Miről álmodik az észt?
Mit rejt a titkos csapóajtó? Mit csinál autója hátsó ülésén a tisztes családapa? Mit takargat a házmester? Mindez kiderül az észt Kivirähk legújabb kötetéből, amely észt álmokat fejt kicsiknek és nagyoknak. A Könyvfesztiválon találkozhatunk is a hétköznapokat csodával átitató szómágussal.
A XVIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál alkalmából Magyarországra látogat Andrus Kivirähk, aki az Ördöngös idők sikere után ezúttal egy gyerekkönyvvel kívánja belopni magát a magyar olvasók szívébe. Sári, Samu és a titkok (eredeti változatban: Sirli, Siim ja saladused) címmel a Cerkabella Kiadó gondozásában jelent meg az újabb Kivirähk-gyöngyszem, a fordítója Segesdi Móni, aki már az Ördöngös idők című kötet magyarra ültetésével is megmutatta, hogyan lehet a magyar olvasóközönséghez közel hozni olyan jelenségeket, amelyeknek a megértéséhez a magyar olvasók számára (különösen akik járatlanok az északi országok dolgaiban) hiányzik a közös kulturális háttér.
Rémálmaimban ne jöjjön elő!
(Forrás: Ilmar Trull, 1999)
A sokszínű Kivirähk
(Forrás: Ilmar Trull, 1999)
Ha észteket arról faggatnánk, mi a véleményük Kivirähkről, valószínűleg elég eltérő nyilatkozatokat kapnánk. Már abban is nehéz lenne egyetértésre jutni, hogyan kell ragozni észtül a szerző nevét. (A genitivusa lehet Kivirähki, Kiviräha, illetve Kivirähu is.) A sokszínűség nemcsak az író névváltozatait jellemzi, hanem a munkásságát is. A magyar olvasók számára talán A kék vagon című dráma és az Ördöngös idők című regény említésére derenghet valami. Mindkét műnek van egyébként színpadi változata is.
A kék vagont például a tavalyi Észt hét keretében a Merlin Színházban lehetett megtekinteni. Kivirähk műveinek világa azért is szerethető, mert legyen mégoly távoli is bizonyos vonásaiban, mégis számunkra is ismerős, mert áthatja az a kelet-közép/közép-kelet-európai hangulat, identitáskeresés és önirónia, amely a magyar, illetve cseh, lengyel stb. alkotásokban is megjelenik. A kék vagon nosztalgiázó hősei, a szovjet időszakot idéző visszaemlékezések egy hazai retrópartin sem tűnnének „osztályidegennek”.
(Forrás: Wikimedia Commons (Ave Maria Mõistlik))
Az Ördöngös idők színpadi feldolgozása többek között a Budakeszi Kompánia Társulat nevéhez fűződik. A lelkes fiatal színészcsapat érdekes módon fordított utat járt be, nem az Észtországért való rajongás vezette őket a regényhez, csak a mű felfedezésével és feldolgozásával nyílt meg számukra az út az észt kultúra behatóbb megismerése felé.
A regény a régi észt paraszti világban játszódik, pontos évszámot nem tudunk, hónapot viszont igen, ahogy a könyv észt alcíme is mutatja (Rehepapp, ehk november ‘Rozsos, vagyis november’; hogy ki vagy mi az a Rozsos, azt nem áruljuk el...). A november azért szolgál megfelelő keretként a történethez, mert ez a lelkek ideje az észt néphagyományban, és Kivirähk nem is fukarkodik a népibbnél népibb és misztikusabbnál misztikusabb lényekkel. A műben feltűnnek lidércszerű figurák, a házilag barkácsolt szampóparódiának is beillő krattok, akik nem állnak messze az „animált háztartási hulladéktól”, és feladatuk gazdájuk vagyonának gyarapítása. Az olykor igencsak vaskos humorral átszőtt történetben tragikus sorsokat is megismerhetünk, hiszen nagyon nehéz az észt parasztoknak az ugyan kissé együgyű német földesurak sanyargatása, az Öregördög lelki terrorja és a falubeliek folyamatos lopásai közepette megélni, vagy sokszor pusztán életben maradni. A babonák világa elevenedik meg ezekben a történetekben, a földi és túlvilági erőknek kiszolgáltatott ember csak furfanggal és csellel tud ellavírozni a megpróbáltatások között.
