Kergetett tatár
A 19. század folyamán a szláv lakosság betelepülése (és erőszakos betelepítése), illetve az orosz–török háborúk következtében a tatár lakosság jelentős része Törökországba menekült. A krími tatár népesség 1917 és 1933 között a deportálások, a kivándorlás, az éhínség és a közvetlen népirtás (gyilkosságok) következtében a felére csökkent. És a legrosszabb csak ezután kezdődött.
1944. május 18-án kezdődött a krími tatárok tömeges deportálása a Krím-félszigetről a szovjet Közép-Ázsiába. De kik is azok a krími tatárok, hogy kerültek a Krímbe, és milyen nyelvet beszélnek?
(Forrás: Wikimedia Commons / Auguste Raffet (1804-1860))
A krími tatárok az Arany Horda hódításai nyomán kerültek a Krím-félszigetre. A mongolok számos török népet leigáztak Belső-Ázsiában, és ezek tagjait is besorozták seregeikbe. Maguk a krími tatárok sokszor elutasítják a tatár elnevezést, és magukat kipcsakoknak vagy nogajoknak, esetleg egyszerűen krími törököknek (türköknek) vagy krímieknek nevezik. A tatár eredetileg egy mongol törzs elnevezése volt, ám Európában a név török nyelven beszélő népeket jelent: sokáig tulajdonképpen a Délkelet-Európában élő törökök összefoglaló megnevezése volt, tekintet nélkül arra, hogy melyik török csoporthoz tartoztak.
Az Arany Horda 1236-ban elfoglalta a Volga középső folyása és az Urál közé eső területeket, 1238-ban Moszkvát, 1240-ben Kijevet, 1241-42-ben pedig már Magyarországot dúlták. Bár az Arany Horda területi terjeszkedése megállt, a birodalom még vagy háromszáz évig húzta: csak az 1440-es években szakadt több kánságra. Az iszlám Özbek kán alatt, a 14. század elején terjedt el a birodalomban – ugyanakkor a keresztényekkel szemben is toleráns volt a birodalom. A „tatár igát” 1480-ban lerázó Moszkvai nagyfejedelemség 1552-ben már Kazanyt is elfoglalta, és a század végére a Szibériai tatár kánság is orosz fennhatóság alá került.
A Krími kánság úgy úszta meg az Oroszországba való beolvadást, hogy 1475-ban az Oszmán birodalom vazallusállamává vált – igaz, a szultánok inkább szövetségesként kezelték a tatárokat, mint alattvalókként. Bár az állam a Krímről kapta a nevét, területe jelentősen túlterjedt a félszigeten: a mai Ukrajna déli sávját és a Kaukázus előterét is magába foglalta. A Krím déli partvidéke viszont közvetlenül az Oszmán birodalomhoz került.
(Forrás: Wikimedia Commons / Oleksa Haiworonski)
Nem ez az az időszak, amire a krími tatárok különösebben büszkék lehetnek: a kánság elsősorban a rabszolga-kereskedelemből élt. (Emellett a sztyeppén jelentős volt a nomád állattartás is.) Elsősorban a szláv területekről raboltak embereket (de Erdélybe is be-be törtek, keleten pedig a mordvinokig is eljutottak), és az Oszmán birodalomból érkező kereskedőknek adták el őket. A tatárok fontos segédcsapataivá váltak az oszmán hadseregnek, ugyanakkor időnként az északabbra eső szláv államokkal is szövetséget kötöttek. A 16. században megpróbálták visszahódítani a többi tatár kánság területét, 1571-ben Moszkvát is felégették, ám az Oszmán birodalom hanyatlásával a Krími kánság is egyre gyengült. A 17. században az európai és az orosz seregekben elterjedt a korszerű tüzérség, mely sikeresen szállt szembe a tatár lovassággal. A katonai fölény megszűntével a rabszolga-kereskedelem is leállt, a gazdaság is hanyatlott. A 18. század első felében az oroszok hadjárataik során már behatoltak a Krím-félszigetre, a század végére pedig az egész terület Oroszországhoz került.
