Hű vagy rendes?

A hűségről és a rendességről lesz szó. Ha el nem tudja képzelni, hogy ennek mi köze a nyelvhez, olvasson tovább. Többféle csehről lesz szó: különféleképpen viselkednek.

A hétköznapi életben a hűség és a rendesség általában együtt járnak: a hű embert általában rendesnek tekintjük. Valójában a rendesség pozitív tulajdonság, a hűség már nem egyértelműen az: lehet valaki rossz eszméhez, személyhez is hű. Hogy mi a két tulajdonság pontos viszonya, annak eldöntését az olvasóra bízzuk. Ebben a cikkben a nyelvi hűségről és a nyelvi rendességről lesz szó.

A dilemma forrása
(Forrás: Wikimedia Commons / Kelvinsong / CC BY 3 0)

Egy tipográfiai dilemma

Kiindulópontunk egy tipográfiai dilemma, amit Arnold Zwicky vet fel. Adva van egy szabály: a mondatot nagy betűvel kezdjük. Adva van egy szóalak: iPhone. Mit tegyünk, ha a mondat ezzel a szóval kezdődik? Vagy hűek maradunk a szó alakjához és kisbetűvel kezdjük, de ezzel megszegjük a szabályt, vagyis nem vagyunk rendesek; vagy betartjuk a szabályt és a szót legalább mondateleji helyzetben IPhone-nak vagy Iphone-nak írjuk, ebben az esetben viszont nem vagyunk hűek.

Ha mindkét megoldás rossz érzést hagy bennünk, amin nem tudunk túllépni, akkor valahogy át kell fogalmaznunk a mondatot, hogy ne ezzel a szóval kezdődjön. Van, aki ugyanebből az okból kifolyólag egy mondatkezdő számot is kiír betűkkel. Mindez azonban nem nyelvi, legfeljebb tipográfiai vagy helyesírási kérdés. Lássuk ugyanezt a problémát néhány nyelvi adattal.

Alapalak

Egy szó különböző helyzetekben – mondatokban – különböző alakokban fordulhat elő. A lencse például előfordulhat [lencse] vagy [lencsé], a Lipcse [lipcse] vagy [lipcsé] alakban, az utóbbiakat találjuk a toldalékok nagy része előtt (pl. lencsé-t, lencsé-től, Lipcsé-be, Lipcsé-i), az előbbieket egyéb esetekben (azonban van egy-két képző, ami előtt szintén ez az alapalak áll: lencse-ség, lipcse-i; figyeljük meg, a birtokos jel előtt [é] van, az azonos alakú melléknévképző előtt nem)

Azt mondhatjuk, hogy bizonyos helyzetekben (pl. lencseleves, lipcseiek) a szó hű az alapalakjához. Más helyzetekben (pl. lencsét, Lipcsébe) viszont nem hű, hanem rendes. Azért rendes, mert megfelel annak a szabálynak, hogy ilyen toldalékok előtt nem állhat [e], helyette [é] áll. A lencseleves-ben egyszerre hű és rendes is, mert itt nem kényszeríti semmi, hogy ne [e], hanem [é] legyen.

Azt gondolhatnánk, hogy mindebben semmi különös nincsen, van egy tővégi [e]-t (és [a]-t) nyújtó szabály, ami a megfelelő toldalékok előtt teszi a dolgát, a megnyújtott végű szavak pedig feladják hűségüket és csak rendesek lesznek. És valóban, szinte minden [e]-re vagy [a]-ra végződő szó ugyanígy viselkedik: Udinében [údinében], Topekában [topekában] stb.

A kivételes csehek

Van azonban olyan eset, amikor nem történik meg ez a nyúlás. Például a cseh [cse] magánhangzója sosem lesz [é]. Mássalhangzóval kezdődő toldalékok előtt marad [e] (pl. csehben [cseben], csehnek [csenek]), magánhangzóval kezdődő előtt viszont többnyire megjelenik a tő és a toldalék között egy [h] (pl. csehet [csehet], csehek [csehek], csehen [csehen], csehe [csehe]). Az -ig különösen viselkedik: csehig [cseig]. Figyeljük meg, hogy ez a toldalék máskor is sajátosan járul a tőhöz: ezen, ezé, ezért, de eddig (nem ezig). Ennek alapján a csehért alakot [csehért]-nek várnánk, azonban a [cseért] alak sem tűnik lehetetlennek.

Hozzáértő olvasóink tudják, hogy a potrohban [h]-ja nem pont olyan, mint a potroha [h]-ja. Ezt a különbséget most figyelmen kívül hagyjuk, csak arra figyelünk, van-e ott valami, vagy nincs. Hogy milyen a [h] az következik abból, hogy követi-e magánhangzó vagy nem.

