0:05
Főoldal | Rénhírek
Finnugor városok 6.

Tobolszk, Szibéria kapuja

Tobolszk már csak egy jelentéktelen városka a Tobol és az Irtis folyók találkozásánál, alig százezer lakossal. Hajdan Szibéria fővárosa volt. Még korábban tatár kánok birtokolták. Eredetileg pedig ugorok laktak arrafelé. Vagyis mi.

zegernyei | 2013. december 20.

Tobolszk Nyugat-Szibériában található, az Irtis folyó mellett, annak a helynek a közelében, ahol a Tobol beletorkollik az Irtisbe. Errefelé már csak a múzeumban találhatók finnugorok, pedig egykor szép számban éltek itt obi-ugorok ‒ osztjákok és vogulok (hantik és manysik) is. Olykor permiek (zürjének/komik és votjákok/udmurtok) is megfordultak e vidéken, kereskedelmi ügyleteikből kifolyólag. Mihelyst módja nyílt rá, az orosz medve is betette szőrös tappancsát.

A 13. század elején az orosz fejedelemségek kelet felé is terjeszkedni próbáltak. Már éppen hódoltatták volna a mordvinokat, amikor belefutottak a szemből érkező tatárokba. Több mint háromszáz évbe telt, amíg úgy-ahogy megszabadultak tőlük, legalább annyira, hogy a keleti terjeszkedést folytathatták.

Kazany 1552-es bevétele során a katonák nemcsak a város kapuit törték be, hanem jelképesen utat nyitottak kelet felé is. Mindenki betódult a szibériai cukrászdába, hogy teletömje magát finomságokkal, s minél nagyobb szeletet kanyarítson magának a kincseket rejtő tortából. Jöttek messzebbről is. Például Jermak. Kikerülhetetlen alakja az orosz történelemnek: országgyarapító hős, illetve cégéres gazember egy személyben.

Jermak szibériai hadjárata és Tobolszk alapítása

A Sztroganov család által felfegyverzett és Szibériába küldött Jermak 1582 őszén érkezett az Irtis mellékére. Kücsüm kán csapataival november 4-én bocsátkozott harcba a Csuvasszkij misz (= Csuvas orom vagy fok, egyéb nevei Podcsuvasij misz, Potcsevas) nevű helyen, a mai Tobolszk közelében. Amint a kozákok tüzet nyitottak, a lőfegyverektől megrémült vogul és osztják segéderők cserbenhagyták a tatárokat. Ők azonban tovább küzdöttek. A változatos csatát a kézitusa döntötte el Jermak kozákjai javára. Ebben jobbak voltak ellenfeleiknél. Kücsüm kán elmenekült.

A csata után három nappal a kozákok elfoglalták Szibirt (más nevein Kaslik vagy Iszker), a tatár fővárost. Ez a település a mai Tobolszktól mintegy 17 km-rel feljebb, a Szibirka torkolatánál terült el, és már száz éve szolgált a Szibériai Tatár Kánság székhelyéül.

A Szibériáért folytatott küzdelem ezzel még nem ért véget. Három év múlva maga Jermak is életét vesztette egy csatában. Az oroszok azonban nagyon akarták Szibériát. A jól bevált módszer szerint támaszpontokat hoztak létre a meghódított területeken. Először Tyumeny erődjét építették fel 1586-ban, másodjára pedig Tobolszkot, 1587-ben. Mind a két erődítmény fontos kereskedelmi útvonalakat őrzött.

Az ugor őslakók

Tobolszk és Tyumeny távolsága egymástól kb. 250 km. Erről a területről számtalan olyan régészeti lelet és lelőhely ismert, amelyet a kutatók az ugor őslakossággal hoznak összefüggésbe. A régészeti kultúrák etnikumokhoz kapcsolása sok esetben csak olyan feltételezés, amely nem bizonyítható. A történelem kutatói azonban gyakran kénytelenek feltételezésekre építeni. Az Irtis, Isim és Tobol folyók mellékéről ismert szargatkai régészeti kultúráról (i. e. 7. sz. – i. sz. 3-5. sz.) már írtunk. Az egyik feltételezés szerint a kultúra az egységes ősugor népesség emléke.

A szargatkai kultúrát az i. sz. 6. században követő Potcsevasi kultúra névadó lelőhelye éppen az 1582-es csatának helyet adó földeken található. Az ebbe a csoportba sorolható leletek már egyértelműen finnugor jellegűek: olyan más kultúrák leleteivel mutatnak kapcsolatot, amelyek finnugor néprajzi párhuzamokkal is rendelkeznek.