A 19. század folyamán a szláv lakosság betelepülése (és erőszakos betelepítése), illetve az orosz–török háborúk következtében a tatár lakosság jelentős része Törökországba menekült – leszármazottaik közül vannak, akik ma Bulgária és Románia területén élnek. A krími tatár népesség jelentősen fogyott a 20. század első felében is. 1921-ben a szovjetek hatalmas éhínséget idéztek elő a félszigeten (ebben Kun Bélának is szerepe volt): ez természetesen nem csak a tatár, hanem az orosz és ukrán lakosságot is érintette. Ebben az időben tatárok tízezrei menekültek el, elsősorban Törökországba és Romániába. Az 1928–29-es erőszakos kolhozosítás idején ezreket telepítettek ki vagy öltek meg. Az 1931–33-as ukrajnai éhínség a Krímet is érintette. Egyes számítások szerint a krími tatár népesség 1917 és 1933 között a deportálások, a kivándorlás, az éhínség és a közvetlen népirtás (gyilkosságok) következtében a felére csökkent.
(Forrás: Wikimedia Commons / Refat / GNU-FDL 1.2)
A második világháború idején sok krími tatár szolgált a Vörös Hadseregben, és szép számmal akadtak közöttük partizánok is, ám voltak, akik inkább a németekhez csatlakoztak (ami, valljuk be, az előzmények ismeretében nem annyira meglepő). Az orosz Wikipédia hosszan sorolja a tatár kollaborálás bizonyítékait: a Krímbe érkező németek mellé álltak, bizottságokat hoztak létre, melyek közreműködtek a félsziget közigazgatásában. Sok krími tatár dezertált a Vörös Hadseregből és a szovjet partizánegységekből, illetve támogatták a német partizánvadászatot. Ugyanakkor arról is olvashatunk, hogy 1941 novemberében a németek ellen harcoló partizánok több mint fele volt tatár. A Wehrmachtban voltak krími tatár egységek, sőt, egy SS hegyivadász ezredet is létrehoztak.
Összesen kb. húszezer krími tatár vett részt fegyveresen a németek oldalán a második világháborúban (de ezeknek csak fele volt katona, a másik fele rendőr). Ez szolgált ürügyül ahhoz, hogy 1944. május 18. után néhány hét alatt közel kétszázezer tatár telepítsenek ki a Krímből, elsősorban Üzbegisztánba, kisebb részben Kazahsztánba és Tadzsikisztánba (egyes kisebb csoportok Oroszország eldugott sarkaiba lettek száműzve). A deportáltaknak legfeljebb fél órát adtak, hogy összeszedjék a legfontosabb holmijaikat – akik ellenálltak vagy akik nem tudtak járni, azokat agyonlőtték. A deportáltakat út közben alig etették, akkor is túlsózott ételekkel, amiktől szomjaztak. Az út során sokan meghaltak, a vasúti töltés mellett temették el őket – ha egyáltalán eltemették.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Azokat a krími tatárokat, akik a Vörös Hadseregben szolgáltak, leszerelésük után szintén a száműzetési helyükre irányították. Közel kilencezer vöröskatona, közöttük több mint 500 tiszt volt kénytelen a korábban deportáltakhoz csatlakozni, közöttük sokan magas kitüntetéseket viseltek. Csak néhány tiszt volt olyan szerencsés, hogy nem kellett száműzetésbe vonulnia – de a Krímbe ők sem térhettek vissza.
A deportálást követő években a szovjet statisztikák szerint a száműzöttek 15-25%-a halt meg, de a tatár aktivisták által a hatvanas években gyűjtött adatok szerint az arány a 45%-ot is meghaladhatja. Egy üzbegisztáni felmérés szerint csak a deportálást követő fél évben az üzbegisztáni krími tatárok 10%-a pusztult el.
A száműzöttek nem hagyhatták el engedély nélkül a lakóhelyükül kijelölt települést – ha mégis megtették, az bűncselekménynek minősült. Több dokumentált eset van arról, hogy valakiket 25 év munkatáborban letöltendő fogságra ítéltek azért, mert meglátogatták a szomszéd településre száműzött rokonaikat. Bár nem a tatár volt az egyetlen nép, melyet a második világháború során kollektíve kollaboránsnak kiáltottak ki és száműztek – említhetjük az inkeri finneket, a volgai németeket és a csecseneket is –, egyedül ők voltak azok, akik az ötvenes évek végé sem térhettek vissza hazájukba. Formálisan 1974-ig kellett a hazatérésre várniuk, de ténylegesen csak 1989 után költözhettek vissza szülőföldjükre.
