Jó bulást!
Akár viccből, akár komolyan gondolják, jó okuk van rá. Reméljük, olvasóink hozzáállása is jobbulni fog.
Amikor először hallottunk a Jobbulást! kívánság helyett használt Jó bulást! kifejezésről, úgy gondoltuk, hogy ez csak egy nem magyar anyanyelvű nyelvtanulótól származhat. A neten való keresgélés alapján úgy tűnik, a tévesztés származhat magyar anyanyelvűektől is, és valószínűleg azok sem tréfának fogják fel, akik kiakadnak tőle. Akár tévedésből, akár tréfából ered, úgy tűnik, vannak körök, ahol kezd bevettt – bár kétségtelenül vicceskedő – formává válni. A viccnek vagy tévesztésnek azonban nem csupán a két kifejezés egybecsengése, illetve a nagy számú jó kezdetű jókívánság és köszön(t)és az alapja.
Maga a jobbulás szó is furcsa. Olyan, mintha egy igéből képzett főnév lenne, ám a jobbul igét alig használjuk – nehéz is lenne természetesen hangzó mondatba foglalnunk. A Magyar értelmező kéziszótár ritkának mondja, a neten rákeresve viszont elsősorban szótároldalakon találjuk meg, illetve a nyelv határait feszegető költeményekben, esetleg régies szövegekben találjuk meg.
Ráadásul az ige nem csupán ritka, de képzése is szokatlan, hiszen a valamilyen tulajdonság fokozódását jelölő igéket a melléknév alap-, és nem középfokából szoktuk képezni: melegedik ~ melegszik, nem *melegebbül ~ *melegebbedik, szépül, nem szebbül stb. A jobbul legközelebbi megfelelője a javul, mely az alapfokú jó alakból van képezve (a jó- és a jav- tőváltozatok viszonyáról korábban már írtunk). Ráadásként azt is hozzátehetjük, hogy a középfokú jobb is szabálytalan alak a várható jóbb helyett – igaz, a jobb gyakorisága miatt a jóval való kapcsolatát könnyű felismerni, inkább szabálytalansága az, amire az anyanyelvi beszélő rácsodálkozhat.
Mindenesetre a jobbul hiánya, de legalábbis szélsőségesen ritka előfordulása az, ami miatt a [jobbulást] hangsort a beszélő nem tudja szegmentálni, és a hasonló [jó ...t] hangsorok (jó reggelt, jó napot, jó éjt jó étvágyat, jó utat stb.) hatására az elejét jóként azonosítja (a mássalhangzó hosszúságát a magánhangzónak tulajdonítva), a maradék bulás hangsort értelmezni próbálja – vagy értelmezés nélkül használja. Az már kevésbé tűnik hihetőnek, hogy valaki tényleg job-bulástként próbálja elemezni.
A "van" igének meglehetősen érdekes a ragozása..
-Míg minden más igénknek egyesszám 3. személyben "nincs" ragja (ez szerintem bonyolult kérdés, mert a tárgyas ragozás eltérése egyfajta ráutalás a "tárgyra", ami tekinthető ragnak),
addig a "van" egyesszám második személyben ma nem kap ragot..
Nem is olyan régen így ragozták, amikor még volt E2.sz.-ű rag is:
én vagy-ok
te vagy(-ol) (ma: TE VAGY, a "vagyol" "vidékies", talán már ki is veszett)
ő vagy-on (ma:Ő VAN a "-gyo-" kiesett)
mi vagy-unk
ti vagy-tok
ők vagy-nak (ma: ŐK VANNAK)..
-Másik érdekesség, hogy ha "dj"-vel írnánk a "vagy"-ot, a ragozott alakok szótövét, az "vad" lenne..
Ha így van, ez talán egyfajta utalás lehetett arra, hogy kezdtek valamiben hinni az emberek a "vad elemektől" való félelmükben.. Még bíztatták is az elemeket (+j-), hogy ők ugyan nem félnek.. :)
@Sultanus Constantinus: >> Ha jól tévedek, a "van / lesz" paradigma nagyon hasonló volt a latinban is <<
Valahogy úgy. De így van a szlávban is (vö. szlovák <som> ’vagyok’, de <byť> ’lenni’, <budem> ’leszek’, <bol> ’volt’, régi aoristosból a <by> feltételes partikula), a baltiban is (vö. liván <esau> ’vagyok’, de <būti> ’lenni’ stb.), a germánban (vö. angol <am> ’vagyok, de <be> ’lenni, legyél’; német <is> ’van’, de <bin> ’vagyok’) stb.
De a germánban ehhez még csatlakozik harmadikként a <h₂wes-> ’(valahol) él’ ige is (vö. <was> ’volt’) tő folytatása is.
@LvT: Ha jól tévedek, a "van / lesz" paradigma nagyon hasonló volt a latinban is: az "esse" paradigmájában egyesült "sum" töve egy indoeurópai *Hes-, a "fui"-é pedig az eredetileg 'lesz' jelentésű "fore", az ieu. *bhu- tőből.
Ebből a szempontból nagyon érdekes a spanyol ir 'megy, jár' ige, amely három (sőt, bizonyos nyelvjárásokban négy!) tövet egyesít:
1. va- (indicativo és subjuntivo presente: voy, vaya) < lat. vado, -ere.
2. i- (futuro simple, condicional simple, imperfecto de indicativo, 2pl. imperativo: iré, iría, iba, id) < lat. eo, ire.
