Balatoni halak napja

Melyik halat nevezték kenyérhalnak és melyiket látott halnak? Merre igyekeznek az anadrom és merre a katadrom vándorhalak? Milyen halfajokat telepítettek be a Balatonba és miért? Honnan derül ki, hány éves egy hal? Azt is megtudhatjuk, mi a sneci hivatalos neve és miért hívják fogasnak a süllőt.

A halfajok a ma ismert gerinces állatfajok 56%-át alkotják. A világon élő ismert körülbelül 5000 édesvízi halfajból nagyjából 200 él Európa folyó- és állóvizeiben. A Balatonban ezekből körülbelül 50 fajt találunk meg, melyeknek nagyjából négyötöde őshonos. A balatoni halak napja alkalmából néhány gyakori és pár kevésbé ismert halfajt mutatunk be. A halak nevének eredetét A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára alapján ismertetjük.

Pontyok és potykák

A Balatonban élő halfajok fajok közel fele a pontyfélék közül kerül ki. A család névadó hala a ponty (Cyprinus carpio), melynek neve ismeretlen eredetű szó, csakúgy, mint a hal korábbi neve, a pozsár. A ponty a lassú folyású, dús növényzetű, melegebb vizek lakója. Ez a hal az alacsony oxigéntartalmú vizekben is jól érzi magát, csak 1 mg/l oxigéntartalom alatt pusztul el. Ez az egyik legkedveltebb étkezési hal hazánkban, de például Amerikában ritkán vagy egyáltalán nem fogyasztják. Ha egy ponty elég ügyes ahhoz, hogy ne kerüljön horogra vagy hálóba, akár 40 évig is elélhet. Átlagos mérete 25–30 centi, de esetenként 120 centisre is megnőhet.

1939-ben telepítették be a Hévízi-tóba az aprócska szúnyogirtó fogaspontyot (Gambusia affinis), mely mint neve is mutatja, főként szúnyoglárvákkal táplálkozik. Ezt az Egyesült Államok déli részén őshonos fajt számos országba, így hazánkba is a szúnyogok elleni biológiai védekezésként telepítették be. A legfeljebb 6 cm-esre megnövő kis hal a 30 ºC-os és a fagyponthoz közeli vízhőmérsékletet is elviseli, így hamar meghódítja az új területeket. A hal a Hévízi-tóból kifolyó, végső soron a Balatonba jutó vizekkel együtt hazánk legnagyobb tavába is bekerült.

Ugyancsak a pontyfélék közé tartozik a leginkább sneci néven ismert aprócska szélhajtó küsz (Alburnus alburnus). A küsz szó bizonytalan eredetű, esetleg finnugor örökség lehet, bár ennek a megfeleltetésnek hangtani nehézségei vannak. A sneci szó eredetéről csupán a kevéssé megbízható Rácz-szótárban találtunk fejtegetést. Eszerint a szó forrása a német schneiden ’vágni’ ige. Ez a csapatokban élő hal általában csupán 12–15 centiméteresre nő meg, és sokszor csalihalnak fogják. Esetenként olajban átsütve fogyasztják. A Brehm-lexikon szerint a sneci akváriumi halnak sem az utolsó:

A szélhajtó küsz akváriumi halnak is kitünően beválik, mivel a fogságban is játékos és mulatságos marad, folyton mozog, mindent megfigyel, minden légy után ugrál, s teljesen otthonosan érzi magát a medencében.

A különböző keszegek is a pontyfélék családjának a tagjai. Régebben a Balaton kenyérhalának is nevezték a nagy mennyiségben halászott dévérkeszeget (Abramis brama). A folyóvizeket nem csupán méretük vagy esésük alapján osztják szakaszokra, hanem a bennük élő halfajok alapján is. A forrástól a torkolatig a következő szinttájakra bontható egy folyam:
felső pisztrángszinttáj
alsó pisztrángszinttáj
pénzespér-szinttáj
márnaszinttáj
dévérszinttáj
vágódurbincs–érdeslepényhal-szinttáj
brakkvízszinttáj
Brakkvíznek azt a régiót nevezik, ahol a folyóból érkező édesvíz, és a tengerből vagy óceánból származó sós víz keveredik. A brakkvizek sótartalma gyors ingadozást mutat, hiszen függ a folyó vízhozamától, az árapály jelenségétől és a térségben uralkodó szélviszonyoktól is.A hal nevének önállóan is használt dévér előtagja ismeretlen eredetű szó. A keszeg vagy egy finnugor eredetű kesze- szó -g névszóképzős alakja, vagy a toldalékolás már az ugor korban végbement és az egész szó akkor került a magyarba.A dévérkeszeg gyakori előfordulását az is mutatja, hogy a folyók halfajokban leggazdagabb régióját, ahol már viszonylag lassú az áramlás – például a Duna hazai szakaszát – dévérszinttájnak nevezik.

A Balaton másik nagy tömegben előforduló hala az erősen lapított testű garda (Pelecus cultratus). Régebben a gardarajok mozgását a Tihanyi-félsziget magasabban fekvő pontjairól figyelték, és a tavon tartózkodó halászhajókat onnan irányították. Herman Ottó feljegyzései szerint ezért a gardát látott halnak is nevezték. A garda szó ismeretlen eredetű, a TESz. szerint összefüggése a kard szóval további vizsgálatokat igényel.

Ragadozók

A halak életkorát – a fák kormeghatározásához hasonlóan – a pikkelyek évgyűrűiből tudhatjuk meg. A halak pikkelyei ugyanis egész életükben szakaszosan növekednek a bőrbe ágyazott pikkelyzacskóból.