A Krímben a tatárok kitelepítése után pánik uralkodott: attól féltek, hogy mindenkit ki fognak telepíteni. (A krími örményeket, görögöket és bolgárokat ki is telepítették.) A tatárok kitelepítése után bizonyos járások szinte teljesen elnéptelenedtek. Különösen jellemző volt ez a déli partvidékre és a hegyvidékre, ahol a lakosság nagy részét a tatárok alkották (l. a fenti térképen). A tatárok kitelepítése után a török eredetű településneveket megváltoztatták, csupán néhány kivétellel (pl. Bahcsiszeráj) őrizhették meg történelmi elnevezésüket.
A Szovjetunió utolsó éveiben, illetve a független Ukrajna idején a krími tatárok jelentős része visszatelepült a Krímbe. A 2001-es népszámlálás szerint mintegy negyedmillió tatár élt a félszigeten. Visszatérésük azonban nem volt könnyű. Földjeiket, házaikat nem kapták vissza, ezért általában a félsziget elhagyatottabb részein települtek le. Ingatlanjaik tulajdonjoga gyakran nem rendezett. A turisztikailag jelentős tengerparton, ahol korábban a legsűrűbben éltek, most csak szórványosan vannak jelen.
(Forrás: Wikimedia Commons / Riwnodennyk / GNU-FDL 1.2)
A krími tatárok nyelve
Bár egyértelműen beszélhetünk krími tatár népről, az már kevésbé egyértelmű, hogy beszélhetünk-e krími tatár nyelvről – ha igen, ezt a krími tatároknak csak egy része beszéli. A török nyelvek egy része igen közel áll egymáshoz, kölcsönösen többé-kevésbé jól érthetőek (bár nem mindegyik: a csuvas vagy a jakut pl. távolabb áll a többitől és egymástól is). A krími tatárok által beszélt nyelvváltozatok a török nyelvek különböző – még ha nem is távoli – ágaiba tartoznak:
- A tulajdonképpeni krími tatárt (nevezik északi vagy steppei tatárnak is) eredetileg a félsziget északnyugati és keleti sztyeppés részein beszélik. Ez a török nyelvek nyugati kipcsak ágába tartozik, akárcsak a Kaukázus nyugati felében beszélt karacsáj-balkár, a főként Litvániában, Lengyelországban és Galíciában beszélt karaim, vagy a már kihalt, korábban Magyarországon is beszélt kun. (A kazanyi (volgai) tatárt, a szibériai tatárt és a baskírt viszont a kipcsak nyelvek másik alcsoportjába, az északiba sorolják.)
- Az irodalmi nyelv alapjául is szolgáló középső nyelvjárás (krími török, déli tatár vagy hegyi tatár néven is említik), melyet a félsziget belső részein beszélnek, átmenetet képez az előbb említett változat és az oszmánli (a Törökországban is beszélt) török között. Valódi átmeneti sávról van szó: az északi részen inkább az előbb említett csoporthoz áll közel, és minél délebbre megyünk, annál közelebb kerül az oszmánlihoz.
- A déli parton eredetileg oszmánlit beszéltek – azaz ez a változat lényegében a törökországi török egyik nyelvjárásának tekinthető. Az oszmánli a török nyelvek nyugati oguz ágába tartozik, akárcsak az azeri vagy a gagauz. (Az oguz ágba, de annak keleti csoportjába tartozik pl. a türkmén.) A nyelvjárásra jellemzőek a görög, illetve kisebb mértékben az olasz jövevényszavak.
- A félsziget északkeleti részén, illetve az attól északra eső sztyeppéken a krími nogajt beszélték. Ez a tulajdonképpeni krími tatárhoz közelebb áll, mint az oszmánlihoz, mivel a kipcsak nyelvek déli csoportjába tartozik – még közelebb állnak hozzá azonban a szintén ide tartozó nyelvek, a kazah, a karakalpak, a kirgiz vagy a Kaukázus előterében beszélt tulajdonképpeni nogaj.