A potcsevasi kultúra jellemző leletei
A potcsevasi kultúra jellemző leletei
(Forrás: bsk.nios.ru)

Az Irtis és Tobol vidékének meghódításáról beszámoló krónikák és évkönyvek rendszeresen írnak a vogulokkal vívott csatákról. Megállapítható, hogy az oroszok érkezése előtt a tatárok mellett vogul lakosság élt e vidéken.

Szemjon Remezov ‒ építész és évkönyvíró

A szibériai évkönyvekkel már korábban foglalkoztunk az orosz évkönyvírásról szóló cikkünkben. Emlékeztetőül annyit idézünk fel, hogy a szibériai évkönyvek írása idején a fővárosban, Moszkvában, illetve 1712-től Szentpétervárott már nem vezettek évkönyveket. Tobolszkban azonban továbbra is feljegyezték az adatokat. Az évkönyvírók Szibéria meghódításának eseményeit dolgozták fel.

Az orosz évkönyvekről írt cikkünkben nem tértünk ki Szemjon Uljanovics Remezov tevékenységére, most azonban módunk nyílik rá, mivel élete és munkássága Tobolszkhoz kötődik.

Szemjon Remezov 1642 és az 1720-as évek között élt Tobolszkban. Állami alkalmazásban állt, részt vett a különböző feladatok ellátásában: fegyverrel szolgálta Szibéria meghódítását, adót szedett, településeket alapított és épületeket tervezett. A tobolszki Kreml az ő tervei alapján készült, a kivitelezést is ő felügyelte. A korábbi faépítmények helyén kőből készült falakat és épületeket emeltek. A mesterek Usztyugból érkeztek. A Kreml területén elsőként a templom készült el (Szofijszko-Uszpenszkij Szobor). Az erőd helyét igen jól választották meg: egy nehezen megmászható kiemelkedésre építkeztek. Az errefelé igen ritka kőépítmény jelzi, hogy milyen fontosságot tulajdonítottak Tobolszk városának az orosz birodalomban.

A Szofijszko-Uszpenszkij székesegyház „sárga, kék és aranyvörös színekben” ragyogó kupolái
A Szofijszko-Uszpenszkij székesegyház „sárga, kék és aranyvörös színekben” ragyogó kupolái
(Forrás: Wikimedia Commons / Бородушкин Сергей Анатольевич)

Szemjon Remezov munkája során áttekintést szerzett Oroszország újonnan birtokba vett szibériai földjei fölött. Leírta és lerajzolta, amit tudott, vagyis horográfiákat és térképeket készített (Horograficseszkaja knyiga Szibiri, Csertezsnaja knyiga Szibiri, Szluzsebnaja knyiga Szibiri. A horográfia a görög choros ’ország’ és grapho ’ír’ szavak összetétele. Magyar jelentése kb. ’országleírás’.). Rajztudását Remezov évkönyvének megírásakor is hasznosította. A Remezov évkönyv (más nevei a szakirodalomban: Tobolszki évkönyv, Szibéria története, Kunguri rövid szibériai évkönyv) 157 fejezetre oszlik, minden fejezet csupán oldalnyi terjedelmű, egy rajzból és a fölötte lévő rövid szövegből áll. Több rajz és a hozzátartozó szöveg a tatárok vogul és osztják szövetségeseinek dolgairól szól. Az itt közölt kép és szöveg még az évkönyv elejéről való. Remezov elmeséli és lerajzolja, hogy milyen népek laknak Szibériában és hogyan közlekednek: a Tobol és mellékfolyói vidékén vogulok élnek, rénszarvas vontatta szánt használnak. A Tura és a Tobol mellett élő tatárok lovon és csónakon közlekednek, az Ob folyó mellett lakó osztjákok és szamojédok szánjait rénszarvasok és kutyák húzzák, a kalmük és mongol sztyeppén élő emberek pedig tevegelnek.

Remezov rajza Nyugat-Szibériáról
Remezov rajza Nyugat-Szibériáról
(Forrás: Краткая сибирская летопись (кунгурская) со 154 рисунками)

Tobolszk virágkora és a svéd hadifoglyok

Szemjon Remezov működése egybeesik Tobolszk felvirágzásának kezdetével: I. (Nagy) Péter cár 1708-ban Tobolszkot a Szibériai kormányzóság fővárosává teszi. Ez az áldott állapot egészen 1764-ig tart, amikor létrehozzák az Irkutszki kormányzóságot, s ezzel megindul Szibéria adminisztratív felosztása. Tobolszk hanyatlásának azonban nem csak ez volt az egyetlen oka. Szibéria déli sávjának orosz betelepítése miatt a kereskedelmi utak elkerülték Tobolszkot.

