Kihalhatnak-e a nem létező szavak?
„Rejtői abszurd, sodró történet, kaland, pesti rögvaló, perverz szex, ezotéria – és minden idézőjelben. Inczédy Tamás regénye bizonyosan egyből jókora rajongótábort szerez majd a fiatal szerzőnek” – írja a fülszöveg. Elolvastuk a kisregényt, melyet enciklopédiának hívnak.
A nyesten nem szokásunk szépirodalmi vagy szórakoztató irodalmi művekről kritikát, ismertetést írni. Hogy ezúttal mégis idegen területre merészkedünk, nem a mi hibánk: tulajdonképpen más merészkedett a mi területünkre. Már a mű címe is nyelvi, pontosabban helyesírási provokáció, hiszen az érvényes helyesírási szabályok szerint a nem létező külön írandó,a regények (illetve enciklopédiák) címeiben pedig csak az első szót írjuk nagybetűvel (ha nem tulajdonnév). Inczédy Tamás ugyanis nem csupán a Nemlétező Szavak Enciklopédiája címet adta kisregényének, hanem a címben szereplő mű szerepel is a regényben, ráadásul nyelvfilozófiai kérdések kiindulópontjául is szolgál.
A szavak, amelyek nincsenek
Géza bácsi megalkotja élete nagy művét, a Nemlétező Szavak Enciklopédiáját. Leírta az összes lehetséges szót, ábécérendbe rendezte őket, majd kihúzta azokat, amelyeknek vannak jelentéseik. Nem véletlen, ha a módszer emlékeztet minket Isten nevének keresésére – azt elárulhatjuk, hogy a történet majd itt is valami hasonlóan misztikusba fog fordulni, de igazán nem szeretnénk elárulni a történet végét.
Bármilyen meglepő, de a történet során kiderül, hogy egy ilyen enciklopédiának is lehet óriási haszna, méghozzá anyagi. Mivel pedig vége a nyolcvanas éveknek, a főhősök természetesen nem a népgazdaság javára hasznosítják a terméket, hanem saját életszükségleteiket finanszírozzák belőle. Mivel pedig az enciklopédia egyfajta bőségszaruként, szampóként vagy terülj-terülj-asztalkámként funkcionál, nem csoda, ha többen rá akarják tenni a kezüket – ez vezet a könyv tulajdonképpeni történetéhez.
A kötet kétségtelenül felvet nagyon szellemes ötleteket, például hogy a nem létező szavak elpusztulnak vagy életre kelnek azáltal, ha használatba veszik őket. Ugyanilyen szellemes játék az, amikor valaki azért érti mások beszédét, mert ismeri a benne előforduló szavakat: igaz, úgy tudta róluk, hogy nem léteznek. Nagyon mélyre ható filozófiai diskurzusokat azért ne várjunk, nem is biztos, hogy regénybe való az ilyesmi – a szórakoztatás szintjén megteszi az is, ami Inczédy művében szerepel, irodalomtól viszont azért ennél többet várnánk.
A szavak, amik vannak
A kisregény stílusát tekintve leginkább jópofizónak mondható, igyekszik a mai beszélt nyelvhez közel álló hangon megszólalni, de sajnos ez túl sokszor vezet erőltetett viccelődéshez, elcsépelt szójátékokhoz, mint az „ez azért már mégiscsak sokk” vagy a „most légy okos, homokos!”. Az alábbi párbeszéd esetleg szellemesnek tűnhet azok számára, akik nem sokat tudnak a nyelvészetről, nyelvészkörökben azonban szintén megkopott:
– Géza bá alkalmazott nyelvész?
– Dehogy vagyok én alkalmazott! Szabadúszó vagyok!
Az sem különösebben meggyőző, hogy a regényben felbukkanó celebet L. Földi Róbertnek hívják – „a szóvicc nem jó vicc”, tartja a mondás.