(Forrás: Wikimedia Commons / Tovel)
Ezen kívül éltek-élnek a Krímben olyan török nyelven beszélők is, akiket nem sorolnak a krími tatárok közé: ilyenek a már említett karaim krími beszélői vagy a gyakran a krími tatár nyelvjárásának tekintett, krími zsidók által beszélt krimcsak (beszélőinek jelentős része a holokauszt áldozatává vált, a túlélőket krími tatárként deportálták), illetve az oszmánli nyelvjárásának tekintett, krími görögök (ortodox keresztények) által beszélt urum.
A krími tatár irodalmi nyelv a 19. század második felében alakult ki, elsősorban Iszmail Gaszprinszkij tevékenységének köszönhetően. Terciman [terdzsiman] (Tolmács) című folyóirata Oroszország minden török népéhez eljutott. A folyóirat nyelve azonban a déli partvidék nyelvváltozata, azaz lényegében oszmánli volt.
A húszas évektől kezdett kialakulni az az irodalmi nyelv, mely az átmeneti, a többi nyelvjárás beszélői számára is leginkább érthető nyelvjáráson alapul. 1928-ig arab betűkkel írtak, ekkor – véletlenül a törökországi törökökkel egy időben – áttértek a latin ábécére (ez azonban eltért a Törökországban használttól). 1939-ben cirill ábécére váltottak – de a német megszállás idején megint az arab és a latin betűs írást használták. A kilencvenes években megkezdődött az áttérés a latin ábécére, és 1997-ben elfogadták az új ábécét. Ez lényegében azonos a török ábécével, csupán két kiegészítő betűt tartalmaz: a Qq egy [k]-hoz hasonló, de annál hátrébb (a nyelvcsapnál) képzett hangot jelöl, az Ññ pedig a [k]-val vagy a [g]-vel azonos helyen képzett [n]-szerű hangot (a magyarban ilyen áll az ing szóban a [g] előtt; az angolban így hangzik a ng például az -ing végződésben). Az interneten (például a krími tatár Wikipédiában) szinte kizárólag ezt a használják, de nyomtatásban még ma is jelentős a cirill betűs kiadványok aránya. Az külön érdekes, mi lesz a krími tatár helyesírás sorsa az orosz megszállás alatt. A krími tatár ugyanis állítólag hivatalos marad a Krímben, ám az orosz törvények szerint Oroszországon belül kizárólag cirill írású helyi nyelvek kaphatnak hivatalos státuszt. (A törvény azért született, hogy megakadályozzák, hogy a volgai tatárok áttérjenek a latin betűkre; ez a törvény akadályozza meg, hogy a karjalai és a vepsze hivatalos státuszt kapjon a Karjalai Köztársaságban.)
A jövő
A krími válság során a krími tatárok álláspontját az határozta meg, hogy az ukrán hatóságok támogatták visszatelepülésüket, míg a krími oroszok, illetve a Krími Autonóm Köztársaság túlnyomóan orosz nemzetiségű vezetői ezt inkább akadályozni próbálták. Az új orosz hatalom igyekszik barátságosnak mutatkozni: április 21-én Putyin rehabilitálta a krími tatárokat (illetve a Krím más nemzetiségeit). Mustafa Cemilev [musztafa dzsemilev], a krími tatárok vezetője – aki egyébként nem léphet be a Krím területére – erre úgy reagált, hogy Oroszországnak saját magát kéne a krími tatárok szemében rehabilitálnia – ezt a lépést pedig már réges-régen, nem a Krím megszállása után kellett volna megtennie.
Cemilev nem ismeri el törvényesnek a Krím hovatartozásáról szóló népszavazást. Leginkább arra büszke, hogy a krími tatárok visszatérése hazájukba anélkül sikerült, hogy egy csepp vérnek is – sajátjukénak vagy másokénak – folynia kellett volna. A krími tatárok földjeit az orosz hatóságok el akarják venni; a tatárok önkormányzatát, a medzsliszt betiltással fenyegetik; a tatárok házait megjelölik, hogy megfélemlítsék őket; egyes szomszédok pedig kérdezősködnek, mikor deportálják őket, és azt kérik, hogy szóljanak, „mielőtt elutaznak”, hogy időben elfoglalhassák lakásaikat...
