Hiszem, ha látom
Sorozatunkból már eddig is kiderült, hogy a kötőmód nem tartozik a nyelvek nyelvtanainak legkönnyebb részei közé. A francia, a magyar és az angol után most a német kötőmód szépségeivel ismerkedhetnek meg olvasóink.
A kötőmódról szóló sorozatunkban eddig a franciát, a magyart és az angolt tekintettük át, és annyit bizonyosan megállapítottunk, hogy egy bonyolult jelenségkörről van szó. Kötőmód, ami felszólítást fejez ki, vagy éppen feltételes mondatokban jelenik meg. Mi jöhet még? Most a németet vesszük górcső alá, amely, mint látni fogjuk, hasonlít az angolra, de azért váratlan meglepetéseket is tartogat a kötőmód használatát illetően…
„Azt állítja a miniszter…”
Teljesen biztosak csak abban lehetünk, amit a saját szemünkkel láttunk. Ezért aztán, ha valaki mástól hallottunk valamit, és ezt továbbadjuk, gyakran jelezzük, hogy másodkézből kapott információról van szó. A magyarban például így:
„Meggyilkolták Whitney Houstont? – Egy magánnyomozó azt állítja, hogy az énekesnő 1,5 millió dollárral tartozott drogdílereinek.” (index.hu)
„A terézvárosi polgármester a dohányzásért lobbizik. Szerinte műemléki környezetben lehessen füstölni a vendéglátóhelyeken.” (urbanista.blog.hu)
„Stahl Judit kiakadt a fagyiversenyen, szerinte porból készült minden.” (gastro tv)
Kérdés, hogy ilyenkor a néző vagy az olvasó a magánnyomozónak, a polgármesternek, vagy Stahl Juditnak ad-e igazat, vagy épp fordítva: az azt állítja, szerinte fordulatok miatt több gyanakvással fogadják ezeket az állításokat.
Az információ forrását és annak megbízhatóságát egyébként többféleképpen is kifejezik a nyelvek. Számos nyelvben például külön igemód segítségével különböztetik meg azt, hogy valamit a beszélő a saját szemével látott, vagy csak mástól hallotta, esetleg valamilyen jelből kikövetkeztette, de nem látta. Ez utóbbira példa, ha égett szagot érzünk a konyhából, és azt mondjuk: Odaégett a sütemény. (Ezeket evidenciális rendszereknek hívják.)
Nem kell messzire mennünk, hogy ilyen nyelveket találjunk, hiszen például a bolgárban, a törökben vagy az észtben a kijelentő módtól eltérő igealakokkal jelzi a beszélő, ha valaminek nem volt valójában a szemtanúja. Érdekes azonban, hogy a bolgár híradásokban nem mindig használják ezt a bizonyos másodkézből hallott információt jelző igemódot, még akkor sem, ha indokolt lenne: bizonyos kényes témák tárgyalásánál ez ugyanis arra engedne következtetni, hogy nem is tartják hihetőnek az adott hírt. A németben pedig a kötőmód jelen idejét használják hasonló célokra. Lássuk most ezt részletesebben!
Biztosra mennek
Az angolhoz hasonlóan tehát a németben is vannak jelen és múlt idejű kötőmódú alakok (németül egyébként Konjunktivnak hívják ezeket), az azonban más kérdés, hogy ugyanarra használják-e őket, mint az angolban. Ami a jelen időt illeti, az eddig vizsgált nyelvekkel ellentétben a német kötőmódú alakok nem beágyazott felszólításokban, utasításokban stb. jelennek meg, hanem a fenti példákhoz hasonlóan olyankor, amikor a beszélő olyasvalamiről számol be, amit valaki mástól hallott, és ennek megfelelően száz százalékig nem lehet biztos abban, hogy a dolog igaz, vagy valóban megtörtént. Ennek tipikus esete az úgynevezett függőbeszéd:
Er hat eine Schneefräse aber er sagt, er habe viel zu tun – ich glaube er lügt, ich kann ihn gar nicht mehr leiden!
’Van hókotrója, de azt mondja, túl sok dolga van – azt hiszem hazudik, már nem bírom őt elviselni!’ (Azaz az illető nem akar segíteni eltakarítani a havat.)
Sie sagt sie komme im Moment selbst nicht so klar mit sich.
