Egy sima egy fordított?
A magyar irodalom elárasztja az észt könyvesboltok polcait? De mik azok a művek, amelyek fordításra és az észtek figyelmére érdemesnek találtatnak? És ki áll a fordítások mögött?
A napokban jelenik meg Észtországban Bodor Ádám Sinistra körzet című könyve észt nyelven. A fordító, Reet Klettenberg, akiről a Minu Ungari (Az én Magyarországom) című könyv kapcsán már volt szó, termékeny évet tudhat maga mögött. 2012-ben három kötet is megjelent az ő fordításában. De vajon mire vevő az észt közönség? Milyen arányban található Wass Albert és Nyirő József az észt könyvesboltok polcain? Elárulhatjuk, semmilyenben. A Bodor-kötet mellett ugyanis Dragomán György A fehér király című műve került idén a polcokra, illetve a már régóta várt Ottlik-fordítás, az Iskola a határon észt változata. A három kötet kapcsán kicsit utánajártunk, milyen a kortárs magyar irodalom észt fogadtatása, illetve hogy milyen problémákkal küzd az észt könyvkiadás.
Mi kerül a fa alá?
A karácsonyi időszakhoz közeledve a figyelem a könyvpiacra is jobban ráirányul, ezért ilyenkor különösen nagy jelentősége van egy új könyv megjelenésének. Észtországban sincs ez másképp. Bár jóval kisebb a felvevőpiac, a tendenciák mégis hasonlóak. Persze itt is megvannak a problémák, például az elmúlt években az egekbe szökő könyvárak, és a kisebb beszélőközösséggel rendelkező nyelvek esetében gyakran felmerülő kérdés: érdemes-e fönntartani az anyanyelvi kultúrát, ha ilyen kicsi a felvevőpiaca. Az észtek körében magas szintű a különböző idegen nyelvek, de elsősorban az angol nyelv ismerete, amelyhez hozzájárul az internet világán kívül az is, hogy a közszolgálati televízióban a nem észt készítésű filmek közül csak a gyerekfilmeket látják el szinkronnal, a többi, még a legmenőbb amerikai sorozatok is, feliratosak. Sokan éppen ezért attól tartanak, hogy az angol szövegtérben felnövő fiatalok nem meg anyanyelvüket olyan szinten, amely például szépirodalmi fordítások olvasásához elengedhetetlen lenne. Vannak, akik egyenesen attól félnek, hogy az angol nyelvhez pártolás néhány éven belül oda vezethet, hogy Észtország angol nyelvű állam lesz.
(Forrás: Jan Garshnek)
A másik probléma az észt könyvkiadással az, hogy az euró bevezetése után megemelkedő könyvárak miatt nem érdemes nagy példányszámban megjelentetni a köteteket. Az is érdekes, hogy míg külföldön (például Németországban) a szépirodalmi munkák megjelenését a krimi, fantázia és egyéb lektűrirodalom bevételeiből fizetik, addig Észtországban ezekből még kevesebbet adnak el, mint szépirodalmi könyvekből.
Ilyen helyzetben kell tehát a magyar irodalomnak betörnie az észt könyvpiacra. A nehézségek ellenére az elmúlt években számos magyar kortárs irodalmi alkotás megjelenhetett észt nyelven. Az említett három kötet mellett Bartis Attila Nyugalom című munkája is fellelhető a könyvesboltok polcain. Emellett az is nagyon fontos előrelépés, hogy a könyvek digitális formátumban is megvásárolhatók. Mivel Észtország az élen jár a számítástechnikai újítások követésében, magától értetődő, hogy az új kiadványokat e-könyvként is meg kell jelentetni.
Honnan jönnek a fordítók?
A szaporodó magyar fordításköteteket látva fölmerülhet bennünk a kérdés, honnan tudnak Észtországban ennyien magyarul. Az új fordítók kinevelésében fontos szerepe van a Tartui Egyetemnek, ahol a finnugor szakon belül magyar szakirány is létezik, és évente 30-40 diák tanul magyarul. Az észtországi anyaintézmény mellett sokat köszönhetnek a fordítók a Balassi Intézetben folyó műfordítói oktatásak, amely színvonalas képzést biztosít a magyart már magas fokon ismerő hallgatók számára.
