0:05
Főoldal | Rénhírek

Egy ritkán felbukkanó szereplő: Dovádzser Hátt

Kivételesen korrekt címet adtunk: tényleg ritkán bukkan fel a Thomas és barátai sorozatban az a szereplő, akit a magyar szinkronban dovádzser háttként emlegetnek.

Leiter Jakab | 2016. október 26.

Nem tudom, feltűnt-e már nektek is, de rajzfilmekből mintha kevesebb beküldés érkezne. Jó, ez jellemzően gyerekeknek szóló műfaj, de az idő egy részében velük együtt nézzük, nem? Nem akarok pesszimistának tűnni, de nem hiszem, hogy arányaiban kevesebb a hiba ezekben a szinkronokban. Talán az lehet a magyarázat, ami velem is gyakran fordul elő: gyanúsnak hangzik valami, de nem akarom megállítani, utána meg már elfelejtem.

Ezt viszont most megjegyeztem, és ki is vágtam belőle a releváns részletet:

Kétszer hangzik el a dovadzser hátt, mint az idős hölgy neve. Nem, annak sem örültem volna jobban, ha daudzser het-nek ejtik, pedig az már közel lett volna. Ha anyanyelvitől akarod hallani a dowager kiejtését:

Kíváncsi lennék, mi szerepelt a fordító által leadott anyagban, mert általában elvárás szokott lenni, hogy a magyar szövegben elhangzó, nem triviális kiejtésű angol neveket adják meg fonetikusan, a szinkronszínészek munkáját megkönnyítendő (mert utánajárásra úgysem lenne idő).

Természetesen Dowager Hatt-ről van szó, a Kövér Ellenőr anyukájáról (most nem megyünk bele abba, hogy a Fat Controller miért lett Kövér Ellenőr, ez majd egy másik poszt témája lesz), aki elég ritkán kerül elő a sorozatban. Külön megtévesztő amúgy a jelenetben, hogy a gróf Sir Tophamnek szólítja a Kövér Ellenőrt, aki az anyukájaként hivatkozik a hölgyre – ez altathatta el a fordító gyanakvását, vagy bele sem gondolt, nem tudom. Bonyolultnak tűnhet, hogy itt van egy gyakori szereplő, akinek ismert neve a Kövér Ellenőr, erre most valami szőrtopemnek szólítják, és ráadásul az anyukája is előkerül, akit viszont tök máshogy hívnak. De ha belegondolunk, hogy törzsszereplőnk neve Sir Topham Hatt, akkor talán már kezd is összeállni a dolog.

Nem mondom, hogy a dowager gyakori szó, még felsőfokon is simán le lehet sikeresen vizsgázni az ismerete nélkül, de legalább annyi feltűnhetett volna a fordítónak, hogy ez aligha lehet a neve a szereplőnek. Igaz, hogy vannak furcsa keresztnevek az angolban, de azt csak nem hihette, hogy keresztnév+vezetéknév formában szólítja meg a gróf az idős hölgyet. Jöjjön, Kovács Mária – más névvel helyettesítve ez nagyjából így hangzott volna.

Ezt mondja róla a Lázár–Varga, és persze stimmel.

Az adott szituációban meg jó lett volna simán a Hatt asszony megszólítás (lehetőleg het-nek ejtve a nevet), vagy akár csak asszonyom (ha már úgyis uramnak szólítja egyszer korábban a Kövér Ellenőrt).

Az már nem félrefordítási kérdés, csak az én fülemet bántja nagyon, hogy hosszú t-vel ejtik többször is a hátt-ot. Ez talán még a hibás magánhangzónál (nem á van a Hatt-ben) is jobban zavar, mert annyira szembemegy az angol kiejtéssel. Nem, nem egyetlen hang elhibázásáról van szó, hanem olyasmiről, ami egyszerűen nem fordul elő angolul. Semmi bajom a sekszpír, szecsör és hasonló megoldásokkal (sőt, magyar szövegben ezt gondolom természetesnek), de itt nem érzem a magyarba jobban simuló ejtésnek a hosszú mássalhangzót – pont ellenkezőleg.

Lájkoljatok és kövessetek minket a Facebookon (lásd lent), a talált félrefordításokat pedig a felrefordit@gmail.com címünkre küldjétek.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (25):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Az összes hozzászólás megjelenítése
7 éve 2016. november 14. 08:38
25 Flórián

Még egy érdekesség: az özvegy neve rímel a "dowager's hump"-ra, ami egy orvosi kifejezés: "forward curvature of the spine resulting in a stoop, typically in women with osteoporosis, caused by collapse of the front edges of the thoracic vertebrae"

Ezt is számon lehetne kérni a fordítótól, hogy nem vette észre, és nem fordította le.

