Gyilkolt a pörkölt!
Észtországban sorra szedi az áldozatait a marhapörkölt. Mégsem tömeges ételmérgezésről van szó, hanem egy új észt rémregény mitikus szörnyéről, aki az emberek-állatok vérét az utolsó cseppig kiszívja. Vajon ki mer szembeszállni vele? És mi köze van mindehhez a Pál-völgyi barlangnak?
A külföldiek az első találkozás alkalmával gyakran sokkot kapnak a magyar konyhától. De hogy eshetett meg olyan gyalázat az egyik „legnemzetibb” ételünkkel, hogy valaki gonosz szörnyet formázzon meg belőle? Az ügy háttere összetett és izgalmas, mint a pörkölt utáni nyomozás, amely a rémregény cselekményét adja.
(Forrás: Wikimedia Commons / Kobako)
Belecsapunk a ... pörköltbe
Heli Illipe-Sootak Pörkölt című regénye hosszú várakozás után a napokban jelent meg az észt könyvesboltok polcán. A könyv borítóját látva és az illusztrációkat szemlélve az első pillanatban nem is gondolhatnánk, hogy gyerekeknek szánt könyvvel van dolgunk. Az észt olvasók számára persze nem ilyen rejtelmes a dolog, az írónő számos gyerekkönyvvel jelentkezett már, Észtország egyik legjobb gyerekkönyvírójaként tartják számon.
A Pörkölt előtt készült munkák már igazolták, hogy Illipe-Sootak jól ért a gyerekek nyelvén, és izgalmasan szövi a történetek fonalát. Különösen a Kuraditosin kratijuttu (Tizenhárom kratt-történet) című könyve tekinthető a Pörkölt előzményének, amelynek már a címe is érdekes, mert a ‘tizenhárom’ nem számmal szerepel benne, hanem az ördögtucat szó fejezi ki a mennyiséget. (Ugyanez a kifejezés az angol nyelvben is megvan például: devil’s dozen.)
(Forrás: Wikimedia Commons / DaveBleasdale)
A Kuraditosin kratijuttu mesegyűjteményben az észt folklór alakjai vonulnak fel, például az Ördöngös idők című Kivirähk-regényt olvasók számára már ismerős krattok vagy a halált és balszerencsét hozó lények, a marduszok. Az írónő kedves, szerethető lényeket formál ezekből is. A Pörköltben is számos utalás van az észt néphit alakjaira, és az írónő szépen beilleszti a gonosz lidércek és vérfarkasok közé a pörkölt figuráját.
És hogy honnan jöttek a könyv magyar vonatkozásai? Az írónő a leghíresebb észt sci-fi író, Indrek Hargla (polgári nevén Indrek Sootak) felesége, Hargla külügyi munkája miatt a házaspár sok időt töltött Magyarországon. Hargla többször fellépett magyarországi irodalmi rendezvényeken is, és az ő regényeiben is szerepelnek magyar származású alakok, utalások. Érdekes, hogy a szerző házaspárról nagyon kevés információ van az interneten, ismertségük és sikerük ellenére nagyon visszahúzódóan élnek. Hargla híres azonban a főzőtudományáról is, és egy főzős műsorban beszélt egy kicsit magyarországi élményeiről. Többek között arról, hogy mennyire csodálkozott, hogy a magyarok bort isznak az étkezésekhez, már az ebédhez is. Aztán a magyarokon volt a sor, hogy csodálkozzanak, amikor Hargla elárulta, hogy ő gyerekkora óta csak tejet tud inni az ebédhez, és hogy ez általános dolog Észtországban.
A Pörkölt című könyvben egyébként nem csak a főszereplő neve utal a magyar (étel)kultúrára. A rém például a Paalvöldi-barlangban (sic!) rejtőzik. A főszereplő kisfiú, Ats apja pedig hosszasan mesél Sandor bácsikájáról, aki hosszú bajuszával tipikus magyarként van ábrázolva. Sandor hentesként dolgozik, és a darált húsba minden állati „alkatrészt” beledarál, majd a darálmányt megöntözi vérrel, hogy az jobban színhúsnak nézzen ki. Ennek ellenére mégis mindenki az ő termékét veszi meg, még a polgármester is. Sőt maga a hentes is a saját márkás termékeiből eszik. Ezt a részletes leírást nagy valószínűséggel azzal magyarázhatjuk, hogy az írónő nehezen térhetett magához a sokkból, hogy a magyarok az állat minden részét hasznosítják, például a gyomorból külön pörköltet készítenek. Bár a retró észt daráthúsreklámot ismerve Sandor tevékenysége nagyon szelídnek tűnik.