A legfontosabb szerepe azonban valószínűleg a Balatonfüreden működő fordítóháznak lehet, amely mindezidáig biztosítani tudta a külföldi műfordítók számára, hogy nyugodt körülmények között, a megfelelő anyagi támogatást élvezve anyanyelvükre ültethessék a magyar klasszikusokat és kortárs műveket. A fordítóház magántámogatásának megszűnése és az állami támogatás radikális csökkentése azonban kilátástalan helyzetbe hozta az intézményt, holott a kultúraközvetítésnek egyik nagyon fontos központja. (Azóta, úgy tűnik, a fordítóház helyzete egy időre valamennyire rendeződött.) Az egyéni fordítók támogatása mellett kiemelkedő jelentőségű volt az észt fordítótáborok megrendezése, amelyen pályájuk elején álló fordítók ismerkedhettek meg a fordítás technikai és elméleti hátterével, a magyar irodalommal, sokszor személyesen találkozhattak kortárs írókkal.
Reet Klettenbergre is igazak a fentebbi állítások, ő is a Tartui Egyetemen végzett, részt vett a Balassi Intézet műfordítói képzésén, és sokat dolgozott a fordítóházban. Reetnek nagyon fontos az észt-magyar kapcsolatok ápolása, jól ismeri mind a befogadó közönséget, mind a közvetíteni kívánt kultúrát. A JAK (József Attila Kör) tagja és aktív szervezője a fordítótáboroknak.
Miért pont ezek a könyvek?
Felmerülhet bennünk a kérdés, miért pont ezeket a köteteket választotta ki a fordító. Mindhárom könyv az észtek számára is fontos és érthető kérdéseket jár körül, többek között az egyén szerepét, vállalható magatartásformáit egy diktatúrában, illetve hogy miként tudjuk megőrizni emberségünket, integritásunkat egy elnyomó hatalommal szemben. A két erdélyi származású író, Bodor Ádám és Dragomán György ezt az elnyomást nem csak a szocialista rendszer sajátosságai miatt érezhette, hanem erre ráerősített a kisebbségi lét is, amely a szovjet időszakból az észtek számára is fájdalmasan ismerős lehet.
Az Ottlik-regény fordítására pedig már régóta várhattak a magyar irodalom iránt érdeklődő észt olvasók, szép keretet ad az idei megjelenésnek az Ottlik-emlékév. A könyv fogadtatásáról egyelőre még nem sokat lehet tudni. A legfrissebb Bodor-kötet könyvbemutatói pedig csak jövő héten kezdődnek. A szervezők izgalmas ötlettel álltak elő, egy nagy katonai sátorban tábortűz mellett beszélgetnének az új kötetről. Mindezt a kinti mínusz tíz fokos, hófúvásos időjárás dacára. Az ötletesség nem csak a könyvbemutatót fogja jellemezni, a kiadvány dizájnja is kreatív munkára utal.
A kötetek fordítása mellett tehát a kiadvány kivitelezése is nagyon igényes. A Sinistra körzet borítóját az észtországi magyar közösség egyik tagja, Herczeg Balázs tervezte, aki egyébként Tartuban egy olyan bár igazgatója, ahol mindennap magyar receptek alapján készített levesekkel várják a vendégeket, és az italkínálatból a pálinka és az unikum sem hiányozhatnak. A dolog érdekessége, hogy a hely már hagyományt folytat. Ugyanis 2004 és 2012 között létezett Tartuban külön egy kis bódé, amelyet Magyar Konyhának (Ungari Köök) neveztek, és ahol elsősorban lángost és levest vehettek a magyar konyha rajongói.
A levesek receptje is különleges volt, a lángos pedig a hagyományos sajtos-tejfölös változat mellett lecsós vagy padlizsánkrémes feltéttel is lehetett kérni. A konyha üzemeltetője, Bárki Márton idén Magyarországra költözött, de hogy a levesre szokott észtek ne szenvedjenek hiányt például la gulyásban, a receptek gazdát cseréltek. Emellett a Tartuban minden évben immár hagyományosan megrendezett Ungari Kino (Magyar Filmfesztivál) elnevezésű rendezvényen is mindig lehetett magyar ételeket kóstolni.
(Forrás: Toidukohad)
A magyar irodalom és kultúra tehát szélesebb körben ismert és egyre inkább ismertté válik Észtországban. Fontos lenne, hogy mi is felismerjük, mennyit veszthetünk például a fordítóház megszűnésével.