A kötet egyébként is rejt nyelvi érdekességeket, például szó esik a kerékpárok áttéteiről. Nem, sok furcsaság van a kötetben, de rákos kerékpárok nincsenek: a szó az áttétel helyett szerepel valamiért. Érdekes az is, hogy amikor Rudi felhívja, Géza bá válaszol. Ha fordításról lenen szó, azonnal leiterjakabra gyanakodnánk, hiszen magyarul nem válaszolunk a telefonnak (telefonra? vagy válaszoljuk a telefont?), hanem felvesszük. Annak nem találtuk nyomát, hogy a szerző ezeket is viccnek szánná, vagy éppen a mai magyar beszélt nyelv jellegzetességeit használná stilisztikai eszközként – inkább az a gyanúnk, hogy egyszerű gondatlanságról van szó.
(Forrás: Wikimedia Commons / Thegreenj / GNU-FDL 1.2)
Elbeszéléstechnika
A könyv öt fejezetből áll, mindegyikben más az elbeszélő. Az írók általában azért szokták váltogatni az elbeszélőket, hogy több nézőpontból világítsák meg az eseményeket. Rendkívül hatásos lehet, amikor azzal szembesülünk, hogy ugyanazon eseményeket mennyire különbözőképpen értelmezik a résztvevőik. Inczédy forradalmi újítása, hogy a szereplők váltogatásának semmilyen hasonló funkciója nincs, lényegében bármelyik fejezetnek bárki lehetne az elbeszélője – legalábbis aki az eseményekben részt vesz. (Kivéve az utolsó fejezetet, erről lásd lejjebb.) A különböző elbeszélők nyelve sem egyénített, mindannyian ugyanazon a nyelven, ugyanabban a stílusban szólalnak meg, ugyanúgy látják a világot.
Igazi fordulattal az utolsó fejezet szolgál, mely egy levél. Ez egyfajta magyarázatot kíván szolgáltatni a korábbi fejezetekben történtekre, sőt, világmagyarázattal szolgál. Miközben a regény szinte realista környezetből indul, és fejezetről fejezetre szakad el a valóságtól, egyre inkább az abszurd és a fantasztikum felé véve az irányt, az utolsó fejezet, ahelyett, hogy a történetet zárná le, vagy az eseményekből bontana ki valamiféle „a valóságra való rádöbbenést”, váratlanul kívülről magyarázza meg, hogy mi hogyan is van. Ráadásul ez a magyarázat sekélyes, hiányos (nem ad magyarázatot például a csúcstechnológiát képviselő csoda-tengeralattjáróra), ugyanakkor túlméretezett is (olyan dolgokat von be, mint az Atlantisz vagy a túlvilág, melyekről szó sem esett az előző fejezetekben). Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy ilyen rossz befejezéssel a Lost óta nem találkoztunk.
Összegzés
Könyvekről olvasna?
Mivel a kötetet elsősorban az enciklopédiával kapcsolatos ötletek miatt olvastuk, tulajdonképpen jót szórakoztunk. A szerzőnek valóban volt néhány szellemes sziporkája – ez azonban messze kevés ahhoz, hogy kisregény legyen belőle. A nyelvi esetlenségeken is jól szórakoztunk, de inkább nyelvészként, mint olvasóként. A történet kétségtelenül eseményekben és fordulatokban gazdag, aminek köszönhetően nem válik unalmassá – hamarabb tennénk le a görcsösen viccelődő stílus miatt. Rögvalóról aligha beszélhetünk, és a perverz szex is inkább csak említés szintjén jelenik meg a történetben, ha valaki ilyen jeleneteket szeretne olvasni, máshol keresgéljen. Őszintén szólva erősen kételkedünk abban, hogy ezzel a művével az író a baráti körén jelentősen túlterjedő rajongótáborra tehetne szert, de az biztos, hogy a fejlődésnek még tág tere áll előtte.
Ami viszont többünk figyelmét is felkeltette, és egyértelmű elismerésünket váltotta ki, az a borító. A borító tetején húzódó sárga csíknak köszönhetően az Albatrosz könyvek dizájnjára hajazó borító igazán ízléses és kellemes benyomást kelt. Reméljük, hogy a hasonló szépségű borító közé legközelebb meggyőzőbb tartalom kerül.
