Henye szavak és társaik

Lehet-e egy szó henye, renyhe, tunya, hanyag, lustálkodó, haszontalan, léha vagy éppen mihaszna? És a szót használó ember? A szavak stílusminősítése sokszor nyelvhelyességi szempontokat és szubjektív véleményeket tükröz, különösen a diskurzusjelölők esetén. Ne legyen hát rest, járjon utána velünk, hogy mi az alapja ezeknek a hiedelmeknek!

A diskurzusjelölőkkel kapcsolatban korábban már említettük, hogy a hát, ugye, persze, izé, hogy is mondjam, egyébként alakokat a nyelvművelő szakirodalom egy része töltelékszónak, jelentés nélküli, kerülendő elemnek tartja. A töltelékszó vagy beszédtöltelék elnevezés funkciótlanságot sugall, ám a nyelvészetnek nem minden területén tartják fölöslegesnek az idézett példákat. A beszédkutatással foglalkozó kutatók a megakadásjelenségek közé sorolják a kérdéses szavakat. Például Gósy Mária és Horváth Viktória 2009-es írásukban a töltelékszót úgy definiálják, „mint a közlésbe tartalmilag nem illeszkedő, funkcióját tekintve a diszharmónia egyfajta feloldását segítő szó vagy szókapcsolat”. Vagyis ők a beszédtervezéssel összefüggő szerepet tekintik töltelékszóinak, s az ő értelmezésükben a beszédtöltelékek többek között a beszélő időnyerésére, a csend kitöltésére valók. A beszédkutatók akkor tekintenek egy nyelvi elemet töltelékszónak, „ha az adott közlés kontextusában nincs semmilyen grammatikai vagy szemantikai magyarázat” a megjelenésükre.

Kissé másként vélekednek a diskurzuselemzők a töltelékszókról; szerintük ugyanis a beszédtervezési funkciók egy része – például a beszédszándék jelzése – összefügg a diskurzusjelölői funkciókkal. Dér Csilla Ilona éppen emiatt a beszédtöltelék fogalmának szűkítését és pontosítását javasolja az alábbiak szerint:

„Amennyiben az adott elem bármilyen azonosítható nyelvi funkcióval bír, vagyis szintaktikai és/vagy szemantikai és/vagy grammatikai és/vagy pragmatikai-szövegszervezési, esetleg a beszédprodukcióval összefüggő funkciója van, már nem nevezhető töltelékelemnek.”

Láthatjuk, hogy a spontánbeszéd-kutatással és a diskurzuselemzéssel foglalkozó nyelvészek pejoratív értékítélet nélkül használják a töltelékszó, illetve a beszédtöltelék terminusokat, s az élőbeszéd természetes alkotórészeinek tekintik őket.

Álljunk meg egy henye szóra vagy beszédtöltelékre!

Az időkitöltő vagy egyéb céllal használt töltelékszerű szavakhoz azonban nem mindenki viszonyul semlegesen. A Retorikai lexikon például a pleonazmus szócikke alatt tárgyalja a töltelékszavakat, felesleges szóbőségnek, szószaporításnak tartván őket. A Nyelvművelő kézikönyv pedig a beszédtöltelék címszó alatt „tartalom és hasznos nyelvi funkció nélküli, ill. funkciójukat vesztett fölösleges” elemekről ír. A kézikönyv az alábbi szavakat tartja beszédtölteléknek:

hát, szóval, és ekkor, nos, így, na mármost ugye(bár), tulajdonképpen, természetesen, persze, történetesen, mindenesetre, nézetem (véleményem, meglátásom) szerint, őszintén szólva, kérem (szépen, tisztelettel), tetszik tudni, tudod, érted?, kérdem (én), könyörgöm, jelzem, nem tagadom (v. mi tagadás), úgy vélem (hiszem, gondolom), hogy úgy mondjam, meg kell mondani, nem véletlen

 A kézikönyv szócikke szerint:

„Ezek többnyire csupán arra valók, hogy a beszélő időt nyerjen mondanivalójának megfogalmazására, megtartsa beszédének (látszólagos) folyamatosságát, ill. megakadályozza, hogy a beszélgető társ elvegye tőle a szót.”

Az idézetben felsorolt, a kézikönyv szerint mintegy mellesleg megemlített funkciók azonban igenis fontos beszédtervezési és társalgásirányítási stratégiák, a hozott példák pedig egyáltalán nem funkciótlan alakulatok, hanem szereppel bíró nyelvi egységek, diskurzusjelölők.

Hasonlóan alábecsülte ezeknek az elemeknek a szerepkörét 1950-ben Csatkai Endre is, aki a Magyar Nyelvőrben megjelent rövid fejtegetésében a hogy úgy mondjam, úgy szólván, izé, hogy is hívják, ugye, végeredményben példákat henye szavaknak nevezi. Ezek szerinte „fölösleges, odabiggyesztett” kifejezések, amelyek semmit sem mondanak, és csak arra jók, „hogy a gyorsan pergő beszédben ideje legyen az embernek a további mondókát kiagyalni”. Kissé ellentmondásos, hogy a szerző először e szavakat henyének titulálja és semmitmondónak tartja, majd leírja a funkciójukat. Hasonlót már láthattunk a szóval esetén is, amelyet Kodály Zoltán előbb a nyelvünk egyik legocsmányabb dudvájának kiáltott ki, majd megadta a szó használatának a lélektani hátterét és a hozzá kötődő beszélői attitűdöket. De térjünk vissza a henyére!

