0:05
Főoldal | Rénhírek
Diskurzusjelölők 3.

Az eltévedt kérdőszó nyomában

Lehet-e megnyugtató szabályt adni az „-e” kérdőszó helyére vonatkozóan? Vagyis el-e érdemes olvasni ezt a cikket vagy nem-e? Esetleg nem-e lehetne-e végre felhagyni az elem nem szabályos előfordulásának az üldözésével? Ha szeretné megtudni, mióta ilyen mozgékony az „-e” kérdőszó, és miért képes többször is megjelenni egy mondatban, tartson velünk!

Schirm Anita | 2014. július 24.

A diskurzusjelölők között vannak olyan elemek (pl. a hát vagy a deviszont), amelyeknek szinte minden megjelenését elmarasztalják az oktatásban és a nyelvművelésben. Van azonban egy kérdőszó, amelyet nemcsak hogy megtűrnek, hanem előszeretettel használnak még az irodalomban is, azonban a nem sztenderd helyét és az egy mondaton belüli többszöri megjelenését ennek az elemnek is megbélyegzik. Ez az -e kérdőszó (más néven kérdő partikula). Pedig az -e-nek a vándorlása számos nyelvhasználati stratégiát képes jelezni, s a mondaton belüli mozgása nem is tekinthető új keletű jelenségnek.

Korai adatok

Az -e kérdőszóra a legelső írásos adat a Jókai Kódexből való, a 14–15. századból: nemde mondamee neked. Itt még a kérdőszó egybeíródik azzal a szóval, amelyre vonatkozik. Később aztán elkezdték az -e kérdőszót kötőjellel írni, ám érdekes, hogy például Geleji Katona István a Magyar Grammatikatska című 1645-ös művében a magánhangzóra végződő szavakhoz még simán kapcsolta az -t, míg a mássalhangzóra végződőekhez már kötőjellel tette hozzá. A történeti anyagokban és a nyelvjárásokban különféle alakváltozatai találhatók a kérdőszónak: é (ee, č), ë, í, i, é, e, â. Ezeken kívül hiátustöltő j-vel (nemdeie), és ismétlődéses -ékë/-égé alakkal nyomatékosításra (hallodékë, halladégé) is használták a kérdőszót.

Ám mégsem az -e alaki sokfélesége a legmeglepőbb a korai adatok egy részénél, hanem a kérdőszó elhelyezkedése. A Nyelvművelő Kézikönyv szabálya szerint a „kérdőszócskát általában az igei vagy a névszói állítmányhoz, ill. a névszói-igei állítmány igei részéhez, összetett igealak esetén pedig a segédigéhez kell kapcsolnunk.” Azaz ha kiindulópontnak a János nyelvész, illetve a Jánost az -e kérdőszó izgatja mondatokat vesszük, akkor ezekből a kézikönyv terminológiáját és szabályait használva igei állítmány esetén a Jánost az -e kérdőszó izgatja-e?, névszói állítmánynál a János nyelvész-e?, névszói-igei állítmánynál a János nyelvész volt-e?, összetett igealak esetén pedig a Jánost izgatta volna-e az -e kérdőszó? mondatokat kapjuk.

Geleji Katona István: Magyar Grammatikatska
Geleji Katona István: Magyar Grammatikatska
(Forrás: Wikimedia Commons)

Az -e vándorlása

A 15. századból származó Huszita Bibliában az -e kérdőszónak érdekes sorrendi helyét lehet megfigyelni: nem mindig közvetlenül az állítmány után áll, hanem messzebb tőle. Például: Nemdè harō ferfiakat megbekozottakat èrèztēc a tůz kozèpibè ė?; Nemde két verebek adatnak egy fél pénzen e? Ezek mai nyelvhasználattal a következőképpen hangzanának: Nemde három megkötözött férfit eresztettek a tűz közepébe-e?, illetve Nemde két veréb adatik egy fél pénzen-e? Ma már furcsának hat a nemde és az -e egy mondaton belüli használata, ugyanúgy, ahogy az ugye és az -e sem jelenhet meg ma egyidejűleg. Azonban a kódexbeli példáknál nem is igazán ez a feltűnő, hiszen a korai nyelvemlékekben a mondatvégi -e együtt járt a mondatbevezető nemde szócskával, hanem az bennük a szokatlan, hogy az -e nem az állítmányok (èrèztēc, illetve adatik) után található.