A város építésében részt vettek a nagy északi háborúban (1700‒1721) fogságba esett svéd katonák is. A Kreml területén belül ők húzták föl az adó fejében begyűjtött termékek tárolására szolgáló épületet (Rentereja vagy svéd palota). Svéd hadifogoly volt Philipp Johann Strahlenberg is, a finnugrisztika egyik megalapítója.

Rentereja, a svéd hadifoglyok által emelt épület a tobolszki Kreml területén
Rentereja, a svéd hadifoglyok által emelt épület a tobolszki Kreml területén
(Forrás: Wikimedia Commons, CC BY-SA 3 0, feltöltő: Nekun)

A svéd hadifoglyokkal való bánásmód során kristályosodtak ki azok a módszerek, amelyeket az orosz állam később a Szibériába indított politikai száműzöttekkel szemben is alkalmazott. A svédek a város határain belül szabadon mozoghattak. Az ellátásukról és szállásukról maguknak kellett gondoskodniuk. A szabadon mozgó hadifoglyok és száműzöttek mellett természetesen voltak olyanok is, akiket szibériai kényszermunkára ítéltek és börtönökben tartottak fogva.

Strahlenberget feltehetőleg az értelmes elfoglaltság keresése vezette arra, hogy történeti, néprajzi és földrajzi adatok gyűjtésébe kezdjen. Fontos információs forrásai lehettek a városban átutazó diplomaták és orosz állami tisztviselők is. Találkozhatott a pekingi svéd követtel, Lorenz Langéval, valamint Vaszilij Nyikitics Tatyiscsevvel, a híres történésszel is. Kapcsolatba kerülhetett Grigorij Novickijjal, aki rövid néprajzi és történeti leírást készített az osztjákokról. Adatok szólnak arról, hogy ismerte Remezovot is. Ez érthető, hiszen mindketten készítettek térképeket is.

Amikor 1720-ban a német Daniel Gottlieb Messerschmidt Tobolszkba érkezett, örömmel vette igénybe a németül és oroszul is tudó Strahlenberg segítségét. Némi huzavona után az orosz kormányzó engedélyezte, hogy Strahlenberg elhagyja Tobolszk területét, és Messerschmidt tudományos expedíciójához csatlakozzon. A két kutató együttműködése a svéd‒orosz békekötésig tartott. 1722 tavaszán Strahlenberg értesült róla, hogy a nagy északi háború immár hivatalosan is véget ért, és visszaindult Svédországba. Hazatérése után 1730-ban Stockholmban jelentette meg Das Nord-und Ostliche Theil von Europa und Asia című könyvét. Strahlenberg lényegében helyesen határozta meg a finnugor és szamojéd nyelvek családját. Munkásságával zárult a finnugrisztika első korszaka. Strahlenberg már a helyszínen végzett gyűjtőmunkát. Ezt a fajta tevékenységet folytatják majd a 18. századi orosz expedíciók kutatói és a magyar Sajnovics János.

Tobolszk hanyatlása és újabb foglyok

A 18-19. század folyamán Oroszországban állami gyakorlattá vált a szibériai száműzetések osztogatása. A hónapokig tartó utazás során a foglyok megálltak Tobolszkban, ahol szortírozták őket: vagy a városban maradtak vagy még távolabbi helyek felé indultak. Továbbküldték a magyar Benyovszky Móricot is, aki így számolt be tobolszki élményeiről:

Az orosz hadi törvényszék parancsára bilincsbe vertek, s úgy vittek el Tobolszkba: Szibéria fővárosába. Ez egy ötszáz házból álló, oroszoktól és tatároktól lakott helység, hegy oldalában, melynek tetejét erősség koronázza: ebben lakik a kormányzó. A helyőrséget képezi két ezred gyalog, három svadrony lovas s néhány száz kozák. …

Január 20-ika volt 1770-ben, midőn Tobolszkba megérkeztem, s miután e várost csak február 4-én hagytam el, a kormányzó jóvolta mellett visszanyerhettem azt az erőt és egészséget, a mi továbbutazásomhoz szükséges volt. …

Tizenhat szánon utaztunk tovább párosával, csak a vezetőnk ült egyedül a magáén. Szobulák volt az első tatárlakta falu, a hol megpihentünk. (Gróf Benyovszky Móric életrajza, saját emlékiratai és útleírásai)

A 19. században Tobolszkba száműzték a dekabrista mozgalom tagjait is. Dosztojevszkij, az író nem találkozhatott velük, amikor 1850-ben úton volt omszki börtöne felé. Csupán három forradalmár feleségével tudott beszélgetni. Tobolszk szerepéről az orosz büntetés-végrehajtásban további adatok találhatók Vándor Anna alant idézésre kerülő cikkeiben.

