sokszor pénzérmével, tudósok, művészek könyvjegyei pedig a tudás jelképeit tartalmazták. Egy 18. századi fogász ex librisén az előtérben egy nyitott könyvet láthatunk, miközben a háttérben a doktor egy óriási fogat próbál köré tekert lánccal kihúzni.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Egyházi személyek könyvjegyein visszatérő szimbólum a püspöksüveg és a pásztorbot – ezeken is mindig gondosan jelezték, hogy milyen rangbéli az illető.
Egy könyvjegyen a következőt olvashatjuk: „Nunc mihi, mox aliis” (Ma az enyém, hamarosan valaki másé). Az ex librisek visszatérő motívuma volt a vanitas (az élet hiábavalósága) és a memento mori (emlékezz a halálra) is: gyakran koponyák vagy a kaszás emlékeztettek az élet és ezzel együtt a birtoklás mulandóságára.
(Forrás: fisae.org)
Sokan voltak, akik nem mentek messzire témáért, és ex libriseikre könyveket vagy könyvtárbelsőket rajzoltattak. Az egyszerű ábrázolásoktól kezdve a csodálatos képzeletbeli könyvtárakig elég sokféle használatát láthatjuk ennek a motívumnak. Találkozhatunk olyannal is, ahol a könyv mint kapu vezeti át a tulajdonost egy álomvilágba, az egyik igazi bibliofil könyvjegyén pedig egy fényárban úszó lépcsőn angyalok jönnek le, akik könyveket hoznak a könyvtárba. Egy cseh ex librisen óriási könyvekből épült labirintust láthatunk, ahova épp belép a tulajdonos, kezében kötél, hogy ki is találjon.
(Forrás: Wikimedia Commons)
A legérdekesebb ex librisek nem közös motívumkincsből építkeznek, hanem a művész és a megrendelő szoros együttműködésével készülnek, és a tulajdonos legegyénibb tulajdonságait tükrözik, így kívülállók számára sokszor nem is érthető, mit akar kifejezni a kép.
Cikksorozatunk következő részében az ex librisek egy privát és pikáns fajtáját mutatjuk be: az erotikus ex librist.
Források
Kiss Farkas Gábor - Hegyi Ádám (szerk.): A magyar irodalom filológiája
Deé Nagy Anikó: A marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtár ex librisei