Helyesírási placebo
Az érezhetően idegen eredetű szavak helyesírásával kapcsolatosan sok kérdés merül föl. A „placebo” sem kivétel.
Az elmének a testre gyakorolt hatásáról és a placebohatásról szóló, nemrégiben megjelent cikkünk több nyelvi jellegű kérdést is fölvetett. Az egyik természetesen helyesírási: hogyan kell írnunk a placebo szót? A másik pedig etimológiai: honnan ered ez a furcsa, nemzetközi szó, ami a magyarban is meghonosodott? Most az első, könnyebbik kérdésnek járunk utána.
A helyesírási kérdés annyiban könnyen megválaszolható, hogy mind a Magyar helyesírási szótár, mind pedig az Osiris Kiadó-féle helyesírási kézikönyv (OH.) tartalmazza placebo alakban. Tehát a szóvégi magánhangzó hiába hosszú, az írásban megőrizzük az eredeti, „idegen” írásformát. Ez azért lehet indokolt, mert a szó még a helyesírás szabályozói szerint „nem honosodott meg” kellőképpen. Persze, mint a többi hasonló idegen eredetű szó esetében, a toldalékos alakokban a tővégi magánhangzó hosszúságát jelöljük: placebo, de placebók, placebót, placebóval. Ez idáig tiszta sor, még akkor is, ha a kifejezést olyannyira bevettnek érezzük, hogy nem is igazán tudunk rá jó magyarítást.
(Forrás: Wikimedia Comons / Jean Siméon Chardin (1699–1779) )
Helyesírási érdekesség, hogy Tótfalusi István Idegenszó-tára placébó alakban hozza a szót. Ez az írásforma szintén nem követi az elterjedt [placebó] ejtést. Fogósabb kérdés, hogy hogy írjuk azt, hogy placebohatás? Az idegen nyelvű mintákra sokan különírják (placebo effect – placebo hatás); más viszont érzi az összetételt, és ezért kötőjelet tesz: placebo-hatás. Szerencsére az OH. ebben is egyértelmű; ott placeboeffektus szerepel. Bármilyen furcsa, összetételekben tehát (szemben a toldalékos alakokkal) ezek szerint nem jelöljük hosszúval a tővégi magánhangzót.
Most, hogy utánajártunk a placebo helyesírásának, máris sokkal jobban érezzük magunkat! Ne mondja, hogy Önre nem hat!
@LAttilaD: >> szóltam, hogy az euró hosszú ó, mert magyar nem tűri a szóvégi rövid o-t <<
Az orvosi szaknyelvi szövegeken kívül és is hosszú <ó>-val írom a <placebó> szót, ennek ellenére nem látom ilyen fekete-fehérre redukálhatónak a kérdést: mert írásban a magyar tűri a szóvégi rövid <o>-t. Itt tényleg az a kérdés, hogy a köznyelvben meghonosodott-e már. Csak a <cinquecento> vs. <csinkvecsentó>-val ellentétben a kérdés rejtettebb, mert itt csak az utolsó betű jelölése változik.
Az <euro> ~ <júró> ~ <ojró> ~ <euró> kérdése is analóg az <escudo> ~ <eszkúdó> ~ <iskudu> problémájával, amíg az egy külső pénznem (márpedig most az).
Mindegyik esetben mérni kell, pl. a megfelelő korpuszban lévő gyakoriság vizsgálatával a meghonosodottságot, illetve azt az alakváltozatot, amely a meghonosodott formák közül sztenderdizálható.
@Nem tudtam jó nevet kitalálni: Hát, attól függ milyen nyelven ejted ki. Klasszikus latinul [plakebo] volt, magyarul [placebó], a [plaszebo] pl. spanyolul lenne.
hu.forvo.com/word/placebo/
Nem [plaszebó] ejtés a bevett?? Akkor én eddig tévhitben éltem :D
Egyébként a latin placeo, -ére 'tetszik' ige kijelentő mód aktív jövő idejének egyes szám első személyű alakja: placebo, azaz 'tetszeni fogok'.
Ez emlékeztet engem arra, amikor a Duna tévé helyesírási műsorában jeles nyelvészünk elmagyarázta, hogy az euro rövid o. Akkor fölhívtam a tévét és szóltam, hogy az euró hosszú ó, mert magyar nem tűri a szóvégi rövid o-t. A telefonügyeletes elmagyarázta, hogy az euro rövid o, mert ez van a bankjegyeken.
Azóta sok év eltelt, és még mindig akadnak, akik rövid o-val írják az eurót. Sőt eurot. Talán a televisiot is.