Finnugristák Tobolszkban

Dosztojevszkij bizonyára nem tudta, hogy már megindult a finnugristák vándorlása is Tobolszk felé. Őket azonban nem vitték, ők önként mentek.

Reguly Antal 1844 márciusában érkezett Tobolszkba. Pápay József azt írta, hogy Reguly a városban két emberrel kívánt találkozni: egyrészt egy Vologodszkij nevű pappal, aki osztják szótárat készített, másrészt pedig Szatiginnal, az utolsó kondai vogul fejedelem fiával. Vologodszkij nem tartózkodott a városban, Szatigin pedig már orosz volt, csak halvány nyomait őrizte családja ősi kultúrájának. Reguly Antal Tobolszkban találkozott egy régi ismerőssel is: Matthias Aleksanteri Castrénnel, a korszak másik nagy finnugor utazójával. A két tudós még Helsinkiből ismerte egymást. A finn sietett tovább, Reguly elkísérte a város határáig, így vettek búcsút egymástól. Reguly Tobolszkból előbb a Konda folyó mellékére, onnan pedig a Szoszva és Szigva folyókhoz indult.

A 19. század végén további magyar (és finn) finnugristák tartózkodtak rövidebb-hosszabb ideig Tobolszkban. Második útja alkalmával, 1888‒89-ben Munkácsi Bernát többször is érintette Tobolszkot. A Tavda folyó mellékén élő voguloktól érkezett a városba, majd onnan a kondai vogulokhoz ment, ahonnan visszatérőben ismét útba ejtette Tobolszkot.

A Munkácsi Bernáttal együtt indult Pápai Károly etnográfus szintén érintette Tobolszkot kutatóútjai során. A tavdai voguloktól érkezett és az Ob mentén élő osztjákokhoz ment tovább.

Ekkor már kopogtatott a végzet Tobolszk városkapuján: 1891-ben elkezdték a transzszibériai vasútvonal építését. A város régi dicsősége végleg elmerült a szibériai éjhomályban. Tudniillik a vasút másfelé ment. Ez azonban nem zavarta a lelkes finnugristákat. Továbbra is felkeresték Tobolszkot.

A hóbortos Zichy Jenő gróf harmadik expedíciójának tagjai 1897‒99-ben többször is érintették Tobolszk városát. Először Pósta Béla régész érkezett, hogy megtekintse a helyi gyűjteményeket. Utána jött 1898 nyarán Pápay József nyelvész, aki a már ott tartózkodó finn nyelvésztársával, Kustaa Karjalainennel a városi múzeum könyvtárában olvasgatva várta az expedíció többi tagját. Végre megérkezett mindenki. Ráadásul a gróf ihletett pillanatában volt: megnyitotta bukszáját, s átadta Pápay Józsefnek azt az összeget, amelyből elutazhatott az északi osztjákokhoz. Ennek az expedíciónak Pápay József utazása volt a legfontosabb momentuma, mivel a kutatónak sikerült megfejtenie Reguly Antal fél évszázaddal korábban készített feljegyzéseit.

Regényes fogság

A finnugristák eltávozásával véget ért a tobolszki magyar invázió ‒ de csak rövid időre. Az új évszázad második tizedében soha nem látott mennyiségű magyar ember özönlötte el a várost. Hadifoglyok voltak mind. Az első világháborúban orosz fogságba esett emberek történetét többen több felől feldolgozták már. Publikáltak naplókat, visszaemlékezéseket, rendeztek kiállításokat múzeumokban, és végül, írtak regényeket, akik ehhez értettek. A legnagyobb visszhangot talán Markovits Rodion 1928-ban publikált Szibériai garnizon című regénye keltette. Több nyelvre lefordították. Tobolszkról azonban nem esik említés benne, úgyhogy számunkra érdekesebb Zilahy Lajos Két fogoly című regénye.

A történet főhőse Péter és Miett ‒ férj és feleség, akik szeretik egymást. Péter hadifogságba kerül, éspedig Tobolszkba. Először a Pod-Csuvasi nevű lágerbe, majd a városban talál magának és társainak szállást, lévén a tiszt a fogságban is úr marad. Telnek a hetek, hónapok, évek, s új partnerek merülnek föl a láthatáron ‒ a szerelmesek végül máséi lesznek. Ezzel azonban nem kell szembenézniük, mivel Péter meghal tífuszban. A háború után Miett új orosz (!) férjével elutazik Tobolszkba, hogy megkeresse Péter sírját…

Pest-budai úriasszonyok a regény végére érve telesírták az összes zsebkendőjüket ennyi szépség és szenvedély olvastán. Közben pedig arra gondoltak, hogy mekkora mázlista volt ez a Miett…

Na de végre lássuk a lényeget! Mit ír a szerző Tobolszkról?

