Jelrend – avagy szórend a jelelésben
Az egyes jelek összedobálásából épp úgy nem lesz értelmes mondat, mint ahogy a szavakat sem pakolgathatjuk tetszőlegesen egymás után. A mondatalkotás a jelnyelvben is sok szabály összehangolását igényli.
Ahhoz, hogy egy mondatot megformáljunk, mindig sokféle szabályt kell egyidejűleg alkalmaznunk – bármilyen nyelvről is legyen szó. Ezek közül néhány jelentős – de már önmagában is összetett – lépés a következő: (1.) A memóriánkból elő kell hívnunk a szükséges szavakat. (2.) Azokat mondanivalónknak és az adott nyelv szabályainak megfelelően valamilyen sorrendbe kell állítanunk. (3.) És ahhoz, hogy ezt a szó-sorozatot ki is mondjuk ténylegesen, még szükség van a hangsorok kiejtésére, és a szavak hangsúlyozására is.
A magyar jelnyelvi mondatoknál sincs ez sokkal másképp. Az magától értetődő, hogy a szavak nem hangsorok formájában jelennek meg, hanem mozdulatokkal hozhatók létre. Az azonban talán már kevésbé nyilvánvaló, hogy a jelelésben sem „dobálhatjuk” össze-vissza a kifejezéseket, illetve hogy a magyar jelnyelvi mondatoknak nem sok közük van a hangzó magyar nyelvi mondatok szerkezetéhez. (A jelnyelvnek és a hangzó nyelvnek ugyan létezik egy sajátos ötvözete, a jelelt nyelv – de itt most a valódi jelnyelvről lesz szó.) Olykor egészen sajátos nyelvtani eszközök is felbukkannak a jelelés során, mint például a virtuális térkép, vagy a tárgyak és szereplők formájának felidézése. A jelnyelvi szövegalkotásnak van egy általános logikája is, ami a konkrét szórendi szabályokban is tetten érhető – ezúttal ezek kerülnek terítékre. Az sem érdektelen, hogy mivel helyettesítik a jelelők a hangsúlyozást, illetve a hanglejtést – aminek a hangzó nyelvekben sokszor jelentős szerep jut az értelmezésben. A cikkben szereplő példák nemcsak filmen, de a jelnyelvek kutatásában széles körben elterjedt lejegyzéssel is szerepelnek – remélhetőleg – megkönnyítik az olvasók számára azok követhetőségét. Erről az átírásról egy korábbi cikkben találhatnak egy rövid összefoglalót is.
Az alapszórend
A mondattannak jelentős eleme a szórend, amely a mondat különféle elemeinek az egymáshoz való viszonyát határozza meg. A legtöbb jelnyelv, így a magyar jelnyelv is azt az általános szerkezetet követi, mely szerint először az ismert információkat (téma) közli, majd ezután következnek az új információk (réma). A téma során megnevezzük a szereplőket, időbeli, térbeli vagy egyéb körülményeket, ehhez kötjük az újszerű elemet vagy akár ezt követően kérdezünk rá valamely részletre. Sok esetben az új információ maga a cselekmény – például mert már az előző két mondatban is Gézáról meséltem, az az újdonság, hogy mi történt még vele –, emiatt a semleges mondat alapszórendje nagyon gyakran: alany – többi mondatrész – ige. Az általánosabb szövegalkotási szabályokról szóló cikk példáinak némelyike is szépen mutatta ezt a rendszert, nevezetesen hogy előbb minden érintett szereplőt megnevezünk, térponthoz kapcsolunk, ezt követi szinte csattanószerűen a mondat végén a cselekmény maga. Az állítmányi szerepet betöltő jel (az alábbiakban a KAPCSOLAT-MEGSZAKAD kifejezés) tehát alapesetben az utolsó pozíciót tölti be.
MŰHOLD KAPCSOLAT KAPCSOLAT-MEGSZAKAD
’Megszakadt a műholdas kapcsolat.’