A ragadozó halak közül talán a legismertebb a hatalmas lesőharcsa (Silurus glanis), mely megérheti akár a 100 éves kort is. Esetenként 3 méteresre és 150 kilósra is megnőhet. A harcsák éjjel aktív állatok, nappal rejtekhelyükre húzódnak. A Tisza partján a nagyobb harcsák állkapcsát trófea gyanánt a házak homlokzatára szegezik. A harcsa szó ismeretlen eredetű, de a magyarból átkerült más nyelvekbe is, például a szlovákba (hrča).

A harcsához nagyon hasonló életmódot folytat a legfeljebb 120 centisre megnövő menyhal (Lota lota), mely a tőkehalfélék egyetlen édesvizekben élő faja. Ennek nevének előtagja egy közelebbről nem meghatározható szláv nyelvből került a magyarba, utótagja a finnugor eredetű hal szó.

A hazai süllő- vagy fogaszsákmány legnagyobb részét a Balatonból fogják ki. Ennek a legfeljebb 130 centiméteresre megnövő halfajnak a hivatalos magyar neve fogas süllő (Stizostedion lucioperca), de a név jelzőjét önállóan is használják a halfaj elnevezésére, főként nagyobb példányok esetében. A fogas név aztán más nyelvekbe is átkerült: német Fogosch [fogos], francia fogache [fogas] és cseh fogoš [fogos]. Az elnevezés alapja az lehetett, hogy a hal fogazata egyenlőtlen. A kisebb kefefogak között nagy, feltűnő ebfogak láthatók. Az éles fogakat a táplálékául szolgáló kishalak megragadására használja. A süllő szó csuvasos jellegű ótörök jövevény a magyarban, innen került át a románba: şalău [sal^öu]. A csuvas šə̑la ’süllő’ (kb. [s^öla]) szó töve a šə̑l ’fog’ szó, és a képző jelentése is ugyanaz, mint az -s képzőé. Tehát tulajdonképpen a fogas süllő jelentése ’fogas fogas’.

Azokat a halfajokat, melyek az angolnával ellentétben édesvízben születnek, sós vízben növekednek, majd szülőhelyükre visszavándorolva édesvízben raknak ikrát, anadrom vándorhalnak nevezzük. Az egyik legismertebb anadrom vándorhal a lazac. A katadrom és az anadrom szavak görög eredetűek. A kata- előtag jelentése ’lefelé’, míg az ana- előtag ’felfelé’ jelentésű. A -drom utótag a görög dremein ’futni’ szó származéka.

A Balaton legismertebb betelepített hala a kígyóra emlékeztető angolna (Anguilla anguilla), mely katadrom vándorhal. A katadrom halak sós vízben születnek, majd édesvizekbe vonulnak növekedni. Ivarérettségüket elérve visszavándorolnak a sós vízbe, ahol az ikrák lerakása után elpusztulnak. Az angolna az Amerika partjaihoz közeli, vízi növényekben gazdag Sargasso-tengerben születik. A Golf-áramlat sodorja a kikelt, eleinte falevélre emlékeztető lárvákat Európa felé. Mire elérik a partokat, áttetsző üvegangolnának nevezett kishalak lesznek belőlük. Később a folyókba vándorolnak, ahol zöldes színű zöldangolnaként 4–10 évig élnek. Közben színük ismét változik, bronzangolnának nevezik őket. Mikor elérik az ivarérettséget, a halak háta szürkészölddé, addigi sárgás hasuk ezüstössé változik. Ekkor ezüstangolnaként megkezdik több ezer kilométeres vándorlásukat a Sargasso-tenger felé, ahol az ikrák lerakása után elpusztulnak. Az angolna szónak semmi köze az angolokhoz, a szó az állat latin nevéből származik. A latin anguilla ’angolna’ pedig a szintén latin anguis ’kígyó’ szóból ered.

A Balatonban már az 1890-es években találtak angolnát, de ekkor csak elvétve került ide. Tömeges betelepítésére először 1961-ben került sor. A hal jelentősen megváltoztatta a Balaton fajösszetételét, mert nem csupán szúnyoglárvákat, hanem kisebb halakat és ikrát is zsákmányol. 1991-ben egy féregbetegségnek köszönhetően tömeges angolnapusztulás volt a tóban. Azóta nem telepítenek több üvegangolnát, hanem a megmaradt állományt is igyekeznek lehalászni a Sió-zsilip megnyitásakor.

A Balaton népszerűsítése

Szokatlan dolog, hogy egy folyó- vagy állóvíz halainak ünnepnapja legyen. Hazánkban 2004 óta – Persányi Miklós akkori környezetvédelmi és vízügyi miniszter kezdeményezésére – július végén ünneplik a balatoni halak napját. Az ünnepnap létesítésének célja hazánk legnagyobb tavának népszerűsítése volt. Az ez alkalomból rendezett programokra általában július utolsó szombatján kerül sor. Idén azonban a legérdekesebb halas programok korábban, július 21-22-én lesznek Balatonbogláron. Itt lesz halászléfőző verseny és a Balaton műemlékhajó fedélzetén halászati kiállítás is várja az érdeklődőket.

Források

A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára

Terofal, Fritz: Édesvízi halak. Fordította Schmidt Egon.

Illés István (szerk.): Tavunk, a Balaton.

Kapcsolódó tartalmak:

• A madarak és fák napja
• Az értől az óceánig
• Hogyan ne írjunk enciklopédiát?
• Isteni étkek földi halandóknak
• Miért bóvli?

Hasonló tartalmak:

• A hullócsillag nem csillag – hát akkor mi?
• A tavasz első hírnöke
• Fogamzásgátlós kérdés
• Magtár
• Miért varangyos a varangy?

Hozzászólások (5):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)