Nappal állandó verőfény, éjjel ezüstös holdvilág kísérte az Ermak [helyesen: Jermak] nevű orosz gőzöst, amely Tobolszk irányába felfelé haladt az Irtiszen [helyesen: Irtis]. …

Az élet talán nem is valóság, csak valami különös, zavaros képzelődés… Az Irtisz… az Ermak… előttük valahol Tobolszk… mindez igaz lenne? …

Az Irtisz partján terült el Tobolszk alsó városa, a nagy tatár negyed, amelynek piszkos házai fából épültek. És túl a tatárvároson, toronymagasságú fennsíkon állott a hivatalnok-város, közepén az ősrégi fellegvárral, amely kerek őrtornyaiban és bástyaszerű fallal körülvett börtöneiben orosz fegyencek és politikai elítéltek százait rejtegette.

A fennsík, mint egy meredek partoldal emelkedett a tatárváros felé, és a gyalogjárók fedett falépcsőkön jártak fel a felsővárosba, ahol napsütéses időben sárga, kék és aranyvörös színekben ragyogtak a csinos orosz templomok kupolái. (Zilahy Lajos: Két fogoly)

A tobolszki Kreml
A tobolszki Kreml
(Forrás: Wikimedia Commons, GFDL, feltöltő: Vizu)

Ha a fényképekre tekintünk, látható, hogy a leírás tökéletes (a kupolákat a fotó készítése idején éppen restaurálták). Az író hiteles forrásból dolgozott. Egyébként azáltal, hogy Tobolszk a 19. században fokozatosan a perifériára szorult, településszerkezete napjainkig fennmaradt, óvárosi házai is állnak még.

Dmitrij Medvegyev orosz államfő fotója a tobolszki Kremlről
Dmitrij Medvegyev orosz államfő fotója a tobolszki Kremlről
(Forrás: blikk.hu)

Zilahy Lajos nemcsak Tobolszkról tudott valósághű leírást nyújtani, hanem hallott arról is, hogy egy ideig az utolsó cárt, II. Miklóst is a városban őrizték, sőt még némi finnugor ismeretterjesztést is csempészett negédes regényébe:

A tobolszki kormányzóság kiterjedése majdnem négyszer akkora, mint a régi Magyarország. …

Alacsony termetű és rövid nyakú osztjákok élnek arra, akik iramszarvas- és kutyafogatú szánkóikon egészen Tobolszkig lejönnek, de csak addig maradnak itt, amíg árucikkeiket becserélik, mert főként állati szőrmékkel űznek cserekereskedelmet. …

Péter és Bartha, mikor egyszer bent jártak a városban, a halpiac környékén ráakadtak néhány nagy pofacsontú, mandula szemű, sárgásbarna bőrű osztjákra. …

‒ Gyere már ‒ mondta Péternek Bartha, mikor meglátta őket ‒, itt vannak a rokonok!

Derengett a fejében valami, hogy az osztjákok atyafiságban vannak a magyarokkal. Az atyafiak azonban rideg, szótlan emberek voltak. … A fiúk csak nagy erőfeszítéssel tudták kivenni belőlük, hogy az osztják nyelv az egyet ett-nek, a kettőt ket-nek, az ötöt et-nek, a hatot at-nak, a hetet ét-nek ejtik (!).

Még továbbra is folytatni akarták ezt a nyelvészeti kutatást, a rokonok azonban megunták a vizsgáztatást, és hátat fordítottak. …

Egyébként is érdekes emberek ezek az osztjákok. Egy tatár kereskedő mondta nekik, hogy az osztják a prémjeivel vagy cserekereskedelmet űz, vagy csak arany- és ezüstpénzért adja oda. …hogy az osztják mit csinál a tundrák között az arannyal és az ezüsttel, amelyből egyetlen darab sem kerül vissza soha, az évszázadok óta sötét titok. (Zilahy Lajos: Két fogoly)

Az idézetben szereplő titkot a Rénhírek olvasói már régóta ismerik: az arany- és ezüstpénzek a szent ligetekben és a szertartási kellékeket őrző házikókban lapulnak.

Foglyok közt egy finnugrista

Zsirai Miklós, a Finnugor rokonságunk című alapvető mű szerzője 1915 márciusában esett orosz hadifogságba, és valamikor nyáron érkezhetett Tobolszkba. Hadifogságának eseményeit Vándor Anna dolgozta fel. Nyomozásának az volt a célja, hogy megpróbálja felderíteni, létező személy volt-e Szalaváré Tura (akárhogy is hívták), a Paál Zoltán-féle Arvisura manysi sámánja. És ha létezett, találkozhatott-e Zsirai Miklós orosz hadifogsága alatt Szalaváré Tura családjának valamelyik tagjával, ahogy azt Paál Zoltán írta. A tudományos igényű válasz: igen, találkozhatott. Vagyis akárkivel találkozhatott Zsirai (miért is ne?), erre azonban egyelőre semmi bizonyíték nincs, miként az ellenkezőjére sem.