Mondhatnánk, hogy a cseh szó végén – ahogy a helyesírás is sejteti – van egy [h]. Azonban valahogy ezt a [h]-t meg kell különböztetnünk pl. a potroh végén állótól, mert az sose tűnik el: potroha (mint csehe), de potrohig [potrohig] (de csehig [cseig]) és potrohban [potrohban] (de csehben [cseben]). Ráadásul, ha egy ilyen [h]-eltüntető szabályt feltételezünk, akkor arra is figyelnünk kell, hogy ez a [e] megnyújtó szabály után következzen, hiszen épp azt akarjuk, hogy a feltételezett [h] védje meg az [e]-t a nyúlástól. Márpedig láttuk, hogy az ilyen szabályrendezés gyanús dolog.

Az, hogy a csehet, csehek, csehen szavakban a toldalék mássalhangzója előtt van egy magánhangzó, mégiscsak arra utal, hogy a cseh nem magánhangzóra végződik, hiszen akkor a toldalékot csak a mássalhangzó alkotná: tehát ezek az alakok a falut, zoknik, eskün mintájára *[cset], *[csek], *[csen] lennének. Mindezen bonyodalmak miatt egyre több beszélő azt a stratégiát követi, hogy az ilyen – időnként [h]-ra, máskor magánhangzóra végződő töveket egységesíti, mindig ejti a [h]-t. Nézzük a különféle beszélők ejtéseit:

	A	B	C
cseh	—	—	h
csehek	h	h	h
csehért	h	—	h
csehig	—	—	h
csehben	—	—	h

A klasszikus A-típusú beszélőkhöz képest a B-típus bizonytalan az -ért előtti helyzetben, a C-típus viszont kiegyenlíti az összes alakot, így mindig hű tud lenni.

Egy másféle Cseh

A nevek viselkedésükben nagyobb hűséget mutatnak a többi szónál. Egy név utolsó magánhangzója nem maradhat el, akkor sem, ha az azonos alakú nem névben igen: sólyom–sólymot, de Sólyom–Sólyomot, bodor–bodrot, de Bodor–Bodort. Más váltakozások sem történnek meg nevekben: tűzkő–tűzkövet, de Tűzkő–Tűzkőt, réz–rezet, de Réz–Rézt. Ugyanakkor egy név végi [a] vagy [e] többnyire [á]-vá, illetve [é]-vé válik: Szemere–Szemerét, Varga–Vargát. Úgy tűnik, az hogy a tárgyrag [t]-jét tővégi [a] vagy [e] előzze meg, rosszabb, mint a név alapalakjához való hűtlenség.

Ilyen szempontból a Cseh név is különlegesen viselkedik. Nézzük a következő mondatokat:

(1) szeretem Bródy Jánost

(2) szeretem Bródyt

(3) szeretem Cseh Tamást

(4) szeretem Cseht/Csehet(?)

Szűkkörű felmérésünk szerint az utolsó mondatban a [csehet] ejtést néhány beszélő elutasítja és inkább a hű, de teljesen „rendetlen” [cset] ejtést választja. Mások viszont egyiket sem hajlandóak elfogadni, és egy átfogalmazott változatot választanának, amit itt a (3)-ban adunk. A kísérletet mindenki elvégezheti ismerőseivel: el kell mondani az első három mondatot, majd rákérdezni, hogy hogyan lenne a negyedik.

Che Guevara nevével a (6)-ban adott átfogalmazott változaton kívül kizárólag a hű, de nem rendes [cset] alak jöhet szóba:

(5) betiltották Chet

(6) betiltották Che Guevarát

Arra gondolhatnánk, hogy ilyen rövid neveknél már elfogadhatatlan akár csak egyetlen hang megváltoztatása is. De vajon a kedves olvasó hű lenne vagy rendes a következő esetben?

(7) a vitorlásversenyen legyőztem Fa Nándort

(8) a vitorlásversenyen legyőztem Fat(?)/Fát(?)

Ha legközelebb felfigyelünk arra, hogy valaki nem úgy mond valamit, ahogy mi mondanánk, akkor ahelyett, hogy lehülyéznénk őt, akárcsak magunkban, gondoljuk végig, vajon hű volt-e vagy rendes.

Kapcsolódó tartalmak:

• Eltűntek, vagy sose voltak?
• A kehely, a pehely és a teher
• Ként vagy kenet?
• Sejtje vagy sejtse?
• -val/-vel vagy -al/-el?

Hasonló tartalmak:

• A miénk vagy a mienk?
• Az egér és a sügér meccse
• Honnan van a mag?
• Ide vezet a fáradság!
• Kicsire adunk

Hozzászólások (22):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Az összes hozzászólás megjelenítése