Egy úttörő jellegű tankönyv
Az 1960–1970-es évek fordulója a hazai eszperantó történetében jelentős változásokat hozott. Az első, kifejezetten gyerekeknek írt eszperantó tankönyv megjelenésével párhuzamosan újraindul a hazai eszperantó nyelvű rádióadás, lehetőség nyílik eszperantó nyelvből állami nyelvvizsgára, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen pedig megindul az eszperantó középiskolai tanári képzés.
Amióta 1898-ban az első magyarországi eszperantó tankönyv megjelent, az egymást követő történelmi korok eszperantó tankönyvírói és tankönyvei soha nem szűntek meg hangoztatni annak fontosságát, milyen fontos is eszperantóul tanulni és tudni. A nyelvoktatás módszertanának legmodernebb eszközeit is felvonultatva e tankönyvek azonban hosszú évtizedeken keresztül elsősorban a felnőtt célközönség számára készültek. Az eszperantó hazai történetében – számos más érdeme mellett – Szerdahelyi István (1924-1987) azzal is újat hozott, hogy 1965-ben előállt egy gyermekek számára írt tankönyvvel.
Kis színes
Szerdahelyi István már 1962–1963-ban jelentkezik egy eszperantó tanfolyam számára írt tankönyvvel, de 1965-ös kötete igazi újdonság a hazai eszperantó tankönyvek történetében. Szerdahelyi István 10-14 évesek számára írt tankönyve először 1965-ben jelent meg: ekkor a címlapon az Esperanto 1 cím volt olvasható, a belső borítón pedig az Eszperantó nyelvkönyv 10-14 éves korúak számára. Az első kiadás 213 oldalon jelent meg; 1979-ig pedig összesen további három kiadást ért meg. Az 1979-es negyedik és átdolgozott kiadás borítója nem csupán színvilágában módosult kicsit, de a címlapon az Esperanto 1 internacia felirat olvasható, belső borítóján a cím pedig Esperanto 1 internacia lernolibro por la lerneja junularo.
Az eredeti, 1965-ös kiadás címe is jelzi, hogy a szerző folytatást, második kötetet is tervezett az első után: ez először 1968-ban jelent meg 227 oldalon Eszperantó nyelvkönyv 10-14 éves korúak számára (Esperanto-lernolibro por 10-14 jaraj infanoj), második, átdolgozott kiadása pedig szintén 227 oldalon 1980-ban. A továbbiakban itt csak az első kötettel foglalkozunk.
Az első kötet 1979-es kiadása az 1965-öshöz képest plusz oldalakat kapott: összesen 260 oldalon jelent meg, bár szerkezete és anyaga nagyjából hasonló az első kiadáshoz. A későbbi kiadás további érdekessége, hogy a hazai eszperantó tankönyvek történetében először színes oldalak is megjelennek egy tankönyvben: összesen nyolc ilyen oldalt talál az olvasó. A színes oldalak egyúttal páratlan lehetőséget kínálnak a nyelvoktatás színesítésére is: a túlnyomó többségében szocialista országok színes zászlói mellett pl. az olasz és az osztrák nemzeti lobogó is alkalmas szemléltető eszközként szolgál a színek tanítására.
A bevezető leckét követően a kötet 24 leckéje meglehetősen nagy szókincset felölelve tárgyalja az eszperantó nyelvtant. Ezt részletes nyelvtani összefoglaló és eszperantó nyelvű, leckékre lebontott utasítások, tanácsok kísérik, melyek a leendő eszperantó szakos középiskolai tanároknak szolgálnak hasznos útmutatóul. Ilyeneket olvashatunk például:
Szoktassuk hozzá a diákokat az önálló otthoni tanuláshoz és felkészüléshez. Az otthoni olvasmányokat később a tanórán párbeszédes formában és azok elismételtetésével ellenőrizzük.
A leckék témaválasztásában a szerző nagyon is törekedni látszott arra, hogy a korabeli 10-14 éves korosztály világa a lehető legátfogóbb ábrázolást kapja a tankönyv oldalain.