Olyan könnyű hibát találni a fordításokban! (Anélkül, hogy javasolnánk valami tökéletes megoldást.)

7 éve 2016. november 7. 10:55
24 aphelion

@El Vaquero: Lehet csak az én agyam fordította le automatikusan zöngésre a szóvégi /sz/-t, annyira emlékszem, hogy mikor először hallottam, egy ideig eltartott mire leesett hogy az a bizonyos Star Lines, amit emlegetnek, az valójában a Star Alliance...

7 éve 2016. november 5. 07:00
23 El Vaquero

@aphelion: a sztálánz még morbidabbnak tűnik, zöngés végződéssel, mikor a német ajkúaknak pont hogy a zöngétlenítés a természetes ilyenkor. Ennek ellenére elhiszem, hogy nem csak nekünk magyaroknak pocsék az angol kiejtésünk.

7 éve 2016. november 2. 13:07
22 aphelion

@Irgun Baklav: Aha :) Sőt most jövök rá hogy a végén a többes szám jele is ott, természetesen szintén inverz zöngésséggel: /beezincsasz/.

@El Vaquero: "Ráadásul a legtöbb német és osztrák, akikkel eddig találkoztam, elég jól tudott angolul, és a kiejtésük is egész jó volt"

Akadnak olyanok is akik jól tudnak, de azért a többségnek a kiejtése elég...khm...sajátos tud lenni, pláne osztrákoknál, meg pláne ilyen vonatkalauz/légiutaskísérő által elhadart sztenderd tájékoztatóknál. Másik kedvencem a Lufthansánál a /sztálánz/ mint "Star Alliance"...

Mondjuk ezt a hat-hate mergert tényleg csak ennél az egy úriembernél tapasztaltam.

7 éve 2016. október 29. 04:49
21 El Vaquero

@aphelion: á, ez a bezincsa nagyon kész van, simán veri a bikicsunájt, meg a tollkabátot (talk about), és a szlávok tyirtyi-jét (thirty).

Az obstruensek zöngétlenítése engem is nagyon zavar angolul, egy csomó lengyel meg egy holland is beszivatott már, mikor bek-et, meg beksz-et mondtak, és közben meg a bag, bags az, amit mondani akartak. Ennek ellenére az angolok megértik az ilyen félreejtést, de csak mondatbeli összefüggések mentén, meg néhány másodpercet dolgoznak a fogaskerekek az agyukban, mire kisakkozzák a szerencsétlenek. Az viszont meglepő, hogy egy osztráknak gondot okoz a hate-ben az é-s ejtés, mivel azért az e/é magánhangzókontraszt (mind hosszúságban, mind minőségben) az osztrák németben is fennáll. Ráadásul a legtöbb német és osztrák, akikkel eddig találkoztam, elég jól tudott angolul, és a kiejtésük is egész jó volt, a bezincser ennyiből is hihetetlen.

7 éve 2016. október 28. 15:54
20 Irgun Baklav

@aphelion: passenger? :-))

7 éve 2016. október 28. 13:25
19 aphelion

Ma hallottam Bécsben a következő ejtést: /beezincsa/. Ki fejti meg leghamarabb? ;)

hint 1: vonaton a kalauz mondta be hangosba

hint 2: igazából annyi, hogy az összes mássalhangzó helyett, aminek létezik, a zöngés/zöngétlen párja kell...

7 éve 2016. október 27. 17:04
18 aphelion

Amúgy a kedvencem az osztrák kollégám, aki a hate szóban lévő diftongust is ugyanolyan /e/-szerű hangnak ejti. Szóval ha pl azt mondja, /pet/, akkor indulhat a találgatás, hogy az alábbi 12 szó közül melyikre gondolt:

pet

ped

pat

pad

pate

paid

bet

bed

bat

bad

bait

bayed

7 éve 2016. október 27. 16:51
17 aphelion

@El Vaquero: A magyar /e/-t az én fülem egyértelműen az angol met szó magánhangzójával azonosítja, pláne ha röviden ejtik. Szóval a javaslatoddal igazából egyetértek, ha a hat szót /heet/-nek ejtenék, akkor legalább nem asszociálnék róla holland névelőre ;) :D

