Istállók, Horatius és a Vesta-szüzek
I. Ferdinánd király követeként útban végcélja, Konstantinápoly felé, Ogier Ghiselin de Busbecq lovag élményeiről „Török levelek” című emlékirataiban számol be. Az alábbiakban szerbiai, szállásokkal kapcsolatos újabb élményeiről olvashatunk.
Ogier Ghiselin de Busbecq lovag 1554-1555-es követjárásáról szóló első Török levelét olvasva sorozatunk legutóbbi két részében I. Ferdinánd követét a szerbiai Nis környékén láttuk viszont, ahol az éjjeli szálláshely kérdése foglalkoztatta. Láthattuk, hogy a karavánszerájokkal kapcsolatban van némi fenntartása, a török fogadók gasztronómiai kínálata sem tűnik eleinte vonzónak a flamand úriembernek, de később a jó humanista antik szerzők véleményére támaszkodva csak megbékél a helyi konyhával. Az alábbiakban pedig arról olvashatunk, hogyan ír Busbecq követ arról, amikor istállóban kellett – télidőben! – megszállnia.
(Forrás: germanhistorydocs.ghi-dc.org)
„... nálam jobban a dús perzsa király sem élt...”
Ahogy azt sorozatunk legutóbbi részében láttuk, Busbecq a török vendégfogadókban viszonylag jól érezte magát – a karavánszerájokhoz képest mindenképp –, annak ellenére is, hogy a helyi konyhával szemben kezdetben fenntartásai voltak. Útja során azonban nem mindig lelt megfelelő szállásra; néha az istálló is megfelelő helynek bizonyult a kényes ízlésű lovagnak arra, hogy ott éjszakázzon.
Néha, amikor nem volt oly ház, hol megszállhatnék, istállóban laktam. Valamely terjedelmes és tágas istállót kerestünk, melynek egyik részében tűzhely és kémény állott, a másik része pedig a marháknak és a juhoknak volt szánva. Általában ugyanis úgy szokott lenni, hogy a nyáj, a csorda és őrzőik ugyanazon fedél alatt vannak. Azt a részt, ahol a tűzhely volt, sátorom lapjával választottam le. A tűzhöz asztalomat és ágyamat helyezvén boldogabban éltem a perzsák királyánál.
(26. oldal)
A szerző latinos műveltsége, az antikvitás iránt érzett humanista rajongása e soraiban is előtűnik. Az idézett rész utolsó szavai („...boldogabban éltem a perzsák királyánál”) a Busbecq által írt latin eredeti 1595-ös frankfurti kiadásában így hangzik:
Persarum vigebam rege beatior.
A dolog azért érdekes, mert Horatius ódáinak harmadik könyvében a kilencedik ódában (melyet alkalmanként a Lídiához, illetve a Kibékülés címmel is szoktak emlegetni) az alábbi sort olvashatjuk:
Persarum vigui rege beatior.
Látható, hogy mindössze igeidő-használatban van eltérés: a Busbecq által használt vigebam a vigeō, -ēre ’él, erőben van, virágzik’ ige activum indicativus praeteritum imperfectuma (cselekvő igenem, kijelentő módú folyamatos múlt idejű alakja), míg a horatiusi vigui ugyanennek az igének activum indicativus praesens perfectuma (cselekvő igenem, kijelentő módú befejezett jelen idejű alakja); mindkét alak természetesen egyes szám első személyben van.
(Forrás: Wikimedia Commons / Anton von Werner (1843–1915))
Quintus Horatius Flaccus (i. e. 65 – i. e. 8) ódáit négy könyvben publikálta. Az első három könyv i. e. 23-ban került kiadásra; Busbecq sorai a III, 9 jelű ódájára hajaznak – melynek egy, 1824-ből származó magyar fordítása az interneten is olvasható.A latin eredetit és a magyar nyelvű műfordítás megzenésített változatát is meghallgathatjuk a YouTube-on. (A magyar műfordításhoz képest természetesen eltérő a fentebb általunk közölt prózai fordítás.)
A Vesta-szüzekről a szerbiai télben
Horatius mellett a szerző egy másik utalást is tesz az alábbi passzusban az antikvitás világára:
Kíséretem az istálló másik részében, tiszta szénában heveredett le. Közülük néhányat elragadott az álom a tűz mellett, ahol a kertben vagy a réten az étel főtt. A tűz e védelme mellett sikerrel szálltak szembe az éjszaka hidegével. Nem kevésbé vigyáztak arra, hogy a tűz ki ne aludjék, mint a római Vesta-szüzek.
(26. oldal)
(Forrás: Wikimedia Commons)
Busbecq nem kevés humorral (vagy malíciával?) utal itt a római Vesta-szüzekre: Vesta istennő papnőinek egyik legfontosabb feladata a magát az istennőt jelképező szent tűz őrizete volt. Ha a tűz kialudt, komoly büntetésben részesültek. Ha 1554-1555 telén szerbiai szállásukon Busbecq kísérőinek véletlenül kialudt a tüze, büntetésük leginkább a balkáni tél hidege lehetett...
A folytatásban az is kiderül, hogy ilyen körülmények között a követ mivel tudja ösztönözni kíséretének tagjait.
Felhasznált források
Adamik Tamás: Római irodalom az aranykorban. Magyar Könyvklub, Budapest, 2001.
Augerii Gislenii Busbequii Legationis Turcicae Epistolae quatuor. Frankfurt, 1595.
Lettres de Baron du Busbecq. Paris, 1748.
The Turkish letters of Ogier Ghiselin de Busbecq. Transleted by Edward Seymour Forster with a foreword by Karl A. Roider. LSU Press, 2005.
"Nem kevésbé vigyáztak arra, hogy a tűz ki ne aludjék, mint a római Vesta-szüzek."
Talán pontosabb lett volna ha a cikkíró /vagy a fordító/ úgy fogalmaz: Nem kevésbé, mint a római Vesta-szüzek, vigyáztak arra, hogy a tűz ki ne aludjék.
Ugyanis a Vesta-szüzek nem saját magukat, hanem a tűzet óvták a kialvástól.
Zavaros fogalmazás mögött zavaros gondolkodás húzódik meg!
Ezek után engem a NYEST ne oktasson se nyelvre, se tudományra.
Ezenkívűl lehet nyelvi sovinisztának meg lingvicistának nevezni, de akkor is ez a véleményem.