0:05
Főoldal | Rénhírek

Ottlik-kiállítás nyílik a PIM-ben

Minden megvan – Száz éve született Ottlik Géza címmel nyílik emlékkiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) kedden.

MTI | 2012. május 22.

A tárlat két termében bemutatják Ottlik Géza életútját, emellett nyolc olyan tematikus egységeket alakítottak ki, amelyek lefedik az alkotó írásművészetét, jellemző témaköreit  mondta az MTI-nek Kovács Ida irodalmi muzeológus, kiemelve: a PIM új kiállítása nem csupán az Iskola a határon szerzőjéről emlékezik meg.

Külön egység foglalkozik a szerző nőkhöz, istenhithez fűződő viszonyával, az utazással, az írói-emberi tartással vagy például a nyelvhez való viszonyával. Mindegyik tematikát egy-egy relikvia – bútorok, dokumentumok, festmények, grafikák, fotók  segítségével tárják a közönség elé. „Például az utazás-témát Ottlik Géza bőröndje jeleníti meg, és ehhez képeslapokat társítottunk, amelyeket az író küldött”  fogalmazott a kiállítás szervezője.

Megjegyezte: a tárlat az Ottlik-hagyatékra épül, amelynek tárgyai a PIM tulajdonában vannak. „Kevés kivétel azért akad. Dömölky János például kölcsönadta a Hajnali háztetők csapóját”  mutatott rá Kovács Ida, hozzátéve, hogy a filmhez egy levél is kapcsolódik, amelyben az író vázolta elképzeléseit a rendezőnek. „Segítségünkre volt az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) is, egy-két kéziratot tőlük kértünk kölcsönt” – tette hozzá. Az OSZK-tól például az Iskola a határon és a Buda kézirata érkezik a PIM tárlatára.

A másik szobában egy úgynevezett „írószobát” rendeztek be. A kiállított bútorok Ottlik Géza tulajdonában voltak. „Az enteriőrben látszik az író régi lemezjátszója, a piros fotelja, a biedermeier írószekreter, az íróasztal”  ismertette a kiállított tárgyakat a szervező. Megjegyezte, a tárlaton vetítik Keserü Ilona festőművész videófilmjét is, amelyet a művész az író lakásában rögzített Ottlik halála után.

Egy külön blokkban emlékeznek meg Ottlik Géza bridzs iránti szenvedélyéről, látható lesz a bridzsasztala, kártyája, notesze, valamint kiállítanak számos fényképet is.

Kovács Ida kitért arra is, hogy a tárlathoz több program is kapcsolódik, ezekről a múzeum honlapján lehet tájékozódni. A 2013. január 30-áig látható kiállítást kedden este hat órakor Kulcsár Szabó Ernő irodalomtörténész és Németh Gábor író nyitja meg.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!