Egy nagyon furcsa nyelv
Ha egy egzotikus, furcsa nyelvet kell megneveznünk, aligha az angol jut eszünkbe. Pedig...
Napjaink nemzetközi nyelve az angol, éppen ezért ha a nyelvről gondolkodunk, akkor hajlamosak vagyunk – anyanyelvünkön kívül – mindent az angolhoz viszonyítani. Például rá szokás csodálkozni, ha egy nyelvben van olyan szó, melynek nincs pontos megfelelője az angolban – mint például ’kimenni és megnézni, jön-e valaki’, ’olyan, aki kétszer megbocsát, de harmadszorra már nem’, ’olyan, aki minden apró hibát szóvá tesz’ vagy ’meglátogatni valakit és elvárni, hogy megvendégeljen’.
A probléma jelentkezik a nyelvtudományban is. Ma a legfontosabb nyelvtudományi munkák angolul születnek, törvényszerű, hogy bármilyen más nyelvű példát angolul magyarázzanak, angol szerkezetekkel vessenek össze. Pedig az angol egyáltalán nem tipikus nyelv. Elég példaként annyit említeni, hogy a legtöbb nyelvben, ahol ragozzák az igét, és van toldalékolatlan alak is, ott ez az egyes szám harmadik személyű. Az angolban viszont éppen az egyes szám harmadik személyű az egyetlen, melyhez rag járul (az -s). Egy közel 300 nyelvre kiterjedő vizsgálatban az angol a 33. lett annak alapján, hogy mennyire tér el a „tipikus” emberi nyelvtől.
Persze az angol sokkal szembetűnőbb módon, a szókincsben is eltérhet az „általánostól”. Bizonyára mindenki találkozott már azzal a mémtípussal, mely valamely nyelv furcsaságát azzal igyekszik igazolni, hogy abban bizonyos jelentésben teljesen másképp hangzó szót használnak, mint a többiben. (Mondanunk sem kell, ez semmit nem mond arról, hogy egy nyelv mennyire „furcsa” vagy „különleges”.) Nemrégiben egy hasonló lista kezdett keringeni a Facebookon.
(Forrás: Facebook / Grammarly)
Az ananász szó forrása A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára szerint a Brazíliában beszélt guaraní, ahol a szó naná alakban volt meg. A Wiktionary szerint viszont a szintén brazíliai tupí nyelvből származik, ahol nanas (nyilván [nanasz]) alakban volt meg – lejjebb azonban itt is említik a guaranít (rokon nyelvekről van szó). A szó portugál–spanyol közvetítéssel terjedt el a világban: az a már ezekben a nyelvekben is a szó elejére tapadt, bár arra vonatkozóan nem találtunk információt. (Feltehetően a portugál nőnemű névelő tapadt rá, hasonló áttagolódással, mint ahogy a magyarban az apothekából a patika, nyelvjárásokban a zacskóból az acskó lett. Az [sz], ha eredetileg nem volt rajta, talán a többes szám jele lehetett, mely aztán elveszítette funkcióját.)
Az angol pineapple [pájnepöl] viszont belső szóalkotással keletkezett. A szó a pine ’(tűnyalábos) fenyő’ és az apple ’alma’ összetele. Az elnevezés alapja, hogy az ananász gyümölcse külsőleg a fenyőtobozra emlékeztet. Az angolban egyébként használják az ananas szót is, de kissé tágabb értelemben: az ananász és közeli rokonainak megnevezésére.
Nem mehetünk el azonban szó nélkül amellett, hogy a spanyolban és az ananász neve az ananas mellett ananá és ananás, sőt piña [pinya] is lehet, tehát a sorból egy kissé a spanyol is kilóg. Hasonló a helyzet a portugállal, ahol az abacaxi [abakasi] szót is használják: Brazíliában ez a bevett elnevezés, portugáliában viszont egy Brazíliából származó ananaászfélét jelent. Kilóg a sorból az afrikaans is: az angolból származik a pynappel [pájnapl] – és persze ez sor Európán kívüli nyelvben egészen más a gyümölcs neve.
A spanyolban sokkal gyakoribb a "piña" (< lat. pinea), az "ananá(s)" inkább regionális (a DPD szerint Argentínában és Uruguayban használják).
lema.rae.es/dpd/?key=anan%C3%A1
Még annyit kiegészítésként, hogy az "ananá" többes száma "ananaes" inkább (a DPD-ben leírtakkal ellentétben), így megkülönböztethető az egyes számú "ananás" változattól, amely többesben "ananases".