@Fejes László (nyest.hu): Nem feltétlenül fordul elő minden helyzetben és formában, kb, ilyesmi tipikus használati példákat tudnék mondani:
- "Soha nem válaszol a telefonra/telefonomra."
- "Mindig válaszol a telefonokra, nem csak munkaidőben."
- "Már hetek óta egyfolytában hívom, de nem válaszol a telefonra."
stb.
- "Hétvégén nem válaszolok a telefonokra, inkább lazítok."
- "Minden érdeklődő telefonra válaszolok."
stb.
Lehet úgy értelmezni, hogy mondjuk (telefon)hívásra lehet válaszolni, de a telefonnak is van (telefon)hívás jelentése, így telefonra is válaszolhatunk. Számomra legalábbis nem ismeretlen ez a használati mód, s ha megnézzük a guglival, ott is találni rá példákat, pl.:
- "Valami van, mert írja, hogy letojja az e-mailt, csak telefonra válaszol."
- "Hát nem mondom hogy minden emailre és telefonra válaszol a kolléganőm."
- "Az orvos válaszol a telefonra, és hallja hogy a vonal másik végén az ismerős hang egy kollégájáé."
- "Normális EMBER nem válaszol a telefonra szex közben."
- "Hívom, nem válaszol a telefonra, ötletem sincs hol van a lány."
stb.
@Fejes László (nyest.hu): Nem a telefonjára válaszolunk magyarul, hanem a hívásra válaszolunk. Ilyen, hogy "telefonjára válaszol" a könyvben sincsen, úgyhogy félrevezető a cikk.
Idézet a könyvből:
"Ki tudja, miért, most mégis úgy döntött, hogy válaszol, amikor Rudi hívta a kocsiból."
@tenegri: Tehát akkor te azt mondod, h „válaszoltam a telefonjára”?
@degenereturul: "Használják is (a tárgyalt szerző mindenképp), és mindenki érti is, hogy miről van szó."
A nyest nevében nem nyilatkozhatom, de a sajátomban kijelenthetem, hogy se az áttéten, se a telefonra válaszoláson nem látok fennakadnivalót, pont a fentiek miatt. Ettől persze mindenkinek megvan a joga, hogy furcsának vagy szokatlannak találja bármelyiket.
@degenereturul: „Mi a gond az áttéttel? Használják is (a tárgyalt szerző mindenképp), és mindenki érti is, hogy miről van szó. Hogy lehet így helytelen?” A regényben egy műszaki őrült beszél így. A műszaki terminus pedig áttétel.
Magyarul nem mondunk olyat, hogy „A telefon csörgött, de senki nem válaszolt”, hanem azt mondjuk, hogy „A telefon csörgött, de senki nem vette fel”.
Ugyanakkor persze az áttét és az áttétel keveredik a beszéltz nyelvben, és könnyen lehet, hogy a telefonnal kapcsolatos válaszol is kezd elterjedni bizonyos rétegekben. Ezért is szerepel a cikkben, hogy „Annak nem találtuk nyomát, hogy a szerző ezeket is viccnek szánná, _vagy éppen a mai magyar beszélt nyelv jellegzetességeit használná stilisztikai eszközként_ – inkább az a gyanúnk, hogy egyszerű gondatlanságról van szó.”
A telefonos válaszol hiánya már csak azért is feltűnő, mert nem tudjuk a vonzatot: válaszol a telefonba? telefonnak? telefonra? Én nem tudom, de talán lesz olyan olvasó, aki rendszeresen használja a kifejezést, és meg tudja mondani.
Egészen más egy regény ismertetésekor szóvá tenni a standardtól eltérő szóhasználatot (különösen, ha a szavak olyan nagy jelentőséggel bírnak a regényben), mint „mikor tanulják meg végre” kiáltásban kitörni egy teljesen közhasználatú kifejezés kapcsán.
