0:05
Főoldal | Rénhírek

Főoldal:

Találatok száma: 17567 | Megjelenített tételek:

Dalok aszpikban

nyest.hu | 2009.06.22.
50 éve, 1949. június 23-án hunyt el Boris Vian francia író, költő, zenész. 39 éves volt. Munkásságára most egy dupla lemezzel emlékezik a francia művészvilág krémje; a lemezen stílszerűen 39 dal hallható – írta a Le Figaro.

Jóslás e-mailekből

nyest.hu | 2009.06.22.
Egy azóta megszűnt vállalat e-mailes naplófájljainak segítségével készült amerikai kutatás igen érdekes eredményeket hozott: a címzettlisták segítségével ugyanis előre jelezhető a vállalatot fenyegető válság – számolt be róla a New Scientist.

Ellentmondást kereső programot indított az Intel

MTI | 2009.06.22.
A mikroprocesszor-gyártásban világelső Intel amerikai cég bejelentette: olyan szoftvert fejlesztett ki, amely képes a különböző honlapokon szereplő, egymásnak ellentmondó állítások kimutatására.

Gandhi: visszahívnák a kuratóriumot

MTI | 2009.06.22.
A Gandhi Közalapítvány hét alapítójának kezdeményezésére közgyűlést tartottak a pécsi Gandhi Gimnáziumban az intézmény körül kialakult „válsághelyzet” miatt szombaton; az alapítvány kezdeményezte az iskola kuratóriumának visszahívását.

Rablót fogott a Street View

MTI | 2009.06.22.
Úgy tűnik, nem lehet elég rövid a nap ahhoz, hogy ne legyen elég hír a Google-ről: most holland rablókat kaptak el a térképfotók segítségével.

Kisebbségi státuszt a jelnyelvnek!

nyest.hu | 2009.06.22.
A jelelést úgy kellene felfogni, mint egy őshonos kisebbségi nyelvet – ezt kívánja elérni egy brit nyelvész.

Lefényképezték az emlékkép keletkezését

nyest.hu | 2009.06.22.
Washingtonban egy nemzetközi tudóscsoportnak először sikerült felvételt készítenie egy emlékkép létrejöttéről. A felfedezés segíthet a hosszú távú memória működésének alaposabb megértésében – számolt be róla a Press Trust of India.

„Először mindig a szemét nézem meg”

nyest.hu | 2009.06.22.
Kizárt dolog, hogy egyetlen részletre fókuszáljunk az arcon, mondják amerikai tudósok. Az arcfelismerés ugyanis merőben más folyamat, mint pl. egy tárgy felismerése – írta a UPI.com.

Kínai béklyó a Guglinak

MTI/nyest.hu | 2009.06.22.
A kínai hatóságok felfüggesztették a Google internetes keresőprogram egyes szolgáltatásait, egy nappal azután, hogy azzal vádolták a szolgáltatót: nem lép fel elég erőteljesen a pornográfia ellen.

Sólyom László aggódik a Gandhi Gimnáziumért

MTI | 2009.06.19.
Sólyom László szerint veszélyeztetheti a Gandhi Gimnáziumnak a roma közoktatás terén elért eredményeit az igazgatói pályázatok körül kialakult vita - írta az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében a Köztársasági Elnöki Hivatal.

A Híd is leállítaná a módosítást

MTI | 2009.06.19.
A Magyar Koalíció Pártjából közelmúltban kilépett parlamenti képviselők javasolni fogják, hogy a szlovák nemzeti tanács júniusban vegye le napirendjéről az államnyelvtörvény módosító javaslatát – jelentette be Bugár Béla pénteki pozsonyi sajtóértekez...

Nemzetközi perzsa

nyest.hu | 2009.06.19.
A Facebook közösségi portál június 18. óta perzsául is elérhető (igaz, egyelőre béta-verzióban), a Google fordítómotorja pedig immáron perzsáról és perzsára is fordít. Így a Twitter, a YouTube és sok más internetes oldal mellett ők is csatlakoztak az...

Jumeikan langwij

nyest.hu | 2009.06.19.
Az idős, de örökifjú John McAnuff jelenleg Birminghamben él, de a lelke jamaicai. Anyanyelvét, a Jamaicában beszélt patois-t most zenés CD segítségével szeretné népszerűsíteni.