Kivirähk a mindennapi eseményekről is a szatíra és az irónia eszközeit felhasználva ír az Eesti Päevaleht című napilapba. Újságírói tevékenysége és a felnőtt olvasóknak szánt színdarabok és regények mellett nagyon sikeres gyermekirodalmi művei is megjelentek. Lotte kutya történeteiből rajzfilm is készült, amelyet magyar televíziós csatornákon is vetítettek Barkácsfalvi Lotte, illetve az angol címet jobban követő formában Lotti Kütyüfalváról címmel (az észt eredeti: Leijutajateküla Lotte, az angol: Lotte from Gadgetville).
(Forrás: Maarja Kotkas és Heiki Ernits )
Sári, Samu és a Süni
A Kompánia Társulat az Ördöngös idők sikere után egy újabb Kivirähk-műbe lehel életet a színpadon, ezúttal az író Sári, Samu és a titkok című munkáját kívánják a közönség bevonásával, drámapedagógiai játékokon keresztül megeleveníteni. Egy vidám süngyermek kalandjai címmel már az Esztofília fesztiválon is tartottak egy hasonló előadást.
A gyermekkönyv hősei nem pusztán a két címszereplő, Sári és Samu. Ebben a világban, amely nem is nagyon különbözik a mi hétköznapjainktól, a felnőttek életét is átszövi a mese. A szülők vagy a bolondos házmester sem feledkeztek el a gyermekkori álomvilágról, szeretnek ábrándozni, visszatérni a királynői palota vagy a győztes sportversenyek keretei közé. Csak Birka úr, aki pedig író, hagyta maga mögött a szép ábrándképek birodalmát, írásai a vértől csöpögnek, és a komor úriember (Máris szomszéd méltó párja) az emberek szenvedésétől lesz boldog.
A könyv felhívja a figyelmet arra is, hogy óvatosan kell álmainkkal bánnunk, mert az ábrándképek átvehetik fölöttünk az uralmat, illetve a magukra hagyott fantazmagóriák rosszindulatú magánakcióba kezdhetnek, tönkretehetik az időjárást, és mindenféle katasztrófákat okozhatnak.
(Forrás: Ilmar Trull, 1999 (a magyar kiadás 119. oldalán))
Az is tanulság a regényben, hogy akik feladják az álmaikat, hagyják elkanászodni az ábrándképeiket, magányosak és boldogtalanok lesznek. A fantázia világában is sok minden úgy van, ahogy az „igazi életben”, azonban lehetőség van a változtatásra, a rossz döntések helyrehozatalára. Ahogy a gyermek is visszailleszti a baba leesett fejét, úgy a világ bajaira is varázsütésre lehet megoldást találni. A történetben párhuzamosan futnak az egyes családtagokkal kapcsolatos események. Maga a nézőpont inkább gyermeki, a felnőttekre is jellemző a rácsodálkozás és a csodavárás, amely a modern világ bizonyos jelenségeinek (pl. a sajtó, a tévé által közvetített torz kép és a katalógusok talmi csillogása) kritikáját és ellentétét nyújtja.
Nagyon vékony a határ a hazugság és az igazság, a való és a kitalált között. A gonoszságból, mások kárára kiötölt dolgok hazugságnak minősülnek, a füllentő Mónika alakja testesíti meg a rosszindulatú, a hiszékenyek becsapására irányuló fantáziálást. Másrészről a bolondokháza lakóinak lázálmai valós segítséget jelentenek a gyerekeknek az események előmozdításában.
Kivirähk képes a műveiben csodával megtölteni a varázstalanított világot, humorral és fantázialényekkel átitatni a hétköznapokat. Érdemes a segítségével megkeresni a saját fantáziabirodalmunkba vezető utat, legyen az egy erdei ajtó, a kocsi hátsó ülése, az asztal alatti titkos csapóajtó vagy a kiakasztott lift.
És hogy ki a titokzatos süngyermek a történetben, azt semmiképpen sem árulhatjuk el. Aki kíváncsi, járjon utána...
(Forrás: Ilmar Trull, 1999 (a magyar kiadás 183. oldalán))