A filmtörténeti kiegészítést köszönjük.
Elfelejtettem mondani, hogy a nyest különös módon van egy platformon egy gengszterrel:
Claude Magnier, kétszer is filmre vitt, zseniálisan pörgős, vicces és geges színművének '91-es filmváltozatában gengsztert játszó főszereplő, a csak magyarul "Franco" Provolone (Sylvester Stallone) mondja, hogy "MINDENKI ÚGY BESZÉL, AHOGYAN TUD". Ezzel védve meg "segítőjét", akit az nemrég felfogadott, elismert nyelvész-logopédus, Dr Poole, nyelvhelyességi hibán ért. Gondolom - színmű lévén - a '67-es, Luis de Funes főszereplésével készült francia változatban is ezt mondja Bertrand Branier.
Érdekes módon a segítő magyar szinkronnal "Bágzi", (angolosan Bugsy), az angol nyelvű eredetiben Connie ("Koni"). Szinte misztikus, hogy bár Bugsy rendkívül bunkó - ez remélem nem elitizmus -, ráadásul Provolone "úr"-nak* bőven lenne is rá alkalma, sohasem mondja neki a filmben, hogy "bunkó vagy Bugsy". Annak ellenére, hogy baráti köreimben már voltam fültanúja olyan fogadásnak, ahol az egyik fél rátette az autóját, hogy DE, ez egy T. Hill - B. Spencer filmben (...És megint dühbe jövünk) hangzik el, ahol Claudio Ruffini játssza a magyarul Bugsy nevű figurát. Meghökkentő, hogy az ertedeti olasz filmben ezt a karaktert Picchiónak hívják, ami mindenképpen olaszosabb, és érthetetlen, hogy honnan került a filmbe a Bugsy név, amikor még az angol verzióban is Picchio volt a szereplő. Eredeti nyelven tehát egyik sem Bugsy, csak magyarul, és van egy olyan összefüggés köztük, hogy a '78-as TH&BS filmből ('82 óta magyarul) jön egy szállóige, melynek hiánya egy '91-es filmben feszültséget kelt.
*egy vicc az urakról:
hangos, részeg, magáról megfeletkezett társaság zavarja az étterem többi vendégét, ennek egyik tagja odainti magához a pincért:
-Megmondaná, merre van a WC?
-Hogyne, látja a lépcsőt? Mögötte talál két ajtót, az egyikre az lesz írva, "urak". De ne is törődjön vele, menjen csak be nyugodtan.
"A kötet egyébként is rejt nyelvi érdekességeket, például szó esik a kerékpárok áttéteiről. Nem, sok furcsaság van a kötetben, de rákos kerékpárok nincsenek: a szó az áttétel helyett szerepel valamiért. "
Megdöbbenve olvastam, hogy a nyestnek gondja van egy szó használatával. Mi a gond az áttéttel? Használják is (a tárgyalt szerző mindenképp), és mindenki érti is, hogy miről van szó. Hogy lehet így helytelen?
"Érdekes az is, hogy amikor Rudi felhívja, Géza bá válaszol."
Erre "nyesttel élve" úgy lehet válaszolni, hogy "érdekesnek bizonyosan érdekes, de semmi több". Amikor én azt mondtam, hogy egy hírben nem tartom helyesnek a ciszter név - szerintem becenév - használatát, elutasítást kaptam, mondván mindenki úgy használja, ahogy akarja, és az úgy helyes.
Hogy lehet helytelen ez a nagyon világos nyelvi kép, hogy valaki válaszol a telefonba/ban? Hiszen ott van és érthető. Értelemszerűen azt jelenti, hogy Gézát hívva (híva? - hí a haza ), Gézával létrejön a telefonbeszélgetés.
Mégvalami: a cimlappró még ajyjit, hoty esz ety szemenszedett szelemitermék lopás, egy márkafétjety-fród, amejnjibenn a ulpiusszház nem rendekeszik a albatrosszköjnvek jogaival. Sak ejnjit szeretem vólna mondani. (<- ez mind helyes)