Tölgyessy átalakítaná a sajtót

MTI | 2009.06.19.
A sajtóban jelentős szerkezetváltásra lenne szükség – hangoztatta Tölgyessy Péter alkotmányjogász egy csütörtöki budapesti konferencián.

Nem lehet névtelen a blogger

MTI | 2009.06.19.
Nem tarthatják titokban személyazonosságukat azok, akik az interneten blogot írnak – mondta ki egy brit fellebbviteli bíróság precedens értékű ítéletében.

A Pirate Bay az iráni cenzúra ellen

MTI | 2009.06.19.
A Pirate Bay népszerű fájlcserélő oldal készítői szerint az általuk fejlesztett hálózat segíti az iráni választási eredmények valósságát megkérdőjelező internetezők cenzúramentes kommunikációját.

Szultáni segítség a hallássérülteknek

nyest.hu | 2009.06.19.
Bruneiben a kormány komoly erőfeszítéseket készül tenni a hallássérülésben érintett diákok és felnőttek integrációjáért. Több program és terv is készül a probléma megoldására, ami azonban nem ígérkezik egyszerűnek. Ennek oka azonban nem a megszokott:...

Buszmenetrend telefonon, ingyen

MTI | 2009.06.18.
Az összes bécsi, alsó-ausztriai és burgenlandi tömegközlekedési eszköz menetrendjét és még sok minden egyebet tud a bécsi közlekedési vállalat, a Wiener Linien ingyenes mobil alkalmazása, a Qando.

Nemet váltó hirdetések

nyest.hu | 2009.06.18.
A szingapúri Tudományos, Műszaki és Kutatási Ügynökség (az A*Star) arc- és nemfelismerő rendszere, amelyet a szingapúri CommunicAsia 2009 expón mutatnak be, a várakozások szerint jelentősen átalakítja majd a hirdetések világát – írta a CNET.

A 19. század brit hírei és botrányai – online

nyest.hu | 2009.06.18.
A British Library több mint 2 millió oldalnyi, csatajelenetektől, sport- és rendőrségi hírektől hemzsegő brit sajtóanyagot tesz közzé a honlapján. A cikkek közti keresés ingyenes, a letöltésért azonban fizetni kell – írta a The Guardian.

Internettel a szívinfarktus ellen

nyest.hu | 2009.06.18.
Egy Sydneyben, több mint 3000 beteg részvételével lezajlott ausztrál kutatás kimutatta, hogy az orvos és beteg közötti telefon- és internetkapcsolat jelentősen csökkenti az újabb szívpanaszok, sőt, az infarktusok kialakulásának esélyét is – jelentett...

Nyomdában a Wikipedia

MTI | 2009.06.18.
Könyv alakot öltött az önkéntesek által írt Wikipedia. A kiadvány ötezer oldalas és 47 centiméter vastag.

Palesztin hírek héberül

nyest.hu | 2009.06.18.
A Palesztin Nemzeti Hatóság június 17-én tette elérhetővé a Wafa hírügynökség honlapjának héber nyelvű változatát (amelyet eddig angolul és franciául lehetett még olvasni). A cél az, hogy a honlap révén a héber nyelvű olvasók „pontos és első kézből s...

YouTube, az ellenzéki központ

MTI | 2009.06.18.
Továbbra is a YouTube az iráni ellenzéki tüntetésről készült videók legfőbb médiuma, jóllehet a videomegosztó portálhoz való hozzáférést blokkolják a közel-keleti országban.

Nyerjen holdkavicsot!

nyest.hu | 2009.06.18.
Tudna jobb szöveget kitalálni, mint amit Armstrong mondott a holdra szállás alkalmával? Ha megosztja a világgal, most megnyerheti a Hold egy darabkáját.

Mexikó megállapodott a Google-lal

MTI/AP | 2009.06.17.
A mexikói Antropológiai és Történelmi Nemzeti Intézet megállapodást kötött a Google Méxicóval az ország régészeti és történelmi műemlékeinek népszerűsítéséről. Az ország ugyanis így kívánja fellendíteni az új influenza miatt visszaeső idegenforgalmat...
legutóbbi hozzászólások listája...
Nyelv és politika; Természettudomány; Nyelvtudomány; Oktatás; LEITERJAKAB
Váltás normál nézetre...