3. fu- (perfecto simple de indicativo, imperfecto, futuro de subjuntivo: fui, fuese/fuera, fuere), a "ser"-től kölcsönözve.
4. and- (a "vos"-ozó nyelvjárásokban a 2sg. imperativo): andá (szabályosan *í lenne, de az túl rövid és tartalmatlan).
LvT-nek igaza van.
Vasmer szerint a лучше eredeti jelentése "более подходящий" - vagyis: alkalmasabb. Vasmer a лучи́ть igéből származtatja.
A лучить pedig: Первонач. "смотреть за чем-либо, выжидать", отсюда "метить, попадать, бросать, получать"; см. Бернекер 1, 742 и сл. Родственно лит. láukiu, láukti "ждать", suláukti "дождаться, дожить, получить", susiláukti -- то же, др.-прусск. laukīt "искать"; с другой ступенью чередования гласного: лит. lūkiù, lūkė́ti "поджидать", лтш. lũkât "глядеть, пытаться", nùolũks "цель, намерение", др.-инд. lṓсаtē "видит, замечает", lōсаnаm "глаз", греч. λεύσσω "вижу, замечаю";
@bm613: Ezt hívják szuppletivizmusnak (vagy alakkiegészülés). A magyarban is van ilyen, a létige jelen idejű <vagy-> és a múlt idejű-feltételes módú <vol-> tőalakokkal szemben (amelyek nyelvtörténetileg összefüggenek), a jövő időben a <lesz-> tő használatos. Az, hogy valamikori szinonim alakpárok szorították ki kölcsönösen egymást, mutatja, hogy a feltételes módban ez az alakpár főigei jelentésben máig megvan: <volna> és <lenne>. (Segédigeszerű használatban azonban csak <tudtam volna>, de nem <*tudtam lenne>.) — De ugyanígy <sok> : <több>.
Erről Nádasdy Adámnak van egy glosszája: seas3.elte.hu/delg/publications/modern_talking/53.html
----
Ui. Az angol <better> középfoknak az ógermánban <*batizô> volt az alakja, és volt alapfoka: <*bataz>, amely a <*gōdaz> szinonimája volt. A <*bataz> önmagában nem maradt meg, de a főnévi <*batô> származéka továbbél a mai holland <baat> ’haszon’, izlandi-faröeri <bati> ’felépülés, erőre kapás; javulás’ szavakban. csakúgy, mint az igei <*batnaną> továbbképzés az izlandi-faröeri <batna> ’javul’ szóban. — A <*gōdaz>-nak viszont a <*gōdizô> középfoka veszett ki.
Az orosz <хорошо> (horoso) : <лучше> (lucsse) esetén még pregnánsabb a helyzet, mert ez már az írásos korhoz köthető. A <хорошо> (horoso) önmaga is a <добро> (dobro) alakot szorította ki, amely már csak mondatszóként és idiómákban használatos, miközben a teljes melléknévi <добрый> (dobrij) alak „virul” és a <хороший> (horosij) használatos „riválisa” (bár tény, vagy némi jelentésmegoszlás). Az orosz <лучше> (lucsse) ukrán megfelelője <лучче> (luccse), amelynek a gyakoribb szinonimája a <кращий> (krascsij). Bár ezek ’jobb’ jelentésűek, de az utóbbin látható, hogy voltaképpen a <краса> (krasza) ’szépség’ szóval rokon, tehát ’szebb(en)’ → ’jobb(an)’ jelentésváltozás történt. A <лучше> (lucsse) esetén ’alkalmasabb(an)’ → ’jobb(an)’ jelentésváltozással számolnak.
A nyugati szláv nyelvekben is ’szebb(en)’ → ’jobb(an)’ jelentésváltozás lépett fel. Pl. a szlovák <lepší> ’jobb’ alak a szerb <lepši> és horvát <ljepši> megfelelője ’szebb’ jelentésű, és szabályosan képződik az ottani <lep(i)> ~ <lijep(i)> ’szép’ melléknévből. S í. t.
Az alakkiegészülés gyakoribb jelenség a gyakori szavak esetén, de a gyakori szavak esetén más szabálytalanságok is gyakoriak. Ennek oka, hogy mivel ezeket többször használjuk, az így-úgy kialakult szabálytalanság is jobban rögzülhet náluk, mint a kevésbé használtakon, ahol hajlamosabbak lehetünk „elfeledkezni” az irreguláris alakokról, és lecserélni azokat szabályosan képzettekkel. — Egyébként a bulgár egyedüli szláv nyelvként szabályosan képzi a ’jobban’ szót: <по-добре> (po-dobre). de ez csak azért van, mert a bulgár a melléknevek fokozását teljesen megújította, és ez a nagyfokú újítás át tudta törni az e gyakori szó köré szövődött konzervativizmus burkát is.
@bm613: Az ilyesmi úgy alakul ki, hogy eredetileg -- valamikor nagyon régen -- két különböző tő egyesül ugyanazon paradigmában. Valószínűleg már az indoeurópai alapnyelven is különböztek, de a finnben is lehet pl. az indoeurópai nyelvek hatása.
"a középfokú jobb is szabálytalan alak a várható jóbb helyett"
Ha már így szóba került: régóta érdekel, van-e magyarázat arra, hogy a "jó" fokozása miért rendhagyó nagyon sok nyelven? Lásd pl. good-better, хорошо-лучше, hyvä-parempi, de ahogy a Google Translate-en elnézem, nagyon sok, ezekkel nem rokon nyelvben is látható, hogy a két szónak semmi köze egymáshoz.