Források
Языки мира. Тюркские языки. Москва, 1997.
Kakuk Zsuzsa: Mai török nyelvek I. Bevezetés. 19932
Депортация крымских татар, Крымскотатарский язык,
Crimean Khanate, Crimean Tatars, Krymchaks és egyes kapcsolódó, illetve a cikkben linkelt oldalak
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (39):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
@Fejes László (nyest.hu): Létezett görög kontinuitás a Krímben? A modern kori görög népesség nem az orosz hódítás után betelepült görög menekültek (Ottománok elől) leszármazottja volt (ellentétben más, elsősorban kaukázusi görög közösségekkel)?
@Feribá: Kommentelés előtt érdemes elolvasni a cikket is: „(A krími örményeket, görögöket és bolgárokat ki is telepítették.)” A görögök, bolgárok stb. egyébként szintén őslakosok a Krímben, bár leeht, hogy kerültek oda a húszas években is.
Nemcsak a krími tatárokat deportálták Sztálin idején, hanem a fekete-tengeri göröget is (a ponthuszi göröget), akik a Fekete-tenger déli partján éltek a trójai háború korától a legújabb korig Szinope és Trapezunt környékén. Szerencsétlenek az 1923-as nagy görög katasztrófa és az ún. "lakosságcsere" elől Törökországból a SzU-ba menekültek, ahol hamarosan megbízhatatlanoknak tekintették őket.
Innentől kezdve a sorsuk egybeesik a krími tatárokéval.
@bloggerman77: Minden természetesen fejlődött város egy hatalmasra duzzadt falu.
@blogen:
Szép-szép amit írsz, de tudni kell, hogy nálunk az alföldi mezővárosok "zilált" voltát az okozza, hogy ezek hatalmasra duzzadt falvak tulajdonképpen. Debrecen alaprajzán látszik, hogy az utak úgy vezetnek a városközpontba, hogy azok tulajdonképpen a lábon hajtott húsmarha összeterelésére szolgáltak.
@Fejes László (nyest.hu):
"A vallási türelem nem arról szól, hogy ki kit fogad el vezetőnek, hanem hogy van-e erőszakos térítés, vagy nincs."
**
Az oszmán "vallási türelem": nem engedtek új templomokat építeni, csak a hódítás előtt épült templomok felújítását lehetett kérvényezni a szandzsákbégnél. Már ha hozzájárult...
@mederi: Kína nem tartozik ide, az már egy másik világ Írtam is, hogy csak Kínáig, Kínában már éppen hogy megjelenik a szervezett rend és más okból, de a nyugati európai szemlélő számára rendezett városokat találunk és fejlett urbanisztikát. Németországot pedig harminc éves háború dúlta a török-tatárdúlással nagyjából egy időben és mégis rendes urbanisztikája van, ahogy a majd teljesen elpusztult Közép és Dél-Dunántúlnak is. Az alföldi városok egy részének városiatlansága, széteső szerkezete és kaotikus építészete nem vezethető le a pusztulásból magából.
@blogen:
Nem egészen értek egyet azzal, hogy a nem egységes városképet mutató keleti városokban "semmilyen törekvés nincs a helyi lakosságban valamiféle harmónia kialakítására."
Szerintem jól példázza az általad kaotikusnak mondott, nagyon régi, hagyományos kialakítású városrészek megjelenését pl. a jellegzetes, ódon kínai városrészek szerkezete, amikből sajnos mára nem sok maradt. Ha a térképen nézed kaotikus, ám ha betekintesz a kis zárt udvarokba, nagyon is élhető, kellemes környezet volt, ahol nagyobb családi közösségekben éltek az emberek.
(A kínai emberek együttműködési képessége és harmóniára való törekvése azt hiszem példa értékű, hiszen ha nem az volna, nem maradhatott volna fenn birodalmuk és jellegzetes kultúrájuk évezredekig..)