Ehhez kapcsolódik néhány további szabály, amely ugyanezt a logikát követi. A körülményekre utaló határozók jellemzően a mondat elején állnak, mivel ezek többnyire a mondatban kifejezendő cselekmény körülményeit határozzák meg, azaz a téma részét képezik: (IDŐ)HATÁROZÓ – ALANY – TÖBBI MONDATRÉSZ – IGE. (Ezzel szemben a módhatározókat – ha egyáltalán önálló lexikai elemmel és nem egyéb módon fejezzük ki – mindig a cselekvésjel elé tesszük.)
1526 AUGUSZTUS 29(-ÉN) MOHÁCS („m” fonomimika) VOLT/MÚLT index-3lent (’ott’) CSATA HÁBORÚ/HARCOL index-3lent (’ott’) / MÁSODIK LAJOS („l” daktil) KIRÁLY index-3lent (’ott’) CSELE („cs” fonomimika) index-3lent (’ott’) BELEFULLAD/ELMERÜL
’1526. augusztus 29-én volt a mohácsi csata, ahol II. Lajos király belefulladt a Csele-patakba.’
A mondat valamely elemének kiemelése
Ha a jelelés során valamit nyomatékosítani szeretnénk, az adott elem vagy tagmondat megismétlésével, illetve a megfelelő mimika alkalmazásával tehetjük meg. A mondat valamely részét alapvetően kétféleképpen emelhetjük ki, azaz hangsúlyozhatjuk. Az egyik esetben a mondat egy bizonyos elemét kiemeljük, és arról teszünk állítást:
ATTILA (névjel) SZEMÉLY-3 // OSZTÁLY ŐK-MIND (’közülük’) JÓ intenzív (’legjobb’) MATEMATIKA
’Attila a legjobb az osztályban matematikából.’ (= ’Attiláról azt lehet tudni, hogy…’)
A hangsúlyozott elem (ATTILA) előre kerül, ennek során az arckifejezés és a testtartás elér a semlegestől, és gyakran hosszabb, lassabb lesz az adott jel kivitelezése a mondat többi elemének ritmusához, tempójához képest. Ezt a kiemelt egységet követi a róla szóló állítás – normál ritmusban és semleges arckifejezéssel.
Az úgynevezett fókusz pedig egy más módon hangsúlyozott mondatrész, gyakran kontrasztba állítható a mondat egy másik elemével. Ekkor a fókuszba kerülő jel a mondat végén szerepel, még egy apró hatásszünetet is érzékelhetünk – olyan ez a megoldás, mint valami csattanó. Itt is megfigyelhető, hogy a jelelő gyakran rámutatással vagy egyéb kiemelő eszközzel jelzi, hogy a mondatnak erre az elemére külön hangsúlyt helyez.
VETÉLKEDŐ/VERSENY (MEG)NYER index-4 SZEMÉLY-4 (’az a személy’) OKOS-nagyon/NAGYESZŰ intenzív index-4
’A vetélkedőt a legokosabb ember nyerte meg. (És nem valaki más.)’
A tömörség kritériumának részben ellentmond, de egyes mondatrészek ismétlődhetnek a mondaton belül. Ennek célja gyakran a nyomatékosítás, a fontos információk kiemelése. Ugyancsak ezt a célt szolgálja az a sajátos technika, hogy a jelelő a két kezén az információ két különböző részletét mutatja be (ezeket a „+” jellel köthetjük egybe a lejegyzés során), aminek egy jellegzetes példája az alábbi mondat:
AZ + IDŐSZAK DÉLELŐTT + IDŐSZAK AZ + IDŐSZAK SOK(SZOR) index-1
ESZÉBE-JUT + IDŐSZAK AZ + IDŐSZAK
’Sokszor eszembe jut az a délelőtt.’
Sorozatunk elkövetkező részében azt vizsgáljuk meg, hogyan lehet kérdezni és tagadni a magyar jelnyelvben.
(Természetesen az előbbi hozzászólásomban a "bizonyítani"-t idézőjelben értettem.)