Zsirai Miklós 1919 májusáig élt Tobolszkban. Mivel tisztként esett fogságba, szabadon mozgott a városban, a helyi könyvtár rendszeres olvasója volt. Vándor Anna kutatásai szerint a Finnugor rokonságunkban idézett művek egy részét is a tobolszki városi könyvtárban olvasta. Némely könyv a mai napig őrzi Zsirai gyorsírásos jegyzeteit. Finnugor szakkönyveket otthonról is kapott. Szabadidejében zürjénül tanult a foglyokat őrző egyik zürjén származású katonától. 1918‒19-ben latin nyelvet tanított a tobolszki Mária Leánygimnáziumban.

Zsirai Miklós tobolszki élete rendkívül hasonlatos ahhoz, amit Zilahy Lajos írt a városban élő magyar tisztek mindennapjairól. Az író minden bizonnyal egy volt tobolszki hadifogolytól gyűjtötte adatait. Mégpedig egy olyantól, aki a finnugrisztikában is járatos volt. Csak egy ilyet ismerünk: Zsirai Miklóst. Arra nem találtunk utalást a szakirodalomban, hogy a tudós és az író ismerték volna egymást. Ennek ellenére ez nagyon valószínű. Zsirai csupán egy évvel volt fiatalabb Zilahynál. Ugyanarra az egyetemre jártak, egyikük jogot, másikuk bölcsészetet tanult. Találkozhattak egyetemi rendezvényeken, de akár közös órákra is járhattak (például latinra). Feltehetőleg később is tartották a kapcsolatot, így kerülhetett Tobolszk és a finnugor rokonság Zilahy Lajos regényébe.

Irodalom

Gróf Benyovszky Móric életrajza, saját emlékiratai és útleírásai. Fordította Jókai Mór. Budapest, 1885.

Краткая сибирская летопись (кунгурская) со 154 рисунками. Szentpétervár, 1880.

Vándor Anna: Zsirai Miklós és a tobolszki hadifogság. Magyar Nyelv, 1999/3. 364‒375.

Vándor Anna: Zsirai Miklós és a manysi sámánok. Finnugor Világ, 2003/1. 6–23.

Zilahy Lajos: Két fogoly. Budapest, 2000.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (393):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Az összes hozzászólás megjelenítése
4 éve 2015. augusztus 13. 19:34
393 GéKI

@Fejes László (nyest.hu):

„Innen is látszuik, hiogy ez nem a pedáns nyest, hanem a slendrián rénhírek...”

Hát belátom, hogy nem könnyű egy ilyen mondatot leírni.

Én viszont megint tanultam valamit.

Viszont neked is tudomásul kell venned, hogy „egy újszülöttnek minden vicc új”. Én csak egy fél éve vagyok itt, nem tudhatok minden „történelmi eseményről”.

4 éve 2015. augusztus 13. 19:29
392 GéKI

@blogen:

„Ha létezett is Levédia…”

Talán ez ma már nem kérdés. A magyarok „Levédiája” – az egészen biztosan nem létezett. Már ha a magyarok alatt az urál vidékről a KM – be, érkezetteket értjük. Levedi – vajda ugyanis a kabarok vezetője volt. B. Konstantin az ő történetüket keverte bele a „türkök” történetébe, vagyis a kabarok azok, akik a Kaukázus előteréből hozták magukkal azt a kultúrát, az ő nevük volt a „szavartoi aszfaloi”. A kabarok valószínűleg jelentős létszámmal csatlakoztak a törzsszövetséghez, és Levedi elég erősnek érezte magát, egy esetleges hatalomátvételhez. Ezért fordulhatott a kazár kagánhoz. Ügyek azonban, egy mesteri húzással, elküldte fiát, Álmost a „kámavidékikért”, és unokáját Árpádot pedig megválaszttatta a gyula tisztségre, maga helyett. Ezzel egy csapásra, ő maga lett a szakrális „kende”. Hogy az addigi kendével mi lett azt valószínűleg soha sem fogjuk megtudni. Álmos - viszonylag rövid idő alatt - elvezette a KM -be a „kámavidékieket” és útközben eltűnt a régi kende. Mire megérkeztek Etelközbe, már ő maga volt a „szakrális vezető” – mert közben Ügyek meghalt. Amikor pedig Álmos is meghalt és Árpád meg Kurszán vette át a hatalmat, számukra, - mint ízig-vérig katonaembereknek - már igazán érdektelen volt, hogy ki a kende, és ki a gyula, és ez később sem volt már annyira fontos, ezért a gyula valamiféle tartományfőnöki címmé vált.