A megújult városrészek madártávlatból rendezettek, szabályosak, azonban a nagy családok szétestek, és a kis zöld udvarok kényelmét erkélyek váltották fel. Cserébe komfortosabb lakásokba költözhettek az önállósult kis családok.
-A nyugat európai városok szerintem nagyobb számban "falták fel" a régi, hagyományos (korábbi mező-) városokat egyrészt, másrészt nyugodtabb viszonyok között fejlődhettek mint pl. Magyarországon, ahol tatár és török is dúlt..
-Az organikus építészet, amit Makovecz képvisel, szerintem izlés kérdése. Semmivel sem kevesebb az esztétikai értéke, mint amit a pannonhalmi apátság épületegyüttese képvisel.
@Buxoro: Csak egy látványos példát mondok! Az urbanizáció nem egyszerűen építészet, hanem egy teljes társadalom lenyomata. A vár, a vásártér, a templom és a város viszonyai és esztétikája éppúgy reprezentálták a feudális társadalmat, ahogy az orosz és közép ázsiai építészet árulkodó jele egy egybetartozó világnak. Nagyjából a már említett Visztula-Duna vonaltól keletre van egy térség, aminek az urbanizmusa strukturális egységet alkot egészen a Kaukázusig és Kínáig. Ez így foglalható össze: a városias településegyütteseknek nincs egyértelmű központja a fővárosok reprezentatív épületegyütteseit leszámítva.
Ha ránézel mondjuk a google-map on egy orosz, ukrán vagy üzbég városra, akkor nem fogod tudni megmondani egyértelműen, hogy hol van itt a városközpont, a kaotikus ház és funkciótengerben nem alakultak ki egyértelmű csomópontok. Ez a független helyi autoritás hiányának a jele, lokálisan senki nem reprezentál, mivel ha merne, az kihívás lenne a központi hatalomnak, ezért amíg létezik ez a központi hatalom, addig ebben a civilizációban nincs helye helyi központoknak, csak engedelmes alegységeknek, amelyeknek nem székhelyük van, hanem csak tartózkodási helyük. És ez így működik tovább lefelé a hierarchia minden szintjén. Ha ezután közelebbről megnézzük ezeket a városokat, akkor egy nagyon látványos különbséget fogunk látni az európai vagy éppen a közel-keleti városokkal szemben: megintcsak káosz. Nincs törekvés egységes városképre, nincs egyetlen utca gyakran ezekben a városokban, amelyen bármilyen tervszerű urbanisztikai törekvés látszana, mi több, a lakók és építők látványosan bizonyítják majd minden épületen, annak önkényes méretei, formái és színei révén, hogy ha van is szabályozás, az nem több mint írott malaszt és semmilyen törekvés nincs a helyi lakosságban valamiféle harmónia kialakítására.
Az egyetlen urbanisztikai tényező a hatalom önkénye és ebből a hatalomból kivételesen mindenki részesül eltérő mértékben. Ez egy hiperindividualizmus jele, amely ott jön létre, ahol az egyéniség érvényesítésének csak egy másik egyéniség érvényesülése állít korlátot. Ez ebben a formában ismeretlen a nyugaton, ahol a többé-kevésbé egységes városképek az egyéniség alkalmazkodásának következményei, jóval kevésbé individuális a nyugati társadalom mint azt magáról hirdeti, vagy pontosabban fogalmazza a nyugati társadalom ismeri a közérdek fogalmát. Ez az orosz-turáni világ nem, ott maga az urbanizmus, a tervezett és egységes esztétika szerint épített város igénye is a zsarnokság következménye, néhány nagyúr, mint Tamerlán vagy Sztálin passziója, amely törekvéseknek a zsarnok halálával vége szakad. Ez talán a leglátványosabb jele annak, hogy itt egy egységes világról beszélünk, amelynek lakói a felületes kulturális és vallási különbségek ellenére valójában egymás testvérei, akik tökéletesen megértik egymást. És ez lehet az oka annak, hogy az orosz birodalom területe volt az a limit, amit az oroszok tartósan meghódítani és befolyásuk alatt tartani tudtak és tudnak máig. Bárhol ahol túlterjeszkedtek ezen a kultúrzónán egy idegen világba léptek, amely körömszakadtáig harcolt ellenük a Kaukázustól Európáig.
