Honnan jön a buzgár?
Az árvízi hírekben sok új szakkifejezést tanulhattunk. Az egyik ilyen a buzgár. Mi az a buzgár? Buzog-e a buzgár? És mi buzog a buzgárban, ha egyáltalán? – Ezeknek a kérdéseknek igyekeztünk utánajárni.
Az elmúlt hét árvízi helyzete alatt rengeteg új kifejezéssel ismerkedhettünk meg az árvízi híradásokból, a mentési munkálatok vezetőitől. Szinte hétköznapivá vált a védekezés, a védmű, a gát koronája, a nyúlgát kifejezés, és persze még sok más, többé-kevésbé vízügyi szakkifejezés. Ahogy a Duna vize betört a szárazföldre, úgy árasztották el ezek a szakszavak a sajtó nyelvét. Az egyik legérdekesebb – legalábbis nyelvészeti szempontból – a buzgár volt.
A buzgárok nagyon veszélyesek: ezek a töltések úgynevezett mentett oldalán (újabb szakkifejezés!) megjelenő vízfeltörések. A víz ezekben a buzgárokban alulról fölfelé áramlik, és magával mossa a töltés finom, szemcsés anyagát. Buzgárok azért alakulnak ki, mert a gát két oldalán vízszintkülönbség van; az árvízi oldal nyomása növeli a talajvizet a védett oldalon (a közlekedőedények elvének megfelelően). Ekkor, ha a gát nem akadályozza rendesen a vízmozgást, a víz feltör (felbuzog) a mentett oldalon. Ez pedig hosszú távon akár gátszakadáshoz is vezethet. Az elmúlt napokban többször is hallhattuk a híradásokból, hogy a buzgárok is gondot okoznak az árvízi védekezésben.
(Forrás: MTI / Kallos Bea)
A buzgár szó tehát az elmúlt napokban mindenképp a hétköznapi nyelv részévé vált, A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárából (TESz.) az is kiderül, hogy ez nem először fordul elő. Az 1965-ös nagy dunai árvíz idején ugyanis szintén szélesebb körben is ismertté vált már a kifejezés. (A buzgár árvíz esetén igen gyakori jelenség.) A szótár az első írásos adatot a kifejezésre 1825-ből jegyzik, ekkor még ’fodrozódó vízfelület, örvény’ értelemben, nem pedig speciális vízügyi jelentésben. A 19. század elején tehát buzgárnak nevezték az evezőlapát nyomán kialakuló örvényeket. A 20. század elejéről azonban már a mai értelemben találjuk meg a buzgár szót. De honnan jön a buzgár?
(Forrás: MTI / Marjai János)
Nem olyan nagy meglepetés, hogy a buzgár a buzog ige (fantom)tövéből jött létre az -ár szláv eredetű névszóképzővel – hasonlóan a búvár (búvik), csiszár (csiszol) és a vájár (váj) képzett szóalakokhoz. (A császár és a betyár szavak azonban nem tartalmazzák ezt a képzőt!) És honnan származik a buzog? – Hangutánzó vagy hangulatfestő eredetű; a buz tő a TESz. szerint vagy a finnugor korban vagy már a magyar nyelv önálló életében alakulhatott ki. Buzgó kutatásokkal tehát ennyit tudtunk kideríteni a buzgárokról.
" A víz ezekben a buzgárokban alulról fölfelé áramlik, és magával mossa a töltés finom, szemcsés anyagát."
Vagyis pépessé válik.. Na ez messze vezet.
A folyamat úgy indul, hogy váratlanul felpuposodik a föld, (ma gyakran az aszfalt). Mivel a "PÚP", ha a mássalhangzók állandók, lehet "PÉP" is, vagy ha magánhangzó állandó marad, lehet "BÚB" is, feltétlenül mag szóként viselkedik. Az első, "PÉP" a jellegre, a második, "BÚB" az esetleges helyre (fejen), még inkább a formára utal (persze nem mindegy, hogy a púpon van búb, vagy a feje búbján a púp:).
A "bucka" is felpupusodás, ahol a "c" a "d(t)sz" eredménye, és a "buzgár" (kimondva a "z" "sz", mert "g" követi) fő jellemzője a "budjogás (bugyogás)". Ezzel máris a késztetés-eredmény párnál vagyunk, vagyis "buszt/ bud(t)" a szabályos késztetés-eredmény pár alak..
A szótő "pú(p), és később bú(b)", melyeket ha hosszú, vagy kettős mássalhangzó követ (bucka, buzgár)), az "u" megrövidül..
(Érdekes, hogy a szlávok jövő idejű "büty" lét igéjük ragozott alakja "búdu, búgyes (búdjes)" stb. az eredményoldali
"bud(t)" alakot idézi, talán a vízvétel módjával kapcsoatosan..:)
Ma már nem illik így használni a szót. Új, politikaialag korrelt verziója: homokár vaggy rövidítve homár.