’Azt mondja, momentán még önmagával sincs teljesen tisztában.’
(Forrás: Wikimedia Commons / Carlos Cintron, U.S. Air Force)
Ez persze illeszkedik a kötőmód használatának eddigi leírásába, amennyiben a beszélő vagy a főmondat alanya által jelölt szereplő nincs feltétlenül meggyőződve a mellékmondatban megjelenő tényállás igazságtartalmáról. Igen ám, de a némettel ellentétben az eddig vizsgált nyelvek a kommunikációt, információátadást kifejező predikátumok után éppen hogy kijelentő módot használnak, míg az akaratot, parancsot, egyéb úgynevezett direktívákat kifejező predikátumok után kötőmódot. A németben viszont ez utóbbiak kijelentő móddal állnak:
Ich will, dass du bei mir bist.
’Azt akarom, hogy itt legyél velem.’ (Szó szerint: ’itt vagy velem’.)
Ich bestehe darauf, dass du mit mir skifahren gehst.
’Ragaszkodom hozzá, hogy elgyere velem síelni.’ (Szó szerint: ’eljössz’.)
(Forrás: Wikimedia Commons / Andreube / GNU-FDL 1.2)
Ami a kötőmód jelen idejű (vagy inkább egyidejű) alakjait illeti, a ragjaik az egyes szám második és harmadik, és a többes szám második személytől eltekintve egybeesnek a kijelentő móddal (erre később még visszatérünk).
Egy főmondathoz képest előidejű eseményre is lehet utalni kötőmódban. Az angolhoz hasonlóan ebben az esetben a segédigék (haben ’birtokolni’ vagy sein ’lenni’) kerülnek kötőmódba, ezt követi a főige múlt idejű melléknévi igenévi alakja:
Tom erzählt, dass sie gestern im Schwimmbad gewesen seien.
’Tom azt meséli, hogy tegnap uszodában voltak.’
Az angollal ellentétben a németben utóidejű is lehet a kötőmódú mellékmondat, ilyenkor a jövő időt kifejező werden (főigeként: ’válik valamivé’) segédige kerül kötőmódba:
Tom sagte, dass Daniel gleich in die Schule gehen werde.
’Tom azt mondta, hogy Daniel mindjárt megy az iskolába.’
Feltételes mód kötőmóddal
Az angolban már láttuk, hogy az igéknek nincs feltételes módú alakjuk, feltételes mondatokat valójában az igék kötőmód múlt idejű alakjával alkotnak. Hasonlóképpen van ez a németben is, ahol szintén a kötőmód múlt idejét használják a feltételes mondatokban. A német igeragozás persze gazdagabb, mint az angol, és ez a kötőmódú alakokban is meglátszik, legalábbis bizonyos igéknél.
Az igék egy csoportjánál, amelyeket szabályos, vagy gyenge igéknek szoktak hívni, a kötőmód múlt ideje egybeesik a kijelentő mód múlt idejével: kaufen ’venni’ – kaufte ’vett/ venne’, sagen ’mondani’ – sagte ’mondott/mondana’, wohnen ’lakni valahol’ – wohnte ’lakott/lakna’.
Ezekkel ellentétben az úgynevezett rendhagyó vagy erős igék akár többszörös tőmagánhangzó-változáson is átmehetnek a kötőmód múlt idejének képzésekor, és a személyragjaikban is különbözhetnek a kijelentő mód múlt időtől: geben ’adni’ – gab ’adott’ – gäbe ’adna’, kommen ’jönni’ – kam ’jött’ – käme ’jönne’, és ide tartozik a már említett segédigeként is funkcionáló igék közül kettő is: sein ’lenni’ – war ’volt’ – wäre ’lenne’, werden ’válni valamivé’ – wurde ’vált’ – würde ’válna valamivé’, valamint a kötőmód képzésének szempontjából a haben is: hat ’volt neki’ – hätte ’lenne neki’.
A németben tehát elvileg a kötőmód múlt idejű alakjait használják a feltételes mondatokban – mind a feltétel, mind pedig a következmény leírásakor:
Ich käme zu dir, wenn ich Zeit hätte.
’Eljönnék hozzád, ha lenne időm.’
Er könnte die Prüfung schaffen, wenn er wollte.
’Át tudna menni a vizsgán, ha akarna.’
Ich hätte gerne einen Tee.