5 éve 2014. február 6. 20:37
391 Krizsa

@zegernyei: Vagy ha nem zárt volna kazamátákba és régebben nem semmisítatt volna meg sok mindent a "latin-hamis" kereszténység...

5 éve 2014. február 6. 20:12
390 zegernyei

@Krizsa: Az a baj, hogy a dinoszauruszok nyelvéről semmi értékelhető adat nem maradt fönn. Talán, ha nem ég le az alexandriai könyvtár...

5 éve 2014. február 6. 14:47
389 Krizsa

@blogen: kb. félmillió éve a Pannon tengertől a Kaszpiig egyben volt az egész - tenger volt.

Hogyan hívták a kiszáradás korszakában összekötő folyókat, meg az édesvízűvé vált óriás-tavakat 100.000 és 15.000 év között, azt se nem tudjuk, se nem érdekes.

Tizenötezer éve már bőven volt tüziipar, földművelés (vagy kezdetleges) földművelés nagyon sok helyen és nagyobb települések is voltak.

Tehát "alapvető problémák" csak az elnevezésekkel lehetnek.

5 éve 2014. február 6. 13:03
388 blogen

@mederi: Az Oxus soha nem kötötte össze a Fekete tengert a Kaszpi tengerrel, mivelhogy az Oxus az Aral tóba ömlik. Egyes ókori történetírók hitték azt, hogy az Oxus egykor a Kaszpi tengerbe ömlött, de ez tévedés volt, ami az Uzboj folyó elhagyott medrére alapoztak. Az Uzboj ténylegesen az Aralt kötötte össze a Kaszpi tengerrel, de vagy tizenötezer évvel ezelőtt folyt utoljára víz benne.

A többi kijelentéssel is hasonlóan alapvető problémák vannak.

5 éve 2014. február 6. 12:47
387 mederi

@bloggerman77:

Kiegészítésként:

-Az valamikori Oxus folyó (a Fekete-tengert a Kászpi-tóval összekötő folyó, medre ma is jól látható, mentén városok maradványaival) mellett feltárandó bronzkori városok maradványainak sokasága található, amit a TV-ben nemrégen láttam.

-A görögök még hajóztak ezen a folyón..

-Az éghajlatváltozás és külső támadások eredményeként megsemmisült ez a permi időszakban már létező földműveléses, kereskedő kultúra.

A házak tetejéről lehetett bejutni a lakó térbe, tehát a fény és a fenyegetés, félni való fentről érkezett.

-A német "fen-szt-er" és a szláv "ob-laka" ablak jelentéssel mutatja, hogy a "fén(j)/ fent" rokon a német szóval (az "-szt" és "-er" végződések a magyarban is jelen vannak) a szerintem később átvett szláv szó is "felhő" jelentéssel talán utal a valamikori Ob környéki építkezések felsőablakos jelentésére.

-A valamikori bővizű folyó létezéséről ír az alábbi szerző:

Tudomanyos Gyüjtemeny. (Wissenschaftl. Sammlung.) hung. - Pesten, Trattner ...

(A keresőbe az "Oxus" beírása után találtam rá..)

-Talán alátámasztja a török és magyar népek gazdag díszítésű ruházata, gazdag tánc és ének kultúrája és a földműveléssel kapcsolatos szókincse (lehet, hogy közös múltbeli örökség), valamint a ház tetején található ablakra vonatkozó előbbi észrevételem, hogy a sztyeppei népek nagy valószínűséggel valóban sokfelé szétszóródtak, és a kevésbé szerencsések nomadizálódtak a "kegyetlen, kietlen" környezethez való kényszerű alkalmazkodás miatt...

-A háromezer év előtti finnugor szétválás persze lehetséges, de nem egyfajta primitív népcsoportról van szó, hanem nagy valószínűséggel szétszóródott bronzkori városlakókról és földművesekről akik észak felé menekültek, akiknek rokonai gondolom délre is lehúzódtak a szárazság elöl, és ott kultúrájuk tovább virágozhatott..

5 éve 2014. január 9. 22:05
386 Miklós

@baloch: Ez tetszett nagyon tudományos voltál!

5 éve 2014. január 9. 20:42
385 baloch

@blogen írta: 379 "Varga Géza egy szélhámos"

"A szélhámosság fogalmának három kulcsfontosságú feltétele van:

1. a szélhámossal ellentétben a másik fél valami miatt nem elégségesen tájékozott a valóságos helyzetről, a valóságtól eltérő illúziója van a másik félnek;

2. a szélhámos aktivan cselekszik azért, hogy ez az illúzió létrejöjjön, ez nevezhető szándékos félrevezetésnek is;

3. az félrevezető illúzió következtében érdemtelennek tartott előnyre tesz szert a szélhámos.

