Kik a kárhozottak: ősapáink vagy mi magunk?
„Rabok voltunk mostanáig, kárhozottak ősapáink, kik szabadon éltek-haltak, szolgaföldben nem nyughatnak.” Kívülről fújjuk a „Nemzeti dal” második versszakát, de vajon értjük-e, kik a kárhozottak? Netán mi magunk? Vagy ősapáink lennének azok? Mit jelent ez a mondat?
Melyik az egyik első magyar vers, amit megtanulunk kívülről? – A címét nem biztos, hogy jól fel tudjuk idézni, de biztosan minden olvasónk tud belőle néhány strófát, hacsak nem az összeset. Igen, a „Talpra magyar”-ról van szó, azaz Petőfi Sándor Nemzeti dal című művéről. Lehetséges, hogy nem értjük? Lehetséges, hogy évtizedek óta félreértjük? Lehetséges, hogy többértelmű a szöveg? – Ezeket a kérdéseket feszegeti olvasónk, Péter, aki a következő üzenetet küldte:
A Nemzeti dal második versszakával kapcsolatban van egy kérdésem, hátha jobban ismeritek...
Kik a kárhozottak?
– Ősapáink, kik szabadon éltek-haltak;
– [mi, akik] rabok voltunk mostanáig?
Bevalljuk őszintén, hogy minekünk a második értelmezés még soha nem jutott eszünkbe, de most, hogy olvasónk mondja, végül is lehet benne valami. Hiszen ha „rabok voltunk mostanáig”, akkor valóban igaz lehet a többes szám első személyű „mi”-re a „kárhozottak” minősítés. De alátámasztja-e ezt a szöveg központozása? Egyáltalán: megengedi-e? – Az alábbiakban erre keressük a választ.
A Nemzeti dal talán azon kevés magyar költemények egyike, amely minden háztartásban fellelhető – lehetséges, hogy nem is egy példányban. Ráadásul az internet is tele van vele. A rejtélyt tehát első körben elég könnyű ellenőrizni.
Lássuk először a netet! Az ELTE Bölcsészettudományi Karán készített magyar irodalmi online szöveggyűjtemény, amelyet méltán tekinthetünk hiteles forrásnak, a következőképpen tagolja a Nemzeti dal második strófájának első mondatát:
Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
Ugyanígy szerepel a szöveg a Magyar Elektronikus Könyvtár Petőfi-összesében, továbbá a nyest háza táján fellelhető összes papír alapú kiadásban és szöveggyűjteményben is. A kéziratban is jól látszik, hogy a kárhozottak után nem áll vessző.
(Forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum)
A rejtély tehát olyan értelemben nem rejtély, hogy olvasónk értelmezése csak akkor állhatna elő, ha a kárhozottak után vessző állna így:
Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak, ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
Ebben – a fiktívnek bizonyuló – esetben a strófa első felében az ellentét a következőképpen bontakozna ki:
Rabok voltunk mostanáig, mi, kárhozottak. DE Ősapáink, akik szabadon éltek-haltak, szolgaföldben nem nyughatnak.
Ebből következik, hogy a „szolgaföldet” fel kell szabadítani; tudniillik az ősapák miatt is. Ennek az értelmezésnek is lenne létjogosultsága, de a vessző, amely ezen a módon tagolná a mondatot, hiányzik.
(Forrás: Wikimedia Commons / Alexandre Buisse / GNU-FDl 1.2)
De még ez sem lenne gond, hiszen a költők gyakran elég szabadon kezelik a központozást, sokszor éppen azért, hogy a többértelműségeknek utat hagyjanak. Csakhogy ki kell ábrándítanunk az olvasókat: Petőfi ebben a versben (is) igen következetesen és szolgalelkűen kiteszi a vesszőket. A Nemzeti dal-t vélhetően amúgy sem elmélyült, sok értelmezést kívánó filozofikus költeménynek szánta, hanem programversnek, kiáltványnak. Ebbe pedig nem fér bele túl sok csűrés-csavarás: ha a fenti értelmezést szerette volna kifejezni, nem hagyta volna ki azt a bizonyos vesszőt a kárhozottak mögül.
Ha azonban még egyszer megnézzük a vessző nélküli tagolást, rábukkanhatunk egy mondattani furcsaságra, ami olvasónkat is a fenti kérdés felvetésére ösztönözhette. Ha az ominózus vessző nélkül nézzük a szöveget, a következőképpen áll össze a gondolatmenet:
Rabok voltunk mostanáig (mi). EZÉRT Kárhozottak az ősapáink, akik szabadon éltek-haltak, (ÉS AKIK ÉPPEN EZÉRT) szolgaföldben nem nyughatnak.
Na, az ilyen szerkezetű mondatokat ma egy magyartanár biztosan aláhúzná hullámos vonallal. Hiszen egyáltalán nem világos, hogy az utolsó tagmondat („szolgaföldben nem nyughatnak”) hogyan kapcsolódik az előzőekhez. A versmondatokban persze sokszor fordulnak elő ilyen kihagyások, tömörítések. Ilyenkor az olvasóra van bízva, hogy megtalálja a mondatok közötti logikai-értelmi kapcsolatokat. Sokszor fordul elő, hogy ez többféleképpen is lehetséges, a Nemzeti dal esetében azonban úgy érezzük, nincs jogunk odaképzelni azt a bizonyos vesszőt.
@deakt: Hát azért el lehet gondolkodni rajta. A vallás szerint aki bűnben hal meg, az nem üdvözül, vagyis a pokolra jut, elkárhozik. De ősapáink még szabadok voltak, és a mi bűnünk, hogy nem harcolunk a szabadságért. Hogy is van ez?
Aki ért magyarul, annak a szöveg egyértelmű
azok akik ezt elolvasták
Az én értelmezésem, hogy az ősapák azért kárhozottak, mert szolgaföldbe vannak temetve, így aztán nincs nyugtuk, 'forgolódnak a sírjukban'.
Tehát az ősapák túlvilági boldogsága érdekében is kötelessége szabaddá válni a magyaroknak.
@Sultanus Constantinus: Ezért jó, ha valaki [kondenah]-nak ejti az elsőt ☺
@szigetva: Én rendszeresen belebotlok hasonlókba spanyol dalszövegekben. Egy régi klasszikus példa:
Un alma que condenas y tú has sentenciado 'Egy lélek, akit kárhoztatsz és te elítéltél' vagy
Un alma que condena si tú has sentenciado 'Egy lélek, aki kárhoztat, ha te ítélkeztél'
Persze nyilván az elsőnek van több értelme, de elvben lehetne a második is.
@szigetva: "balsors, akit Reagan tép".
A Himnuszról se lehet írott verzió nélkül tudni, hogy „balsors akit régen tép”, vagy „balsorsa kit régen tép”.