Itt jegyzem meg, hogy a magyarság származása és folyamatos kulturális kapcsolatai miatt sose szakadt ki teljesen ebből a civilizációból, bár alapvetően nyugatiak vagyunk, de elég végignézni egy pesti vagy debreceni panellakótelep erkélyein és látni fogjuk azt a sok kis Dzsingisz kánt, aki saját zsarnokságát korlátlanul érvényesíti az őt uralma alatt tartó nagyobb zsarnokság holtterein nem törődve azzal, ami egy dunántúli és pláne egy osztrák számára már természetes. Ami kelet-alföldi városaink nem véletlenül halmaztelepülések, mint az orosz és közép-ázsiai városok és nem véletlen, hogy jóval kevésbé tűnnek városiasnak és rendezettnek a dunántúli társaikhoz képest. Ez már az átmenet jele az eurázsiai világba. És az sem véletlen, hogy például a jóval eurázsiaibb keleti országrész protestánsai a magyar politika korruptabb, feudálisabb eleme, a magyarság rossz kuruc szelleme, míg a nyugatiasabb a Dunától nyugatra lakó katolikus réteg. Elég összehasonlítani a makoveczi protestáns építészetünket a "pannonhalmi" katolikus modernitással, hogy az urbanisztika példájánál maradjunk. Egy-egy társadalom szerkezete, belső megosztottsága vagy éppen politikai viszonyai téglába falazott, betonba öntött nyomot hagynak maguk után, lehetővé téve e viszonyok vizsgálatát ingatlan bizonyítékaik alapján.
Nem tudom, hogy sikerült e érzékeltetni mi is a a strukturális összetartozás. De itt van néhány tipikus példa:
nyugati utcaképek:
www.itravelnet.com/photos/eu/hungary/budapest/pest/izabella-utca.jpg
cdn-3.aparisguide.com/paris-street.jpg
s11.postimg.org/ok58ox5yr/vienna.jpg
Látszik rajtuk a polgárok együttműködése és alkalmazkodása egymáshoz éppúgy, mint a saját magukra szabott polgári rend elveinek kifejeződése.
keleti utcaképek:
static.panoramio.com/photos/large/80681433.jpg
static.panoramio.com/photos/large/42535926.jpg
s10.postimg.org/5oajebzh5/smoscow.jpg
s10.postimg.org/t3sgjoj89/samarqand.jpg
Itt a kisebb zsarnokok káoszába csak egy nagyobb zsarnok vágott néhány kör és sugárutat. Ilyen káoszt csak az észak-amerikai határvidék (lényegében az egész ország a keleti partot leszámítva) városai mutatnak a nyugati civilizációban, csak ott, a vadnyugaton kapott az egyéniség elég teret az önkénye kiéléséhez, de ez egy másik történet és az amerikai város létrejöttének más okai is vannak.
@Roland2: Akkor OK, ez nem volt világos. De azért nekem ez a szám magasnak tűnik. Nyilván sokan elestek, de hogy közülük aztán csak tízezren tudtak leszerelni? Ennyien elestek volna? Akkor erről miért nem találtam adatot?
@Fejes László (nyest.hu): A krímiekről ír, én is róluk beszéltem.
@Roland2: „Gereben könyve szerint a front előrehaladásával 137 000 tatár szolgált a Vörös Hadseregben” Ne keverjük a krími tatárokat a (volgai) tatárokkal!
@bloggerman77: „Ezt értelmezik félre a felületes szemlélők, hogy milyen vallási türelem volt az oszmánoknál.” A vallási türelem nem arról szól, hogy ki kit fogad el vezetőnek, hanem hogy van-e erőszakos térítés, vagy nincs.
kedves mindenki! a kollektív büntetés most akkor szerintetek jó dolog vagy nem. maga az alapelv. igen vagy nem? szerintem nem.
@bloggerman77: pl. Rettegett Iván államszervezésében a szulejmáni oszmán államot másolta le és ötvözte saját despotizmusával..