Kiinduló helyzet vagy kiindulóhelyzet?
A jelzős szerkezetek egybe- vagy különírása az egyik legnehezebb fejezete a helyesírásnak. Nem csoda, hogy olvasóinknak is meggyűlik vele a bajuk.
„A helyesírási bizottság legutóbbi ülésén az volt a kiinduló helyzet, hogy a legtöbb szabályt változatlanul hagyják. A tárgyalás végére azonban jó néhány változtatásban megállapodtak a tudósok.” De vajon A magyar helyesírás szabályainak (AkH.) az -ó/-ő végű jelzős szerkezetek egybe-, illetve különírására vonatkozó 112-es szabályt átírták? Vannak ugyanis ilyen példák is: „A talajgyakorlat bemutatása során a tornász összesen háromszor tért vissza a kiindulóhelyzetbe.” – Most akkor egybe vagy külön? Mikor egybe, és mikor külön?
Újra és újra beleütközünk abba a nehézségbe, hogy van egy jelzős (általában minőségjelzős) szerkezet, amelynek esetében az alapeset természetesen a különírás lenne, de mégis egybe kéne írni – például mert a jelzős szerkezet egyben egy szakkifejezés is. Legutóbb például a kiinduló helyzet – kiindulóhelyzet szavakkal kapcsolatosan merült fel egyik olvasónkban ez a kétely.
Testnevelés témájú szakdolgozat írása közben a kolléganőnk az alábbi problémával szembesült: a KIINDULÓ HELYZET-et a szakkönyvek fele egybe, a másik része külön írja. A vélemények a tantestületen belül is megoszlottak. A) jelzős szerkezet, így két szó. B) szakkifejezés, vagyis egybe írandó. Kinek volt igaza?
Az AkH. 112. pontja vonatkozik erre az esetre; e szerint:
Ha csak alkalmi minőségjelző, általában különírjuk jelzett szavától: dolgozó nő, izzó fém, közvetítő javaslat, parancsoló hang, sajgó térd, felszabadítómozgalom, kiváló termék, (az újoncokat) kiképző tiszt stb.; különösen olyankor, ha a kapcsolatnak valamelyik vagy mindkét tagja összetett szó: mutató névmás, szélező körfűrész,növényvédő szer, rakétaindító állvány, földrengésjelző műszer, ellenőrző bizottság, összekötőhíd, előadó körút stb.
Jegyezzük meg azt is, hogy az egy szótagú igekötő a helyesírás szempontjából nem minősül összetételi tagnak!Így abban kell döntést hoznunk, hogy alkalmi minőségjelző-e a kiinduló a fenti szerkezetben. Úgy gondoljuk, hogy amennyiben szakkifejezésről van szó, nem alkalmi a jelző, tehát nem kell különírnunk a szerkezetet. Ezt erősíti meg a szabály folytatása is, amely így hangzik:
Ha viszont az igenévi jelzős kapcsolatok tagjai jelentés tekintetében összeforrtak (az igenév nem folyamatot, hanem valamire való képességet, rendeltetést fejez ki; illetőleg a jelzett szó az igenévben kifejezett cselekvésnek valamilyen határozója), a két egyszerű szót egybeírjuk: cséplőgép, izzólámpa, desztillálótorony, védőnő, ivóvíz, költőpénz, eladólány (üzletben),kiképzőtiszt (beosztás), felvonóhíd; hálószoba, kutatóintézet, pihenőnap, evezőlapát, átütő-papír, belépőjegy; stb.
Az olvasónk által vázolt kontextusban egyértelműen az a helyzet, hogy a kiindulóhelyzet kicsit mást, többet jelent, mint a kiinduló helyzet kompozicionálisan, azaz a tagjai jelentésének az „összege”. Erre a legjobb bizonyíték az lehet, hogy egy-egy gyakorlatsorban akár többször is visszatérhet a sportoló a kiindulóhelyzetbe. Kiinduló helyzetben azonban csak a gyakorlatsor legelején lehet.
Mindezek alapján úgy gondoljuk, teljesen indokolt, és a helyesírási szabályok szerint is normatív a kiindulóhelyzet írásforma.
@Sultanus Constantinus: Már tisztáztuk (itt a Nyesten), hogy a végtelenbe nyúló EGYBEírogatásnak nem értelmezési megfontolások szólnak ellene, hanem az, hogy a gyakorlott olvasó mind KÉPLÁTÓ. Tehát nem betűket olvas össze, hanem ránéz a szóképre és abban a törtmásodpercben már felfogta a szó értelmét. A még gyakorlottabb meg az egész sorra pillant rá. Az úgynevezett gyorsolvasó pedig nagyjából egész fejezetkéket "fényképez" és cak-pak fogja fel, hogy mi van ott. S a túl hosszú szó még a gyorsolvasót (pl. engem) is megakasztja - időrablás.
Maradjunk a "normális" a gyakorlott olvasó IGÉNYEINÉL: a szó nem lehet hosszabb, mint kb. az általam előbb írt "törtmásodperc".
És ekkor már semmilyen más szempont nem jön számításba.
Az -ó/-ő képzős igenévi jelzős alakulatok helyesírásáról korpusznyelvészeti alapon. Magyar Nyelv 2014, 432–448 www.c3.hu/~magyarnyelv/14-4/PG_VV_FK_2014-4.pdf
Én ezt úgy szoktam eldönteni, hogy megpróbálom szó szerint értelmezni a kifejezést. Jelen esetben a "kiinduló helyzet" különírva azt jelentené, hogy egy 'helyzet, amely kiindul valamiből'. Na de a "helyzet" nem indul ki semmiből, ennek nincs értelme, tehát igazából a 'kiindulás helyzetéről' van szó, vagyis egy olyan helyzetről, amelyből valaki elindul vagy valamit csinálni kezd. Tehát egybeírandó, mert a "kiinduló" nem a "helyzet" jelzője, hanem azé a személyé, aki a cselekvést/gyakorlatot végzi.