@El Vaquero: "Ez a nyelv szabályok általi irányítottsága is összezavarhatja az olvasót, bár erre van mentség"
Amire viszont nincs mentség, az a nevetségesen gyenge érvelés, amivel a másik cikk szerzője ezt cáfolni próbálja. "Ha megfigyelünk egy úszót, szabályokba foglalhatjuk, hogy miként tartja a testét, mikor melyik végtagját milyen irányban mozgatja, miként lesz levegőt. Egy ilyen jól sikerült leírás alapján akár mi is megpróbálkozhatunk az úszással, és ha a leírtakat sikerül pontosan végrehajtani, akkor valóban haladni fogunk a víz felszínén. De amikor igazán úszunk, akkor nem gondolunk a szabályokra, hanem külön gondolkodás nélkül cselekszünk. Így vagyunk ezzel a nyelv használata közben is."
www.nyest.hu/hirek/a-nyelveknek-nincs-logikajuk
Ezzel analóg módon azt is bizonyítani lehetne, hogy a sakknak sincsenek szabályai, mert a profi sakkozók amikor igazán sakkoznak, nem gondolnak a szabályokra, hanem külön gondolkodás nélkül cselekszenek. Szánalmasan gyenge próbálkozás.
Egyetértek Khept(ö)n Gre(e)nttel. Az idézett bekezdés tele van tévedések sokaságával.
Először is nem szavakat hívunk elő a memóriánkból, hanem kifejezéseket, és emiatt a szórendet sem gondoljuk végig a legtöbb esetben, mert a kifejezések, fordulatok már nagyrészt tartalmazzák, azokat meg csak összekötjük, összeragasztjuk. Szavanként kigondolással, és sorbarendezéssel csak az idegen anyanyelvű nyelvtanulók dolgoznak.
Ez a nyelv szabályok általi irányítottsága is összezavarhatja az olvasót, bár erre van mentség. Ahány nyelvész, nyelvészeti irányzat, annyi nézőpont. Ennek cikknek az írója így vélekedik, a másik idézett cikk írója pedig amúgy. Mégis, ha ekkora ellentmondás van, nem ártana kitérni az okára, ellentmondásokat legalább látszólagosan feloldandó.
A cikk első bekezdése teljes zagyvaság, nem értem, hogyan írhat ide olyan valaki cikket, aki elemi fogalmakkal nincs tisztában.
"Ahhoz, hogy egy mondatot megformáljunk, mindig sokféle szabályt kell egyidejűleg alkalmaznunk – bármilyen nyelvről is legyen szó. Ezek közül néhány jelentős – de már önmagában is összetett – lépés a következő:
(1.) A memóriánkból elő kell hívnunk a szükséges szavakat.
Egy pszichológiai folyamatot milyen alapon nevez a szerző "szabály"-nak? Ha úgy érti, hogy ez szükséges feltétele a kommunikációnak, akkor még csak rendben van, de értelmetlenség ezt "szabály"-nak nevezni.
(2.) Azokat mondanivalónknak és az adott nyelv szabályainak megfelelően valamilyen sorrendbe kell állítanunk.
A nyest egy másik cikkében ezt olvassuk: "Valójában a nyelvet nem szabályok irányítják. A szabályokat a nyelv megfigyelése során mi magunk vonjuk el, a nyelvben megtalálható mintázatokban felfedezett szabályszerűségek alapján...a nyelv használata közben is. Az, hogy szabályok szerint cselekednénk, csupán illúzió."
www.nyest.hu/hirek/a-nyelveknek-nincs-logikajuk
Akkor most vannak a nyelvnek szabályai vagy nincsenek (és következésképp egy illúzió áldozatai vagyunk)??
Arról nem is beszélve, hogy hol van itt egyidejűség?? Egy folyamat három fázisáról van szó, amik egymásra épülnek és időben követik egymást.
Jó lenne, ha végre eldöntenék a nyest szerkesztői, hogy ismeretet terjeszteni akarnak, vagy összezavarni az átlag olvasókat!
Az élőben beszélt nyelvnek fontos része a gesztikulálás. Ez hogyan olvad össze a jelnyelv értelemhatározó kézmozdulataival? Másképp (pl. lágyabban-hirtelenebbül) mozgatja az ember a kezét?