7 éve 2016. október 27. 16:36
16 El Vaquero

@aphelion: nagy tévedés. A het magyaros köznyelvi nyílt e-vel nagyon gyakori mind az angol mind az amerikai nyelvjárásokban, az angoloknál nem is kell messzire menni példáért, elég ha a YouTube-on felcsapod a királynő valamelyik videóját. A hát-szerű ejtés sem spanyolos, az is szerepel több kontinensen az angol anyanyelvűek beszédében. Na meg nagyon gyakori a kettő között is, főleg Amerikában. Igazából jó az "het"-nek, "heet"-nek, "hát"-nak, és "háát"-nak is, utóbbiban a dupla e/á-val a hosszú e/á-t jelöltem. A "hát"-os közelítés csak azért nem szerencsés, mert sok magyar ezt az ejtést a hut-ra tartja fent, ők nem "hat"-nak ejtik. Igazából ez fonémarendszer kérdése, a lényeg, hogy a hat-nek a cat-re kell rímelnie a saját akcentusokban, és ha tudod, különböztesd meg a ket-től. Ha valaki nem tudja a kettő mgh-ó közötti minőségbeli különséget ejteni, annak meg azt ajánlom, hogy a hat/cat-ben ejtsen hosszú magyar e-t (mint a ZTE/LTE rövidítésekben), a ket/met-ben meg ejtse ugyanezt, de röviden, és ugyanígy különböztesse meg a bad/bed, can/Ken párokat. Egyébként a "hát"-os ejtés tripla veszélyt rejt rövid és hosszú á-val is, mivel nem csak a hat/hut félrehallás lehetséges, de az amerikai hot-nak is félre lehet hallani, de ez csak akkor okoz valódi félreértést, ha a szavakat önállóan kiragadva vizsgáljuk. Igazából meg a szövegkörnyezet, mondatban elfoglalt hely, meg a többi szó hangalakjával szemben fennálló kontraszt (ezért kell a fonémákat következetesen megkülönböztetni) mindig egyértelműsíti, hogy miről van szó.

Hasonló nehézséget vet fel, de mássalhangzók szintjén a fought, sought, thought, esetleg taught összecsengése /θ/ hiányában. Erre is több megoldás kínálkozik, th fronting, th stopping, stb., én az utóbbit ajánlom, és így még a thought-taught sem téveszhető össze, mert az elsőben a t-hang dentális, nem hehezett, míg a másodikban alveoláris és hehezett. Igazából ez nem is jó kiejtés, hanem megfelelő taktika és következetesség kérdése.

7 éve 2016. október 27. 14:42
15 aphelion

@szigetva: @Ádám_11: Erre most nem merek megesküdni, de én az 5 Bécsben töltött évem alapján azt gyanítom, hogy inkább valami ilyesmi rendszer lehet mögötte:

city -> /szitti/

meaty -> /mítti/

giddy -> /kiti/

needy -> /níti/

Legalábbis mi ilyeneknek halljuk, ők inkább lenis-fortis pároknak neveznék őket ;)

7 éve 2016. október 27. 14:35
14 Ádám_11

Írjátok többen is, hogy _németes_ lenne a hosszú mássalhangzó valóban hosszan ejtése. Nem vagyok ugyan nyelvész, de azért konyítok valamennyit a némethez (és egészségtelenül sok német TV-t nézek:) ), és szerintem a német - ritka kivételektől eltekintve - az angolhoz hasonlóan igencsak lerövidíti kiejtésben a hosszúnak írt mássalhangzókat. Úgyhogy ezt én némi kétkedéssel fogadom...

7 éve 2016. október 27. 14:19
13 aphelion

@Irgun Baklav: Azt nem is várom, hogy annak ejtsék, csak annyit akartam mondani hogy az /á/ ejtés nem feltétlenül rosszabb az /e/-nél.

7 éve 2016. október 27. 12:45
12 Irgun Baklav

@aphelion: Ha a sztenderd amerikai és brit mellett a nyelvjárásokat is tekintjük, akkor a kérdéses /a/ v. /æ/ hangnak dialektustól és környezettől függően igen sokféle realizációja lehetséges (IPA [a]-tól az [ɛ]~[e]-vel kezdődő kettőshangzókig).

Szerintem nem érdemes azon rugózni, hogy a Hatt a-ját magyar szövegkörnyezetben miért nem ejtik [æ]-nak (mert ilyen hang ugye nincs a magyar köznyelvben), ez egyszerűen nálunk nem szokás.

A Dowager dovadzseresítése viszont egy igazi klasszikus "nem fordította" hiba, azaz leiterjakab. :)

7 éve 2016. október 27. 12:04
11 szigetva

A bécsi metróban azt mondják [szitti], azért, mert rövid mgh után hosszú a msh, hosszú után meg rövid. Az angolnak (ahogy a németnek is) történetesen vannak olyan elemzései, amelyekben az ilyet "virtuális" geminátának tekintik. A magyar pedig ezeket valóságos geminátaként veszi át: angol "dóping" > magyar [dopping] (vagyis még a VVC-t is VCC-be fordítja itt), angol "szweter" > magyar [szvetter], angol "treking" > magyar [trekking]. Tehát ez ősi magyar hagyomány :)