A szélhámossághoz közeli fogalmaktól való elkülönítésnél alapvetően vizsgálandó kérdés, hogy van-e szándékos félrevezetés, és az ezzel szerzett előnyt érdemtelennek tartják-e."

hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9lh%C3%A1mos

1. Azt állítod, hogy Varga Géza tud valamit, amit te nem tudsz, és nem is hiszed.

2. Aktívan cselekedett, azaz pl közzétette tudását könyv formájában. A szándékos félrevezetés rágalmát itt bizonyítanod kellene, hogy legyen súlya az állításodnak.

3. Varga Géza szerinted érdemtelen előnyre tett szert hozzád képest, amit szintén bizonyítanod kellene, hogy miért érdemtelen, és milyen előnye származott Varga úrnak hozzád képest.

5 éve 2014. január 9. 20:19
384 Krizsa

@Miklós: Tulajdonképpen én nem magyar-szemita "kapcsolatról" beszélek, hanem arról, hogy Eurázsia nyelveit határozottan összekapcsolja a közös gyökrendszer. (A mássalhangzó vázak eléggé "körüljárható" közös értelme).

Afrika és Indonézia, stb. már kétséges... de Észak-Afrika még szintén "hozzánk" tartozik.

Mert pont É-A.-ből érkezett fel az afro-sémi nyelvtípus, amit a nyelvtani nemek, az előragozás és a flektálás jellemeztek. Tehát semmiféle szomszédolást, és jövevényszavak áradatát nem kell feltételezni ahhoz, hogy akár 6000 éve távol "élő" nyelvekben nagyon sok hasonlóság legyen. Akár 2-4 ezer rokonszó is lehessen. S mivel a totálisan flektáló nyelvekben a magánhangzók értelem meghatározó szerepe nullától a minimálisig terjed, a láncragozókban (amik az első szótagokat többnyire még szintén flektálták), ez nyilvánvalóan ugyanúgy érvényesül. A magánhangzók jelentősége, a mássalhangzókhoz képest - csekély.

Ebben a vonatkozásban (IS, sok másban másban is) kibékíthetetlen ellentét van a hivatalos és a gyöknyelvészet között. Nincs közös platrorm és nem is lesz.

5 éve 2014. január 9. 20:07
383 Miklós

@baloch: A könyvet én sem olvastam. Erdélyi István és Ráduly Jánostól megjelent egy könyv: A Kárpát-Medence rovásfeliratos emlékei a Kr. u. a Kr. u. 17-ik századig. Ott bemutatnak egy hun fibulát ami Varga Géza tulajdonát képezi. Ez a fibula állítólag ki volt vagy van állítva a nemzeti múzeumban is. Azon látható három rovás. Varga Géza sokat foglalkozott ezzel a fibulával. Erdélyi kétesnek tartotta.

5 éve 2014. január 9. 19:54
382 Krizsa

@blogen: Hát ez mi? Nem szégyelled magad? Varga Géza a barátom, de nyilván sokszáz tisztelője, sokezer olvasója van.

5 éve 2014. január 9. 19:41
381 Miklós

@blogen: Attól hogy valaki gondolkozik és saját elméletet állít fel attól miért lesz szélhámos?

Helytelen a kutatókat szélhámos és nem szélhámos kategóriákba csoportosítani. Helyesebb elfogadható nézeteket valló és megcáfolandó nézeteket valló csoportokra osztani.

5 éve 2014. január 9. 19:34
380 Miklós

@Krizsa: Katalin, érdekes amit írsz. A magyar-szemita kapcsolat biztos létezett, akár a föníciai akár a pártus, szkíta időkből. Makkay írja: "a magyar nyelv uráli// finnugor volta megdönthetetlen tudományos igazság." Ő tehát egy igazi finnugor történész a MTA rendes tagja. Akkor amikor magyar őstörténetről beszélünk akkor szeretek pont ilyen történészekre, nyelvészekre hivatkozni. Innen is látható hogy mennyire téves az a hagyományos szemlélet hogy őstörténetünk nagyrészt a Honfoglalók történelme jelenti. Ha ezt a szemléleti módot sikerül relativizálni és komplexebb összefüggéseket is tanulmányozni, akkor megnyílhat az út a sokak által már várt őstörténeti valós kép kialakításához.

5 éve 2014. január 9. 19:25
379 blogen

@baloch: Varga Géza egy szélhámos.