Vajon ez-e a jó út vagy nem-e?
Vajon ez-e a jó út vagy nem-e?
(Forrás: Wikimedia Commons / Tony Hisgett / CC BY 2.0)

Többféle magyarázat is felmerülhet az idézett példák kapcsán az -e szórendi helyére vonatkozóan. Lehetne idegen nyelvi hatással indokolni őket, ám a latin szöveg többi, hasonló szerkezetű szöveghelyeinek magyar fordításainál nem távolodik el az -e kérdőszó az állítmánytól. A jelenség másik magyarázata lehetne az is, hogy a kódexbeli adatoknál az -e az előtte álló részeket kérdőjelezi meg. Azonban a latin megfelelő ezt az olvasatot is kizárja. Érdemes azonban azt is figyelembe venni, hogy az -e a magyar nyelv korai szakaszában nem csupán a mondat eldöntendő kérdő jellegének kifejezésére volt használatos. Gallasy Magdolna szerint az eldöntendő kérdésben a kérdőszó funkciója „a nyomósító funkció volt: a kérdés szempontjából a fontos részt emelte ki”. A szórendnek az aktuális tagolásban, azaz az ismert és az új mondanivaló elkülönítésében is fontos szerepe volt, s Gallasy szerint akár ezzel is magyarázható, hogy a kérdő szócska néha elmozdult az ige utáni helyről a főhírt követő helyre.

Hallottak kendtek-e már ilyeneket?

Az -e kérdőszó vándorlása bizonyos nyelvjárásokban (például a nyitravidéki palócoknál vagy az esztergomi nyelvjárásban) teljesen természetes jelenségnek számít. Simonyi Zsigmondnál 1882-ben az esztergomi adatok kapcsán olvasható, hogy az -e kérdő szócskát akkor szokás az ige elé tenni (pl. nem tudom, nem-i vót ott), ha nem az igén van a hangsúly, ha viszont az ige a hangsúlyos, akkor mögötte marad az -e (pl. nem tudom, vót-i ott). Horger Antal 1934-es példái azt mutatják, hogy a Felső-Duna bal partján a kérdő -e az állítmányt megelőző szó után állt: Oda-ë mísz? El-i mëgy a templomba? Ithon-i van a naccságos úr? Kíszenn-ë vattok? Szót-e fogad? Jó-ë lësz? Nëm-e tuggya? Nem-i vót ott? Csurgóról, Szegedről, Hódmezővásárhelyről és Szentesről pedig számos olyan adatot gyűjtöttek, amelyeknél az -e kérdőszó a kend szóhoz tapadt, s nem az igéhez. Például: Látott kend-ė mán tarka medvét nyáron?; Látta kend-ë már az új tanítót?

Az újabb dialektológiai szakirodalomban Kiss Jenő az -e kérdőszó szórendjénél regionális eltérést manapság a palóc vidékeken, az Alföldön és a Dunántúl egyes részein lát, mégpedig azt, hogy az állítmány tagadásakor a kérdőszó a tagadószóhoz járul. Például: Kérdëzte, hogy nem-ë láttad esëtleg Pistát (Kiskunfélegyháza); jöttek keresni, hogy nem-ë láttuk (Petőfiszállás); nëm-ë gyün el, kérdëzzítëk mëg (Mihályi). Palóc vidékeken ezenkívül gyakori még a kérdőszó igekötőhöz csatlakozása is, ami alkalmi jelleggel még megtalálható a Tiszántúlon is, ám a Rábaközben már kihalófélben van. Példaként Kiss Jenő a következő adatokat hozza erre: Nem tudom, hogy ki-ë szëtték má a hajmájukat (Kupuszina); Nem tom, mëg-ë főt má az ebéd (Kisnémedi). Az adatok alapján úgy látszik, hogy egyes nyelvjárásokban a kérdőszó rámutató indulatszói, figyelemfelkeltő funkciója még érezhető, s emiatt a nyelvjárási beszélők az érzelmileg hangsúlyozni kívánt elemhez teszik hozzá a kérdőszót.