Aki tanul, halad; aki lusta, marad

A henye szó szinonimái a szinonimaszotar.hu szerint: semmirekellő, munkakerülő, rest, semmittevő, naplopó, tétlenkedő, renyhe, lustálkodó, lusta, haszontalan, tunya, tétlen, dologkerülő, szájtáti, léhűtő, tohonya, ingyenélő, hanyag, rendetlen, léha, trehány, mihaszna, lógós. Ezeket a jelzőket emberekre szokták használni, szavakra azonban nem. Ám nem ritka, hogy az embereket a nyelvhasználatuk alapján ítélik meg, s a henye szót kimondókat rögtön megbélyegzik. Igaz, őket nem henyélőnek titulálják, hanem egyéb jelzőket ragasztanak rájuk, és különféle negatív tulajdonságokkal illetik őket. Nézzük, mit írnak a henye szóról az értelmező szótárak!

A Pusztai Ferenc főszerkesztésében megjelent Magyar értelmező kéziszótár a henye szót választékos stílusúnak tartja, s a ’lusta, tunya’, valamint az ’odavetett, felületes’ jelentéseket közli, utóbbinál épp a henye szavak példát hozva. Ebben az értelmezésben a henye szó már más tartalmat kap, inkább a félvállról, foghegyről mondott kifejezés rokon értelmű megfelelője. Az Értelmező szótár+ pedig a ’hasznos tevékenység nélküli’, valamint a ’nem alapos, felületes’ jelentéseket társítja a szóhoz, s a henye szinonimái közt külön adja meg az emberekre és külön a nyelvi jelenségekre vonatkozóakat. A megnyilatkozásra használt henye szinonimáiként a szótár az odavetett, nyegle, pongyola alakokat hozza, vagyis a laza, pontatlan fogalmazás jellemzőjeként szerepelteti.

Az ilyen meghatározásoknál és minősítéseknél azonban mindig felmerül a norma és a viszonyítás problémája: hogy mihez képest odavetett, felületes, nyegle vagy pongyola valami. Ráadásul a kontextus megadása nélkül sokszor a kifogásolt szavaknak a funkcióját sem lehet egyértelműen eldönteni. Az azonban biztos, hogy egy ugye vagy egy hát semmivel sem henyébb, mint bármely más szó. Így mi se legyünk lusták egy nyelvi közlés összes körülményét mérlegelni, mielőtt elhamarkodottan ítéletet mondanánk a benne szereplő szavakról vagy épp a szavakat használó beszélőről. Hiszen tudják, a rest kétszer fárad.

Felhasznált irodalom

Adamik Tamás (főszerk.) 2010: Retorikai lexikon, Kalligram, Pozsony

Csatkai Endre 1950: Van-e életkoruk a henye szavaknak? Magyar Nyelvőr 74, 47–48.

Dér Csilla Ilona 2010: „Töltelékelem” vagy új nyelvi változó? A hát, úgyhogy, így és ilyen újabb funkciójáról a spontán beszédben, Beszédkutatás 2010, 159–170.

Eőry Vilma (főszerk.) 2007: Értelmező szótár+, Értelmezések, példamondatok, szinonimák, ellentétek, szólások, közmondások, etimológiák, nyelvhasználati tanácsok és fogalomköri csoportok, Tinta Könyvkiadó, Budapest

Gósy Mária – Horváth Viktória 2009: Hogyan tükrözi a kiejtés a nyelvi funkció változását? In: Keszler Borbála – Tátrai Szilárd (szerk.): Diskurzus a grammatikában – grammatika a diskurzusban, Tinta Könyvkiadó, Budapest, 37–45.

Grétsy László – Kovalovszky Miklós (főszerk.) 1983–1985: Nyelvművelő kézikönyv I–II, Akadémiai Kiadó, Budapest

Kodály Zoltán 1955: Szóval: kultúr? Magyar Nyelvőr 79, 281–284.

Pusztai Ferenc (főszerk.) 2003: Magyar értelmező kéziszótár, Akadémiai Kiadó, Budapest

Kapcsolódó tartalmak:

• Az eltévedt kérdőszó nyomában
• A többszörös „-e” kérdőszó
• Felfedezőúton a „szóval” körül
• Hát szóval tulajdonképpen mik is azok a diskurzusjelölők?
• Volt egyszer egy „hát”

Hasonló tartalmak:

• A deviszont viszontagságai
• Deviszont vannak még érdekességek a deviszont körül
• Pont, pont, vesszőcske
• Vajon vannak-e a vajon használatának szabályai?
• A helló nem köszönés – a protokollszakértő nem nyelvész

Hozzászólások (5):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)