De mi van a Pörköltben?
Vigyázat! Alább a cselekmény részletei következnek!
Azzal kezdődik a sztori, hogy a főszereplő család apafigurája húst darál otthon. A család mindig otthon készíti a darált húst, mert Sandor bácsi „mindent bele”-hústermékei kitörölhetetlen nyomot hagytak az apa emlékezetében. A maradék húscafatokat nem a kukába dobják ki, hanem egy hirtelen ötlettől vezérelve az erkélyről a csipkebogyóbokrok közé hajítják, hogy a kóbor macskák jóllakhassanak vele. Ez azonban szörnyű események láncolatát indítja el, hamarosan holtan találják a házban lakó vénkisasszony macskáját, Gabrielt, és a házi kedvenc kutyát, Brigittát, valamint egy hároméves kisfiú is eltűnik. Végül pedig Ats apja sem jön haza a munkából.
(Forrás: Marja-Liisa Plats)
A sztorit egyébként mindvégig legalább kétféleképpen olvashatjuk, van egy nagyon is reális magyarázat a dolgokra, ami azt igazolja, hogy a történetet csak az élénk fantáziájú kisfiú, Ats találta ki. (Például az apa eltűnése mögött nem a pörkölt áll, hanem egy pár ivócimbora.) Erre erősít rá az is, hogy a regény naplószerűen van megírva, az első bejegyzés április 18-án, szombaton íródott, amely az elmúlt évek közül például 2009-nek azonosítható be. A történet hitelességét erősíti a pörköltkutató professzor alakja, aki ősi, a történelem előtti időben létezett állatokat kutat, és akinek a világon a legnagyobb gyűjteménye van ezen állatok ürülékéből, ő az, akinek egyáltalán valamilyen információi vannak erről a kihaltnak hitt rémről. Ő az, aki elindítja a pörkölt utáni hajtóvadászatot. Ő az, aki tudja, milyen pörköltet kell üldözniük, hogy itt nagy valószínűséggel a vérszomjas marhapörköltről van szó, nem pedig körömpörköltről.
(Forrás: Marja-Liisa Plats)
Nem tudjuk pontosan, hol játszódik a történet, a nevek többsége észt, a főszereplő kisfiút például Atsnak hívják, de a szomszédok neve, például Agneeta szintén észt(esített). A politikai korrektség jegyében van a sztoriban egy bevándorló család, akik sötét hajúak és sötétebb bőrűek, Pajaraminak hívják őket, és három nagyon élénk és csintalan gyerekük van, akik közül a legkisebbet, Mohindert ejti foglyul a félelmetes vérszívó marhapörkölt. Az is érdekes, hogy a pörköltnek áldozatul eső háziállatok szentek és arkangyalok nevét viselik, a foglyul ejtett Mohinderen pedig batmanes pulcsi és pókemberes nadrág van. Vagyis a szenteknek és a szuperhősöknek nincs hatalmuk szembeszállni az atavisztikus szörnyeteggel.
A professzor tudományos felkészültséggel közelíti meg a témát, még pörköltcsapdát is beszerez a helytörténeti múzeumból. Ugyanis a pörkölteken nem fog az ezüstgolyó, amely a vérfarkasokat például megöli, az egyetlen módszer, hogy csapdába ejtjük és élve megnyúzzuk őket. Hogy végül a tudomány tud-e segíteni a lény elpusztításában, az a regény végén derül ki, és ha a teljes befejezést nem is mondjuk el, annyit elárulhatunk, hogy a szereplők (a két szerencsétlenül járt háziállatot kivéve) megmenekülnek. A könyv vége egy érdekes csavarral zárul, nem lehetünk biztosak abban, hihetünk-e egyáltalán bárminek és bárkinek a történetben.
A könyv rajzait Marja-Liisa Plats készítette, aki számos könyvet illusztrált már. A Pörkölt képein elsősorban a fekete, a fehér és a vérpiros színek uralkodnak, és még a hétköznapi tárgyak is torzítva, félelmetesen vannak ábrázolva. Például a kitátott szájú hátizsák is szörnyre emlékeztet, a pörkölt pedig csak fekete-vörös színekben pompázik. A pörkölt ijesztő voltához nemcsak a fizimiskája járul hozzá, hanem a szerencsésen kiválasztott név hangszimbolikája is a p, r, k és t hangokkal. Más kérdés, hogy ez a regény lefordítható-e magyarra a főszereplő szörny nevének megtartásával, hiszen a szót alkotó hangok ellenére egy magyar olvasó számára egész másfajta asszociációkat hív elő a pörkölt szó.
A szimpatikus professzor Komoróczy Géza (lásd fotóit az interneten).