0:05
Főoldal | Rénhírek

Veszélyben a Fordítóház

Veszélybe került a Magyar Fordítóház Alapítvány által üzemeltetett balatonfüredi Fordítóház működése, mert a kulturális tárca az ígéretekkel ellentétben csökkentette az intézmény támogatását, amely a megszűnését eredményezheti – tájékoztatta Rácz Péter, az alapítvány elnöke az MTI-t.

MTI | 2012. november 20.

A magyar irodalom külföldi megismertetésén dolgozó Fordítóház 15 éve működik a Veszprém megyei városban két alkalmazottal, és évi 12 millió forintos működési költséggel. Rácz Péter tájékoztatása szerint a működést eddig a minisztérium mellett a füredi önkormányzat és magántámogatók finanszírozták. Idén megszűnt a magántámogatás, amely évről évre megegyezett az állami hozzájárulás mértékével. Elmondta, hogy a kulturális tárca államtitkára ígéretet tett arra, hogy az idei évi működési költségekhez 10 millió forintot biztosít. Októberig semmi nem történt az ügyben, majd a hónap végén értesítették az alapítványt, hogy az ígéretekkel ellentétben mindössze 3 millió forint támogatást kap  mondta Rácz Péter. Ez azt jelentené, hogy a 12 millió forint helyett 5 millió forintból kellene megoldani a működést, amit képtelenségnek nevezett.

„Az elmúlt 15 év alatt nem volt kormány, amely csökkentette volna a ház támogatását”  fogalmazott, hozzátéve, hogy az európai hírű intézményben az egész magyar kultúráról és irodalomról van szó, amin nem lehet spórolni. Idén ötven külföldi fordító fordult meg a Lipták-házban, és további hetven fiatal fordítót fogadtak különböző szemináriumokon, továbbképzéseken. Megszámolhatatlan magyar könyv, vers, novella, esszé fordítása készült a füredi házban.

Kiemelte: a külföldiek elképednek a hír és a jelentéktelen összeg hallatán. Megjegyezte, hogy a Fordítóházhoz hasonló szellemi műhely egész Közép-Európában nem létezik, ezt a támogatás megvonása bezárásra ítéli. Hozzátette, december ötödikén személyesen tárgyal az államtitkárral, reményei szerint a kialakult helyzetet sikerül majd megoldani.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága az MTI megkeresésére az üggyel kapcsolatban közölte: a balatonfüredi Fordítóház tevékenységét a minisztérium évek óta rendszeresen támogatja. Mint írták, L. Simon László államtitkár a tavalyi 5 millió forinttal szemben 2012-ben 10 millió forintos támogatást szeretett volna adni az alapítvány számára, a szerződés előkészítése meg is történt, ám az uniós követelések miatti zárolás következtében a támogatást a tárca kénytelen volt 3 millió forintra csökkenteni. Hangsúlyozták, hogy ez nem egyedi eset, a zárolások nyomán idén számos fontos cél támogatását kényszerült a tárca csökkenteni vagy szüneteltetni.

A balatonfüredi Lipták-villát tulajdonosa, Lipták Gábor író a nyolcvanas években a Művészeti Alapnak adományozta, azzal a megkötéssel, hogy azt irodalmi célra lehet csak használni. A házat, amely Közép-Kelet-Európa első fordítóháza, 2021-ig a Magyar Fordítóház Alapítvány kapta használatba.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!