Eszperantó az iskolában
A gyerekeknek írt tankönyv témaválasztása és szerkezete elsősorban a gyerekek világát tükrözi: a számtalan rajz és ábra mellett rengeteg dalocska, vidám rövid történetek és mesék, ill. az iskolai élethez kötődő történetek és szituációk találhatóak a könyvben; ezek tipikusan a gyerekek szempontjából láttatják a világot. A kényelmetlen tanári kérdésekre adott leleményes tanulói válasz ékes példája az a rövid kis, ábrával illusztrált olvasmány, mely a tra ’át, keresztül’ jelentésű prepozíció szemléltetésére az 1979-es kiadás 51. oldalán található:
A képen az Olaszország térképe mellett álló Tonio nevű olasz kisfiút a tanár arról faggatja, hol is van a Vezúv. Mivel a történet Nápolyban játszódik, Tonio igen frappánsan úgy oldja meg a kérdést, hogy az ablakon át (tra la fenestro) a kérdéses vulkánra mutat.
Egy órarend képében a közoktatásban szereplő eszperantó tanórák vizuális ábrázolása is megjelenik: heti két tanórában a diákok bizony eszperantót is tanulnak. Erre bizonyíték a negyedik kiadás 59. oldalán található órarend.
A tankönyvben – a kor szellemét tükrözve – gyakran jelennek meg az úttörők. Érdekes azonban, hogy az úttörők reprezentáltsága a tankönyvben mintha némileg csökkenne az 1965–1979 közti időszakban: míg pl. az első kiadás 70. oldalán szereplő levélben az események az úttörőszobában (pionir-ĉambro) zajlanak, ugyanaz a helyszín ugyanabban a levélben a negyedik kiadás 83. oldalán már egyszerű klubhelyiség (kluba ĉambro). A ruhadarabok tanításánál azonban a szemléltetést úttörőkről készült rajzokon tanulhatják meg a nebulók még a negyedik kiadás 92. oldalán is.
A gyerekeknek szóló tankönyv azzal, hogy a fiatalabb generációkat veszi célba, új kor kezdetét jelzi a hazai eszperantó történetében.
Eszperantó: sikerek és veszteségek
Szerdahelyi István 1965-ben gyermekek számára írt tankönyvének megjelenése egy, az eszperantó szempontjából fellendülést hozó korszak nyitányaként is értelmezhető. 1966 elején a Magyar Rádió ismét elkezdi (napi 15 percben) eszperantó nyelvű adását, mely 1949-ben, egy politikailag jóval kedvezőtlenebb időszakban szűnt meg.
Ezt követte az, hogy 1966 tavaszától eszperantó nyelvből is lehet államilag elismert nyelvvizsgát tenni, majd az év nyarán Budapest immáron másodszor ad otthont Eszperantó Világkongresszusnak: az 1929-es 21. kongresszus után az 51. kongresszus is itt zajlik, 3975 résztvevővel.
(Forrás: H. K.)
1966 őszén pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetemen megkezdődik az eszperantó szakos középiskolai tanárképzés is.
Az első és negyedik kiadás között eltelt években azonban nem csupán sikerek jellemezték az eszperantó hazai történetét, de szomorú veszteségek is érték azt. Míg az első kiadásban Baghy Gyula (1891–1967) és Kalocsay Kálmán (1891–1976) – az eszperantó mozgalom kiemelkedő képviselői – még élő példaként szolgálnak, a negyedik kiadásban már új megvilágításban kerülnek a tanulók elé: alkotásaik, munkásságuk mellett sajnálatos módon immár nekrológjuk is a tananyag részét képzi.
A veszteségek ellenére az eszperantó helyzetének látványos javulására adott vicces reakcióként értelmezhető Szathmári (Szathmáry) Sándor (1897-1974) Budapeŝta ekzameno (Budapesti vizsga) című, nyomtatásban 1968-ban megjelent humoros kis darabja. Ebben a darabban a szerző azt az elképzelt szituációt ábrázolja, hogy Zamenhof személyesen jelenik meg Budapesten egy vizsgabizottság előtt. A vizsgáztatók felhívják Zamenhof figyelmét arra, hogy a Budapesten szerzett eszperantó bizonyítvány szerte Eszperantiában nagy tekintélynek örvend, arról nem is szólva, hogy a legtöbb eszperantó bizonyítvánnyal – mily meglepő – éppen magyarok bírnak. Zamenhof, aki a vizsgáztatók szőrszálhasogató kérdéseire rendre képtelen megfelelni, legnagyobb meglepetésére mégis megkapja a bizonyítványt, hiszen – ahogy azt maguk a vizsgáztatók is bevallják – az éves oktatási tervszámokat bizony teljesíteni kell...