’Szeretnék egy teát.’
Ich wäre mir in dieser Frage nicht so sicher.
’Ebben a kérdésben nem lennék olyan biztos.’
(Forrás: Wikimedia Commons)
A haben és a sein segédigék kötőmódú alakjaival pedig a már biztosan nem megvalósuló eseményekről, tényállásokról tudunk beszélni, ezt hívhatjuk a feltételes mód múlt idejének is:
Ich wäre am Sonntag gerne zu deiner Party gekommen.
’Szívesen eljöttem volna vasárnap a bulidra.’
Wir hätten den Zug noch rechtzeitig erreicht.
’Még éppen elértük volna a vonatot.’
Forrás: Wikimedia Commons / RickJ / GNU-FDL 1.2
Alternatív megoldások
Azonban a kötőmód múlt idejével – legyen az ige erős vagy gyenge – vannak problémák. A gyenge igék esetében természetesen az, hogy a kötőmód alakja egybeesik a múlt idővel, az erős igéknél pedig épp az, hogy nem. Komolyra fordítva a szót, néhány gyakori igétől (például haben, sein, werden) és a módbeli segédigéktől eltekintve, az erős igék kötőmód múlt idejű alakjai a beszélőknek ma már régiesnek és mesterkéltnek hangzanak, és bár természetesen irodalmi művekben felismerik őket, élő beszédben inkább kerülik a használatukat. Ezért helyettük egy körülíró formát használnak, amelyben a werden ige kötőmódja áll segédigeként a főige infinitívuszával:
Ich würde dich gerne besuchen.
’Szívesen meglátogatnálak.’
Er tut so, als würde er mich schon ewig kennen.
’Úgy tesz, mintha már régóta ismerne.’
A hagyományos kötőmódú alak meghagyása akkor gyakoribb, ha egyértelmű, hogy feltételes mondatról van szó, azaz például a wenn ’ha’ kötőszóval bevezetett tagmondatban:
Ich würde ihn anrufen, wenn du mir dein Handy liehest.
’Felhívnám, ha kölcsönadnád a mobiltelefonodat.’
Érdekes módon a würde-féle körülírással is lehet feltételes módú múlt időt alkotni, méghozzá úgy, hogy a főige infinitívuszának alkotjuk meg az előidejű formáját:
Das würde ich nicht gesagt haben.
’Ezt én nem mondtam volna.’
A kétféle feltételes módú múlt idő közül ez számít a bonyolultabbnak, hiszen egy két segédigét is tartalmazó komplex alakról van szó, így ez feltehetően kevésbé gyakori, mint a wäre/hätte segítségével létrehozott alakok.
Ha eddig még nem zavarodtunk össze az egymással helyettesíthető szerkezetek sokaságától, akkor majd most. Mint említettük, a kötőmód jelen idejére is jellemző, hogy alakjai gyakran egybeesnek a kijelentő móddal, így ennek megkülönböztetésére is gyakorta más alakokat használnak, például a kötőmód múlt időt, vagy akár annak a würde-féle körülírását:
Sie haben gesagt, dass sie auf die Party kommen. (kijelentő mód vagy kötőmód jelen idő) kämen. (kötő mód múlt idő) kommen würden. (kötőmód múlt idő körülírása; jövő a múltban) ’Azt mondták, hogy jönnek a bulira.’
A kevésbé hivatalos beszélt nyelvben egyébként egyszerűen kijelentő módot használnak függőbeszédben, így elvileg az is lehetséges, hogy amennyiben az ige kötőmódú alakja eltér a kijelentő módútól, akár négy szerkezet is felcserélhető lesz egymással:
Sie sagte, dass sie in Hamburg wohne. (kötőmód jelen idő) wohnt. (kijelentő mód) wohnte. (kötőmód múlt idő) wohnen würde. (körülírás vagy jövő a múltban) ’Azt mondta, hogy Hamburgban lakik.’
Mi pedig örülnénk, ha lenne egy olyan szabály, amellyel a kötőmód használatát minden nyelvben maradéktalanul meg tudnánk magyarázni.
Források
Duden: Die Grammatik, Dudenverlag, 1998.
Duden: Richtiges und Gutes Deutsch, Dudenverlag, 1985.
Grundgrammatik Deutsch, Diesterweg és Nemzeti Tankönyvkiadó, 1993.