Látott kend-e mán tarka medvét nyáron?
Látott kend-e mán tarka medvét nyáron?
(Forrás: Wikimedia Commons / Jmex60 / GNU-FDL 1.2)

Napjaink köznyelvi nem sztenderd -e kérdőszós adatai

A köznyelv beszélt változatában gyakoriak az olyan alakok, ahol az -e nem a sztenderd helyen áll. Ilyenkor a tagadószóhoz, az összetett állítmány névszói részéhez, az igekötőhöz, a segédige előtti ragozott igéhez, az igemódosítóhoz vagy épp az igéhez szorosan kapcsolódó személyes névmáshoz tapad a kérdőszó. Nézzük egyenként ezeket az eseteket! Vegyük a már ismerős Jánost az -e kérdőszó izgatja mondatot. A tagadott állítmányra rákérdezve a sztenderd a Jánost nem az -e kérdőszó izgatja-e? alakot használja, míg a nem sztenderd a tagadószóhoz teszi hozzá a kérdőszót: Jánost nem-e az -e kérdőszó izgatja? Összetett állítmánynál (János nyelvész volt) a szabályos János nyelvész volt-e? formával szemben a nem sztenderd a névszói részhez kapcsolja az -e partikulát: János nyelvész-e volt? Igekötős igénél (János elolvasta az összes írást az -e kérdőszóról) a nem sztenderd az igekötőhöz teszi a kérdőszót (János el-e olvasta az összes írást az -e kérdőszóról?). Feltételes módú igealaknál a sztenderdtől eltérően a ragozott ige után, a ragozatlan segédige előtt jelenik meg az -e (Jánost izgatta-e volna az -e kérdőszó?), míg ha igemódosítót tartalmaz a mondat (János könyvet olvas), akkor az -e kérdőszó az igemódosítóhoz kapcsolódik (János könyvet-e olvas?). Valamint az igéhez simuló személyes névmáshoz (János magáz minket) is gyakran hozzátapad az -e a nem sztenderdben (János magáz minket-e?).  A nem sztenderd alakokat a nyelvhasználók eltérő mértékben tartják helyesnek vagy helytelennek. Kassai Ilona 1993-as, első éves magyar szakos egyetemistákkal végzett felmérése azt mutatja, hogy a mondat jelentése, hangzása és gyakorisága is befolyásolja a beszélőknek a nem sztenderd -e kérdőszós szerkezetekről alkotott ítéletét.

A nyelvművelő írásokban megbélyegzik és elmarasztalják a fentebbiekhez hasonló példákat, ám a nyelvészeti szakirodalomban többféle indoklás is megjelenik a használatukra vonatkozóan. Kassai Ilona és Nádasdy Ádám például a hangsúly szerepét emelik ki: az -e szócskát ugyanis a beszélők sokszor a nyomatékos elem után teszik. Máskor viszont a hangsúlytól függetlenül az -e kérdőszó olyan szerkezet végére kerül, amelynek az elemei szorosan összetartoznak. Ezeken túl pedig a mondat legvégén megjelenő kérdőszó a mondat egészére is vonatkozhat, s ilyenkor az egész kijelentés kérdőjeleződik meg.

A nem sztenderd alakok között igen gyakoriak a nem-e kezdetű formák (Nem-e izgalmas?). A nem-e kapcsán vannak nyelvészek, akik átrendeződőben lévő mondattani pozícióról beszélnek, míg mások a jelenség pragmatikai vonatkozásait emelik ki. A nem-et tartalmazó, úgynevezett negatív kérdések ugyanis olyan kérdő mondatok, amelyek valójában egy állítással egyenértékűek. Például a Nem lehet az, hogy a példákat látva az olvasók arra jönnek majd rá, hogy nem tudnak egyértelmű szabályt rendelni az -e használatához? kérdés A példákat látva az olvasók arra jönnek majd rá, hogy nem tudnak egyértelmű szabályt rendelni az -e használatához állítást fejezi ki. Viszont ha közvetlenül a tagadószóhoz kapcsolódik a kérdőszó, akkor ez gyengíti a kérdés kijelentésértékét. Vagyis más beszélői szándék tartozhat a Nem arról van-e szó... mondathoz, mint a Nem-e arról van szó... kezdetűhöz. Az előbbi erősebben értelmezhető kérdés formájába bújtatott állításként, míg az utóbbi kérdés bizonytalanabbnak hat. Ám a nem-e használata nem csupán ebből a nyelvhasználati stratégiából eredhet, hanem fakadhat nyelvi bizonytalanságból, utánzásból, illetve nyelvi játék, azaz a sztenderdtől való szándékos eltérés igénye is lehet az oka, ugyanúgy, ahogy a többi „elvándorolt -e-t” tartalmazó formának is.