Ahogy az 1979-es kiadás 94. oldalán látható ábra, úgy Szerdahelyi István tankönyvének címlapja is azt a példátlan lelkesedést szimbolizálja, mely a világ népeinek összefogásába vetett hiten alapul: úgy tűnt, az 1960–1970-es évek minőségileg új színt és lehetőségeket hoznak nem csupán a hazai eszperantó tankönyvek, de az eszperantó nyelv és mozgalom egészének történetébe is.
Források
Szerdahelyi István: Eszperantó nyelvkönyv 10-14 éves korúak számára. Tankönyvkiadó, Budapest, 1965
Szerdahelyi István: Esperanto 1 internacia lernolibro por la lerneja junularo. Kvara tralaborita eldono. Tankönyvkiadó, Budapest, 1979
Sándor Szathmári: Budapeŝta ekzameno. In: Perfekta civitano. Hungara Esperanto-Asocio, Budapest, 1988
@Irgun Baklav: Persze, sarkítok, de vedd az olyan példákat, amikor a helpdesk azt mondta a felhasználónak, hogy indítsa újra (boot) a számítógépet, aztán az hibátlan angolsággal belerúgott egy isteneset, és közölte, hogy ez nem segített.
@LAttilaD: „minden főnév egyúttal ige is és megfordítva, még akkor is sokszor zűrös”
Ez azért nem teljesen igaz, és szerintem nem is igazán okoz problémát;
(1) Sok esetben a főnév és az ige legalább egy képzőben különbözik (pl. fail + -ure = failure; entertain + -ment = entertainment), akár még a germán eredetű szavaknál is (breath (fn) - breathe (ige); life (fn) - live (ige) [bár az igaz, hogy itt a többes számú fn és az ige jelen E/3 írásban egybeesik]).
(2) Ha éppen azonos alakú is az ige meg a főnév, a szórend akkor is segít (kijelentés SVO [alany - ige1 - minden más]; kérdés VSO [ige1 - alany - minden más] stb.). A szórend meg az elsők között van, amit a nyelvtanból a tanulóknak megtanítanak.
Én speciel nagyjából mindig egynyelvű tankönyvekből tanultam angolul, és komolyabb félreértésre nem is emlékszem emiatt; pláne olyanra, ami az ige és a főnév egybeesése miatt lett volna... Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy egynyelvű szótárat csak haladó nyelvtanulóként használtam...
@Irgun Baklav: Érdekes kérdés lenne, lehet-e úgy írni egynyelvű tankönyvet, hogy ne legyen benne félrevezető példa. Ha a nyelv, teszem azt, az angol, akkor szerintem aligha, minthogy minden főnév egyúttal ige is és megfordítva, még akkor is sokszor zűrös, ha van mellette fordítás.
Az eszperantó első idegen nyelvként a legjobb. Ugródeszka az összes többihez, az indoeurópai nyelvekhez a rokonság révén, a többihez azért, mert a legrövidebb idő és legkisebb erőfeszítés árán megtanít nyelvet tanulni.
@LAttilaD: Az egynyelvű tankönyvekkel, ha jól vannak megírva, semmi baj nincs, itt nyilván a két példa félrevezető. De pl. angolok által írt angol nyelvkönyvben nem fordulhat elő, hogy olyan példamondatok legyenek a könyvben, amelyeket anyanyelvi beszélő úgy nemigen mondana...
Én inkább az eszperantót nem ajánlanám senkinek, hacsak nem azoknak, akik már négy-öt élő nyelvet (angol, francia, spanyol, német, orosz?) tudnak. Ők úgyis vélhetően felismerik, hogy a "sovaĝa"-ban a francia sauvage [szovȧzs] (> {angol} savage [szevidzs]) bújik meg.
Az 1979-es kiadás volt az első könyv, amiből tanultam. „La tigro estas sovaĝa besto. La zebro estas sovaĝa besto.” Azóta nem ajánlom senkinek az egynyelvű tankönyveket, amióta – hosszú idővel később – rájöttem, hogy sovaĝa nem csíkosat jelent.