Fel-e használhatjuk ezt a képet?
Fel-e használhatjuk ezt a képet?
(Forrás: Jánk István)

Végszó helyett

Az eddig említetteken kívül számolni kell még a többszörös -e kérdőszót tartalmazó szerkezetekkel is. Ha az olvasó ezen a ponton felteszi magában azt a kérdést, hogy Nem-e lehetne-e esetleg azokra is fényt deríteni-e, akkor jó hírünk van számára, lehet, mégpedig a cikksorozat következő részében.

Felhasznált irodalom

Gallasy Magdolna 2003: Mondattörténet. In: Kiss Jenő – Pusztai Ferenc (szerk.): Magyar nyelvtörténet. Osiris Kiadó, Budapest, 251–267, 483–560.

Grétsy László – Kovalovszky Miklós (főszerk.) 1983–1985: Nyelvművelő kézikönyv I–II. Akadémiai Kiadó, Budapest

Horger Antal 1934: A magyar nyelvjárások. Kókay, Budapest

Kassai Ilona 1993: Nyelvi norma és nyelvhasználat viszonyáról az -e kérdőszó mondatbeli helye(i) kapcsánHungarológia 3: 93–102.

Kiss Jenő 2001: Magyar dialektológia. Osiris Kiadó, Budapest

É. Kiss Katalin (szerk.) 2014: Magyar generatív történeti mondattan. Akadémiai Kiadó, Budapest

Nádasdy Ádám 2004: Mignont-e eszel? Magyar Narancs 2004/10/07

Schirm Anita 2006: Az -e kérdő partikula nyomában. In: Gárgyán Gabriella – Sinkovics Balázs (szerk.): LingDok 5, Szegedi Tudományegyetem Nyelvtudományi Doktori Iskola, Szeged, 131–153.

Simonyi Zsigmond 1882: A magyar kötőszók, egyuttal az összetett mondat elmélete, Második kötet, Az alárendelő kötőszók első fele, A hogy és -e kötőszók. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (4):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
3 éve 2015. december 30. 01:52
4 Törzsmókus

a „č” az è akart lenni, nem-e?

5 éve 2014. július 25. 06:31
3 Krizsa

A héber ha-, he-, prefixum azonos a magyar ha, he és -e kérdőszóval.

A héber ha-, he-, ugyancsak előrag egyúttal határozott névelő is. A magyarban leesett a H-ja.

A többfunkciós előrag lágy H-ja tehát a részben leesett, de nem mindenhol...

A HA = A, AZ -

a HA feltételes és a HE, -E? kérdőszavak TELJES BOKRA

közös a sémi nyelvekkel. Hol volt időben legelőbb? Valszeg az északi-finnes nyelvekben, de annak már 12 ezer éve....

ennél közelebb az egész közép-dél-európai térségben. S persze a gyöknyelvekben maradt fenn legjobban.

Ez a téma egymagában megér egy tízoldalad tanulmányt.

5 éve 2014. július 24. 23:16
2 schirm_a

@Janika: A he szóhoz az etimológiai szótárak szerint nincs köze az -e kérdő partikulának, bár mindkettőnek van hasonló használati köre. A he, illetve hé a TESz., valamint az EtSzt. szerint is hangutánzó eredetű indulatszó, amely önkéntelen hangkitörésből keletkezett. Érdemes megnézni még, mit mond erről Kelemen Józsefnek A mondatszók a magyar nyelvben munkája.

Az -e kérdőszó eredetére vonatkozóan viszont többféle magyarázat is van. Berrár Jolán, Klemm Antal és a TESz. is az indulatszói, az EtSzt. a mutató névmási eredetet vallja, míg D. Mátai Mária figyelemfelkeltő, indulatszói tulajdonságú mutató névmásból vezeti le a kérdőszót. Simonyi Zsigmond viszont kötőszavakkal hozza kapcsolatba a kérdő partikulát, s nála olvasható a következő: „az -e szócska talán *hé-nek hangzott s mindenestül azonos volt a ha kötőszóval”.

5 éve 2014. július 24. 12:21
1 Janika

A "he" kérdőszóhoz köze lehet, he?

A "he" kérdőszóhoz köze lehet-e?